2. fejezet ♡

Minden helyreállni látszik az életemben. Annyira, de annyira jó, hogy valóra válnak az álmaim. Életemben először érzem magamat szerencsésnek és boldognak. Megnyílt előttem a világ, ami tele van lehetőségekkel. Azt csinálhatom, amit mindig is szerettem volna. Kialakult a vendégköröm, ebből adódóan nagyon sok kedves embert ismertem meg. Másra már nem is vágyom, csak a fejlődésre. Fejlődni akarok ebben a szakmában. Kezdem megszokni a nagyvárosi életet is. Minden előttem van, mindent könnyedén megtalálok, bármire is legyen szükségem. A legjobb barátaim mellettem vannak, a családom pedig… Ja, igen. A családom. Persze a szüleim voltak nálunk, de még tanácsnak sem nevezhető dolgokat vágtak a fejemhez. Folyamatosan kritizálnak, csakhogy ez engem hidegen hagy. Sosem hallgattam rájuk. Látjátok, ha akkor rájuk hallgattam volna, akkor nem tapasztaltam volna meg, hogy milyen csodálatos érzés boldognak lenni. Szeretek élni. És ez az érzés nagyon új nekem. Szeretem a mindennapokat és a munkámat is. Szeretem megélni a lehetőségeket, amiket az élet kegyetlen áron nekem ajándékozott. Még mindig felfoghatatlan, hogy a nagyi nincs többé. Gondoskodott arról, hogy olyan életem lehessen, amiről idáig csak álmodni mertem. Rettentően hiányzik. Elveszítettem a legnagyobb támaszomat. Az ajándékról jut eszembe, pár nap, és itt a születésnapom. Huszonhárom leszek. Egy független, kitartó és erős, majdnem huszonhárom éves nőnek érzem magamat. Körülbelül egy évvel ezelőtt el sem tudtam volna képzelni, hogy milyen érzés ez. Azt hittem, hogy majd mindig a szüleim árnyékában fogok élni. Jó, a lelkem mélyén mindig is tudtam, hogy több vagyok annál, mint amilyenné az őseim akartak formálni. Remélem, arra már rájöttek, hogy végleg elveszítették az irányítást felettem. Rohadtul nem ismernek, hiába ők neveltek fel. Semmit nem tudnak rólam. Nem ismerik azt az énemet, amit mindig is el akartak nyomni. Abszolút nem úgy éltem meg a tini kort sem, ahogy az osztálytársaim vagy a barátaim. Egyszer sem fordult elő, hogy részegen mentem haza vagy, hogy hetente másik fiúval kavartam. Egy fiúval voltam eddig életemben, az sem volt szerelem. Ostobaság volt. Az utolsó kétnapos osztálykiránduláson voltunk, és sátoroztunk. A többiek piáltak, én természetesen akkor sem. Az egyik sráccal, akivel mindig is jóban voltunk, valahogy összeboronált egy pillanatra az élet, aztán megtörtént. Az. A mai napig nem nyilvánítok neki nagy jelentőséget. Szerelmes sem voltam sosem. Nem is tudom, hogy milyen érzés lehet szerelmesnek lenni. Valahogy most nem is férne bele az életembe. Szeretek a magam ura lenni. Persze nekem is megfordult a fejemben, hogy milyen lenne, ha… De ennek sem kerítek nagy jelentőséget. Ki szeretném élvezni az életet. Nem akarom, hogy bárki is beleszóljon az életembe. Különben is, kizártnak tartom, hogy egy férfi el tudná venni az eszemet annyira, hogy megváltozzak. Mindig is keményfejű és határozott voltam. Bak jellem vagyok, nincsenek különösképp gyengéim. Nem is ismerem a gyenge pontjaimat. Néhány dalszöveg megalkotása közben sokszor elképzeltem, milyen lehet igazán szerelmesnek lenni. Számtalan szöveget írtam régebben, de már nem kerül rá idő. Pesszimistaként éltem meg ezt is. Sose tetszett a végeredmény, mégis nagyon szerettem csinálni. Felszabadító érzés volt írni. Nem sokan tudják, hogy dalokat írok, de akik igen, ők dicsérnek. A példaképem Kesha, egy amerikai énekesnő. A karrierje kezdete óta imádom őt, amióta meghallottam a legelső számát. Mindenben inspirál engem, nagyon bírom a stílusát. Teljesen oda vagyok a zenéiért és az egész lényéért. A lábfejemen lévő szivárványos tetoválás pont ugyanolyan, mint az övé. Lehet, hogy most hülyének fogtok nézni, de valamiért azt érzem, hogy mi lelki társak vagyunk. Akaratlanul is születtek olyan szövegeim, amik hasonlítanak az ő stílusára. Keshát tartom a legjobb előadónak és dalszövegírónak az egész világon. Az ő zenéi adtak nekem erőt a nehezebb időszakokban.

Egy nap sétáltam a városban, mert be kellett szereznem néhány dolgot otthonra, valamint dekorációt akartam venni a szalonba. Szeretem, ha a szentélyem teljes mértékig tükrözi a személyiségemet. Vettem is néhány új illatgyertyát. Mániákusan gyűjtöm őket. Ha kedvem tartja, akkor meggyújtok egyet, már csak a hangulata miatt is. A jelenlegi kedvencem december közepén egy halloween-i, sütőtök pite illatú darab. Nem is én lennék, ha karácsony előtt nem egy őszi gyertyát égetnék. Nagyon kellemes az illata. A kedvenc évszakom a nyár, de imádom az ősz különleges hangulatát, ízeit és illatait. A telet viszont nem szeretem. Téli gyerek vagyok, ezért nem vagyok az a nagyon fázós típus, de utálom a havat, a karácsonyt és a születésnapomat. A gyerekkorom óta nem éreztem ezt az érzést. Várom a születésnapomat. Mindenki kérdezte, hogy mire lenne szükségem, idén mit ajándékozzanak nekem. Őszintén? Semmit. Ha már minden kötél szakad, akkor vegyenek nekem egy-egy vásárlási utalványt. Annyi mindenem van. Mindenem megvan. A szobám tele van szebbnél szebb tárgyakkal, melyeket fontos emberektől kaptam. Nem is meséltem még Nektek a szobámról. Persze, hogy ez a kedvenc részem a lakásban. Kellemes világosbarna színe van a falnak, amivel tökéletesen harmonizál a padló. Édes kis szőrös szőnyegek vannak leterítve, melyek fehérek. Van egy nagyon kényelmes és nagy franciaágyam leopárdmintás pléddel, ugyanilyen díszpárnákkal. Az ágy szemben van az ajtóval. A szoba jobb oldalán helyezkedik el egy nagy tükrös szekrény, valamint két nagyobb komód. Ezeknek is világosbarna színük van. A komódjaim teteje tele van mindenféle jóval. Azon tárolom a képeket, az ékszereimet és persze a gyertyáimat. Nem szeretnék belemerülni, de például gyűjtök még egy csomó csajos dolgot is. Van mindenféle drága parfümöm, plüssöm, határidőnaplóm, körömlakkom, pedig mindig gél lakkot csináltatok a körmeimre. A telefontokokról ne is beszéljünk. Rengeteg van, és mindet szeretem, sokszor cserélgetem. Általában az ágyamon tartom a notebookomat. Ezen a régi, lassú notebookon tárolom a legfontosabb dolgaimat: ezer meg egy éves képek a barátaimmal, a nagyiról, a régi osztálytársakról. Anyám szerint rendetlen a szobám. Ő a munkamániája mellett tisztaságmániás is. Régen a VHS kazettáim szín szerint voltak rendezve, akárcsak a könyveim. Ha valamit egy hangyányit elmozdítottam, már kiakadt. Nem érzem magam rendetlennek. Nincs is rendetlenség nálam, én mindent megtalálok könnyen, más meg ne keressen semmit se az én szobámban. Imádom a lakásban még a fürdőszobát is. Van egy hatalmas sarokkádunk, zuhanyzónk és egy nagy fürdőszoba szekrény tükörrel. Itt is helyet kapott néhány gyertyám, amelyek illenek a csempéhez és a bútorhoz. Kellemes karamellbarna árnyalatú a csempe, a taposó, amit igazán feldob a szép fehér bútor. A nappalival sincs semmi bajom: tágas és világos. A közepén kapott helyet a kanapé, ami fekete bőr bevonatú. Legalább hat személy elfér rajta. Van egy kis helyes dohányzóasztalunk és egy nagy tévénk a falon, amit én nem sűrűn szoktam nézni. Zoé általában itt szokott lazulni, mert kényelmesnek találja a kanapét. A nappali aljzatát egy nagy, extra puha, fehér szőnyeg borítja. Egyikünk hálószobájában sincs tévé. Nekem nincs is szükségem rá, a barátnőm pedig a kanapéról nézi a hülye sorozatait. A konyhánk úgymond egyben van a nappalival. Két lépcsőfok választja el egymástól a kettő helyiséget. A konyha sosem lesz a kedvenc helyiségem, mert se főzni, se sütni nem szeretek, és nem is tudok. A hosszú, többelemes konyhabútor fekete színű, a fal sötétszürke, a járólap pedig szintén fényes fekete színben pompázik. Az étkezőasztalunk füstszínű üvegből van, a hozzá tartozó székek borítása fekete bőrből készült. Félek az üvegasztaloktól. Egyébként maga a dizájnja nagyon bejön a konyhának, csak a funkcióját nem érzem magaménak. Anyám szerint gyászos hangulata van, pont, mint nekem. Hatalmas ablakok vannak a falakon, tehát minden világos. Van egy király erkélyünk is, ami szintén hatalmas nagy. Elfért kint egy kis asztalka két székkel. Majdnem elfelejtettem beszámolni a másik kedvenc helyiségemről, ami a szépségszalonom. Egyszerűen imádom. Babarózsaszín a fal, amit már én festettem át. Illetve nem konkrétan én, hanem egy nagyon kedves festő. Én meg a festés, te jó Isten! A padló bézs színű. A kozmetikai ágyam borítása fehér, magas fényű bőrből van. Az összes bútorom fehér, hogy stimmeljen az összkép. A falon lóg egy hatalmas tükör világítással, hogy a vendégek jól szemügyre vehessék az elkészült pilláikat. A dekoráció évszakonként változik, bár ez sokszor függ a hangulatomtól is. Zoé szobája zöld–fekete színekben pompázik. Neki mindig is a zöld volt a kedvenc színe. A padlója fekete, rajta nagyon fűszínű szőnyegek vannak, amik olyan puhák, szőrösek. Az ágykerete, az éjjeliszekrényei és a szekrénysora is fekete. Nagyon tetszik, hogy van egy falrésze, ami tele van közös fényképekkel. Körülbelül száz, de lehet, hogy még annál is több kép díszíti a falát. Hangulatos kis szoba. Összességében imádom ezt a lakást, minden apró részletével együtt. Modern és fiatalos. Talán ezek a legjobb szavak rá.

Zoé épp a cukrászdában tevékenykedett, pedig már elég későre járt. Az előbb ment el az utolsó vendégem, fáradtnak érzem magamat. Főként a szemeim, a hátam és a kezeim szoktak elfáradni, megfájdulni. Tudom, hogy ez nem egy megerőltető munka, de egész áldott nap egy pózban ülök. A szüleim szerint ez nem munka, inkább csak egy hobbi. Örülök, hogy olyan hobbit találtam, ami elég jól fizet. Ennek szenteltem az életemet, ezt szeretném csinálni a nyugdíjig, mondhat bárki bármit. A legnagyobb céljuk mindig is az volt, hogy elvegyék a kedvemet az efféle dolgoktól. Nem hagytam magam, ahogy ezután sem fogom. Rendeltem két pizzát. Magamnak vegetáriánust, Zoénak pedig sonkás-gombásat. Amire ideérnek a pizzák, lehet, hogy Zoé is hazakeveredik. Ledőltem a kanapéra. Nem volt kedvem semmihez, ezért meglestem, mi újság van az interneten. Rengeteg ismeretlen hölgy érdeklődött az aktuális árlistámról. De jó! Nézelődtem, de semmi érdekeset nem találtam. Perceken belül elszundítottam. Fogalmam sincs, hogy mennyi időt tölthettem lazulással, de hirtelen arra ébredtem, hogy szól a kaputelefon. Gondoltam, hogy a pizzát hozták. Odarohantam, hogy azonnal felvettem. Nem, nem a pizzát hozták, hanem egy kedves ismerősöm erre járt, így gondolta, felugrik. Ugye tudjátok, hogy kiről beszélek? Felengedtem, közben pedig kicsit összekaptam magam, hogy ne nézzek ki túlságosan rosszul. Pár perc elteltével kopogtattak az ajtón. Éppen, hogy lenyomott két puszit, megint megszólalt a kaputelefon. Végre a pizza futár is idetalált. Legalább nem kell egyedül vacsoráznom, ha már a barátnőm nem ért haza. Alex viccelődni kezdett, hogy legközelebb menjek el vele a konditerembe, ha már ilyen egészségtelen ételeket eszem. Ő is ugyanúgy evett a pizzából, de mentségére szóljon, hogy épp a kondiból hazafelé menet jött be. Én? A kondiba? Hagyjuk. Nem, egyáltalán nem vagyok megelégedve magammal, de az edzéshez lusta vagyok. Nincs is időm magammal foglalkozni.

– Inkább kihagynám, de később térjünk vissza rá – mosolyogtam.

Nyitódott az ajtó, illetve kivágódott az ajtó. Zoé feldúlva érkezett haza. Ránk nézett, és megkérdezte, hogy velünk meg mi van, miért ülünk ilyen csendben. Nem tudom, mit gondolt. Sose tudnánk egymásra másképp gondolni. Csak barátok vagyunk. Végül elmesélte egy szelet pizza kíséretében, hogy nagyon felidegesítette az egyik alkalmazott a cukiban, akit el is bocsátott azonnal. Mit meg nem engednek maguknak a mai fiatalok! Azt mondta, hogy egy tőlünk jóval fiatalabb leányzó olyan flegmán válaszolt vissza neki, és még a munkát is megtagadta, úgyhogy nem bírta szó nélkül hagyni, kirúgta. Teljesen jól tette, egyetértek vele, mint általában. Későre járt. Alex közölte, hogy most már elhúzza a csíkot. Lekísértem. Még egy kicsit beszélgettünk, amíg elszívtunk egy cigit. Úgy tűnt, megért engem. Sok dolgot nem mertem még elmondani neki. Például sosem említettem meg, hogy vannak dalszövegírós hajlamaim. Gáznak érzem. Nem tudom, hogy miért, de nem akarok erről beszélni. Elköszöntünk egymástól, aztán hazasétált. Felkullogtam a lakásba. Észrevettem, hogy a fürdőszoba foglalt, ezért ledőltem egy kicsit a kanapéra. Kaptam egy üzenetet az Instagramon, amiben a következő állt: Egész értékes kis csaj vagy.

Megmosolyogtam, aztán visszaírtam egy köszikét. Hamar tovább is léptem Alexen és a bókolásán. Aranyos tőle, ha így gondolja. Zoé kijött a fürdőből, és csak pár szót beszéltünk. Vettem egy forró és gyors zuhanyt, és lefeküdtem aludni. Körülbelül hajnali egyig írogattunk. A semmiből azt kérdezte, hogy felhívhat-e, mert nincs kedve már írni. Kibattyogtam az erkélyre, és elkezdtünk beszélgetni. Tök általános dolgokról beszélgettünk. Kezdtem tényleg úgy érezni, hogy ő megért engem. Nem tart totál idiótának. Ha anyukám megtudná, kivel telefonálok éjjelente, szerintem nagyon kiakadna. Ő teljesen sznob, mindent és mindenkit elítél ismeretlenül. Persze semmi köze ahhoz, hogy nekem kik a barátaim, kikkel töltöm a drága időmet. Letettük a telefont, és visszafeküdtem az ágyba. Holnap szombat, nem dolgozom. Minden hétköznap dolgozom, szinte reggeltől estig. A hétvégéket egyelőre meghagytam pihenőknek.

Olyan hamar reggel lett. Zoé bement a cukiba, de nem dolgozni, csak felderíteni a terepet. Utána beugrott egy boltba, mert főzőcskézni akar, pedig én úgy terveztem, hogy elmehetnénk egy étterembe. Tök sokáig csak feküdtem az ágyamban, mit törődve az idővel. A terveim közt szerepelt, hogy ki fogom takarítani az egész lakást. Körülbelül két óra múlva végeztem is, közben zenét hallgattam és elmélyültem a gondolataimban. Kevesebb, mint egy hét múlva lesz szülinapom. Idén péntekre esik. Nem terveztem semmit. Tortát biztos, hogy kapok a legjobb cukrásztól a fővárosban, aki nem mellesleg a legjobb barátnőm. Ő aztán tényleg ismer, pontosan tudja, hogy a trüffel a kedvencem. A szívem mélyén nagyon örülnék neki, ha gondolának rám, rendeznének egy bulit, ami csak rólam szól. Egyébként nem szeretem a felhajtást, nem szeretek a középpontban lenni. Beérem azzal is, ha csak annyit mondanak, hogy boldog születésnapot. Viszont arra kíváncsi vagyok, hogy a szüleim eljönnek-e felköszönteni. Simán kinézem belőlük, hogy kapok egy SMS-t, aztán le is tudják a köszöntést. Tudom, hogy sokat köszönhetek nekik, mégsem voltam sosem boldog. Akárhány családi összejövetel volt akár nálunk, akár másnál, mindig csak megjátszották magukat. A tökéletes család, ugye? Egy átlagos szombati napnak néztem elébe. Elpakoltam a takarításhoz használt eszközöket, mikor megcsörrent a telefonom. Alex keresett. Már megint.

– Nem zavarnálak, ha felmennék egy kicsit? – kérdezte.

– Nem, gyere nyugodtan. Egyedül vagyok itthon – válaszoltam örömmel.

Nem telt el még húsz perc sem, már csörömpölt is a kaputelefon. Leültünk a kanapéra, és beszélgetni kezdtünk.

– Lottika, szólj, ha zavar, hogy mindig érdeklődöm felőled – elnevette magát. – Nem akarok tőled semmit.

– Nem gáz. Vagyunk olyan viszonyban, hogy bármikor feljöhetsz hozzám, és bármikor telefonálhatunk az éjszaka közepén.

Elkezdtünk egymással hülyéskedni. Váratlanul megszólalt a csengő. El sem tudtam hirtelen képzelni, hogy ki lehet az. Félve szóltam bele.

– Drágám, felengedsz minket? – szólt bele fennhangon anyám.

Még szerencse, hogy kitakarítottam az egész lakást, talán abba már nem tudnak belekötni. Alexet pedig küldjem haza, vagy ne érdekeljen, hogy mit szólnak hozzá? Nem, nem fog érdekelni.

– Gyertek beljebb! – vigyorogtam, miközben beinvitáltam őket. Látni kellett volna anyám fejét, amikor Alexet meglátta, aki épp fetrengett a kanapén, és kapcsolgatta a tévét.

– És mikor akartad bemutatni a barátodat? – kérdezte anyám bunkó hangnemben. Végtelenül bunkó volt.

– Anya, ő nem a barátom, csak egy haverom – tuszkoltam őket a konyha felé.

– Gondolhattuk volna, hogy miért akarsz te ennyire elköltözni. Főleg Budapestre… – vágta rá apa.

– Ezt most mire mondod? – Álltam meg előttük értetlenül.

– Azt állítod, ő nem a barátod. Akkor talán kurválkodsz? – kérdezte, miközben megveregette a vállamat.

– Hogy mit csinálok? Ti normálisak vagytok? Ezért jöttetek ide? – akadtam ki. Alex a háttérből elkezdte kántálni, hogy tényleg nincs köztünk semmi.

– Hagyjuk! Drágám, ha megzavartunk valamit, akkor mondd, és elmegyünk – Indult el anya az ajtó felé. Olyan szinten mérges lettem, hogy szükségét éreztem annak, hogy beszóljak nekik. Fennhangon közöltem, hogy éppen az unoka projekten dolgozunk, szóval húzzanak el. Egy szót sem szóltak, csak vágták rám a fejeket, aztán elrohantak. Istenem, kár, hogy az ember a családját nem tudja megválogatni! Az én szüleim miért nem lehetnek jó arcok, mint másoké? Visszakullogtam a nappaliba, leültem a kanapéra, és zokogni kezdtem. Alex pedig megvigasztalt. Annyira ideges voltam, hogy azt nem lehet szavakba önteni. A sok sírástól elaludtam, de ő végig fogta a kezemet. Zoé hazaérkezett, és nem tudta hova tenni a kialakult helyzetet, ezért Alex elmesélte, hogy mi történt, mitől borultam ki ennyire. A hangoskodásra felébredtem. Hirtelen megint üresnek éreztem magam. Elmentem a fürdőbe, és teleengedtem a kádat jó forró vízzel. A nyakamig ért a hab. Gondoltam rá, hogy lejjebb csúszok, hogy megfulladjak. Alex bekopogott, és félig benyitott.

– Majd felhívlak később!

– Rendben – válaszoltam sírva. Körülbelül egy órát töltöttem a kádban, közben Zoé kétszer is bekiabált, hogy minden rendben van-e. Végül is, ja, megszokhattam volna már, hogy a szüleim ilyenek.

– Szeretnéd, ha megnéznénk egy filmet? – kérdezte Zoé.

– Felőlem. Menj nyugodtan fürödni, megvárlak – válaszoltam. A barátnőm elment a fürdőszobába, én meg ledőltem a kanapéra. Csörgött a telefonom, ami az asztalon volt. Könnyes szemmel alig láttam, hogy ki keres. Azt hittem, Alex máris beszélni akar velem, de nem. Az az ember hívott, akire nem voltam kíváncsi.

– Na, mire jutottál? – szólt bele a telefonba gúnyosan.

– Miért kell velem ezt csinálni? Mire jutottam volna, őszintén? Nincs köztünk több barátságnál – tört ki belőlem a sírás.

– Elhiszem, csak elég kellemetlen volt a helyzet. Én ennél többre tartottalak téged!

– Mitől tartottál többre? Ti sosem tudtatok elfogadni. Egyet kérek, hogy hagyjatok békén! – mondtam, miközben Zoé kiért a fürdőből. Furcsán nézett rám, de gondolhatta, ki van a vonal másik végén.

– Mi csak nem szeretnénk, hogy ennél is több idióta döntést hozz az életedben. Aludj jól. Szeretünk!

Ennél több? Milyen rossz döntést hoztam? A velem egykorúaknak nem hogy saját vállalkozásuk, még jövedelmük nincs. Idegesen elmeséltem Zoénak, hogy megint felhúzott anyám.

– De te! Komolyan nincs köztetek semmi? – kérdezte, miközben leült mellém.

– Hahó! – integettem az arca előtt. – Egyszerűen csak barátok vagyunk. Te lennél az első, aki tudna róla. Mindent elmondok neked, ezt sem titkolnám el.

– Tudom. Engem nem zavarna, ha lenne köztetek több.

– Tudod, hogy nem férne bele az életembe egy pasi – jelentettem ki határozottan.

Bólintott egyet, aztán megbeszéltük, hogy milyen filmet nézünk meg. Nem szeretek filmet nézni, és csak azért mentem bele ebbe az esti programba, mert azt hittem, hogy a film majd leköt. Megint megcsörrent a telefonom. Agyfaszt kaptam.

– Zavarlak? – kérdezte Alex. Elkezdtünk beszélgetni. Annyira belemerültünk, hogy a film első feléről lemaradtam. Alex úgy viselkedett, mintha aggódna értem. Folytattam volna a filmet, mire észrevettem, hogy Zoé elaludt. Kikapcsoltam a tévét, aztán elmentem én is aludni. Szépen eltelt ez a nap.

Másnap reggel iszonyú fejfájással ébredtem. Biztos, a tegnapi cirkusz tette be a kiskaput. Kimentem a konyhába, ahol Zoé már a reggelijén dolgozott.

– Kérsz valamit? – kérdezte kedvesen.

– Nem, köszönöm. Nem vagyok éhes.

Egy újabb unalmas vasárnap. Szépen sütött a nap, de elég hideg volt kint. Ezt akkor tapasztaltam, amikor kimentem az erkélyre cigizni. Hamar eldöntöttem, hogy ma semmit sem fogok csinálni. És így is lett. Ezektől a semmilyen napoktól a falra tudnék mászni, de tudom, kell néha ilyen is. Megnéztünk egy filmet, aztán mindegyikünk elment aludni.

Másnap már sokkal jobban indult a reggelem, jobb kedvvel keltem fel. Délelőtt tíz órára érkezett az első vendégem. Zoé korábban lelépett, de mintha azt mondta volna, hogy már dél körül hazanéz. A hatodik vendégem után már egész fáradtnak éreztem magam. Ez hasonlóképp ment el egész héten. A munka boldoggá tesz. Felemelő érzés látni a páciensek arcán az elégedettséget és a hálát.

Péntekre kevesebb vendégre számítottam, mert eldöntöttem, hogy a szülinapom alkalmából csak délig dolgozom, utána meg beülünk Zoéval kajálni valahova. Minden közösségi oldalon egy csomó köszöntést kaptam. Ariana egy csodálatos üzenetet írt nekem. Rettentően hiányzik, de elméletileg pár nap múlva jön haza. Itthon fogja tölteni a szilvesztert, csak sajnos a karácsonyt nem. Utálom a karácsonyt, mint már említettem. Minden csak az agymenésről szól ilyenkor. Ez az ünnep kiváló az én mélyen tisztelt édesanyám számára. Hamar letelt a munkaidőm, és Zoé is időben hazajött. Egy ajándékot tartott a kezében, miután kijött a szobájából. Egy aprócska dolog volt: a vásárlási utalvány.

– Menj, és gyorsan vegyél azt magadnak rajta, amit csak szeretnél – mosolygott.

– Most? – kérdeztem felháborodva. – Úgy volt, hogy ma együtt ebédelünk valahol.

Addig-addig tunkolta rám az akaratát, míg végül beültem az autóba, és elmentem a legközelebbi plázába, hogy vegyek valamit az utalványon. Sokáig nézelődtem, pedig máskor mindig határozott vagyok. A zsigereimben éreztem, hogy minél később kell hazaérnem. Legalább két órát eltöltöttem az üzletben, mire sikerült találnom néhány remek ruhadarabot. Sosem szoktam extrább, csinosabb ruhákat venni, de ezúttal találtam egy szűk szoknyát, ami meglepően tetszett magamon. Én az a lány vagyok, aki egy pólóban és egy farmerben érzi jól magát. És most vettem egy kimondottan szexi ruhát. Mikor fogom ezt felvenni? Miután észhez tértem, elindultam hazafelé. A háztömb előtt állt egy pár ismerős autó. Amikor az autókat megpillantottam, akkor esett le, hogy Zoé meglepetés bulit szervezett nekem. Sejtettem, hogy valami nincs rendben vele, de ezt nem gondoltam volna. Direkt a lépcsőt használtam, úgy gyalogoltam fel a negyedikre. Vettem egy mély levegőt, és beléptem az ajtón. Mindenki olyan csendben volt, hogy hirtelen el is felejtettem a buli gondolatát. Óvatosan beljebb léptem. Az első, akit megláttam, az Ariana volt. Szó szerint átvert, mert azt mondta, hogy nem jöhet haza karácsonyra. Elmondhatatlanul boldog lettem. A másik meglepetés az volt, hogy a szüleim is eljöttek. Örültem is, meg nem is. Alex a barátnőjével jött el. Legalább láthatták anyámék, hogy nincs köztünk semmi, csak barátok vagyunk. Anya egyből sietett felém, adott két puszit, közben pedig átnyújtott egy nagy szatyrot. A többiek ugyanígy tettek. Zoé lassú léptekkel a nappaliba hozta a trüffeltortát. Nagyon örültem mindenkinek, nagyon jólesett, hogy gondoltak rám. Ari hozott egy szatyor csokit Németországból. Tudja, hogy csoki imádó vagyok. Kajáltunk, aztán felbontottuk a tortát is. Hamar elment az idő. Ariana nálunk fog aludni, aminek pluszban örülhettem. Szépen lassan mindenki elment, de először Alex és a barátnője. Utána anyám duruzsolt a fülembe, hogy:

– Ne haragudj ránk, Lotti. Teljesen félreértettük a helyzetet.

– Semmi baj – nyögtem be, miközben megrántottam a vállamat. Csodáltam, hogy nem maradtak tovább. Olyan furák voltak. Tiszteletüket adták, megjelentek, de körülbelül ennyi. A bocsánatkérés viszont jólesett a kis lelkemnek. Ariékkal még órákig beszélgettünk, részletesen elmesélt mindent. Szeret külföldön dolgozni, és minden a legnagyobb rendben zajlik. A legjobbnak a legjobb jár. Viszonylag hamar lefeküdtünk, mert Arinak jelenése volt otthon is. Rossz volt, de megértem, hogy az apukáját és nagyszüleit is meg akarja lepni. Együtt aludtunk az ágyamban. Összebújós esténk volt, de ne tessék félreérteni semmit! Kora reggel megszólalt az ébresztője, én meg majdnem infarktust kaptam. Hirtelen azt se tudtam, hol vagyok. Ritka az ilyen, de tök mélyen aludtam. Talán megnyugtatott, hogy a legjobb barátnőm mellett aludhattam. Segítettem neki elpakolni. Szó szerint fájt, amikor elindult. Mondtam neki, hogy nagyon szeretem, és vigyázzon magára. Közben Zoé is felkelt, hogy elköszönjön tőle. Ennyi idő után olyan jó volt újra vele lenni. Elment.

Zoéval megreggeliztünk, beszélgettünk a tegnapról. Nem győztem elégszer megköszönni neki ezt a kis bulit. Számítottam rá, de mégis meglepetésként ért. A világ legjobb barátnőit tudhatom a magaménak. Ha az ember rátalál a legjobb barátjára, az olyan, mintha szerelembe esne. Kivétel nélkül, mindig mellettem álltak, még akkor is, amikor az egész világ ellenem volt. Akkor pedig főleg, amikor a szüleim voltak ellenem. Érdekes, de sokszor éreztem úgy, mintha őket jobban bírnák. Ez most ostobán hangzik, viszont amikor Zoénak sikerült a vizsga, vagy Arianának a munka, a szüleim nem győzték őket dicsérni. Amikor velem történik valami nagyszerű, akkor mosolyognak egyet, és le is van tudva az örömködés. Jóformán semmit sem csináltunk, mégis hamar eljött az este. Szokásos módon nyomtuk a telefonunkat. Unalmas, nyugdíjas éveink közepén járunk, hiába. Zoé a semmiből felszólalt, hogy:

– Mi lenne, ha elmennénk valahova bulizni?

– Most? – kérdeztem vissza. Először nem akartam belemenni, de végül meggyőzött. A Facebookon látott egy hirdetést, miszerint egy viszonylag elit bárban karácsonyi buli lesz. Ki az a félőrült, aki szenteste elmegy bulizni? Igen, mi. Mi vagyunk ennyire őrültek. Tíz óra is elmúlt már, mikor nekiálltunk készülődni. Féltem ettől az egésztől, mert egy furcsa érzés motoszkált bennem, amit nem lehet elmondani. Elvégre, ha már megígértem Zoénak, hogy bulizok egyet vele, akkor nem tehetek mást. Elém is tárult a lehetőség, hogy felvegyem a tegnap vásárolt szexi ruhát. Különösen sminket nem használtam, csak egy kis rúzst. A szempilláimat magamnak szoktam feldobni, ha van egy kis időm. Egyedül a szemöldökömet festem folyton, mert úgy szeretem, ha vastagabbnak tűnik. Alapból nagyon világos, szőkés, így olyan, mintha nem is lenne szemöldököm. Végül felvettem a megszokott fekete csizmámat, ami puha, velúros anyagból készült, így nem hó álló. Hasonló, mint az UGG csizma, csak az enyém kevésbé drága. Egy csomó ilyen csizmám van, vennem kellett minden kabátomhoz egyet. Teljesen jól éreztem magam ebben az összeállításban. A városban vezetést én nyertem meg ismét, mert Zoé úgy tervezte, hogy inni fog. Beültünk az autóba, és útnak is indultunk. Valamiért nagyon frusztrált voltam. Az okát nem tudom, de még a kezem is remegett. Mintha valami sorsdöntő éjszaka elébe néztem volna. Egész úton Zoé navigált, így hamar odaértünk. A parkoló hátul volt, ezért előre kellett sétálnunk a bejárathoz. A bejárat előtt a kidobó megdicsért minket, hogy milyen csinosak vagyunk. Fülig elvörösödtem, engem nem szoktak csak úgy megdicsérni. Mosolyogva elindultunk beljebb. Egy igényes, szépen feldíszített, ám viszonylag sötét bár tárult elénk. A legmodernebb zenék dübörögtek a hangfalakon, a saját gondolataimat nem hallottam. A barátnőmnek az első dolga az volt, hogy odamenjen a pulthoz, és kérjen valami indítót. A követlen a pultnál ült két fickó, akik nagyon ismerősek voltak, de sötétség a fények miatt nem voltam benne biztos, nem a szemem káprázik. Zoé kikérte a whiskyt energiaitallal, és a tánctérig meg sem álltunk. Hiába magyaráztam, hogy nekem nincs kedvem táncolni, csak azért is behúzott a tömegbe. Láttam, hogy még mindig ott ül az a két gyanús csávó. Addig-addig bámultam őket, mire leesett, hogy kik is ők valójában. Megpróbáltam a hangzavarban elmagyarázni Zoénak, hogy szerintem nagymenőkkel van dolgunk. Teljesen bolondnak nézett. Hirtelen megfogta a kezem, és elkezdett feléjük húzni.

– Te hülye, nehogy odamenjünk! – kiáltottam, miközben egyre csak rángatott a pult felé.

– Mi bajod lesz? – röhögött. – Megnézzük, hogy ők tényleg azok–e, akikre gondolsz – válaszolta.

Odaálltunk melléjük a pulthoz, mintha a barátnőm kérne valamit. Hamar megbizonyosodtunk róla, hogy tényleg ők azok. Mit keres itt két viszonylag híres ember? Szenteste van! Mindegyikről tudom, hogy milyenek. Illetve csak azt, amit a média lead róluk. Éreztem, hogy fel fognak ránk figyelni, ha továbbra a pultnál álldogálunk. Az egyikük oldalra nézett, pont bele az arcomba. Tiszta gáz volt. Elmosolyogta magát, aztán mit sem törődve velünk, beszélgettek tovább. A szívem majdnem kiugrott a helyéről.

– Húzzunk el innen! – parancsoltam Zoénak. Nem ellenkezett, visszatáncoltunk a bár közepére. Mivel kicsit felpörögtem, én is táncolni kezdtem. Az egyetlen probléma az volt, hogy a bár legjobb nőjének elfogyott a piája, de közben elkezdett táncolni egy sráccal, így engem kért meg, hogy hozzak neki valami ütőset. Rávettem magam, és félve ballagtam vissza a pulthoz. A pultnál ülő két ember nagyon megbámult, pedig kicsit sem voltam feltűnő. Ácsorogtam, vártam, hogy a pultos is észrevegyen. Az egyikük megint rám nézett, és valami elkezdett mondani. Mivel nem hallottam szinte semmit, közelebb léptem hozzá, mit sem törődve a pultossal.

– Mit iszol? – kérdezte mosolyogva.

– Én semmit, csak a barátnőmnek viszek valamit.

– Legalább a kedvemért igyál valamit.

– Sosem szoktam – tiltakoztam. A szívem a torkomban dobogott.

– És mit keres két ilyen szép csaj ebben a kócerájban? Még sosem láttalak titeket.

– A barátnőm csalt el, hogy megünnepeljük a szülinapomat.

– Akkor mindenképpen meg kell innod velem valamit.

– Rendben, mindjárt – mondtam, majd dobtam egy száz wattos mosolyt.

Kikérem a vodkanarancsot Zoénak, és már rohantam is. Alig egy óra leforgása alatt a terem tele lett, legalább két percembe került, mire eljuttattam a barátnőm az italát.

– Figyelj, én visszamegyek – közöltem határozottan.

– Minek? Csak nem iszol valamit? – kérdezte.

– De, meghívtak – azzal a lendülettel elindultam a pult felé. Fogalmam sem volt, hogy miért nem bújtam inkább el a WC-ben.

Remegő lábakkal álltam meg mellettük. Váratlanul átkarolta a derekamat, aztán megkérdezte, hogy:

– Mit szeretnél akkor?

– Mit szoktak a lányok kérni, amikor meghívod őket? – kérdeztem nevetve.

– Már nagyon régen hívtam meg bárkit is. Amit szeretnél.

A fenébe, mi a szart kérjek? Gyorsan ránéztem az itallapra, és rövid gondolkodás után rávágtam, hogy epres vodkát. Még szerencse, hogy az eper édes. Csak kacsintott. Ideges voltam nagyon, mert nem tudtam mire vélni ezt az egészet. Ha jól tudom, neki családja van, akikért mindennél jobban szeret. Mit keres itt? Megittam a vodkát, nem is törődtem azzal, hogy még haza is kellene vezetnem. Egy pár kortytól bajom nem lehet. Jólesett, de lehúztam volna még tízet, hogy ne legyek ideges.

– Köszönöm – mosolyogtam. – Most megyek, elszívok egy cigit – közöltem.

– Kimehetek veled, baba? – kérdezte vigyorogva.

– Hát, ha szeretnél – vontam meg a vállamat.

Viszonylag nagy volt a tömeg, ezért megfogta a kezemet. Végig kavarogtak a gondolataim, nem tudtam hova tenni a dolgot. Kint megálltunk egymással szemben, majd remegő kézzel rágyújtottam. A cigi majdnem kiesett a kezemből. Reménykedtem benne, hogy nem veszi észre, hogy mennyire ideges vagyok.

– És te mit keresel itt? Nem olyan szent már ez a szenteste? – kérdeztem pimaszul.

– De, az lenne, csak a feleségem elcseszte az egészet. Szokásos női hiszti. Le kellett nyugodnom, pedig nem szoktam ilyet csinálni.

– És most nyugodt vagy? – mosolyogtam rá.

– Egyre kevésbé, de most szerencsére nem miatta – nevetett.

– Nem ittál eleget?

– Megölsz, te lány – nevette el magát, miközben egyre közelebb lépett hozzám.

– Ezt meg hogy érted?

Persze élveztem ezt az a nem mindennapi helyzetet, ami egyik pillanatról a másikra kialakult köztünk. Még közelebb lépett, és elkezdte simogatni az arcomat.

– Szerintem ez nem helyes – sóhajtottam idegesen, mire váratlanul megcsókolt. Nem akartam elhinni, hogy ez velem történik. Nem utasítottam el, nagyon szenvedélyes volt. Ki a fene utasította volna el?

Percek estek ki az emlékezetemből. Már csak annyit vettem észre, hogy hátul vagyunk a parkolóban, és csókolózgatunk. Még soha nem éreztem azt a szenvedélyt, azt a vágyat, mint akkor. A gyomrom fel-alá liftezett, a szívem pedig ki akart ugrani a helyéről. Elvesztettem a maradék józan eszemet is. Valahogy előkerestem a táskámból az autóm kulcsát. Össze-vissza nyomkodtam a kulcsot, mire végre kinyitottam. Pillanatok múlva a hátsó ülésen találtam magamat vele. Meg sem fordult a fejemben akkor, azokban a csodálatos percekben, hogy ezt nem kellene folytatni. Levette a kabátomat, és tovább csókolóztunk. Simogatta a combomat, csókolgatta a nyakamat. Soha nem éreztem még ilyen sóvárgást senki iránt. Izzott a levegő körülöttünk. Még az sem okozott problémát, hogy kényelmetlen volt a hátsó ülés. Tudtam, hogy mi lesz ebből, de hagytam magam. Hagytam… Hát, én is erőteljesen rajta voltam, hogy megtörténjen az, aminek valójában sose kellett volna.

Arra vágytam, hogy ez az éjszakának soha ne érjen véget, pedig az agyam azt súgta, hogy nem kellene ezt tennem. Tudtam, hogy csak azért csinálja, mert mérges a felesége, de akkor épp hidegen hagyott. Aztán már teljesen levetkőzve minden gátlásomat, meg persze ruhadarabomat, megtörtént a dolog. Ennyire jól még sosem éreztem magamat. Úgy vettem észre, hogy neki is bejött a dolog. Ültem az ölében szótlanul. Ő sem szólt semmit, csak simogatta a vállamat. Mérges voltam, de megbeszéltem magammal, hogy majd holnap rendbe teszem a gondolataimat.

Legalább másfél óra telt el, mióta kijöttünk. Kiszálltunk az autóból, és egyből rágyújtottam. Nem is tudtunk megszólalni, csak ácsorogtunk. Távol egymástól. Életem legkellemetlenebb perceit éltem át. Pár perc elteltével Zoé feldúlva szaladt felém.

– Mit művelsz? Égen–földön kerestelek. Menjünk már haza, elég késő van!

– Várj, még ezt elszívom – mondtam.

Erre a szóra Ő pedig odajött hozzám, és a fülembe súgta, hogy írjam be a számomat a telefonjába, majd a kezembe is adta. Én hülye egyből beírtam a számomat, és ,,A lány a bárból” néven mentettem el. Hirtelen semmi jobb nem jutott eszembe. Esetleg még az találó lett volna, hogy: ,,Csaj, akit megdugtál az autóban" – ezektől a gondolatoktól egyre hülyébben éreztem magam. Miután eldobtam a cigit, odahajolt, és újra megcsókolt. Megszeppenve álltam egy kis mosollyal az arcomon. Összekaptam magam, aztán beültünk az autóba, úgy, hogy Zoé mit sem sejtett az egészből. Ácsorgott, és engem nézett. Láttam rajta, hogy teljesen össze van zavarodva. Legalább annyira, mint én.

– Ez meg mit jelentsen? Mesélj már! – örömmel kérdezte a barátnőm, aki az anyósülésen feküdt.

– Fogalmam sincs.

Ennyiben maradt a beszélgetésünk, mert elég hamar hazaértünk. Felmentünk a lakásba, és én, mint egy bolond, csak mosolyogtam. Zoé ezerrel kérlelt, hogy meséljem el neki, mi történt. Meg volt lepődve, hogy pont én, pont ezzel az emberrel keveredtem össze. Én is meglepődtem magamon. Ilyen dolgokat el sem mertem volna képzelni magamról. Valaki bókol, aztán le is fekszem vele.

– Nagyon álmos vagyok, lefekszem – közölte, majd el is indult a szobája felé. Bólogattam, aztán én is bementem a szobámba, és úgy dőltem le az ágyamra, mint akit totál elvarázsoltak. Vigyorogva sóhajtottam egy nagyot, miközben azokra a percekre gondoltam. Pillangókat éreztem a gyomromban, a szívem folyamatosan a torkomban dobogott. Valahogy elaludtam, pedig nem akartam. Vele álmodtam. Csodálatos érzés volt.

Másnap délelőtt felkeltem, és nem akartam elhinni az előző éjszaka történteket. Remekül éreztem magam. Mosolyogva szökdeltem ki a szobából. Elkezdtem Zoénak áradozni újra és újra az éjszakáról. Délután pihentünk a nappaliban, mikor megszólalt a telefonom. Egy teljesen ismeretlen számról kerestek. Gyanútlanul felvettem. Ő hívott. Megkérdezte, hogy tudnánk-e találkozni, mert létfontosságú lenne megbeszélnünk, ami kettőnk közt történt. Hirtelen meg sem tudtam szólalni. Néhány másodperc múlva határozottan azt válaszoltam, hogy jöjjön fel hozzám, és gyorsan megadtam a címemet. Persze tudtam, hogy azt akarja mondani, hogy felejtsük el azt, ami köztünk történt, mégis látni akartam. Hihetetlenül találkozni akartam vele. Az az egy óra várakozás legalább egy évnek tűnt. Alig bírtam kivárni a percet, hogy újraláthassam. Amikor megszólalt a kapucsengő, a szívem kihagyott két ütemet. Nagyon izgatott voltam, pedig a lelkem mélyén tudtam, hogy mit akar mondani. Amikor kopogott az ajtón, egy álarcot húztam a képemre, ne lássa rajtam, hogy meghalok érte. Ez agyrém, mert közben én is ugyanúgy el akarom ezt az egész balesetet felejteni. Zoét láttam bemenni a szobájába, kettesben hagyott minket. Jó házigazda módjára remegő hangon megkérdeztem, hogy kér-e valamit. Magamat is szívesen felkínáltam volna, de nem, nem szabad. Leültünk a kanapéra. Nagyon távol ültünk le egymástól.

– Nagyon jó volt, de felejtsük el. Ha bárki megtudja, abból botrány lesz. A média felkapná, a családomat meg el is veszíteném egy ilyen kis baki miatt – kezdte.

– Én sem akarom, hogy ebből bármi bajod legyen, szóval még a számomat is töröld ki.

– Persze, ki fogom – ígérte.

Miután sikeresen megbeszéltünk mindent, mosolyogva közölte, hogy hazamegy. Elindult a bejárati ajtó felé, ám hirtelen visszafordult, és megcsókolt. Nem akartam elhinni. Nekinyomott a falnak, ölelgetett, és vadul csókolgatott.

– Miért csinálunk megint olyat, amit már eleve el kellett volna felejtenünk? – kérdeztem.

– Fogalmam sincs – válaszolta, miközben egyre izgatottabb lett.

Pillanatok múlva az ágyamban kötöttünk ki. Feküdtem az ágyon, Ő pedig felettem. Elképzelésem sem volt, hogy mit művelek, de levettem a pólóját, és csókolgatni kezdtem. Mielőtt tényleg belemerültünk volna, elhajolt tőlem, és leült az ágy szélére. Láttam rajta, hogy valami nagyon nem oké. Egy pillanatra még meg is ijedtem.

– Minden oké? – kérdeztem félve.

– Nem, kicsit sem, de mondtam már tegnap is, hogy megbolondulok érted. És most itt vagyok – replikázott, miközben visszafeküdt mellém.

– Én is hasonlóképp érzek. Én a tegnapit sem bántam meg.

– Engem most valahogy más érdekel – kijelentette, majd újra fölém hajolt, eltűrte a hajamat, mélyen a szemembe nézett, és megcsókolt. Innentől mindenki tudja, hogy újra megtörtént. Megint. Megint megtörtént.

Azt kérte, hogy ne kísérjem le, nehogy meglásson minket valaki. Kiengedtem az ajtón, csókkal búcsúztunk, utána pedig csak annyit mondott, hogy:

– Remélem, még találkozunk, baba!

– Örülök, hogy itt voltál, és én is nagyon remélem – mosolyogtam.

Zoé ebből nyilván sejtett valamit, hogy nem csak beszélgetni mentünk be a szobába.

Nem akartam elhinni, hogy ez megint megtörtént. Mikor már a bejárati ajtó előtt csókolózni kezdtünk, akkor már tudtam, hogy ebből baj lesz. Jó, azért akkora baj nem történt, mert egyenesen bejött a dolog. Karácsony van. Ahelyett, hogy a családjával töltötte volna a napot, eljött hozzám. Még ha csak eljött volna, de meg is dugott. Nem mellesleg több, mint tíz év van köztünk. Van két gyereke és ott van a felesége is, akit nagyon szeret. Bassza meg, mi a szar történik? Úgy döntöttem, hogy jobb lesz, ha hazamegyünk, ezért megbeszéltem Zoéval, hogy karácsonyozzunk otthon. Nekiálltunk pakolászni, de nekem csak Ő járt az eszemben. Régebben is nézegettem már a neten, hogy jól néz ki, de így szemtől szemben, póló nélkül még kellemesebb látványt nyújtott.

Beültünk az autómba, és elindultunk a szent szülőfalunkba. Kivételesen én vezettem, mert ezúttal Zoénak nem volt kedve. Talán egy kicsit másnapos volt. Amikor beértünk a községbe, furcsa érzés fogott el. Zoét kitettem otthon, én pedig továbbhajtottam. Nagy meglepetés voltam anya számára. És az őszintén megvallva, ő is nekem. Karácsony estéjén egyedül ücsörgött a konyhában.

– Apa merre van? – kérdeztem csodálkozva, mire anya zokogni kezdett.

– Nem tudom, de nekem már minden gyanús. Szerintem apádnak nője van. Fura, hogy sokszor elmegy itthonról, pedig minden szabadidőnket együtt szoktunk tölteni.

– Mi van? – kiáltottam fel. – Nem hinném, hogy apa talált magának valakit. Ti voltatok mindig is azok, akik minden körülmények között kitartottatok egymás mellett. Te vagy számára a tökéletes nő és feleség – mondtam, miközben leültem mellé. Az édesanyám egyedül ült a konyhában, és nagyon hiányzott mellőle apa.

Átballagtunk a nappaliba. A házunk nagyon szépen ki volt dekorálva: egy gyönyörű, hatalmas karácsonyfa állt a helyiség közepén.

– Itthon leszek egy pár napig. Ne aggódj, én itt vagyok melletted.

– Köszönöm, és ne haragudj a múltkori dologért!

– Semmi baj, anya. Nem fogok semmiféle hülyeséget csinálni. Tök jól alakítom az életemet, miattam nem kell aggódni – jelentettem ki fél mosollyal az arcomon.

Nem bírta abbahagyni a sírást. Nagyon sajnáltam, de hiába beszéltem neki. Gondoltam, felhívom apát, ezért bementem a szobámba. Többször hívtam, ám ő nem vette fel. Éreztem, hogy valami nincs rendben. Abban reménykedtem, hogy anyámnak nincs igaza. Elküldtem pihenni. Sokáig papoltam neki, mire szót fogadott. Egy órával később bekukkantottam a szobájába, hogy megbizonyosodjak arról, hogy már tényleg alszik. Elég későre járt, de azért megpróbáltam újra hívni apát. Valami magyarázattal mégiscsak tartozik nekünk. Megint nem vette fel, én pedig egyre idegesebb lettem. Hallottam a szobámból, hogy nyitódik az ajtó. Kirohantam, mert tudtam, hogy csak apa jöhetett meg.

– Mit csinálsz, apa? Anya teljesen maga alatt van – kértem számon. A képembe röhögött.

– Lotti, te mit képzelsz? Megcsalással gyanúsítasz?

– Áruld el, hogy hol voltál! – parancsoltam rá.

– Nem érdekes. A haverjaimmal megittunk valamit. Már ez is baj? – folyamatosan nevetett, mintha bármi is vicces lenne.

– Anyát meg itthon hagytad egyedül.

– Ha nem mentél volna el ribancosat játszani Budapestre, akkor nem lenne anyád egyedül – mondta, miközben a fürdőszoba felé tartott.

– Ember, még én vagyok a hibás? – emeltem fel a hangomat. Sajnos erre anya is felkelt, és kijött a szobából.

– Neked még van képed a gyereket hibáztatni? – kérdezte fennhangon, miközben átölelt.

– Mindketten tiszta hülyék vagytok – vágta rá, és magára csukta az fürdőajtót.

Anya megint szörnyű zokogásba kezdett. Kérlelt, hogy menjek be a szobámba, majd ők ketten elrendezik ezt maguk között. Tiszteletben tartottam a kérését, úgyhogy mérgesen visszaballagtam a szobámba. Olyan ideges voltam. Megpróbáltam felhívni Zoét, de nem vette fel, ezért végül Alexet csörgettem meg. Hála az égnek, ő felvette, és végre kiönthettem a lelkemet valakinek. Olyan jó, hogy ő van nekem. Mindig, mindenben egymás mellett állunk. Megnyugtató volt vele beszélni.

Üvöltözést hallottam, ezért gyorsan összeszedtem magam, és kiszaladtam. Apa soha, de soha nem emelt kezet anyára, ám most mégis ennek voltam a szemtanúja. Nem akartam hinni a szememnek. Mi lett ezzel az emberrel? Amikor meglátta, hogy az ajtóban állok, letette a kezét, elcsendesedett, és elvonult. Anyához rohantam, aki leült a földre, és csak írt. Ezt soha nem gondoltam volna az apámról. Ez egy őrült.

– Mi a tököm baja van ennek? – kérdeztem ijedten.

– Rettenetesen érzi magát, amiért lebukott – mesélte. Biztattam, hogy ezt még biztosan meg tudják beszélni, és nem kell ekkora cirkuszt csinálni. Könnyen mondom, mikor én is harmadik személy vagyok egy kapcsolatban. Legalább is, úgy tűnik, hogy az vagyok. Ez az eset kapcsán bizonyosodtam meg arról, hogy addig kell befejeznünk az összejárást, amíg tudjuk. Az a baj, hogy nem tudnám elutasítani. Hogy tudtam ennyire kilépni a komfortzónámból egy férfi miatt? Megbolondított egy éjszakával, pedig semmi különöset nem csináltunk. Na, de visszatérve a szüleimhez, nyilván én lennék a legboldogabb ember a világon, ha mindez nem történt volna meg. A legjobb az lenne, ha ezt a dolgot meg tudnák egymás között normálisan beszélni. Felajánlottam anyának, hogy aludjon a szobámban, én majd alszom a nappaliban a kanapén. Ez így is történt. Szép kis karácsony az idei nálunk.

Másnap reggel apa megint elment itthonról. Anya dühében elkezdte összepakolni apa cuccait, de időközben még idegesebb lett, ezért az udvarra kiszórta az összes ruháját, plusz még a bőröndöt is. Nem láttam még így. Megbeszéltük, hogy átmegyünk az egyik barátnőjéhez, mert el akarja mesélni neki a történteket. Anyát kettesben hagytam a Szilvivel. Nem akartam zavarni, hadd öntse ki a lelkét. Sokkal jobb, ha az ember kibeszélheti azokat a dolgokat, amik nyomasztják. Gondoltam, addig átmegyek Ariékhoz, ő úgysem tud a legutóbbi baklövésemről. Felhívtam az autóban ücsörögve.

– Kisbabám, mit csinálsz? Itt vagyok a Szilviék előtt, anyát kidobtam nála. Átmehetek?

– Miért kérdezel hülyeséget? Persze, hogy eljöhetsz, ezt el is várom! – vágta rá a barátnőm.

Odaértem hozzájuk, aztán megölelgettem mindenkit. Mondta, hogy menjünk fel a szobájába, meséljek. Közben a mamája az utolsó apróságokat szervezte a faluban rendezett szilveszteri bál kapcsán. Egyszerre mondtuk Arival, hogy ott a helyünk. Elmeséltem neki, hogy mi történt a szüleim között. Annyira meg volt lepődve, mert ő sem így ismerte apukámat. Azt hitte, hogy egy mintaférj. Ezek szerint ilyen még a mesében sem létezik. Elkezdtem felvázolni az én történetemet is. Mindent részletesen elregéltem. Láttam Arin, hogy legszívesebben beszólna. Aztán a beszélgetés végén megkérdezte tőlem, hogy:

– Cicám, te szerelmes vagy?

– Szerelmes? Én? – nevettem.

– Pedig nagyon úgy nézel ki.

– Kétszer megdugott, és csak annyit érzek, hogy akár minden nap megtenném újra. Nem vagyok én szerelmes – magyaráztam.

Lementünk a földszintre. A mamája megkínált minden jóval, de csak egy mézeskalácsot ettem. Beszélgettünk egy csomót, kifaggattak a pesti életről is. Váratlanul anyukám felhívott, hogy mehetnénk-e haza, ezért elköszöntem Ariéktól, majd elindultam vissza, Szilvihez. Útközben megláttam apa autóját egy háznál. Régebben egy fiatal, de tőlem valamivel idősebb csaj lakott ott. Mérges voltam, mert legalább ne itt helyben talált volna magának nőt. Ennél nagyobb szégyen nem hiányzik senkinek. Egy igazi balfék az apám. Ebből hatalmas botrány lesz. Nem tudtam eldönteni, hogy elmondjam-e, vagy inkább ne is szóljak egy szót sem erről. Megvártam anyát a kapuban, aztán együtt mentünk haza. Úgy tűnt, hogy a barátnője társasága megnyugtatta. Apa ruhái még mindig az udvaron hevertek. Nem is foglalkoztunk velük, átléptük őket. Nem sokkal később megérkezett az én drága apukám, aki a kezében szorongatta a koszos és hideg ruháit, melyeket az udvaron talált szétszórva. Egyből nekiesett anyának, és számon kérte. Egyedül hagytam őket, nem akartam beleszólni. Hallottam, hogy veszekedni kezdtek, aztán hirtelen elhalkultak.

Komolyan hiányzik. Nem is ismerem, de mintha hiányozna. Nem is tudunk egymásról semmit, mégis vibrál körülöttünk a levegő. Nem tudom, mikor fog keresni újra. Vagy lehet, hogy már nem is fog? Gondolom, ha megint rendben lesz a kapcsolata a feleségével, akkor soha többé nem fog keresni. Valahol megértem. Nem hiszem, hogy én vagyok az első vagy a második, de a harmadik lány, akivel volt kapcsolata. Lehet, hogy csak egy vagyok a sok közül. Ha azért feküdt le velem, mert piázott, akkor tegnap miért dugott meg újra? Már majdnem azon a szinten voltam előző este, hogy elmesélem anyának dióhéjban a sztorit, de nem mertem. Tuti, hogy kiakadt volna.

A szüleim elhalkultak. A konyhában beszélgettek, én meg pofátlanul leültem közéjük. Apa végül bevallotta, hogy pénzelt egy fiatalabb csajt, cserébe szolgáltatást kapott. Lehidalok. Ezt sosem néztem volna ki belőle. Azzal érvelt, hogy érzelemmentes kapcsolat volt köztük, csak szex. Apa megígérte, hogy soha többé nem csinál ilyet, soha nem fog más nőre nézni, és megszakít minden kapcsolatot a csajjal. Erősen elgondolkodtam rajta, hogy ez vajon tényleg így lesz-e. Anyám egy biztos pont az életében, nem akarja elveszíteni. Hát, mindegy. Ők tudják, felnőtt emberek, döntsék el, hogy mit akarnak. Tulajdonképpen én örültem, hogy kibékültek. Mennyire rossz lehetett anyának, hogy volt egy harmadik személy is a kapcsolatukban. Illetve reméljük, hogy csak volt. Egy tökéletes kapcsolatban meg én vagyok a nemkívánatos harmadik. Soha nem gondoltam volna, hogy engem egy férfi így át tud billenteni a másik oldalamra.

Elméletileg a szilvesztert itthon töltjük, de január elsején már megyünk vissza a fővárosba. A faluban lesz tartva szilveszteri bál. Megbeszéltük a csajokkal, hogy kinézünk majd egy kicsit mi is. Anyáék tényleg megbékéltek, de nagyon nem hiányzott ez a vita. Ezenfelül mondhatni, hogy jól teltek az ünnepek. Eltelt egy pár nap, és nem keresett. Rettenetesen hiányzik. Nem tudtam hirtelen, hogy Ő teljes egészében okozza a hiányérzetet, vagy valami más, amit birtokol. Én nem fogom keresni, hátha rossz időpontban érném. Nem akarok gondot okozni. Gondoltam, majd keres.

Újra eltelt egy év. Sok jó, de rengeteg rossz is történt velem. Számtalan sorsdöntő dolog történt alig egy év alatt. Megpróbálom az újévet tiszta lappal kezdeni magam felé. Az egész napom unalmasan telt, aztán elkezdtünk készülni anyával. Az már biztos, hogy az én anyukám lesz a legcsinosabb a bálban. Mindig az, de most végképp az volt. Apa képes lett volna ezt a csodálatos nőt eldobni egy ribancért? Elindultunk hárman, apa vezetett, az ő autójával mentünk. Nem is mentünk túl korán, mégsem voltak sokan. A barátaim se voltak még sehol. Néhány helybelivel beszélgettem, pedig különösképp nem érdekelt, hogy velük mi történt, míg távol voltam. Őket viszont annál jobban hajtotta a kíváncsiság, hogy én mivel töltöm a drága időmet a fővárosban. Voltak páran, akik érdekesen néztek rám. Nem izgat, hogy ki mit gondol rólam. Sosem érdekelt mások véleménye, főleg nem ezeké. Nem tartom őket semmire, nem veszem a szívemre a baromságaikat. Utálom a szarkavarást, ami általában itt megy. Tipikus falu, szerintem mindenki hallott már az ilyen dolgokról. Ja, és ilyenkor összegyűlik az egész az csürhe, már megy is a balhé. Utálom a részeg embereket. Szerencsére nem telt el sok idő, mire megérkezett Ariana és Zoé. Egyből odamentek a pulthoz, és kikérték a piát. Én ebből is kimaradtam. Nagyon sokat táncoltunk és énekeltünk. El is fáradtak a lábaim, mire eljött az éjfél. Volt tűzijáték, koccintás, és a felszínes jókívánságok sem maradhattak el. Folytattuk a bulizást, nagyon jól éreztem magam. Már majdnem elfelejtettem a csávót a bárból, amikor kaptam tőle egy SMS-t, amiben ez állt: Boldog újévet, baba. Mi van? Ez most komoly? Velünk mi van? Oké, nem érdekes. Lesz, ami lesz.

Körülbelül hajnali ötkor feküdtünk le. Nagyon király volt a buli! Hogy fogok én így délelőtt elindulni? Á, ráérünk délután is elindulni.

Másnap délig aludtam. Még mindig iszonyatosan fájtak a lábaim. Felhívtam Zoét, hogy ő képbe van-e. Megbeszéltük, hogy három órakor indulunk vissza Budapestre. Később rácsörögtem Arianára is, hogy ő jön-e velünk, vagy majd találkozunk, míg itthon van. Azt felelte, hogy holnap meglátogat minket, ha összejön neki. Összepakoltam a cuccomat, és elköszöntem a szüleimtől. Reméltem, hogy már minden rendben lesz köztük. Felvettem Zoét, beköszöntem a szüleinek, majd lassan, de biztosan elhagytuk a környéket.

Vajon mit tartogat számomra az újév?