3. fejezet ♡

Elkezdtem kipakolni a ruháimat a bőröndből, a telefonom pedig csörögni kezdett az ágyon. Alex hívott. Csak annyit kérdezett, hogy nem tudnék-e elmenni hozzájuk, hogy meséljek, mert pár szóban felvázoltam neki, hogy mik történtek velem ebben a pár napban. Abban maradtunk, hogy estefelé átnézek hozzájuk. Addig még van idő. Arra gondoltam, hogy alszom egy kicsit. Aludtam is, csak nem egy kicsit, hanem nagyon beájultam. Amikor felébredtem, és ránéztem a telefonomra, kétségbe is estem, mert már kilenc óra elmúlt. Gyorsan összekaptam magam, és beültem az autóba. Útközben felhívtam Alexet.

– Basszus, elaludtam, de már úton vagyok.

– Semmi gáz, egyedül vagyok itthon. Gyere csak – válaszolta.

Amikor leültünk, neki is álltam mesélni. Mindenről részletesen beszámoltam. Az első reakciója az volt, hogy mekkora ribanc vagyok, a másik, hogy szerinte hanyagoljam ezt a kapcsolatot. Lehet, hogy igaza van? Ha továbbra sem fog keresni, és én sem Őt, majd szépen elfelejtjük egymást. Miután kitárgyaltuk a szexuális élemet, Alex is elmondta pár szóban, hogy náluk miképp alakultak az ünnepek. Mivel már elég késő volt, egy közös cigizés után elindultam hazafelé. Milyen érdekes, hogy csak úgy repül az idő, amikor egy olyan emberrel vagyok, akit igazán kedvelek. Zoéval már nem találkoztam, mert lefeküdt aludni. Vettem egy forró zuhanyt, aztán visszafeküdtem az ágyamba. Megint azt éreztem, hogy hiányzik. Olyan üres voltam. Az agyam azt üzente, felejtsem el, de a szívem egészen mást sugallt. Ó, ha csak még a szívem éreztetett volna mást velem! Minden porcikám kívánta. Eltelt pár nap, és még mindig nem keresett. Hamar eljött a hétvége, pedig a munkanapjaim hosszúnak tűntek. Végre sikerült szembenéznem a valósággal. Biztos, hogy még a telefonszámomat is kitörölte. Itt a vége, fuss el véle. Soha nem éreztem még ilyen ürességet. Minden második gondolatom körülötte forgott. Arinak nem lehet igaza. Fizikai képtelenség, én nem lehetek szerelmes. Kimentem Zoéhoz a nappaliba, aki épp kapcsolgatta a tévét. Szerintetek ki tűnt fel az egyik csatornán? 

– Azonnal kapcsold el – parancsoltam rá.

– Jézusom, nehogy rosszul legyél! – nézett rám bután, de legalább elnyomta.

Most sokkal rosszabb, mint előtte. Egész jól bírtam, hogy a közösségi oldalakon ne nézegessem, pedig már évek óta követője vagyok. Annyira idiótán éreztem magamat. Ha tényleg ez az a híres szerelem, akkor biztos, hogy nem kérek belőle.

Aztán megint eltelt egy hét. És egyre nehezebben viselem. Nem érdekelt már az sem, aminek eddig éltem. Elvégezem minden áldott nap a munkát, de semmi örömöt nem találtam benne. Csak voltam. Élettelenül járkáltam a lakásban. Sodródtam az árral, miközben minden gondolatom Ő volt. Nem lehet igaz, hogy egy férfi miatt felfordult az egész életem. Nem is kellett volna nekünk azon a szombaton még egy városban sem lennünk. Milyen gyenge vagyok. Én vagyok a leggyengébb ember a világon. Biztos voltam benne, hogy én sosem leszek ilyen hülye. Beültem a notebook elé, és elkezdtem szövegeket írni. Persze, hogy ilyen szerelmes örökségekről írtam. Pár perc múlva abba is hagytam.  Sírva csaptam le a notebook tetejét. Egyre rosszabbra fordult a helyzet. Megfordult a fejemben, hogy ha nem hív, majd én keresem. Nem, nem hívhatom fel, mert a milyen szerencsétlen vagyok, tuti, hogy a felesége venné fel. Kegyetlen rosszul éreztem magamat. Annyira sírtam, hogy elaludtam. Szinte elájultam. Váratlanul megszólalt a telefonom. Nem bántam, mert a legrosszabb álmomból ébresztettek fel. Semmiféle álnevet nem adtam neki, a saját nevével mentettem el a számát. És Ő hívott. A gyomromban a pillangók repkedtek, a vérnyomásom kettőszáz fölé szökött. Izgatottan vettem fel. Nem akartam, hogy hallja a hangomon, hogy teljes mértékben az idegösszeomlás szélén állok.

– Szia, baba! Itt vagyok a környéken, nincs kedved sétálgatni? – kérdezte.

­­– Hali! Végül is, sétálhatunk – válaszoltam egyhangúan.

– Beszélni akarok veled. 

– Rendben, pár perc múlva lent leszek a ház előtt – mondtam, és le is tettük.

Én mindenre gondoltam. Éreztem, hogy most jön el az a perc, amikor azt mondja, hogy hagyjuk egymást örökre. Leértem, és egyből rá kellett gyújtanom. Totál ideges lettem. Még sehol sem láttam, szóval idegesen topogtam egy helyben. Eltelt tíz perc még mindig nem állt elém, hogy lepattintson. Teljesen sötét volt már és rohadt hideg. Pont azon gondolkodtam, hogy el kell szívnom még egy cigit, mire megérkezett. Olyan boldog lettem hirtelen. Adott két puszit az arcomra. Kettőt! Az arcomra! Miért az arcomra? Csókolózgathattunk volna, de nem, Ő csak puszit adott. Elindultunk a parkoló felé. Mivel nem igazán ismerjük egymást, ezért elkezdtünk teljesen általános dolgokról csacsogni. Akárhányszor szóba jött a felesége, fel tudtam volna robbanni. Nyíltan elmondta, hogy ők valójában nagyon szeretik egymást, de mint mindenhol, vannak gondok náluk is, amikről kevésbé szeret beszélni. Most már abba a szituációban éreztem magam, hogy nekem kell tanácsot osztogatnom neki arról, hogy mit kellene tennie, hogy jobb legyen a kapcsolatuk. Arról nem beszélt, hogy velünk mi van. Ha úgy érzi, hogy nincs velünk semmi, akkor elfogadom, de egyet érteni nem fogok vele. Működik köztünk a kémia. Elkezdtünk rólam is beszélgetni. Az első kérdése az volt, hogy miért nincs barátom. Nem tudtam konkrét választ adni. Mit is kellett volna mondanom? Elmondásai szerint örül, hogy akkor, ott találkoztunk. Az, hogy én örültem, nem kifejezés. Már megfagytam teljesen, mikor rákérdeztem, hogy nem megyünk-e fel hozzánk. Zoé hívása megzavart minket, nem kaptam egyből választ a kérdésemre. A barátnőm idegesen kérdőre vont, hogy hová tűntem.

– Pár perc, és otthon vagyok. Van valami baj? – kérdeztem.

– Dehogy, minden rendben, csak szólni akartam, hogy elmegyek itthonról – felelte a barátnőm. Tuti, hogy bepasizott, csak még nem akarja elmondani.

– Te, lány, megint bajt akarsz magadnak azzal, hogy felhívsz a lakásodra? – röhögött. Akkor már teljesen elvesztettem a fejemet, ezért azt válaszoltam, hogy:

– Csak bajt akarok – mosolyogtam. Nem tiltakozott egy percig sem. Úgy voltam vele, hogy már nagyon hiányzott. Mármint Ő, nem a szex… Vagyis a szex, és nem Ő. Uram atyám, mit művelek?

A lakásban csend honolt. Még a hűtő zúgása is idegesítő volt. Kínos csendnek mondanám. Valahogy oldanom kellett a feszültséget, szóval odamentem hozzá, és rámásztam. Egy másodpercig sem ellenkezett.

– Az a te szobád, ugye? – kérdezte, miközben az ajtómra mutatott. Gondoltam magamban, hogy többször kellene jönnie, aztán könnyebben megjegyezné. 

– Aha, az – nevettem el magam. Felkapott, és az ágyamban folytattuk. Nem voltam büszke magamra, de legalább nekem annyi előnyöm van, hogy veszítenivalóm nincs, ellentétben vele. Elmondhatatlanul jó volt a szex. Mármint az előző két alkalommal is kifogástalan volt, de ezúttal azt éreztem, hogy ez valami csodálatos. Érthetetlen módon elaludtam. Hajnalban megébredtem, és nem akartam elhinni, hogy még mindig itt van mellettem, és nem ment haza. Olyan boldog lettem, hogy képtelen voltam visszaaludni. Nagyon szorosan hozzábújtam. Az agyam egy ördögtől származó gépezetként dolgozott. Nem tudtam aludni, és egyre idegesebbé váltam. Kimentem az erkélyre, hogy elszívjak egy cigit. Az egész kint létem alatt remegtem az idegtől és a hideg éjszakától. Most már elkezdhetem beadagolni magamnak, hogy beleszerettem? Nem tudom titkolni magam elől sem. Be sem mertem menni a szobába. Miért maradt itt? Ilyenkor mit hazudik a feleségének? Amikor megláttam, ahogy az ágyamban alszik a szívem elolvadt. Az ideggörcs mellett elfér egy kis boldogság is. Rávettem magam, és bementem. Természetesen amilyen béna vagyok, véletlenül bevágtam az ajtót. Felébredt rá. Leültem az ágy szélére.

– Aludj csak – duruzsoltam, Ő pedig felült, és csak fogta a fejét. 

– Tudom, hogy mire gondolsz, de most már nehogy elindulj. Ezt a pár órát már kibírod nálam is – javasoltam. Hajnali négy óra volt. Láttam, hogy nagyon ideges, ezért inkább nem is szóltam semmit, csak lefeküdtem. Valami csoda folytán elaludtam. Kicsit sértve éreztem magam.

Kora reggel, mikor felébredtem, át voltam ölelve. Teljesen megnyugodtam, minden sértettségem elillant. Ezt el tudnám viselni minden reggel. Még egy kicsit élveztem a helyzetet, és felkeltem. Zoé csinálta a reggelit magának, közben hangosan megkérdezte, hogy:

– Hol voltál, és kinek a cuccai vannak az előtérben? 

– Csendesebben, alszik – suttogtam mosolyogva.

Mindent elmeséltem a barátnőmnek. Nem akarta felfogni, hogy itt alszik. Hát, még én… Pár perc múlva visszamentem a szobába, és kihasználtam a helyzetet. Lőttem pár fényképet róla. Vártam, hogy mikor ébred fel. Csak bámultam, ahogy alszik. Legszívesebben sikoltoztam volna örömömben.

Negyedóra elteltével mosolyogva nézett rám. Hiába vigyorgott, ha egyszer tudtam, hogy rettentően bánja, hogy megint eljött, és még itt is aludt. Felöltözött, és mielőtt kiment volna a szobából, az ajtó előtt megállt egy pillanatra.

– Majd kereslek. Ne kísérj le – parancsolta. 

– Oké - válaszoltam remegő hanggal. Lenyomott egy puszit, és elment. Annyira idegesnek tűnt. Éreztem, hogy soha többé nem fog felhívni. Neki kell összeszednie a gondolatait, majd eldönteni, mit is akar pontosan. Persze rettentő rosszul éreztem magam. Visszakullogtam a konyhába. Zoé sem értette a hirtelen elrohanást, de megpróbáltam neki elmagyarázni. Nekem ez többet jelent szimpla összejárásnál.

– Ezentúl ez mindig így lesz? Vagy megint csak egy jó éjszakája volt? – tette fel a kérdést.

– Passz – nyögtem be. Baszd meg, Zoé, fogalmam sincs.

Délután elmentem egy szoliba, hogy majd pihenjek egyet, miközben barnulok is. Alapból sem vagyok világos bőrű típus, de télen az egyik kedvenc tevékenységem a szoláriumozás. Húsz perce feküdtem be. Az első tízben zenét hallgattam fülesen. Félidő volt, mikor elkezdett csörögni a telefonom. Ő. Félve vettem fel. Nem olyan rég érhetett haza, mit akar mondani?

– Minden oké, baba – mondta.

– És ezt most mire értsem? – kérdeztem értetlenül.

– Kimagyaráztam magam. Amúgy ne haragudj, amiért úgy elrohantam, csak mérges lettem magamra. Ja, és mielőtt azt hinnéd, egy percig sem bántam meg – nevetett.

– Örülök, és én sem.

Körülbelül öt percig telefonáltunk, majd egyszer csak annyit mondott, hogy le kell tennie, de majd keres. Már majdnem benyögtem, hogy szeretem, de átgondoltam, ezért csak egy sziával zártam le a beszélgetést. Majdnem lejárt a szoli ideje is, így már nem kapcsoltam vissza a zenét. 

Másnap délután unatkozni kezdtem, ezért megkérdeztem Alexet, hogy nincs-e kedve találkozni. Teljesen kiakasztott, mikor feltette a kérdést, miszerint elmennék-e vele moziba. Egy az, hogy nem szeretem a filmeket, ebből adódóan a mozit sem. Zoé a cukrászdában volt, és kivételesen unatkoztam egyedül, pedig nem vagyok unatkozós típus. Általában mindig feltalálom magamat, ám most valahogy nem sikerült. Beleegyeztem a mozizásba. Eljött értem autóval, gyorsan lőttünk egy szeflit az autóban, amit kitett Instára. A nagy forgalom ellenére hamar odaértünk. Fogjuk rá, hogy jó kedvem volt. Beálltunk a sorba, hogy megvesszük a jegyeket. Vajon kit pillantottam meg egy másik sorban? Hát, persze, hogy Őt, de nem egyedül. Vele volt a felesége és a két gyereke is. Olyan kegyetlenül éreztem magam, hogy még a hányinger is rám tört.

– Mi a baj? El vagy sápadva! – érdeklődött Alex.

– Te is el lennél sápadva, ha azt látnád, amit én. Nézz balra, de ne feltűnően – suttogtam.

Egyszer-egyszer találkozott a tekintetünk. Láttam, hogy szemügyre is vette a mozi partneremet. Bíztam benne, hogy féltékeny lesz. Azt se tudtam, milyen filmet nézünk vagy, hogy mi történik benne. Azt felfogtam, hogy Alex végigröhögte. Biztos, jó volt. Nem akartam megsérteni, de nem tudtam a filmre koncentrálni. Miért vagyok szinte mindig rossz helyen egy rossz időpontban? Vége lett a filmnek, és elindultunk kifelé. Persze, hogy Ők is akkor jöttek ki. A víz is levert. Arra gondoltam, hogy lehetnék a felesége helyén akár én is. Kaptam egy SMS-t Zoétól, hogy későn fog hazaérni.

– Alex, nem ugranál fel? A barátnőm későn ér haza, én pedig csak unatkoznék egyedül. 

– Veled tartok, bébi, nem hagylak unatkozni – kacsintott

Egész úton a sírás kerülgetett. Miután felértünk a lakásba, ki is törtek belőlem a könnyek. Ennek egy természetes dolognak kellene lennie, hogy bármikor összefuthatok Vele, akár így, hogy a családjával van. Alex nekiállt nevetni, hogy körülbelül negyven üzenete érkezett az Instagramon. Mind arról szólt, hogy ki ez a csaj, én vagyok-e az új barátnője, és hogy mi a nevem. Nevetett, hogy csináljuk még egy képet, nyomasszuk a népet. Letöröltem a könnyeimet, aztán megtörtént a képkészítés. Rögtön kiposztolta. Bírom benne, hogy ennyire laza, és őt tényleg nem érdekli semmi. Megint megértő volt, mert megpróbálta nekem elmagyarázni a lehetetlent. A lehetetlen annyit takart, hogy ilyeneken ne sírjak, hiszen úgysem fogja eldobni a családját értem. Valahol tisztában voltam ezzel én is, mégsem akartam felfogni. Azt is szeretem benne, hogy tök őszinte velem. Ha pozitív, ha negatív gondolata van, megmondja. Tiszta hülye vagyok, hogy képes voltam bőgni. Alex hazament, mire Zoé hazaért volna. Épp a fürdőben voltam, mikor Zoé bekiabált.

– Milyen volt a film? Mit is néztetek?

– Gyere be nyugodtan, mert mesélnem kell! – szóltam ki, ő pedig bejött. Csak úgy dőltek belőlem a szavak. 

– A filmről nem tudok nyilatkozni, mert összefutottam Vele. 

– És végül nem mentél be a moziba a bariddal? – nevetett.

– Dehogynem. A családjával volt amúgy, én pedig sokkos állapotba kerültem – meséltem, majd megint elsírtam magam. Próbált vigasztalni, de hiába, mert nagyon-nagyon rosszul éreztem magam.

Kimentem a fürdőből, készültem a lefekvésre. Gondoltam, hogy ma már nem fog hívni. Letettem a telefont az éjjeliszekrényre. Folyamatosan rezgett. Alex volt. Instán írt, hogy mekkora vihart kavart a két közös képünk. Ma először jót nevettem rajta. Megpróbáltam aludni, mikor megint rezegni kezdett a telefonom, de most hosszan. El sem tudtam képzelni, hogy ki hív ilyenkor. Hát, persze, hogy az a csávó, aki miatt órák óta bőgök. Felvettem teljes nyugalomban.

– Örülök, hogy láttalak – kezdte kedvesen. – Alexet meg hogyan szedted össze? Vagy csak barátok vagytok, mi? – Fáradt voltam magyarázkodni, az viszont tetszett, hogy érdekli, hogy kivel, mit csinálok. Ha csak egy szex erejéig keresne mindig, nem hiszem, hogy érdeklődne.

– Hűha, csak barátok vagyunk igen. Miért baj az, ha elmentem egy haverommal a moziba? 

– Nem baj, csak azt hittem, hogy több is van köztetek. Mindegy, majd valamikor dumálunk. Jó éjszakát.

– Oké, majd hívj vagy valami. Jó éjt – mondtam, aztán letette. Gyorsan felhívtam Alexet. El kellett újságolnom az új híreket.

– Képzeld el, hogy még az állítólagos szerelmem is azt hitte, hogy egy pár vagyunk! – nevettem.

– Valamit nagyon jól csinálunk, kicsi lány! – vágta rá. Beszélgettünk még vagy negyedóráig, majd mindkettőnk elment aludni.

Másnap reggel nekiálltam dolgozni, de végig az járt a fejemben, hogy mikor keres meg újra. Nagyon jólesett, hogy érdeklődött, mert mintha jelentenék Neki valamit, nem csak egy csajt, akit megdughat, ha akar. Elment az utolsó vendégem is, így szabad lett a délutánom. Elindultam, hogy megint elmegyek barnulni. Pihenésre és barnulásra volt szükségem. Beültem az autóba, mikor megszólalt a telefonom. Ő hívott.

– Velem is van kedved mozizni? – kezdte.

– Hékás, ezt mennyire gondolod komolyan? – nevettem.

– Halálosan – válaszolta. 

– Nem tudok majd a filmre koncentrálni.

– Én se.

– Szóval, akkor találkozzunk ott?

– Ott leszek! – mondta, és le is tette.

Kisebb sokkot kaptam. Mindenre gondoltam, csak erre nem. Az igazság az, hogy szörnyen jólesett, hogy így elhívott. Izgatottan indultam el a helyszínre. A jegyárusok gondolhattak rólam valamit. Minden áldott nap egy másik pasival megyek filmet nézni. Na, jó, csak két különböző napról van szó, és két különböző pasiról. 

Megint nem tudtam a filmre koncentrálni, rohadtul nem érdekelt, hogy mi történik benne. Csak arra tudtam gondolni, hogy valaki ébresszen fel, mert ez csak álom lehet. Nekem az a két óra hossza olyan volt, mintha csak tíz percet ültünk volna bent. Nincs az az idő, ami elég lenne Belőle. 

– Te tényleg nem koncentráltál a filmre – nevetett. 

– Csodállak is, amiért te igen – mosolyogtam.

Megbeszéltük, hogy a ház előttünk találkozunk. Közben eszembe jutott, hogy odagurulok a kedvenc gyorséttermemhez, veszek kaját. Hetek óta nem ettem normálisan. Nem mintha a  gyorskaja normális lenne, de valamit muszáj ennem. Kifizettem egy pár sajtburgert és a krumplit, de várni kellett rá. A krumpli az örök kedvencem. Épp azt vártam, hogy kiadják a kaját, de már hívott, hogy merre vagyok. Közöltem, hogy nyugodtan csengessen fel, Zoé be fogja engedni. Egyre jobban tetszik nekem ez az egész. Átnyújtották a kajámat, és gyorsan el is indultam.

A barátnőmmel egészen jól elbeszélgettek, míg távol voltam. Zoéval kajáltunk, közben beszélgettünk, de ilyen teljesen ártalmatlan, mindennapi dolgokról. Miután befejeztük a vacsorát, aztán Zoé közölte, hogy letusol, és lefekszik, mert elfáradt. Kettesben maradtunk a konyhában. Igen, az én fejemben is megfordult, hogy mi lenne, ha itt… De nem. Nem lehet.

A hülye fejemmel már majdnem elhittem, hogy köztünk ezentúl több is lehet a szexnél. Megint jól alakultak a dolgaim. Akármit csinál, megkergülök Tőle. Ez állítólag fordított helyzetben is így van, de nem tudom, mert nem szokott senkit véleményt alkotni arról, hogy milyen vagyok az ágyban.

– Most is itt alszol, vagy már le is lépsz?  – kérdeztem, miközben simogattam az arcát. 

– Szívesen aludnék veled, de mennem kell – válaszolta, majd nekiállt öltözködni.

Teljesen bele vagyok bolondulva ebbe az emberbe. Nem tudnék, de nem is akarok nélküle létezni. Boldogan aludtam el.

Boldogan keltem fel. Örömmel végeztem a munkámat, amit mostanában nem is tapasztaltam. Minden gondolatom Ő volt. Egy kicsit azért fájt, hogy életem férfijának csak arra kellek. Heti egyszer legalább találkoztunk az elmúlt pár hétben, ezért gondoltam arra, hogy elmegyek orvoshoz, és iratok fel fogamzásgátló tablettát. Nem akarok terhes lenni. Még fiatal vagyok egy gyerekhez, meg nem is szeretem őket. Az enyémet biztosan imádnám, de erre nem kerülhet sor. A legjobb, hogy még ilyenen sosem gondolkodtam.

A napjaim úgy teltek, hogy nem beszéltünk. Ilyenkor kicsit frusztrált vagyok, amikor semmi hír nem jön felőle. Sokszor hányni tudnék magamtól. Mindig is erkölcstelennek, gusztustalannak tartottam az ilyen nőket, amilyenné én is váltam. Nem tudok józanésszel gondolkodni vele kapcsolatban. Engem totálisan a rabjává tett. Eltelt újabb két hét, és még mindig nem keresett. Annyira magam alatt voltam ismét. Minden perc kínszenvedés nélküle. Tehetetlen voltam.

A szüleim kitervelték, hogy nálunk töltik a hétvégét. Ha netán akkor keresne, nem utasítom vissza. Minden másodpercben várom, hogy megcsörrenjen a telefonom, és az Ő nevét lássam. Zoéval beszélgettünk mindenféléről. Muszáj voltam felhozni a témát, máskülönben megbolondultam volna.

– Képzeld, már megint nem keres. Nem is hallottam felőle már egy ideje – meséltem. 

– Csak azért kellesz neki, hogy ne szenvedjen hiányt bármiben is – rázta a fejét.

Néha én is így érzem, néha pedig úgy, hogy több van köztük. Zoé persze nem érzi, amit én. 

Eljött a szombat. Ebédre jártam a szüleimet. Elkönyveltem magamnak, hogy Ő már soha többé nem fog felkeresni. Különben meg a szüleimnek semmi köze hozzá, hogy kivel vagyok együtt, vagy épp ki használ ki, mégis szeretném teljes titokban tartani. Zoéval csináltunk tejszínes- kukoricás-gombás tésztát ebédre. Én csak segítettem, mert azóta sem tanultam meg főzni. Elkészültünk mindennel, és szépen megterítettük az asztalt. Hamar megérkeztek anyáék. Örültem nekik, mert jobbnak érzem a kapcsolatunkat, amióta apa megcsinálta a balhét. Szinte egyből ebédelni hívtam őket. A telefonomat az asztal közepén hagytam. Nyugodtan eszegettünk, mire a telefonom csörögni kezdett. A nevét már átírtam férjemre. Persze, hogy mindenki látott mindent, amit rohadtul nem kellett volna. Ezt már visszacsinálni nem tudtam volna semmiféleképpen, ezért felálltam az asztaltól, és kimentem az erkélyre, közben meg felvettem. Kínos csend uralkodott az asztalnál. Egyúttal már rá is gyújtottam. Hiába tavaszodott, elég hűvös volt. Azzal kezdte, hogy ne haragudjak rá, nem úgy jött ki a lépés, ahogy szerette volna.

– Jobb, ha tudod, hogy csapnivaló volt ez a pár hét. 

– Nekem is, hidd el, de ma megpróbálok elmenni – válaszolta.

– Jól értettem, hogy még ma? – kérdeztem vissza meglepetten. 

– Aha. Mi a baj? Ne menjek?

– Dehogynem, mindennél jobban akarlak, csak most itt vannak a szüleim. Nálunk töltik a hétvégét, de valahogy megoldjuk – mondtam csendesen. 

– A lényeg, hogy nem szabad lebuknunk. Na, jó légy. Csók – elköszönt. 

Visszamentem a konyhába. Mindenki úgy nézett rám, mintha meg akartak volna ölni. Annyira kínos volt a csend, hogy szinte már fájt.

– Mi a helyzet? 

– Minket meg sem hívtál az esküvőre? Mikor akarod bemutatni nekünk a barátodat? – kacagott fel apa.

– Miféle esküvő? – Játszottam az értetlent. 

– Nem úgy volt beírva az a bizonyos ember a telefonodba, hogy férjem, vagy valami ilyesmi? – kérdezte anya.

– Ja, de. De ő csak a haverom. Ez mind csak vicc. Nyugi, ha egyszer leszek olyan hülye, hogy férjhez megyek, arról majd ti tudtok elsőként.

– Lottika, mi is ebben reménykedünk – mosolygott rám anyám.

– Ez a lány a munkájának él. Nem lesz soha senkije, ha így folytatja – szólt hozzá Zoé.

– Pedig lassan unokázni szeretnék – válaszolta anya.

– Ó, az még odébb lesz – erősítettem meg Zoét.

Láttam a szüleimen, hogy egy szavunkat sem hiszik el. Ettem pár falatot, de azt is csak erőltetve. Nem voltam éhes megint. Csak Ő járt az eszembe. Minél előbb látni akartam. Gondoltam, hogy itt van Pesten, azért hívott. Mindig van valami dolga erre, ami ugyebár nem meglepő. Különben szokta mesélni, hogy alapból is kevés ideje van a családjára, erre még itt vagyok neki én is. A szeretője vagy mi. Ez olyan elképesztő. Soha nem kérném, hogy mondjon le a családjáról, de közben azt akarom, hogy mindig velem legyen. Ez sajnos megoldhatatlan, egyenesen lehetetlen, pedig mindent megtennék érte. Ha nincs Zoé, aki rávett arra, hogy menjünk el abba a bárba, akkor én csak maximum a tévén keresztül nézhetném. Hálás vagyok ennek a csajnak emiatt, mint ahogy sok minden másért is. Maradtunk az asztalnál, jókat beszélgettünk. A telefonom megint az asztal közepén hevert. Elfelejtettem, hogy máskor ne hagyjam mindenki szeme előtt. Megint csörgött. Ezúttal Alex keresett. Simán felvettem az asztalnál. Kérdezte, hogy mi a helyzet velem. Beszélgettünk teljesen általános dolgokról, még azt is megemlítettem, hogy a szüleim nálam töltik a hétvégét. Megbeszéltük, hogy  hétfő este összehozunk egy találkát. Anyáék megint érdekesen néztek rám. 

– Most mi van? – háborodtam fel. 

– Van egy másik is? – értetlenkedett anya. 

– Mennyi lesz még? – kérdezte röhögve apa. 

– Halljátok, ő az a srác, akit még egyszer itt, a nappaliban láttatok. Ő is csak a haverom, azóta sincs köztünk semmi – válaszoltam, miközben felálltam az asztaltól. 

– Remélem, több haverod nem fog hívni, mert elég kellemetlenül érzem magamat – mondta apa, miközben elmosolyodott. 

– Dehogy is – vágtam rá vigyorogva. 

Nem láttam még ilyen lazának őket. Mi az, hogy anya már babázna? Én még nem. Erre nem kerülhet sor. A kérdés az, hogy hova tegyem anyámékat? Eddig úgy volt, hogy a nappaliban fognak aludni, de az kényelmetlen lenne nekik. A vendégszobának tervezett helyiség tele van mindenfélével, nincs odabent még egy ágy sem. Inkább cserélek velük. Aludjanak ők az én szobámban, én majd a nappaliban éjszakázom. Nem is akarok aludni. Egy szempillantás alatt eljött az este. Apával kettesben maradtunk a nappaliban, mert anya elfoglalta a fürdőt.

– Minden oké? – kérdeztem. 

– Minden. Lotti, én úgy megbántam, amit karácsony környékén csináltam – szomorkodott. 

– Elhiszem. Megígéred, hogy nem fogsz többé ilyet csinálni? – átöleltem. 

– Meg, drágám – adott egy puszit. 

Folyamatosan ellenőriztem, hogy alszanak-e már a szüleim. Kiosontam az erkélyre, hogy felhívjam.

– Szóval, el tudsz jönni?

– Persze. Felhívlak, ha már a ház előtt leszek.

Elszívtam az utolsó szál cigimet. Nem telt el sok idő, talán negyedóra, mikor megcsörgetett. Nagyon-nagyon izgatott voltam. Amikor kiléptem a főbejáraton, a szám akaratlanul is mosolygósra állt.

– Hazamentek már a szüleid? – kérdezte, miközben simogatta az arcomat.

– Az én szobámban alszanak, de Zoé szobája üres.

Arra gondoltam, hogy a fürdőben úgysem nyit ránk senki. Már a liftben csókolózni kezdtünk, megint teljesen felcsigázott. Bementünk a fürdőbe, és magunkra zártam az ajtót. Rettentően vágytam már rá. Elkezdtem engedni a kádba a vizet. Viszonylag hangosan folyt, így nem hallatszott ki más hanghatás. Sosem szexeltem még kádban, de egyszer mindent ki kell próbálni. Azt meg kell hagyni, hogy nem volt valami kényelmes. Legalább három óra hosszát töltöttünk a fürdőben.

– Most veled tudnék aludni – suttogta. A szemeim kikerekedtek, majd vacillálni kezdtem.

Végül bementünk Zoé szobájába. Minél előbb fel kell kelnünk, nehogy a barátnőm kora reggel hazajöjjön. Anyámékkal is meggyűlt a bajom, ugyanis ők mindketten korán kelő típusok. Lefeküdtünk Zoé ágyába. Csak azért mertem elfoglalni az ő ágyát, mert többször elmondta, hogy nyugodtan aludjak ott. Azt nem közölte, hogy csak egyedül aludhatok nála. Beállítottam az ébresztőt fél hatra. Úgy tűnt, mintha öt perc alvás után kolompolna a fülembe a fránya ébresztő. Kénytelenek voltunk felkelni. Nagyon rossz volt megint elengedni. Beleszerettem.

Amikor felértem a lakásba, anyát pillantottam meg a konyhában. Szép lett volna, ha meglát minket. 

– Te mit keresel fent ilyen korán? Merre voltál? – kérdezte, miközben kevergette a kávéját.

– Csak megnéztem, hogy autóm rendben van-e. Tudod, mostanában több lakó autójának a szélvédőjét betörték valami huligánok. Alig tudtam aludni is, szokatlan volt a hely, mert végül is Zoé szobájában aludtam – válaszoltam.

– Jézusom! Nem is tudtam, hogy ez egy veszélyes környék.

– Nem, nem az, de azért néha előfordulnak furcsaságok. 

Bementem Zoé szobájába, mikor feltűnt, hogy a telefonja az ágy szélén hever. Csak észreveszi, és felcsenget. Vagy vigyem utána? Nem is mondta, hogy merre megy. Egyből kiment a szememből az álmosság. Zoé hazaérkezett, és a fülembe súgta, hogy:

– A szerelmed mit keres a ház előtt?

Nem válaszoltam, csak felkaptam a telefonját, és kirohantam a lakásból. Ő eközben felcsengetett, szerencsére Zoé vette fel. Az ajtóban állt, mikor leértem. Csak röhögtünk, mikor a kezébe nyomtam a telefont. Lenyomtam neki egy puszit, és vigyorogva visszakullogtam. Anya nem értette az egészet, csak annyit mondott, hogy bolondok vagyunk. Kíváncsi lennék, mitől lettek ilyen lazák és jó fejek. Miután apa is felébredt, és megitta a kávéját, eldöntöttük, hogy elmegyünk az egyik plázába. Nézelődtünk, sétálgattunk, mire apa eltűnt egy ékszerboltban. Mi tovább is mentünk a kedvenc boltomba, ahol találtam magamnak egy pulcsit és egy farmert. Kimentünk az üzletből, egyszerre apával. Anya értetlenül nézett, amikor átnyújtott neki egy hosszúkás ékszerdobozt. Amikor kinyitotta, a szemei könnybe lábadtak a látványtól. Nem akartam kíváncsiskodni, de azért félszemmel meglestem, hogy mit kapott. Nem is láttam még szebb arany nyakláncot. Kezdett romantikus lenni a helyzet, ezért mi továbbálltunk Zoéval.

Még nézelődtünk egy ideig, majd beültünk kajálni egy étterembe. Posztoltam egy képet magunkról sztoriba. Követjük egymást. Én nagyon régóta őt, de nyilván Ő csak az első találkozások óta. Rengeteg szebbnél szebb nőket követ. Reagált a sztorimra. Én meg vissza. Sosem szoktunk a neten beszélni, mert kockázatosnak tartja. Vagyis tartotta, mert elkezdte írogatni, hogy milyen szép vagyok. Nagyon jólesik, bár tudom, hogy neki száz lányból százkettő nagyon szép. Mégis velem van. Sosem tartottam magam szépnek, de azért a feleségénél sokkal jobban nézek ki. És láttam régi képeket is róla, tehát semmi sem fogható az idő múlására. Azt írta, hogy a fiával mászkál a városban. Amikor a családjáról áradozik, eszembe jut, hogy nem kellene belerondítanom az életébe. Nem mintha Ő nem rondítana bele az enyémbe. Annyi különbség kettőnk közt, hogy neki van mit veszítenie, nekem meg jóformán semmit.

Körülbelül egy órát töltöttünk még a belvárosban, majd elindultunk haza. 

– Lottika, nem lenne probléma, ha mi csak holnap délelőtt indulnánk haza? – kérdezte anyám félénken.

– Miért lenne baj? Addig maradtok, amíg akartok.

Alvásra készen fetrengtem a kanapén. Csak kapcsolgattam a tévét, mire megálltam egy csatornánál, mert Ő volt az egyik műsorban. Agyfaszt kaptam. Anya kijött a fürdőből, és leült mellém.

– Mit nézel? – kérdezte.

– Nem tudom, csak kapcsolgattam, és ennél leragadtam. – Néztük egy pár percig, mire anya megszólalt. – Jaj, ez az ember olyan ostobának tűnik – kommentálta.

– Pedig biztos, nem az – válaszoltam.

– Honnan tudod? – kérdezte értetlenül.

– Ja, nem tudom, csak gondolom. Szerintem aranyos – válaszoltam. Látta rajtam, hogy valami nincs rendben, mert úgy bámultam a műsort, mint aki nincs magánál. Mosolyogtam. Akaratlanul is vigyorogtam.

– Miért van egy olyan érzésem, hogy ő volt a képen, amikor csörgött a telefonod? – kérdezte nevetve. 

– Mert bolond vagy! Hiába lakom itt, nem jönnek velem szembe híres emberek. Nem azt mondom, hogy ő nem jöhetne velem szembe… De még nem jött – nevettem.

– Ja, akkor csak hasonlított rá – nyugtatta magát.

– Ne mondd, hogy ezt megállapítottad, mikor a képen lévő pasi arca nem is látszik. Tiszta bolond vagy, anyám! – nevettünk mindketten.

– Nem csak abból állapítottam meg. Mitől lettél ilyen mosolygós?

– Nehogy beindítsd a nyomozós énedet – nevettem.

– Sosem kellett utánad nyomoznunk, mindig jól viselkedtél. Most álljak neki kémkedni?

– Dehogyis, hagyjuk már. Szerinted, ha egy ilyen pasival lennék együtt, nem mondanám el? – kuncogtam. – Róla áradoznék.

– Szerintem nem mondanád el. Miért is mondanád? – kérdezte. – Nem lenne egy hétköznapi kapcsolat. 

– Igen, pont azért jelenteném be, mert nem lenne hétköznapi – feleltem.

Nem tudok kiigazodni anyámon. Akkor is ilyen vicces kedvében, ha kiderülne az igazság?

– Na, anyám! Maradj kettesben a vejeddel vagy mi a csodáddal, én megyek aludni – elindultam Zoé szobája felé. Eredetileg nem akartam nála aludni, de mivel nem töltötte itthon az éjszakát, kihasználtam a helyzetet. – Jó éjszakát! – kiabálta utánam. Boldogan aludtam el. 

Másnap reggel a szüleim készülődni kezdtek. Sajnos nem tudtam végig velük lenni, mert megérkezett az első vendégem. Beköszöntek a szalonba, majd leléptek. Összességében örültem, hogy itt voltak, de főleg azért, mert nem is piszkáltak olyan sokat, mint régebben. Időközben hallottam Zoét megjönni. Sokszor szóba jön a párom a vendégeim és köztem. Nem értik, miért nem mutatkozom vele egyik közösségi oldalon sem. Gondoltam már rá, hogy teszek ki olyan képeket, ahol nem egyértelmű, hogy kivel vagyok. Azt szoktam válaszolni, hogy nem szereti, ha fényképezem. Nem is értem, hogy miért fecsegek annyit.

Egy átlagos keddi napon dolgozgattam, ahogy szoktam, mire a barátnőm bekopogott az ajtón.

– Ki tudsz jönni egy kicsit? – kérdezte.

– Az utolsó vendégem van nálam. Nem ér rá később? 

– Elég fontos lenne!

Elnézést kértem a csajtól, aztán kimentem, és becsuktam az ajtót, mert nem tudtam, hogy Zoé mit akar mondani. Elképzelésem sem volt.

– A kedves párod itt van. Az előbb jött.

– Ilyenkor miért nem tud szólni?

– Mondtam neki, hogy menjen be a szobádba, míg nem végzel.

Bementem a szobába, adtam neki egy puszit, majd közöltem, hogy vár a vendégem, de majd érkezem. Visszamentem, és egyből folytattam a pillázást. Megkérdezte a bige, hogy:

– Olyan furcsa vagy! Ugye nincs semmi baj?

– Furcsa? – nevettem.

– Aha, de csak azóta, hogy kimentél a barátnődhöz.

– Ja, csak keresett valaki – nevettem.

Több volt, mint húsz perc, de hála Istennek, végeztem. Az egyik legjobb érzés a világon, amikor elégedetten távoznak tőlem a pácienseim, mert nagyon jó munkát végeztem. Ezt most minimum úgy mondtam, mintha egy plasztikasebész lennék, de nem állok messze tőle.

Miért csináljuk ezt? Bele is döglök, ha ennek vége szakad. Azt mondta, hogy nem sokáig ér rá, de mégis feljött. Ha annyira akarnék valamit, én is el tudnám intézni tizenöt-húsz perc alatt, nemde? Mekkora idióta vagyok. Folyamatosan hagyom magamat. Mármint nem úgy. Nem tudom. Én kevesebb időt jósoltam magunknak, de majdnem egy órát töltött velem. Gyorsan el is ment. Mármint a dolgára. Annyira jó lenne, ha egyszer végleg itt maradna.

Másnap csak két vendéget fogadtam, mert úgy gondoltam, hogy elmegyek tetováltatni. Van egy jó ismerősöm, akit bármikor felhívhatok, mindig szinte azonnal fogad. Szeretem a spontán ötleteket. Csak egy órát kellett várnom. Útközben döntöttem el, hogy mit is akarok pontosan. A bal combomra gondoltam ki egy feliratot, ami úgy szólna, hogy: „olyan közel, mégis túl távol.” Nem szeretem a magyar idézeteket, de hirtelen ezt találtam ki. A másik meg, hogy csak én tudom a jelentését. Azért választottam a bal combos megoldást, mivel a másik lábamon már nincs hely.

Negyedórával előbb érkeztem meg. Levivel kiválasztottuk a betűtípust, mert azt még nem sikerült kitalálnom. Hamar sorra is kerültem. Ha tetoválásról van szó, feltöltődöm adrenalinnal. Körülbelül tíz percig nézelődtünk a betűk között, míg megtaláltuk az igazit. Modern volt és nagyon egyszerű. Pont olyan, amilyet elképzeltem. Nagyon hamar kész lettünk. Minden másodpercét élveztem. Levi lefényképezte, én pedig ki is posztoltam. Oda vagyok érte!

Hosszú naciban érdekes volt az élet egy nagyobb tetkóval a combomon. Talán mégsem volt olyan jó ötlet? Hazaértem, és gyorsan felvettem egy rövidet. Felléptem az Instagramra, ahol már egy rengetegen reagáltak a megosztott képemre. Alex is írt valami baromságot, meg hát Ő is. Annyit írt privátban, hogy megszűnhetne a távolság. Bakker, ez nem rajtam múlik! Ha rajtam múlott volna valaha is, akkor az első találkozás után megszűnt volna a távolság. Tudtam, hogy nem tud semmit sem kezdeni a helyzettel. Annyira nyomasztó. A két dolog nem tud egyszerre működni normálisan. Alex folyamatosan mondja, hogy szerinte engedjem el, de ő sem érzi, hogy mi van köztünk. Alex is tudja, hogy ha rajtam múlna, már sokkal több lenne köztünk. Élhetnénk együtt is, vagy akár elvehetne feleségül is. Nem akarom elhinni, hogy nem megy az idegeire ez a titkolózás. Ne legyek naiv! Biztos, hogy már máskor is követett el ilyen bűncselekményt, csak nem mondja.

Közeleg a hétvége. Hajtott a kíváncsiság, hogy keres-e még. Vagy a hétre elég voltam neki? A tetoválással kicsit szenvedtem, mert pont rossz helyen van. Ha a többivel boldogultam, akkor ezzel is fogok. Semmi érdekes nem történt, egy átlagos csütörtöki napnak mutatkozott. Zoé is éppen akkor ért haza, mikor én végeztem. Épp neki akartam állni vacsorát csinálni, mikor felhívott.

– Mit csinálsz baba?

– Éppen valami vacsorát akartam csinálni. Miért?

– Ráérsz tíz perc múlva? Majd gyere le, de ne melegítőbe. És ne egyél! – parancsolta.

– Végül is igen, de hova akarsz menni?

– Majd meglátod. Tíz perc múlva a ház előtt – közölte, majd letette a telefont. 

Nem értettem semmit. Felvettem egy farmert, egy másik pólót, és a kabátomat, és elindultam lefelé. Rágyújtottam egy cigire, míg vártam. Majdnem elszívtam, amikor megláttam az autóját. Mutogatott ki a kocsiból, hogy menjek. Meg akart csókolni, közben pedig telibe rátenyerelt a tetkómra. Azon a szinten voltam, hogy agyonverem. Kiröhögött és mentegetőzött, hogy elfelejtette.

– Merre megyünk? – kérdeztem. 

– Majd meglátod. 

– Miért van ilyen csini? Én meg felvettem a szokásos ruháimat. A melegítőt felfogtam, de szólhattál volna. Úgy nézel ki, mint aki a parlamentbe megy, baszki – nevettem.

– Jó vagy így. Nekem mindenhogy jó vagy.

Azt se tudtam, hogy hova megyünk. Lehet, hogy tényleg elmegyünk a parlamentbe? Komolyan nem tudtam, hogy mit akar. Kis idő múlva megálltunk egy szálloda előtt. Ez egy olyan környék, amit még én se engedhetek meg magamnak. Két napig dolgozhatnék, hogy ide el tudjak jönni.

– Egy vacsora belefér, ugye? – kérdezte mosolyogva.

– Elhoztál enni?

– Enni is. Vár minket egy szoba is – mondta, miközben átölelt. 

– Ember, te beteg vagy! – nevettem el magam. – Szeretlek.

– Én is téged, Lotti – válaszolta, és elindultunk befelé.

Útközben ugrálni, éljenezni tudtam volna az örömtől, de teljes komolysággal haladtam mellette. Leültünk egy asztalhoz. A hely tényleg nagyon elit volt. Ja, és ilyenkor tudnom kéne, hogy mi van velünk? Azt mondta, hogy szeret. És a legrosszabb, hogy én is azt mondtam.

A szexhez nem kell kaja, de még szoba sem. Nem akarom megérteni a gondolatmenetét. Az étteremben legalább volt külön vegetáriánus menü. Utálja, ha lefényképezem, pedig én mindig azt csinálom. Attól parázik, hogy kiszivárognak a képek. Csak Zoénak küldtem el, hogy már megint zabálok. Megírtam neki, hogy nem alszom otthon. Posztoltam Instagramra egy képet, amin a tányérom szerepelt. A kaja sokkal szexibb volt, mint én. Miután befejeztük az evést, elkérte a kulcsot a szobához. Ilyen szobát idáig csak filmben láttam. Amerikai filmben természetesen, nem is egy magyarban. A jakuzzi majdnem a szoba közepén volt, szemben vele egy hatalmas ágy. Majdnem az egész falat tükrök borították. Az asztalon drága pezsgők sorakoztak. Muszáj volt első körben kipróbálnom a jakuzzit.

– Nem csinálnál egy képet rólam? – kérdeztem vigyorogva.

– Felejtsd el! 

– Úgy gondoltam, hogy semmim se látszik ki. A környezet a lényeg.

– Ne nézegessen téged senki – válaszolta határozottan. Próbáltam elmagyarázni, hogy nem fog senki semmit látni belőlem, de abszolút meggyőzhetetlen volt. Lehajolt hozzám, és megcsókolt.

– Csak az enyém vagy. Ne is nézegessen senki.

– A tiéd vagyok teljesen, csak ez fordítva nincs így – válaszoltam. Egyből elment mellőlem. Láttam, hogy ideges lett. – Jó, tudom. Nem is szólok inkább semmit – magyarázkodtam, mert nem akartam veszekedni.

– Úgy csinálsz, mintha ez olyan egyszerű lenne – sóhajtott, majd lefeküdt az ágyra. 

– Persze, hogy nem egyszerű. Az első perc óta tudom, hogy köztünk nem lehet ennél több – feleltem, miközben kiszálltam a jakuzziból.

– Miért mentél bele?

– Te miért kezdted el?

– Na, ez az, látod… – vágta rá idegesen.

– Baszki, mindig azt mondtad, hogy nem bántad meg. Most mi van? – kérdeztem, közben ledőltem mellé.

– Nem bántam meg. Egy percét sem – nyugtázta, és megfogta a kezemet. 

Olyan ideges és szomorú lettem, hogy bőgni tudtam volna. Kárpótolt a szex, mégis össze voltam zavarodva. Vajon ez így meddig fog menni neki? Én már a megőrülés szélén vagyok, hogy nem lehetünk együtt. Sokszor könyvelem el, hogy köztünk ennél több sosem lehet. És akkor jön ezekkel a meglepetésekkel. Azt sem tudom már, hogy mit higgyek. Feküdtünk az ágyban, amikor úgy döntöttem, hogy felnézek az Instára. Akkor nem hittem volna, hogy ez egy rossz ötlet. Jött egy csomó üzenetem ismeretlen emberektől, ám ezekre sosem válaszolok. Nem érdekelnek a nyálcsorgatós, finoman beszólogatós, perverz faszik. Néha fogom magam, aztán kitörlöm az összes nem kívánt tartalmat. Feltűnt neki is, hogy mennyi üzenetet kaptam legutóbb.

– Írd ki nyugodtan, hogy el vagy jegyezve, vagy valami, ne írjanak már ilyen sokan. Nem idegesít? Engem eléggé.

– Nem idegesít, mert nem érdekel! – húztam meg a vállamat. – Szerintem, aki akarja látni a célzásokat, hogy van valakim, az úgyis látja, a többi akkor sem fogná fel, ha a szemük előbb lebegne a nap huszonnégy órájában, hogy: „Hahó, ennek lánynak van pasija!”

– És még te ki akartál tenni képet… – reagálta elég morcosan. 

– Akartam, de nem tettem. Hála neked. Én is elkezdhetnék mondani valamit.

– Hogy? Az a természetes, amiben én élek. Te viszont nem vagy természetes az életemben – vágta a fejemhez. 

– De miért kellek neked? Mondd már el, őszintén! – emeltem fel a hangomat. 

– Nem tudnám megmondani.

– Akkor gondolkozz el rajta! – harsogtam.

Hirtelen megfogta mindkét csuklómat, és egyre erősebben szorongatott.

– Mert szeretlek, és nem tudok tenni ellene. Nem akarom elhinni, hogy beléd szerettem, ez van – mondta váratlanul.

– Én is szeretlek, de fejezzük be ezt. Nem akarok veszekedni.

– Ez még nem az – vágta rá. Meglepődtem, hogy szerinte ez csak egy semmi volt. Egy fájdalmas kis semmi. Tényleg teljesen idióta vagyok.

Az első békülős szex is megvolt. Csak gratulálni tudok magamnak. Jól haladunk! 

Nehezen aludtam el. Kimentem az erkélyre, ahol felkapcsolódott a lámpa. Lesokkolt a látvány: mindkét csuklóm lilás-kékes színekben pompázott.

Délelőtt tíz óra felé keltünk fel. Furán éreztem magam. De ahogy láttam, ő sem volt százas. Az autóban nem is szóltunk egymáshoz.

– Köszönök mindent – feleltem, miközben kiszálltam az autóból.

Egy-két dolgot leszámítva nagyon jó volt az esténk. Összességében nagyon jól éreztem magam. Vagyis csak be akartam magamnak magyarázni, hogy ez így történt. Felkullogtam a lakásba, és meglepetésemre Zoét otthon találtam. 

– Te meg hol voltál? – kérdezte. 

– Ne tudd meg! Elvitt egy nagyon menő étterembe és szállodába – mondtam boldogan, közben vettem le a kabátomat. Azonnal feltűnt neki, hogy tiszta lila mindkét csuklóm.

– És a kezeddel mi történt? Vad volt az éjszaka? – kérdezte nevetve. 

– Jaj, nem – köhögtem. – Vagyis de, csak másképp.

– Mi van? – kérdezte kíváncsian. 

– Most komolyan el kell mesélnem? Majdnem összevesztünk, aztán megszorította a kezemet, és ennyi. Nem nagy cucc – válaszoltam, miközben bementem a szalonba. Zoé jött utánam, mert nagyon kíváncsi volt.

– És te ezt hagytad? Min vesztetek össze? – tette fel sorban a kérdéseket. 

– Majdnem egy féltékenységi jelenetet rendezett, és megszorította. Közben közölte, hogy szeret. Biztos, velem van baj, hogy így meglátszik.

– Ja, hogy ez csak ennyi. Így kell szerelmet vallani ennyi idő után? Mire féltékeny? – tovább kérdezősködött.

– Ezek szerint, ja. Így sikerült. Ne aggódj, én is meglepődtem. Igazából szerintem már mindenkire féltékeny. Mármint, ha valaki ír nekem, az Őt idegesíti, pedig én nem is válaszolok idegeneknek – próbáltam neki elmagyarázni, amit valójában én sem értettem teljesen.

– Hát, jó. Ti tudjátok – vágta rá, és kiment.

Nézegettem tovább a naptáramat, mikor Zoé visszalépett. Éreztem, hogy a letolás még csak ezután kezdődik.

– Te, és ha netán agyonver, az is tetszeni fog? – kérdezte komoly hangvételben. 

– Egy, miért tenne ilyet? – ráztam meg a fejem. – Kettő, azért mert erősebben fogta meg a kezemet, az nem azt jelenti, hogy bántalmazni fog. Gondolod, hogy hagynám? 

– Te úgy el vagy varázsolva, hogy még élveznéd is.

– Miért tenne bármi olyat, amivel fájdalmat okozhat? Persze, verbálisan – kérdeztem. 

– Honnan tudod? – akadt ki. – Lehet, hogy kiraksz egy olyan képet, ami neki nem tetszik, és már veszekedni is fog – próbálta belém beszélni a lehetetlent.

– Ilyen soha nem fog előfordulni – mondtam kissé mérgesen, majd becsuktam a naptárat, és kimentem a helyiségből.

Zoé csak jót akart, és abban igaza van, hogy el vagyok varázsolva. Biztos is, hogy nem vagyok önmagam, amióta ismerem. Ezt nem tudtam volna elképzelni soha magamról. Hallgatok egy férfira és társai. Még ha csak hallgatnék rá, de nem. Teljesen odáig vagyok érte. Bármit megtennék, hogy együtt legyünk úgy, ahogy megérdemelnénk. És én mit tehetek? Semmit. Ezt neki kell eldönteni. Ő meg úgy van vele, hogy én is úgy is itt vagyok, akit bármikor meg lehet dugni. Legalábbis eddig biztos voltam ebben, bár a tegnap este változtatott az álláspontomon. Azt mondta, hogy szeret. Ha nem szeretne, akkor nem is lehetne féltékeny. Tisztába lehetne vele ennyi idő után, hogy nekem csak Ő kell. Akadna más is, ha akarnám. De soha nem akartam, és ezután sem fogom.

Délutánra jött két lány. Gyorsan megcsináltam a pillájukat, aztán bementem a szobámba, és lefeküdtem az ágyra. Fel akartam hívni, ám nem vette fel. Vettem egy mély levegőt. Nekiálltam bőgni. Egyre lejjebb csúsztam. Az ágy mellett térdeltem, úgy zokogtam. A telefonomat az ágyon hagytam, ami elkezdett csörögni. Már azt hittem, hogy Ő hív vissza. A könnyeimtől alig láttam, de viszonylag hamar megállapítottam, hogy anyukám keres. Nem tudtam volna titkolni, hogy sírtam, mert alig kaptam levegőt, szipogtam. Lehetett hallani a hangomon.

– Mi a baj? – kérdezte. 

– Nincs semmi, anya. Kicsit kimerültnek érzem magamat. Minden oké. És veletek?

Tudta, hogy hazudok. El kellett volna mondanom neki, hogy az egyetlen lányuk épp haldoklik egy pasi miatt. Amúgy ebbe bele lehet dögleni. Anyával nagyon sokáig beszélgettünk. Negyven perc után köszöntünk el egymástól. Örültem, hogy hívott.

Csak rá lenne szükségem. Nagyon-nagyon nehezen viselem már ezt a helyzetet. Nem tudom én sem, hogy mit várok ettől az egésztől. Meddig kell még várnom rá? Nem akarok már várni. Semmi kedvem nem volt az élni.

Zoéval elmentünk vásárolni. Ez az ő ötlete volt, mert tudja, hogy mitől vidulok fel. Egész úton csak róla meséltem a barátnőmnek. Szerintem már nagyon unta a fejemet. Nem tehetek róla, nagyon szerelmes vagyok. Vásároltunk, kajáltunk, barnultunk és sokat beszélgettünk. Posztoltam egy képet egy pár szatyorról, amikben ruhák voltak. Jó volt egy kicsit kikapcsolódni, jól éreztem magam, míg meg nem szólalt a telefonom. Addig tényleg minden jó volt. Ő. Felvettem. Úgy csináltam, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, közben semmi sem volt oké. Azt kérdezte, hogy merre vagyok, vásárolgatok-e még, mert látta. Teljesen általános kérdéseket tett fel. Öt percig beszélgettünk, mikor megkérdezte végre, hogy:

– És este mit csinálsz, kisbaba? 

– Ha jössz, veled leszek. Ha nem jössz, akkor valószínűleg semmit – nevettem. Megbeszéltük, hogy este meglátogat. Sose lesz este. Minden egyes perc borzasztó nélküle.

Otthon kipakoltunk mindent, és beültünk a tévé elé. Plédmániás vagyok, ahogy a barátnőm is, szóval nálunk minden tele van puha plédekkel. Betakaróztam, és ismeretlen okból elaludtam a kanapén. Olyan mélyen aludtam, hogy azt sem vettem észre, hogy felcsengetett. Arra keltem, hogy simogatja az arcomat. Mindig így akarok ébredni. Időközben kiderült, Zoé elment a barátjához, tehát kettesben maradtunk. Egy csomót beszélgettünk, míg sikeresen magamhoz tértem. Hajtottam össze a plédet, amikor észrevette a kezemet.

– Az ugye nem azért van? – kérdezte.

– De, valószínűleg azért. Egy kicsit megszorítottad – nevettem.

– Ne haragudj! Nem szoktam ilyen baromságokat csinálni. Soha nem csinálnék ilyet.

– Eddig sem haragudtam, ne aggódj már ezen! 

– Sajnálom tényleg! – megfogta a kezem, és megpuszilta.

Nem mentünk be a szobámba, hanem a nappaliban nekiálltunk szerelmeskedni. A telefonom az asztalon csörgött. Infarktust kaptam, amikor megláttam, hogy anyám keres. Nem szívesen vettem volna fel, inkább hagytam, hadd csörögjön. Nem telt el két perc, megint hívott. Gondoltam, hogy valami fontosat akar, úgyhogy felvettem. Szex közben még nem telefonáltam, főleg nem anyámmal.

– Mizu? – kérdeztem. 

– Zavarlak?

– Egy kicsit, de mondjad nyugodtan – feleltem.

Elkezdte ecsetelni, hogy mik zajlanak a munkahelyén és otthon, mit főzött, mit fog főzni, mit nem főzött. Csak lökte a dumát. Örültem neki, hogy minden rendben van a szüleimmel, csak azt éreztem, hogy ez a beszámoló nagyon ráért volna. Telefonáltunk vagy húsz percig. Akkor bezzeg sosem hív, amikor egyedül vagyok, és csak unatkozom. Nem akartam megsérteni azzal, hogy nem hallgatom végig. Szinte meg sem szólaltam. Életem legrosszabb húsz perce volt. Arrébb dobtam a telefonomat, remélve, hogy már semmi nem fog minket megzavarni. 

Megint itt alszik mellettem. Egyre többször. Olyan jó. Bárcsak minden így maradna. 

Kora reggel arra keltünk, hogy rezeg a telefonja. A felesége kereste. Olyan szépeket mondott neki. Szerencsés a felesége. Fogalmam sem volt arról, hogy reflexszerűen hazudik-e, vagy már előre kitalálja a ferdítést. Kimentem az erkélyre cigizni. Abban reménykedtem, hogy lassan befejezik a társalgást. Mivel még mindig telefonáltak, bementem a konyhába, hogy bedobjak pár dolgot a mosogatógépbe. Ilyeneket is szoktam ám csinálni. Miután letette, mondta, hogy a kisfiával is beszélt. Születhettem volna kicsit előbb, kicsit máshova. Biztos, hogy én lennék a felesége.

Késő délután el kell mennie, de azt ígérte, hogy addig velem marad. Arra gondoltam, hogy bezárom az ajtót, és lenyelem a kulcsot. Na, jó, nem. Tudom, hogy vannak fontosabb dolgai, mint én. Inkább örülnöm kéne, hogy egy kicsit tovább marad. Zoé még mindig nem ért haza, amin meglepődtem. Lehet, hogy benézett hazafelé a cukiba. Ő nem egy olyan csaj, akiért aggódni kellene.

Lazítottunk a kanapén, nyomkodtuk a telefonunkat. Semmi érdekességgel nem találkoztam a neten, Zoé se írt, ezért letettem a telefont. Odabújtam hozzá, és megláttam, hogy a lányával írogat. Annyira rosszul éreztem magamat. Bűntudatom is lett. Milyen undorító dolog, ha van egy harmadik fél is egy kapcsolatban. Látta rajtam, hogy nagyon szomorú lettem. Elmesélte, hogy valójában már nem százszázalékos a kapcsolatuk. Arra kért, hogy ne aggódjak. Ha ez így van, gondolom, csak a gyerekek miatt vannak együtt. És annak úgy mi értelme van? Jó, gondolom, nem hagyná el a feleséget. Mégiscsak ő a gyerekeinek az anyja. Különben szerintem nincs olyan kapcsolat, amelyben tökéletesen mennek a dolgok. Majdnem rákérdeztem, hogy én hányadik csaja vagyok a felesége mellett. Sejtettem, hogy nem az első. Ha az első nem is lehetek, az utolsó viszont én akarok lenni. Nem tudom, a feleségének feltűnt-e, hogy már a szabadidejét sem vele tölti. Hosszas beszélgetés után bementünk a szobába. Az összes férfi kimeríthetetlen?

Időközben hazaérkezett Zoé is. Tudtam én, hogy miatta egy percig sem kell aggódni. Kimentem elszívni egy cigit. Addig Ő Zoéval beszélgetett. Amúgy a barátnőm egyszer azt mondta rá, hogy aranyos. Nem is akartam hinni a füleimnek

Ariana végre írt, hogy este tudunk-e videózni. Nagyon hiányzik. Azt terveztem, hogy mindenképp elmesélem majd neki a történteket. Még a múltkor mondta, hogy nyár elején hazajön egy kicsit. Lehetne már igazán nyár. Egyrészt, mert ő hazajönne, másrészről pedig az a kedvenc évszakom. Tavaly nyáron nem voltunk sehol. Idén el kellene valahova menni, nyaralni.

Sajnos elérkezett az idő. Szerelmesen ölelkeztünk a parkolóban. Jó volt, hogy viszonylag sok időt töltöttünk együtt. Olyan szerelmesnek éreztem magam, mint még soha.

Arianával több, mint egy órán át írogattunk. Mindent elmeséltünk egymásnak, ami az elmúlt pár hónapban történt. Csak nevetett, jólesett neki magyarul csevegni valakivel.

Hajnali három körül riadtam fel a telefoncsörgésre. Annyit mondott, hogy nemsokára itt van nálam, mert a felesége jelenetet rendezett éjszaka, Ő meg nem kíváncsi rá. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy szerintem nem helyes, amit csinál. Boldog voltam, amiért egyből hozzám fut, ám akkor sem tartottam helyesnek. Kezdett világosodni odakint. Lent vártam a háztömb előtt, és cigizgettem félálomban. Éppen kiszállt az autóból, már el is kezdte átkozni a kialakult helyzetet. Nem akartam védeni a feleségét, de valahol igaza volt. Nem hallottam tőle soha, hogy ilyeneket mondott volna, mint aznap hajnalban. 

– Még jó, hogy van hova menekülnöd az éjszaka kellős közepén.

– Jó, hogy vagy, baba. Istenemre esküszöm, hogy mindjárt elindulok, keresek egy tetoválót, hogy a nevét üsse át valami másra. Mondjuk, a tiédre.

– Menjél. Hajnali ötkor bármelyik tetováló fogad. Örülnének is neked – viccelődtem. 

– De jó, hogy neked ilyen jó kedved van. 

– Későn gondolkodtál. Nem szabad ilyen butaságokat tetováltatni. Semmi sem tart örökké. Tudom, hogy tizenéve együtt vagytok, de én még ötven év után sem tetováltatnám a nevedet magamra.

– Te most kinyírsz vagy segítesz? – kérdezte. 

– Miben tudnék segíteni? Nehogy azt kérd, hogy párterapeuta legyek – röhögtem. – Minden rendbe fog jönni. Tudom, hogy a gyerekeid miatt aggódsz főként. Máskor is vesztetek már össze, de kibékültetek – válaszoltam, miközben megöleltem. Helyeselte, de mást nem nagyon mondott.

– Min is vesztetek össze? Mert ha gyanakodni kezdett, nem hinném, hogy az ő hibája – kérdeztem.

– Te, mi lenne, ha megadnám a címünket, és már most elindulnál hozzá? Beszélgessetek! – mondta, közben elkezdett fel-alá sétálgatni. 

– Tiszta komolytalan vagy. Ne te legyél vérig sértve. 

– Hallod? Menj el hozzá! Mutatkozz be neki, aztán beszélgessetek. Két hülye nővel… komolyan…  – nyögte be, majd bement a szobába. 

Természetesen utánamentem. Felidegesített. Amikor beléptem a szobába, Ő feküdt az ágyon.

– Ki fogtok békülni, ne aggódj már. Te választottad mindkettő hülye nőt – mondtam, miközben lefeküdtem mellé. 

– Nem tudom. Nem is érdekel.

Elaludtunk. Szerintem Ő sem sokat aludhatott. Ez a nőci képes volt hajnalok hajnalán összeveszni vele? Lehet, hogy fordított helyzetben én is ugyanígy cselekedtem volna. A pontos okát nem tudom a balhénak, csak sejtéseim vannak. Dél körül ébredtünk fel.

– Figyelj, én most egyedül hagylak. Elugrok szolizni. Maximum egy óra, és itthon is leszek. Nyugodtan maradj itt, és gondolj át minden fontosat – javasoltam mosolyogva, majd lassan kiindultam a szobából. 

– Oké, baba. Szerintem még itt leszek – válaszolta. 

Egy csomót gondolkodtam a hülye életemmel kapcsolatban. Tíz perc alatt odaértem a szoliba, de várnom kellett, mert mindegyik foglalt volt. Beszélgettem a recepciós lánnyal, aki mindig nagyon kedves velem. Már tud mindent: melyikbe akarok befeküdni és hány percre. Beszélgettünk a szoli krémekről, a szolárium jótékony hatásairól, és nem győzte dicsérni a hajamat. Mielőtt totál belemerültünk volna, be is mehettem. Simán el tudnék aludni barnulás közben. Most kivételesen nem, mert idegesebb vagyok, mint Ő. Titkos vágyam, hogy vége legyen köztük mindennek, ami persze lehetetlen, mivel összeköti őket pár év és két gyerek.

Végeztem a szolival, hazafelé megálltam tankolni. Összesen egy órát voltam távol. Amikor hazaértem, nagyon meglepődtem, mert még mindig a szobámban volt.

– Csak megvártalak, de megyek is – mondta, én meg mint egy hülye, csak álltam előtte.

– Ennyi? Mész is? Beszéltetek? – kérdeztem.

– Aha. Majd hívlak, hogy elmeséljem. Jó legyél, baba!

Úgy tűnik, egy óra alatt sikerült megbeszélniük mindent. Másnap este láttam, hogy posztolt egy képet a feleségével, aminek a címe az volt, hogy Kettesben, szívecskékkel, meg mindennel. Nem mondom, hogy nem esett rosszul, de mit csináljak? Ez van. El is meséltem Zoénak, hogy mi történt itt tegnap. És muszáj volt azt is megemlítenem, hogy láttam a képet.

– Ááá, ezt én nem bírnám elviselni! Te hogy bírod ezt? – kérdezte felháborodva.

– Nem tudom, fogalmam sincs. Tudomásul kell vennem, hogy én mit jelentek neki.

– De hogy tudod beérni ennyivel?

– Nem tudom tényleg. Néha úgy érzem, hogy ennyit érek – válaszoltam. 

– Szerintem meg sokkal érsz egy eszköznél… – halkult el. – Majd beszélünk, elmegyek egy kicsit.

– Jól van, csók – feleltem, ő pedig le is lépett.

Nyilván, nem akarom én sem beérni ennyivel, de annyira bizonytalan vagyok. Mit kezdjek magammal? Ha valami szar történik, akkor bűntudatom van, máskor pedig úgy viselkedem, mint egy igazi mocskos ribanc. Mindegy. Egyedül voltam itthon. Felhívtam az Alexet, hogy nem ugrik-e át. Általában rá mindig számíthatok, de most persze nem ért rá. Maradtam egyedül. Bekapcsoltam egy Disney mesét a tévén, kajáltam, majd pakolásztam. Épp nézegettem a telefonomon a képeket, amikor hívott. Egyből mosolygósra állt a szám. Elmesélte, hogy tegnap beszéltek telefonon. Az lett a vége, hogy a felesége megbánta, hogy hülye volt, tehát ki is békültek. Mit válaszolhattam volna? Ez tök jó.

– Babám, egy kis időre hanyagoljuk egymást. Nem sok időről van szó, csak kicsit rendbe teszem az asszonyt – nevetett.

– És ezen mi olyan vicces? Minek kellek én, mikor vele akarod rendezni a kapcsolatot?

– Ne legyél buta! Még véletlenül se hívj vagy írj, majd kereslek – parancsolta, aztán elköszönt.

Értetlenül álltam a nappali közepén. Egy világ tört össze bennem. Nem tudom, miért éreztem így, hiszen egész idáig ugyanez volt, csak előtte sosem mondott ilyeneket.

Rettentő rosszul teltek a napjaim. A munkámhoz se kedvem, se erőm nem volt. Olyan voltam, akár egy zombi. Nézegettem a privát naptáramat, és nem értettem semmit. Vagyis csak annyit, hogy már meg kellett volna jönnie. Ilyen nem igazán szokott előfordulni velem. Úgy voltam vele, hogy várok még pár napot, hátha valami miatt késik. Elég sokat idegeskedtem az elmúlt időszakban, biztosan az az oka.

Rohamosan kezdett fogyni a türelmem. Lehetetlen, hogy az bekövetkezzen. Megint Zoéra zúdítottam a problémáimat. 

– Már rég meg kellett volna jönnie, de még semmi. Szedem a gyógyszert. Tanács? – kérdeztem. 

– Teszt? Orvos? Ennél többet nem tudok mondani – javasolta. 

– De… Ha valami olyasmit mutat a teszt, készülj fel arra, hogy öngyilkos leszek.

– Hülye! Nem hiszem, hogy olyat fog mutatni. Hát, szeded a gyógyszert. Menjünk, és vegyünk valahol tesztet, és reggel meg is tudod csinálni.

Hamar beleegyeztem. Beugrottunk még néhány boltba, ami keresztezte az utunkat. Az egész élettől elment a kedvem, ezúttal a vásárlás sem esett jól. Vettem néhány haszontalan holmit.

Egész éjjel nem bírtam aludni. A reggelt vártam. Elmehettem volna akár hajnalban is pisilni, de nem mentem, mert nagyon féltem. Ilyet se csináltam még. Annyira ideges voltam. Egész éjjel Arinak írogattam. Mintha magammal beszélgettem volna, mert szegényem nem válaszolt. Reggel az volt az első, hogy írt. Ő sem akarta elhinni, hogy mindez velem történik. Megnyugtatott, hogy valószínűleg más áll a háttérben. Nem kell egyből a legrosszabbra gondolni. Reggel hatkor vonszoltam ki magam a szobámból. Azonnal bementem a fürdőszobába. Hallottam, hogy Zoé is felkelt. Egy csomó idő eltelt, mikor kiabálni kezdtem, hogy:

– Most akkor a két csík, az micsoda? 

Olvastam, láttam a két szememmel, hogy micsoda, de nem bírtam felfogni.

– Bemehetek? – kérdezte.

– Mielőbb, mert rosszul leszek! – kiabáltam, ő pedig beszaladt hozzám.

Együtt is elolvastuk, látta ő is, hogy mit jelez a teszt. Az nyugtatott, hogy ez nem feltétlen 100 %-os.

Megpróbáltam éretten, felnőtt nő módjára viselkedni: bőgtem és csapkolódtam.

– Fejezd már be! Keress egy orvost, hívd fel, és kérj időpontot – kiáltott rám Zoé.

– Nem érted, hogy vége az életemnek?

– Miért lenne vége? Ha tényleg terhes vagy, akkor sem kötelező megtartani – próbált segíteni. 

– Mi az, hogy nem kötelező? Te bolond vagy! – hisztiztem. – Mondom, hogy halálra vagyok ítélve. Kész, vége, ennyi az életemnek!

– Dehogyis! Fejezd már be! Gyere ki innen, keresünk a neten egy orvost – mondta, majd összeszedett a földről. A kanapén ülve én bőgtem, a barátnőm pedig elkezdett keresgélni az interneten. Ebben az idegállapotban lehet egy orvos szimpatikus?

– Nem kellene felhívnom?

– És ő mit csinál? Ha terhes vagy, akkor kivenni nem tudja azt a gyereket, ha már beléd rakta. Különben megmondta, hogy hagyd békén.

– Istenem, hogy lehetsz ilyen kedves? Belém rakta a gyereket – vinnyogtam, miközben elfeküdtem a kanapén. Nekem már csak ez hiányzott. Az egész életem lepörgött a szemem előtt.

– Anyáméknak is mit mondok? – kérdeztem sírva. 

– Ők is pontosan jól tudják, hogy nem a szentlélek szállt meg. Nyugodj már meg!

– Nem is tudom, hogy mit kell egy gyerekkel csinálni. Zoé, én tényleg meg akarok halni – sírtam tovább.

Egy óra múlva sikerült abbahagynom a bőgést. Közben találtunk egy szimpatikus orvost, akit fel is hívott nekem, mivel én képtelen lettem volna beszélni. Egy hét múlva mehetek vizsgálatra. Köszönöm szépen, addig megnő a gyerek! Ennyire még soha nem voltam rosszul.

Teltek-múltak a napok, és nem történt semmi. Egyáltalán nem hittem abban, hogy terhes vagyok.

Túl soká jött el az a bizonyos nap, mikor jelenésem volt az orvosnál. Zoé természetesen elkísért, mert tudta, hogy mennyire beteg vagyok mentálisan. Szerinte képes lettem volna elrohanni, mielőtt behívnak. Csak ücsörögtünk, és vártunk. Amikor meghallottam a nevemet, totál rosszul lettem. Tudtam, hogy percek választanak el a biztos haláltól. Ez nem is velem történik.