15. fejezet ♡

Karácsony előtt két és fél héttel beugrottunk Borkával a kedvenc játékboltunkba, hogy válasszon magának ajándékot. Felkészültem idegileg a legrosszabbra, ami jelen esetben az lenne, hogy a gyerekem legalább száz ember előtt kezd el hisztizni, valamint felkészítettem a pénztárcámat is mindenre, de egy valamivel nem számoltam. Kellemesen hideg volt odakint, viszont a bevásárlóközpontban tombolt a fűtés, így loholtam Bori után a kabátjával a kezemben. Útközben a nyomorúságos jövőmön kattogtam. Azóta is kilátástalan a helyzet, nem jutok egyről a kettőre. Elvesztem. Elterveztem a születésnapját, mindent beszereztem már, ám idén visszafogottabb bulit rendezünk. A glittert, a konfettit és a lufikat szinte kizártam, eltöröltem még a gondolatot is, hogy előfordulhatnak a lakásban. Tavaly rengeteget kellett takarítani, hála a felesleges dekorációs elemeknek. Ezt senki nem akarhatja újra. Idén csak két tortája lesz, valamint nem kerülnek étlapra különleges édességek sem. Úgy terveztem, hogy rendelünk pizzát, beszélgetünk egy kicsit, majd mindenki elhagyhatja a lakást. Beértünk az üzletbe, ahol rengetegen voltak. Kétszer is meggondoltam volna ezt az akciót, ha Borka hagyja. Alig bírtam tartani vele a tempót, izgatottan rohangált fel-alá. Váratlanul megcsörrent a telefonom. Megálltam, hogy felvegyem, közben nézegettem a polcon heverő játékok sokaságát. Édesanyám lett beszélgetőpartnerem. Csak lökte a dumát, mondta a feleslegesnek hangzó dolgait, így alig bírtam figyelni a gyerekre. Egy perc alatt sikerült úgy szem elől veszítenem, hogy elképzelésem sem volt, merre induljak el. Hiába magyaráztam anyának, hogy épp elveszett a gyerek, ő fújta tovább az ostobaságait. Meghallgattam, miért ne hallgattam volna meg, csak egyre frusztráltabb lettem. Túl sok rosszat hallani eltűnt, elrabolt gyerekekről… Idegesen járkáltam fel-alá a sorok között, de sehol nem láttam Borkát.
– Figyelj, anya, most leteszem. Komolyan nem találom a gyereket – mondtam kiakadva.
– Jaj, drágám, azt hittem, hogy eltúloztad – válaszolta halál nyugodtan.
– Mi lehet abban túlzás, hogy az egyetlen kislányom eltűnt a rohadt játékboltban, ahol nem mellesleg legalább ötven ember mászkál? Ha?
– Ne legyél ideges, mindjárt előkerül – próbált megnyugtatni.
Amikor megláttam, hogy a szerelmem jön felém kezében a gyerekkel, elmondhatatlanul ideges lettem. Nem értettem semmit, a telefont kinyomtam, és csak ácsorogtam. Totál elképedtem, egy ideig szóhoz sem jutottam.
– Elmagyaráznád, hogy hogy került hozzád a gyerek? – kérdeztem remegő hanggal.
– Később felhívlak – válaszolta, majd átadta Borit. Ezen az egy mondaton kívül nem mondott semmit, hanem szó szerint elrohant.
– Borka, te hol voltál? – háborodtam fel.
Végül talált magának több ajándéknak valót is, de nem volt egyszerű. Végig azon járt az eszem, hogy ez az előbbi szituáció hogyan keletkezett, ettől pedig teljesen kiborultam. Megint fél méterre volt tőlem életem szerelme, aki nagyon furcsán viselkedett. Egyből az jutott eszembe, hogy biztosan családjával volt, azért rohant el minden szó és érintkezés nélkül. Ez az egész helyzet abnormális volt. Elveszítem a gyereket, aztán az apja hozza vissza hozzám, aki minden szó nélkül lelép. Éppen beszálltunk az autóba, amikor felhívott.
– Magyarázatot követelek! – szóltam bele totál idegesen.
– Mi is a boltban voltunk, de ezt gondolhattad… – válaszolta félbehagyva a mondatát.
– Világos, mint a nap. Tovább? 
– Álltunk a sorban a kasszánál, amikor Borka nagy örömmel rohant felém, mondogatva, hogy apa. Képzeld el a feleségem fejét, aztán folytatom. 
– Szent ég! – vágtam rá meglepetten.
– Ja, de tudod, hogy miért voltunk most is szerencsések?
– Ha te ezt annak tudod nevezni, akkor legyünk szerencsések. Na, miért? – kérdeztem.
– Az, hogy még sosem látta Borkát… – köhögött. – Vagy igen?
– A falon lévő képeket minden bizonnyal látta, amikor nálam voltatok.
– Az király.
– Értem már! Arra célzol, hogy simán összerakta volna a képet, ugye? 
– Arra. Mindhárman csak lestek… Elkezdtem vigyorogni, és mondtam, hogy én nem az ő apukája vagyok, viszont segítek megkeresni a szüleit. Akkor felkaptam, és elindultam vele – mesélte.
– Ennyi erővel elmondhattad volna az igazat.
– Ha pár percig előttünk állt volna még, akkor nem kellett volna magyarázkodnom. Nem sírt?
– Nincs semmi baja, szerintem ő még ebből nem sok mindent fogott fel – válaszoltam.
– Megnyugodtam. Hú, visszatértek. Leraklak, baba, majd beszélünk. Nagyon szeretlek!
– Ne le rakjál, hanem meg – röhögtem kínomban. Megint letette, mert visszatért az asszonya a vásárlásból. Nem is mesélte el pontosan, hogy kinek mi volt a reakciója Borira. Egyszerűen csak lerázott, ahogy szokott. Mérgemben felhívtam Arianát. Kihangosítottam a telefont, amit ledobtam az ülésre.
– Istenem, ne tudd meg, hogy mi történt! – kezdtem a beszélgetést.
– Mi a baj? Megijesztesz! – kérdezte aggódóan.
– Épp hazafelé tartunk a játékboltból, ahol Borisz odarohant az apjához – meséltem röviden.
– Nem igazán értelek. Ott volt az apja is?
– Ott, de nem velünk, hanem a tökéletes családjával – pontosítottam.
– Viccelsz?
– Dehogy viccelek. Ez kurva gáz.
– Meséld már el! – parancsolt rám.
– Anyám magyarázott a telefonban, hiába mondtam neki, hogy tegyük le, mert a gyereket szem elől fogom téveszteni. Szerinted? Borka egy szempillantás alatt eltűnt a sorok között. Ide-oda járkáltam, közben kinyomtam anyámat is, aki azóta sem hívott vissza, de lényegtelen már. Szóval… – sóhajtottam. – Nem találtam sehol a gyereket. Egy kicsit kétségbe voltam esve, amikor az apja hozta a kezében, aztán csak úgy átadta. Álltam a gyerekkel a kezemben, nem értettem semmit. Az előbb hívott, hogy elmesélje, hogy Borka meglátta, és odarohant hozzá. A többiek csak néztek, Ő pedig úgy csinált, mintha semmi köze nem lenne a gyerekéhez. Simán be is vallhatta volna, hogy mit csinál három éve.
– Jézusom! És Borisz hogy viseli?
– Szerencsére szinte semmit sem fogott fel ebből a kínos szituból. Az lett volna a hab a tortán, ha a bolt közepén ordítani kezd az apja után. A másik szerencsénk, vagy az én balszerencsém az, hogy a felesége talán csak képen látta Borkát. Abba bele sem gondoltam, hogy mi lett volna akkor, ha engem is meglátnak – magyaráztam.
– Szerintem simán összerakta volna a képet, ha te mondjuk, a másik irányból sietsz Boriszért. Mindegy, nyugodj meg, nem történt semmi baj! – mondogatta.
– Ja, én is így gondolom. Megnyugodnék, de letagadta a gyerekünket.
– Kényszerhelyzet.
– Jó, aláírom, csak én meghalnék, ha le kellene tagadnom ezt a gyönyörűséget – jelentettem ki, miközben könnyes szemekkel bámultam Borit a visszapillantóból. A barátnőmnek minden elismerésem, amiért ebből a kegyetlen állapotból kirángatott. Bőgni tudtam volna a történtek miatt, de Ariana megnyugtatott. Amikor hazaértünk, meglepődtem, mert Zoé otthon volt. Egyből elmeséltem neki is a legújabb gaztettjét életem szerelmének. Természetesen ő jobban kiakadt, mint Ari, de semmi jó tanáccsal nem tudott ellátni. Mérges voltam, rettentően mérges.
Egy hét maradt Borka születésnapjáig. Hihetetlen, hogy így repül az idő. Édesanyámék nálam töltötték a szabadságukat, így nem volt kérdés, hogy kicsapongó életet élhessek egy péntek este erejéig. Hideg zuhanyként ért, amikor Amanda telefonon meghívott egy karácsony előtti partiba, ami nála került megrendezésre. Úgy mondta, hogy Zoé is jöjjön velem, valamint Nikit se hagyjuk ki, szóltam mindkettejüknek. Nem szívesen hagytam a szüleimre megint a gyereket, de már annyira vágytam egy kis kikapcsolódásra, hogy azt elmondani sem lehet. Összeszedtük magunkat, és el is indultunk. Megint én vezettem, hiszen Zoé piálni fog, ha jól értelmeztem az előzőleg mondottakat. Hiába nem lakunk messze egymástól, még sosem voltam nála. Azt sem tudtam pontosan, hogy milyen arcok a haverjai, de reménykedtem benne, hogy csak normális embereket ismerhetünk meg. Hamar odaértünk, Amanda hamar felengedett minket, nem kellett várnunk a hidegben. Az őszintét megvallva, egy kicsikét izgultam. Nem vagyok nagy bulizós, ezért féltem attól is, hogy mit szólnak majd a többiek, ha csak állok, mint egy férfi nemi szerv. Niki lépett be elsőként az ajtón, majd Zoé, és a legvégén én. Egy kicsi, ám nagyon modern lakás fogadott minket, valamint egy csomó fiatal, akiket ezelőtt még soha nem láttam. A nappaliban ült mindenki szétszéledve, az asztalon rengeteg pia várakozott, és mindenütt kabátok hevertek. Ez a pár dolog tűnt fel legelőször. Félve, de mi is helyet foglaltunk a kanapén. A vendégek között volt Melani, aki régebben a vendégem volt, bár már ő is elpártolt máshová. Nagyon ciki lett volna ezek után dumcsizni vele, így csak integettem és mosolyogtam. Amanda bemutatta a barátait, akik első ránézésre nem voltak túl szimpatikusak.
– Ő pedig itt Laci, aki nem mellesleg egy híres énekes! – vigyorgott izgatottan a barátnőm, miközben átölelte a tetovált, helyes srácot.
– Nem vagyok híres! – nevetett.
– Biztos, hogy annyira nem, hiszen még sosem hallottam tőled egy zenét sem – vágtam rá kissé gúnyosan.
– Lotti! – szólt rám Zoé, aki megbámulta a híres énekesünket.
– Hűha, csak nem bejön neked? – súgtam a fülébe pimaszul.
– Jól néz ki, nem? – kérdezte szintén suttogva, de a szemét egy pillanatra sem vette le róla.
– Nekem annyira nem az esetem – válaszoltam.
– Buta kérdés volt – nevetett. Meg se lepődött a válaszomon. Félóra elteltével Amanda rohant felénk, hogy szeretnénk-e ekit, mert van náluk egy csomó.
– Ecstasy-ra gondolsz? – kérdeztem meglepődve.
– Aha, néha szoktunk ilyesmit is csinálni – röhögött.
– Hú, mi nem kérünk, köszi – mosolyogtam, bár nagyon kellemetlenül éreztem magam. Soha nem próbáltam, és most sem szerettem volna, így el kellett utasítanom. Nem gondoltam volna a világ legaranyosabb, legkedvesebb ápoló nénijéről, hogy olykor-olykor drogfogyasztó, de természetesen nem ítéltem el emiatt. Ha ők így érzik jól magukat, akkor felőlem azt csinálnak, amit akarnak. Időközben arra lettem figyelmes, hogy már Laci is gusztálja a barátnőmet. Kicsit szemezgettek, majd elkezdtek beszélgetni. Láttam, ahogy előkerül a telefon a srác zsebéből, és mutogatni kezdi a munkásságát a Youtube-on. Amanda kapott az alkalmon, elnyomta az épp aktuálisan bömbölő kattogós zenét, helyette Laci és két társa egyik dalát tette be. Nagyon szerény volt ez a srác, minden nagyképűség nélkül énekelgetett, de persze csak halkan. Érzékelhető volt a barátnőmön, hogy teljesen oda és vissza van érte. Míg a többiek kimentek az erkélyre, hogy elszívjanak egy cigit, odasurrantam Zoé mellé.
– Na, mi van? – tettem fel a kérdést nevetve.
– Mi lenne? – mosolygott.
– Ha Benji látná ezt a kis flörtöt, vajon mit szólna? 
– Benji nem érdekel. Állandóan a közösségi oldalakat nyomja és lájkolja a nőket, amit már tökre meguntam.
– Jó, de nem hinném, hogy megcsal – válaszoltam.
– Nem tudom. Ő nem vett be olyan tablettát, ugye?
– Szerintem nem, nem láttam – mondtam, közben mindenki visszatért a nappaliba.
Hajnali háromkor indultunk haza a nagyszerű buliból. Tényleg jól éreztem magam, pedig körülöttem mindenki piált vagy ilyen-olyan cucc hatásától pörgött. Még sosem láttam Amandát ennyire felszabadultnak és őrültnek. Összességében nem volt vészesen beállva, ám tényleg jól érezte magát. Megköszöntünk mindent, és csendben elszivárogtunk. Az autóban finoman leskelődtem, hogy Zoé mit babrál a telefonjával. Pár perc elteltével világossá vált, hogy megtörtént az ismerősnek jelölés, a követés, valamint a Youtube csatornára való feliratkozás is. Csak vigyorogtam, mert aranyos volt, hogy így megtetszett neki az új ismerősünk. Nikit Daniel várta a háztömb előtt. Az én szerelmem mikor fog így várni engem egy átbulizott éjszaka után? Viccelek, ne várjon így. Integettünk neki, majd továbbhajtottam. Négy óra is elmúlt már, mire lefeküdtünk aludni. Végig azon járt az eszem, hogy Amandáék meddig fogják bírni a bulizást így, hogy partidrogot fogyasztottak. Nem volt olyan rossz a tegnap este, egy laza pénteknek elment. A szüleimnek még ennyi idősen sem mertem elmesélni, hogy micsoda szörnyűségeket művelt a barátnőm, csak nagy vonalakban elmondtam, hogy jól éreztük magunkat Zoéval és Nikivel. Nem tudom, hogy mit szóltak volna hozzá, hogy olyanokkal barátkozom, akik nem vetik meg a különböző kábítószerek használatát. Szinte egész áldott nap a lakásban sziesztáztunk, semmi érdekes nem történt. Rengeteget beszélgettem a szüleimmel, és sokat játszottunk Borival. Tök jó, hogy végre a barátnőm is velünk tölt pár napot. Magyarország legmenőbb cukrásza ma este is beleveti magát a buliba, hiszen ő az elmaradhatatlan céges parti legfőbb szervezője. 
– Eljössz te is a vacsorára? – kérdezte, miközben készülődött.
– Nem, dehogy. Ott csak a te dolgozóid lesznek – válaszoltam.
– Reménykedtem benne, hogy legalább te nem mondasz nemet, ha már Benji bedobta az unalmasat.
– Ezt meg hogy érted? – érdeklődtem.
– Úgy, hogy állítólag ő már hetekkel ezelőtt megbeszélte a kis barátaival, hogy ma velük megy bulizni, szóval nem is vesz részt a karácsonyi vacsorán.
– Ejnye, ez nekem fura.
– Szerinted nekem nem? Ezelőtt az volt a legfontosabb, hogy életünk minden percét töltsük együtt, most pedig bejelentette, hogy külön fog bulizni. Egy ideje már elég furán viselkedik – mesélte.
– Sajnálom. Remélem, hogy semmi extra, csak rájött, hogy kell egy kis levegő – húzkodtam a számat. Tovább beszélgettünk, mire Zoé egyre gyanakvóbb lett, mert a barátja nem igazán reagált az üzeneteire, sőt, a telefont sem vette fel neki. Elkészült, én pedig tátott szájjal bámultam. Annyira csinos volt. Kívántam, hogy sikerüljön jól a rendezvény, majd bementem a gyerekhez a szobába. Borka rám hozta a depressziót azzal, hogy elkezdte emlegetni az apját. Megint eltelt egy hét, ám Ő nem jött, de még csak nem is beszéltünk egy szót sem, amióta letagadta a gyerekét a családja előtt. Lehet, hogy én is így cselekedtem volna abban a helyzetben, viszont engem megenne a bűntudat. A tettei nem azt bizonyítják, hogy neki bármiféle problémája akadna ebből kifolyólag, így körülbelül leszartam. Leszartam már az egész kapcsolatot vagy mit. Várjunk csak! Ez még kapcsolatnak sem nevezhető, mivel csak akkor vesz elő, amikor szükségét látja. Egyre jobban bosszantott a tudat, hogy még ennyi idő elteltével is csak a szeretője vagyok. Elegem lett az egész életemből, a kapcsolatomból, a munkámból, Budapestből és minden rosszból. Este tíz óra körül feküdtem le, persze könnyes szemekkel. Rettentően mérges voltam, mégis hiányzott. Azt éreztem, hogy a hiánya megöl. Az esték a legrosszabbak. Nappal még csak-csak elviselem, de amint kihunynak a fények, nem bírom tovább. Kikészít, hogy Ő életem szerelme, hogy Őt senki sem pótolhatja. Annyi mindent adott nekem, annyi új érzést ismerhettem meg általa, annyi örömöt és bánatot okozott egyszerre, hogy az hihetetlen. Haragudnom kellett volna, utálnom kellett volna, viszont be kellett látnom, hogy ugyanúgy szeretem. Még mindig csak az Ő nevét mondogatom álmomban, minden emberben Őt keresem, minden apró részletről Ő jut eszembe. Azt mondják, az igaz szerelem fáj. Istenemre esküszöm, hogy ennél igazabbat keresve sem találni. És én már milliószor belehaltam. Azokban a percekben bármit megadtam volna azért, hogy ne kelljen egyedül aludnom. Jézus Krisztus, Szűz Mária és a társaik küldhették Zoét az utamba pont most. Felhívott, hogy öltözzek, és menjek el vele egy helyre. Ha ez nem történik meg, akkor totálisan depresszióba esem miatta. Néhány tippem volt, hogy mit akar csinálni, és arra is, hogy hová megyünk. Felkaptam valamit, majd beszóltam a szüleimnek a szobába, hogy elmegyek. Amikor bekukucskáltam, a szüleim egymásba voltak borulva, amitől hányingerem lett, ám csak eljutottam a liftig, majd a barátnőm autójáig úgy, hogy nem hánytam. Aranyosak voltak, de ezt nem akartam látni.
– Felébresztettelek? Nagyon álmosnak tűnsz – mondogatta, amikor beszálltam a kocsiba.
– Nem aludtam még… – sóhajtottam. – Egy kicsit bőgtem. A szokásos, tudod. Mekkorát tévedek, ha azt mondom, hogy Benji miatt megyünk valahova? – kérdeztem sejtelmesen.
– Semekkorát, kedvesem. Úgy döntöttem, hogy mivel az én bulimnak vége lett, így benézünk az övére – válaszolta.
– Elmondta, hogy melyik szórakozóhelyre megy? 
– Nem, de amilyen hülye, arra nem gondolt, hogy látom a telefonomon, hogy merre van – röhögött.
– Gonosz vagy – kacsintottam. Vezetés közben a térképet leste, nem is az útra figyelt, nekem pedig halálfélelmem volt. Félóra keserves utazás után kiszálltunk egy szórakozóhely előtt, amiről idáig még csak nem is hallottunk. Akkora, de akkora szerencsénk volt: Benji és a haverjai pont az ajtótól pár méterre cigiztek, viszont, ami elég aggasztónak tűnt, az volt nem más, mint egy csinos lány jelenléte. Az autó mögül figyeltük őket, közben én is rágyújtottam. Ártalmatlannak tűnt a szituáció, míg Zoé barátja el nem kezdte ölelgetni a lányt. Innentől a barátnőm fékezhetetlenné vált, elindult feléjük. Loholtam utána, pedig tudtam, hogy egy mérges Oroszlánt megállítani lehetetlen küldetés.
– Ez meg ki a faszom? – kiabálta.
– Jaj, kicsim! Te meg mit keresel itt? – kérdezte Beni, miközben zavarba jött. 
– Azt kérdeztem, hogy ki ez a ribanc, ne terelj! – kiabált egyre hangosabban.
– Lorettát két hónapja ismertem meg az Instán, de nincs köztünk semmi, mielőtt azt hinnéd! – mentegetőzött.
– Á, az Instán! Miért ölelgetted, ha nincs köztetek semmi? Ne próbálj meg hazudni, mindent láttunk!
– Csak barátok vagyunk! – válaszolta indulatosan, közben Loretta kontrázott.
– Barátok, igen – röhögött gúnyosan Zoé.
– Benikém, ideje lenne elmondani, hogy már két hónapja együtt vagyunk! – vigyorgott Loretta, mire a barátnőm rettentően ideges lett.
– Két hónapja átversz? Két hónapja hülyének nézel? – kérdezte, és elindult a lány felé.
– Zoé, szerintem ezt nem így kellene elintézni! – szóltam közbe, de már neki is esett. Hát, mit mondhatnék? Nagyon-nagyon megtépte, rugdalta és ütötte, ahol érte. Ha a fiúk nem szedik le róla, talán meg is öli. Fogtam a fejem, arrébb is álltam, mert tényleg nem akartam közbeszólni. Igazából teljesen mindegy lett volna, hogy mit mondok, Zoé ilyenkor megfékezhetetlen. Lorettát szó szerint össze kellett kaparni a földről.
– Most azonnal elmegyünk hozzád, hogy összepakoljam a cuccaimat, de a ribanc nem jöhet, mert kitépem a maradék haját is! – parancsolt rá az exére, majd leköpte a ribancot.
– Te nem vagy normális! – válaszolta neki. 
– Mert te kurva normális vagy, ugye? Világi nyomorult vagy! – vágta rá, aztán megint ráparancsolt, hogy menjenek pakolászni. Álldogáltam csendben, és újra rágyújtottam, mert tudtam, hogy ez nem lesz egy könnyű menet. Húsz-huszonöt percig vitatkoztak, ordibáltak, de annyira, hogy már a biztonsági őrök is megkérdezték, hogy hívjanak-e rendőrt, vagy megnyugszik mindenki. Hála az égnek, hogy ezen mondatok hallatára Benji belement abba, hogy azonnal elmenjenek Zoé cuccaiért. Beült az anyósülésre, én meg hátulról hallgattam, ahogy vitatkoznak. Rohadt gáz volt a helyzet, nem szóltam egy szót sem, pedig igazán megmondtam volna a magamét Benjinek én is. Hogy lehet valaki ilyen szemét? Ez volt a második alkalom, hogy megcsaláson kapta a barátnőm. Nincs abban semmi, hogy szerelmes lett valaki másba, csak mondta volna meg. Egyszerűen csak el kellett volna oltani a régi tüzet, mielőtt egy újat gyújtott. Mindegy, megint egyszerűbb volt patkánynak lenni, mint őszintének. Segítettem pakolni, bár sejtettem, hogy hajnalig a lakásban leszünk. Minden szobában, minden egyes ponton Zoé cuccai hevertek.
– Figyelj, mi lenne, ha az egész lakást elvinnénk? – próbáltam viccelődni.
– Szinte minden az enyém, ennek a nyomoréknak nem marad semmije – mondta, közben dobálta be a ruháit egy szatyorba. Nem sokat tévedtem, mivel három órán át csomagoltunk. A barátnőm többször is elsírta magát, ami teljesen érhető. Végtelenül sajnáltam. A szívét és a lelkét is beleadta ebbe a kapcsolatba, de sajnos ez a farok nem bírt a vérével. Az összes férfi gyíkarc, nincs kivétel. Amikor leértünk a ház elé száz szatyorral a kezünkben, arra lettünk figyelmesek, hogy Benji barátai elhozták a megvert lányt, de csak a parkolóig jutottak. Áldhatta szegény Lora az eget, amiért nem jöttek fel a lakásba, hiszen akkor mentőt kellett volna hívni neki.
– Örülj, hogy ennyivel megúsztad, te büdös ribanc! – kiabálta Zoé búcsúzóul. 
– Jó éjszakát! – köszöntem el mindenkitől, és behuppantam az autóba. Pár percig szótlanul ültem mellette, míg eszembe jutott valami, amivel oldhattam a feszültséget.
– Legalább arcon köpted? – nevettem kínosan.
– Nem tudtam jól célozni – röhögött, miközben megtörölte könnyes szemeit. 
Amikor beléptünk a lakásba éjnek idején, édesanyám rohant felénk.
– Kisbabák, mi történt? Nem bírtam aludni – idegeskedett.
– Hát, ma éjjel Zoé sem fog aludni – mondtam szomorúan, miközben bementünk a barátnőm szobájába.
– Mondjatok már valamit! – parancsolt ránk határozottan.
– Megcsalt az a szemét – válaszolta Zoé.
– Ne idegesíts fel! – akadt ki anya. Szóról szóra elmondtuk, hogy mi történt, miközben pakolásztunk. Kegyetlen volt még ránézni is, teljesen össze volt törve. Reggel ötig diskuráltunk, majd mindegyikünk elvonult a szobájába. Percekig álltam az ajtóban, bámultam a csodálatos gyerekemet, ahogy alszik. Ledobtam magam az ágyra, de nem voltam álmos. Remélem, ismeritek azt az érzést, amikor átestek a ló túloldalára, és már az alvás se megy könnyen. Kavarogtak a gondolatok a fejemben. Rettenetesen sajnáltam Zoét, pedig fogalmam nem volt a hűtlenségről. A másik problémám az volt, hogy nagyon-nagyon hiányzott életem szerelme. Miért nem tudok végre túllépni kettőnkön? Ez így nem élet, ez csak szenvedés. Végigfut a testemen a hideg, ha rá gondolok. Szükségem van rá. Ő az egyetlen férfi, akire vágyom. Nehezen, de végül elaludtam. Nem mondom, hogy jólesett, amikor Borka ugrálni kezdett rajtam reggel hét órakor, viszont jól tette. Jól bizony, hiszen addig sem fulladoztam az apja hiányában. Reggeliztünk, amikor Zoé kilépett a szobájából. Úgy tűnt, hogy sikerült aludnia egy kicsit. Kaja helyett a hűtőhöz ment, hogy kivegye a jegeskávéját, az útja pedig az erkélyen ért véget. Rágyújtott. Bentről figyeltük egy ideig, később kimentem utána. Társalogtunk az éjszakáról, mire egy furcsa dolog hagyta el a száját.
– Jobb is így. Legalább van magánéletem.
– Az igaz, mert mellette nem kaptál levegőt – reagáltam.
– Lehet, hogy pont ez a viselkedés mérgezte meg a kapcsolatunkat.
– Talán igen – szomorkodtam vele együtt.
– Nem baj, minden jó! Rá is írok a Lacikára – nevetett.
– Írj neki, hátha elveszi az eszedet – mosolyogtam.
Este nem bírtam ki, hogy ne keressem. Bori már elaludt, ahogy a többiek is, tehát lábujjhegyen vonultam ki az erkélyre, hogy megfagyjak. Dermesztő hideg volt odakint, ám ezzel nem igazán törődtem. Megpróbáltam felhívni, de nem reagált a hívásomra. Kétségbe voltam esve. Minden szörnyűség megfordult a fejemben, amíg arra vártam, hogy felvegye a rohadt telefont. Percekig cigaretta nélkül álltam, majd fogtam magam, és sértődötten bevánszorogtam. Nem akartam felfogni, hogy ennyit sem jelentünk számára, hogy felvegye a telefonját. Leültem a kanapéra, és felnéztem a netre. Semmi érdekessel nem találkoztam, de azért csak-csak böngésztem a közösségi oldalakat. Hatalmas unalmak közepette nekiálltam eladó lakásokat nézegetni. Első körben Budapest külvárosaiban nézelődtem, majd a siófoki hirdetéseket bújtam. Nem mondom, hogy nem találtam volna megfelelőt, ám a kertes házak árától még a vérnyomásom is az egekig szökött. Megmagyarázhatatlan érzésem támadt. El akartam költözni innen. Azonnal. Hátra akartam hagyni a kínzó múltat. Nagyon elkeseredtem, amiért még a telefont sem vette fel. Az utolsó csepp a pohárban az lesz, ha megint elfelejti a gyereke születésnapját, vagy csak szimplán nem jön el, mert annyira elfoglalt.
Hasonlóképpen teltek a napjaink. Borka egyre többet emlegette az apját, amitől legszívesebben a falba vertem volna a fejemet, de már megtanultam, hogy a gyerek előtt nem mutathatom ki az érzéseimet. Nem akartam, hogy gyengének lásson, mert ugyebár nem is vagyok az. Eljött a péntek, ami a készülődést és a felfordulást hozta magával. Mindennek tökéletesnek kellett lennie a születésnapi partin, hiába nem volt olyan puccos, mint a tavalyi. Anyukám jóvoltából az esti közös program a karácsonyfa díszítés lett. Idén eltértünk a hagyományoktól, így nem pinkben, hanem aranyszínben pompázott a fánk. Miután a gyerekem elaludt, neki is láttunk a díszítésnek. Bekerültek az ajándékok is a fa alá, melyek csak a születésnapra szánt csomagok voltak. Ezekre ilyenkor külön figyelmet fordítunk, bár a legszebb ajándékot nem kell becsomagolni. Immár második éve, hogy a karácsonyunk másról szól. Bele sem mertem gondolni abba, hogy három nap múlva lesz a harmadik évfordulónk. Ez vicc. Annyi minden történt ez a pár év alatt, de az érzéseim változatlanul hevesek maradtak. Reggel Bori kinyitotta volna az összes ajándékot, ha nem szólunk rá. Annyira izgatott volt. Úgy vettük észre, hogy bejön neki a díszítés, amit nagy kínok árán készítettünk el. A délelőtt folyamán Zoé betoppant a tortával, ami egy igazi csajos műremek volt. Később megérkezett minden vendég, ám szerencsénkre a pizza előbb megjött. Ciki lett volna megváratni a többieket, mert már mindenki már nagyon éhes volt. Pont délben nekiálltunk ebédelni. Borisz körbeugrálta Arianát, aki már az érkezése után bedobta a tortát a hűtőbe, valamint a kamera is készen állt a használatra. A gyerekem a kisbabákról érdeklődött, a barátnőm pedig vicces válaszokkal illette.
– Mondd szépen anyukádnak, hogy neked is kell egy testvér, hiszen már nagylány vagy! – súgta a fülébe, bár direkt úgy, hogy halljam.
– Ahhoz egy férfi is kellene – suttogtam a barátnőm felé.
– Egy, vagy a nagybetűs férfi? – pimaszkodott.
– Vele is beérném – kacsintottam.
Legalább háromszáz kép készült Ariana által. Rengeteg megtetszett már első ránézésre is. Kajálás közben hallottam, ahogy a szüleim arról sutyorognak, hogy a gyerekem apja megint nem jött el. A statisztika alapján elég gáz a helyzet, mert két szülinapja volt a gyereknek, Ő pedig mindkettőt elfelejtette. Lehet, hogy idén nem felejtette el, csak nem ér rá. A lényeg, hogy nem érdekli a lánya. Ezzel egyetlen egy bajom van, mégpedig az, hogy innentől engem sem fog érdekelni az egész kapcsolatunk. Mérges voltam nyilván, de nem akartam elrontani ezt a csodás napot azzal, hogy kimutatom az érzéseimet. Váratlanul Bea sejtelmesen, kicsit szorongóan szólalt fel.
– Valaki adna nekem tanácsot? – kérdezte.
– Mi a baj? – érdeklődtek a többiek. Mielőtt elmondta volna, hogy miben kellene segíteni, csörögni kezdett a telefonom. Amint megláttam, hogy ki keres, le is halkítottam a fenébe. Dühös voltam.
– Ki az? – mutogatott anyám.
– Szerinted? – kérdeztem vissza flegmán.
– Akkor vedd fel! – mondogatta.
– Azért, hogy felidegesítsen?
– Miért idegesítene fel? – akadtak ki a szüleim. Addig-addig piszkáltak, míg visszahívtam. Jó érzés fogott el, amikor meghallottam a hangját, viszont egyre elkeseredettebb lettem. Nem győzte mondogatni, hogy nem tud eljönni, de hívjam fel FaceTime-on, hadd beszéljen Borival. Végül belementem, megtettem, amit kért. Letámasztottam az asztalra a telefont, aztán kimentem a képből, csak Borka látszott. Mindenki majd’ elájult, hogy milyen cuki az apukája, meg persze a gyerek is, ami vitathatatlan. Ahogy teltek-múltak a percek, egyre közelebb kerültem a végső kiakadáshoz. Nem sokkal később a sírás küszöbén találtam magam. Berohantam mosolyogva a fürdőbe, ám a vigyort hamar felváltott a bőgés. Bezártam magam, és csak sírtam. Tíz-tizenöt perc elteltével Ariana bekopogott.
– Lotti! Ugye, nem sírsz? – kérdezte idegesen.
– Nem, csak szükségem van egy kis egyedüllétre – válaszoltam szipogva.
– Hallom a hangodon, hogy nem vagy jól, ne próbáld tagadni! A szerelmed téged is látni akar, többször mondta Borkának, hogy szóljon neked. Nem jössz ki?
– Kapja be! – vágtam rá idegesen.
– Gyere már ki! – kérlelt. Kinyitottam az ajtót, de nem mentem ki, hanem megfogtam a kezét, és behúztam.
– Nem akarom látni. Nem akarok beszélni vele. Azt akarom, hogy hagyjon békén örökre – motyogtam, miközben egyre jobban sírtam.
– Ezt te sem hiszed el. Ne sírj, kérlek! Minden rendben lesz, úgyis eljön majd – próbálta bennem tartani a lelket, miközben ölelgetett.
– Lemondtam kettőnkről. Már hetekkel ezelőtt is ezt éreztem, de akkor tudatosult bennem igazán, hogy elég volt, amikor letagadta Borkát.
– Mondtam, hogy az egy kényszerhelyzet volt. Ne haragudj rá emiatt.
– Jó, lehet. És azt mivel magyarázod, hogy körülbelül két hónapja felénk sem néz, de még csak nem is keres minket?
– Most azt tenné, ha hagynád.
– Te ezek után hagynád? – kérdeztem, ő pedig elgondolkodott.
– Nem tudom… – sóhajtott. – De hát, szereted – válaszolta.
– Mit érek el azzal, hogy szeretem?
– Tényleg úgy beszélsz, mint aki feladta – rázta a fejét.
– Mert feladtam – mondtam, és kimentem a fürdőből.
Láttam, hogy a telefonom a konyhaszekrényen hever. Csak arra tudtam gondolni, hogy ezzel a húzásommal biztosan megbántottam. Neki kellene bűntudatot éreznie, erre megint én vagyok az, aki ezt érzi. Visszaültem a helyemre, ahogy Ariana is.
– Hol jártunk? – vigyorogtam, mintha semmi sem történt volna.
– Jaj, olyan édes volt Borka, ahogy elmesélte, hogy milyen a bulija – áradozott anyám.
– Az apukája nem volt édes, amikor azt mondta, hogy megint nem tud eljönni? – mérgelődtem.
– Kicsim, hagyd abba ezt a sértődött viselkedést! – szólt rám. Nem mondtam semmit, csak felálltam, hogy kimenjek az erkélyre rágyújtani. A kabátomért indultam az előtérbe, amikor Niki megállított.
– Imádja Borit, ne legyél már ilyen!
– Az jó! – mosolyogtam, majd felkaptam a kabátot, és kirohantam. Olyan hangosan beszéltek ki engem a szeretteim, hogy befelé menet nem hagyhattam szó nélkül.
– Úgy látom, hogy nem értitek, de akkor utoljára elmondom: nem érdekel Borka apukája! Eddig mindenki ellenezte a kapcsolatunkat, most meg hirtelen Ő lett a szent?
– Még véletlenül sem erről van szó, csak túl szigorú vagy – nyögte be apukám.
– Nem vagyok szigorú. Egyszerűen meguntam, ennyi történt – válaszoltam határozottan.
– Ne akard magadnak bemesélni, hogy nem érdekel – szólt közbe Zoé is.
– Oké, majd meglátjuk! – vágtam rá, majd kivittem a kabátomat. Miután túl lett tárgyalva a nyomorúságos szerelmi életem, folytattuk a bulizást. Borka kibontogatta az ajándékait, és ezekről a boldog pillanatokról is rengeteg kép készült. Egészen estig elhúzódott az ünneplés, mire Zoénak eszébe jutott, hogy félbemaradt a tanácsadás. Ücsörögtünk mindannyian a kanapén, Borka pedig már a papája ölében aludt, szorongatva az egyik új cicáját.
– Bea! Mit akartál mondani, mielőtt Lotti kiverte a hisztit? – kérdezte a barátnőm.
– Ja, csak azt, hogy… – dadogott össze-vissza.
– Mit? Mondd már! – parancsolt rá Zoé, aki már izgatottan várta a híreket.
– Úgy néz ki, hogy terhes vagyok – nyögte be. Mindenki arca lesápadt, kivéve az enyémet.
– Ariana esküvőjén is terhes voltál, de közben szó sem esett ilyesmiről. Miből gondolod, hogy ezúttal tényleg áldott állapotban vagy? – gúnyolódtam.
– Csináltam egy tesztet, és pozitív lett – válaszolta remegő hangon.
– De hiszen ez egy örömhír! – szólalt fel anyukám.
– Annyira nem vagyok boldog – húzkodta a száját, miközben azt sem tudta, hogy hova nézzen.
– Miért nem? – kérdezték a többiek. Kínos csend uralkodott a lakásban még vagy két percig, mire Bea bejelentette, hogy mégsem olyan fényes a helyzet, mint ahogy azt elképzeltük. Talán én voltam az egyetlen, aki tudta, mi lesz a válasza.
– Több fiúval is voltam az elmúlt pár hétben – mondta, a levegő pedig újra megfagyott.
– Mennyi pontosabban az a több? – tette fel a kérdést Niki.
– Hát, olyan öt-hat pasi biztos, megfordult nálam.
Majdnem kiköptem az Arizona teát, amikor meghallottam a számbeli tényezőket.
– Én miért nem így csinálom? – röhögtem.
– Az kéne még! – tette hozzá az édesapám. Tanakodni kezdtünk, hogy mi legyen Beával így, hogy arról sincs fogalma, hogy ki a gyerek apja. Az első és legfontosabb, amit tanácsolni tudtunk, hogy mielőbb keressen fel egy orvost, aki pontosabb képet tud adni a terhességéről. Mindenesetre mindannyian csak reménykedni tudtunk abban, hogy a teszt tévedett. Kisebb sokkot kaptam, amikor Bea benyögte a dolgot, hiszen ő az a típus, aki azt vallja, hogy a gyerek nagyon ráér. Arról most ne beszéljünk, hogy Bea pár évvel idősebb nálam, és az én nézőpontom az, hogy már illő lenne, de természetesen mellette állok mindenben, akárhogy is dönt. Nem vagyunk egy abortuszellenes banda, azt teszi, amit jónak lát. Elég gáz, hogy egy csomó csávóval feküdt le az utóbbi időben, így tippje sincs, hogy ki lehet az apa. Nem is ő lett volna, ha ez nem következik be előbb vagy utóbb. Borka úgy elaludt, hogy felkelteni sem tudtunk, tehát minden maradt a változatlan módon. Hoztam a formámat, hiába voltam belül egy bomló hulla.
– Ha mindegyik csávódra ráfogod, hogy ő az apuka, akkor egy csomó pénzt kereshetsz a gyerektartással – viccelődtem.
– Jaj, te ezt is képes vagy elbaromkodni! – mondta idegesen.
– Kislányom! – szólt rám anyukám.
– Most mi van? – nevettem. Megfagyott a hangulat újra, amikor meghallottuk, hogy valaki bejött a bejárati ajtón. A szívem a torkomban dobogott, mert egyetlen egy tippem volt arra, hogy ki lehet a késői látogató.
– Jó estét! – köszönt életem szerelme, amint belépett a nappaliba. Mérhetetlenül ideges lettem, azt sem tudtam hirtelen, mit csináljak. Rengeteg ajándékot hozott Borinak, amik között ránézésre akadt nekem is valami, de azt sem hagytam, hogy letegye őket. Felálltam, odarohantam hozzá. Határozottan megfogtam a kezét, és az előszobáig húztam.
– Azokat leteszed, köszönjük szépen, de már húzhatsz is haza, mert senki, ismétlem, senki nem kíváncsi rád! – mondtam határozottan, miközben lökdöstem az ajtó felé.
– Baba, mi bajod van? – röhögött.
– Mi bajom lehetne? Ránk se hederítettél mennyi ideig, aztán letagadtad a gyerekedet a családod előtt, aztán ma is játszottad az agyadat, erre még ide is jöttél. Részemről már hetek óta nem vagyunk együtt, még annyira sem, mint idáig, tehát akár most azonnal el is mehetsz – vigyorogtam.
– Felejtsük el azt a játékboltos jelenetet – mondta, közben nekiállt simogatni az arcomat.
– Ne érj hozzám, ne próbálj meg nyalizni, csak húzz el innen!
– Akkor csináljunk úgy, mintha csak Borkához jöttem volna, jó?
– Dehogy jó! Borka éppen alszik a papa ölében, nem ébresztheted fel! – magyaráztam, de már elindult a nappali felé. Nekidőltem a falnak, pedig a fejemet kellett volna beleverni. Megfogtam az egyik elég drága bakancsomat, nekidobtam a tükörnek, aminek csodával határos módon semmi baja sem lett, majd bőgni kezdtem. Természetesen ezt mindenki látta. Mármint csak annyit, hogy repül egy lábbeli, ami telibe a tükörnek csapódik. Arra lettem figyelmes, hogy anyám ijedten rohan ki hozzám.
– Mi a fenét csinálsz, gyerekem? – kérdezte, miközben szorongatta a földről összeszedett bakancsot.
– Ja, semmit, semmit. Felkeltette Borkát?
– Miért azzal foglalkozol most? – forgatta a szemeit.
– Fent fognak akadni a szemeid – poénkodtam.
– Drágám, ugyanolyan joga van felébreszteni a gyerekét, mint neked. Egyszer az a bajod, hogy nem foglalkozik veletek, utána meg az, hogy talál időt, amit rátok szán?
– Nem érted, hogy el akarom felejteni?
– Nagyon nem értek egyet azzal, amit művel, ezt te is tudod, de kérlek, Bori miatt próbáld meg félretenni ezt!
– Mi a jó édes… – halkultam el. – Miért jött ide megint? Azért, hogy megint totálisan beleessek? – kérdeztem végül, de erre már nem kaptam választ. Anyukám megfogta a kezemet, felhúzott a földről, letörölte a könnyeimet, majd bementünk a nappaliba. Esküszöm, olyan volt az egész, mintha egy szappanoperában lettünk volna. Hiába tutultam ki a lelkemet, a sminkem rendben volt, jól néztem ki. Felettébb jól néztem ki és pont. Beléptünk a helyiségbe, a többiek tekintete pedig egyből rám szegeződött, de senkié nem érdekelt annyira, mint az övé. Olyan szerelmesen nézett, mint még talán soha azelőtt. Kínos volt, és nem csak azért, mert mindenki végignézte, ahogy szenvedek. Mire a vendégek elmentek, kilenc óra lett. Időközben nyertem magamnak egy kis szünetet azzal, hogy megfürdettem a gyereket. Borisz annyira boldog volt, hogy mégis eljött az apja. Bevallom, én is, de a harag elnyomta a pozitív érzéseket. Öten maradtunk a lakásban, mert Zoé elment randizni Lacival. Kicsit gyorsnak éreztem a tempóját, de ez az ő döntése.
– Gyere, cicám, feküdjünk le aludni! – vetette fel anya, majd felkapta a gyereket, aki morcosan replikázott.
– Apával alszom! – nézett csúnyán.
– Persze, hogy vele, csak ők még beszélgetni akarnak egymással – kerített a gyereknek össze-vissza.
– Ki akar beszélgetni? – ráztam a fejemet, aztán kimentem az erkélyre. Ami nagyon meglepő volt, hogy nem jött utánam egyből, hanem csak addigra ért ki, mire elnyomtam a cigit.
– Sokkal könnyebb lenne lezárni ezt az egészet, ha nem jönnél ide az utolsó percben – mondtam.
– Az utolsó percen? Percek választottak el attól, hogy kiszeress belőlem? – mosolygott. Két lehetőség lebegett a szemeim előtt. Az egyik, hogy megölelem, megcsókolom, a másik pedig az, hogy megölöm. Az első tűnt a legjobbnak, viszont nem akartam, hogy azt higgye, hogy csak egy kicsit haragudtam. Nem válaszoltam semmit, hiszen tudnia kellett a helyes választ.
– Nem tervezel itt aludni, ugye? – kérdeztem pimaszul.
– Ha akarsz, aludhatunk is egy kicsit – húzkodta a szemöldökét. Ha tudná, hogy már a gondolattól is orgazmusom lett, egyből segítene, hogy legyen még négy–öt.
– Elmegyek zuhanyozni – vágtam rá, majd el is indultam a fürdőszoba felé.
– Siess, baba! – mosolygott. Tusolás közben valami azt sugallta, hogy ez a buta szív nem szerethet mást. Boldog voltam, hogy itt van végre. Fel tudtam volna magam pofozni, ha már senki nem tette meg idáig. Komolyan arra vágytam, hogy valaki pofozzon fel, de úgy istenigazából. Lehet ennyire valaki bamba, mint én? Az egész életemet elrontotta azzal, hogy rám vigyorgott abban a szar bárban. Mindig azt hittem, hogy lehet köztünk több is, de végre be kell látnom, hogy felesleges reménykedni. Tényleg úgy fogok meghalni, hogy az Ő szeretője voltam, és ennyi? Úgy akarok elmenni, hogy a minimum felesége voltam, baszki, ha már annál nincs feljebb. Ki a frász érné be ennyivel? Nem, nem kell okoskodni. Igen, én. Én érem be ennyivel, miközben az életemnél is jobban szeretem. Gyanútlanul léptem be a szobába. Nem gondolkodtam volna, hogy Borkában időközben elemet is cserélt. Hogy aludta ki magát a papa ölében ennyi idő alatt? Milyen elemmel működik ez a gyerek? Végül is, úgy voltam vele, hogy már mindegy, hogy mit csinál Borka, az apja már elcseszte az egész estémet azzal, hogy megjelent. Egy hajszálnyi választott el attól, hogy elfelejtsem, erre idejött. Jó, ezt magam sem hiszem el, de vegyük úgy, hogy valóban így volt. Jobban hangzik, hogy megint Ő rontotta el. Amíg elment a fürdőbe, megpróbáltam a gyerekemet megnyugtatni, mert ma éjjel szerettem volna aludni is. Arra vágytam, hogy jól kialudjam ezt a napot, de főként az estét. A kislányom legalább annyira reménytelen és nehéz eset, mint jómagam. Hiába jártattam a számat, neki még fogalma sem volt arról, hogy miket beszélek. Imádkoztam, hogy soha ne is tudja meg, hogy milyen rossz érzés ez.
Amikor a hangom elcsuklik, és nem találom többé a szavakat. Amikor egy pillantása elég ahhoz, hogy porig égjek. Amikor ott van, ahová menni akarok, ahová mindig is menni akartam. Amikor egy részem, ami Ő, soha sem fog meghalni. Megtalálta bennem azt, amit én sosem találtam, hiába kerestem. Felkutattam a világot önmagamért, mégsem jutottam semmire. Fényt hozott az életembe. És sosem akarok mást szeretni. Amikor először találkoztunk, nem gondoltam volna, hogy ennyire belé fogok esni. Sosem gondoltam volna, hogy a karjai közt fekve találom meg önmagam. Tettetni akarom, hogy igaz az, hogy el tudnám felejteni. Mindenkivel, köztük magammal is el akarom hitetni, hogy erős vagyok. Nem fogom és nem is akarom odaadni a szívemet másnak. Nem akarok másra gondolni. Ha kell, akkor örökre elfelejtem ezt a kegyetlen érzést, hogy milyen szeretni. Miért kell szenvednünk, miközben ez gyönyörű is lehetne? Miért érzem, hogy ezt a tüzet egy ötszáz napig tartó eső sem tudná kioltani?
Megpróbáltam nem odafigyelni rá, amikor visszajött, de nem volt egyszerű. Csak akkor szóltam hozzá, ha muszáj volt. Meg tudtam volna őrülni, miközben hallgattam, hogy miket mond Borkának. Kényelmetlenül éreztem magam, hiszen sértődötten feküdtem mellettük. Annyira elegem volt abból, hogy nem lehet az enyém. Nincs olyan ok a világon, amiért otthagyná a családját. Ez tök jó, dicséretes dolog, de csessze már meg! Különben meg két embert nem lehet egyszerre szeretni. Szeressen csak engem… az sokkal jobban esne. Tudom, hogy sok mindenben nem értünk egyet, sok mindent nem úgy csinálok, ahogy Ő azt elvárja, mégis itt van. Mi a francot szeret bennem? Fél tizenegy is elmúlt már, mire a gyerekünk elaludt. Alvást szimuláltam, mert titkon arra vártam, mikor szól hozzám. Éjfél körül ránéztem a telefonomra, és ezt észrevette. Gondoltam, már nem várok tovább, hiszen ez az este mindenhogy pocsék.
– Még nem alszol? – kérdezte suttogva.
– Úgy tűnik, hogy nem – válaszoltam flegmán.
– Nem megyünk ki beszélgetni?
– Jól kezdted. Nem, nem megyünk ki – folytattam a kissé gyerekes viselkedést, ami amúgy távol áll tőlem.
– Kérlek, baba!
– Nem akarok veled beszélgetni. Mit csinálsz, ha Borkának feltűnik, hogy eltűntünk?
– Hát, jó, akkor jó éjszakát, szerelmem! – mondta. Egy perc néma csendet követelt az előbbi mondata, viszont nem bírtam ki, hogy ne változtassak a döntésemen.
– Menjünk ki a nappaliba – motyogtam. Nem szólt semmit, csak óvatosan felkelt, majd én is ugyanígy cselekedtem. Leültünk a kanapéra, egy méterre egymástól.
– Kérlek, ne csináld ezt, mert megbolondulok! Nagyon szeretlek és nagyon hiányoztál – mondogatta, miközben egyre közeledett felém. Az agyam azt suttogta, hogy takarodjak vissza a szobába, a szívem azt, hogy ismételjem meg az Ő szavait, a puncim pedig azt, hogy szükségem van a farkára. Szerintetek mit csináltam? Nem szóltam egy árva szót sem, hanem megcsókoltam. Pár másodperc alatt olyan forró lett köztünk a levegő, hogy egyértelműen tudtam, hogy ma éjjel meg leszek dugva. Csókolgatta a nyakamat, közben a melleimet simogatta. Már ezek az egyszerű dolgok annyira jólestek, hogy beleremegtem. Egyáltalán nem tiltakoztam, pedig ez esetben az lett volna a helyes. Percekkel később totál kikapcsolhatott az agyam, mert rámásztam, a kezét a popsimra tettem, majd össze-vissza harapdáltam a nyakát, és a kedvenc mellbimbóim sem maradhattak ki a mókából. Utoljára a hotelben éreztem ezt a tüzet. Körülbelül olyan színvonalas éjszakára számítottam, mint az akkori volt. Mindketten szerelmet vallottunk egymásnak, holott haragudtam, mint az állat. Ledobtam a pólómat, mivel Ő még nem tette meg, és a kezeit a melleim felé irányítottam. Elmondásai szerint marha fájdalmasan harapdáltam, de engem ez egyáltalán nem zavart. Szabályosan élveztem, hogy rágcsálhatom. Elfeküdtem, a nyakába dobtam a lábaimat, és vártam, hogy történjen valami. Talán komolyan arra vártam, hogy azonnal tegye be, mert az előjáték az unalmas párocskáknak való. Váratlanul meghallottuk, hogy valaki szórakozik a kulcsokkal egy ideig, utána nyitja is ki az ajtót.
– Ó, baszd meg! Zoét elfelejtettem! – suttogtam a fülébe. Gyorsan felvettem a pólómat a földről, és magamra kaptam, mielőtt a barátnőm beért volna a nappaliba. Előnyei is vannak a télnek, amiket még csak akkor tudtam meg: amire Zoé levette a csizmáját és a kabátját, szépen ücsörögtünk egymás mellett. Van egy állólámpa a nappaliban, ami Borka születése óta szinte minden éjjel ég, és ez most sem volt másképp. Zoé nagyon meglepődött, amikor meglátott minket.
– Ti most váltok? – kérdezte röhögve.
– Yeah – válaszoltam kínosan a kínos kérdésre, a kínos szituációban.
– Komolyan kérdeztem, mert le szeretnék tusolni, meg ilyenek. Egyszóval járkálnék még.
– Nyugodtan, husi – mosolyogtam.
– De ez mind ráér reggel is, ha esetleg valami máshoz lenne kedvetek a váláson kívül!
– Zoé, nyugodtan menj és csináld a dolgodat!
– Jól van, de szóljatok, ha zavarok! – mondogatta, miközben elindult a szobája felé. Kegyetlen érzés volt totál felizgulva ücsörögni mellette, viszont nem akartam, hogy a barátnőm számára világossá váljon, hogy megint gyenge vagyok. Sajnos igen, megint gyenge voltam. Amíg Zoé fel-alá járkált a lakásban, elmeséltem nagyjából az elmúlt hetek történéseit. Főként Borkáról esett szó, pontosabban arról, hogy 360 fokos fordulatot vett. Kezdtem azt hinni, hogy én megúszom ezt a korszakot, ám csak-csak eljött. Elég későn jutottunk el idáig, hogy nem tudok tőle megmozdulni sem, mert mindig a hátsómban van. Több emberrel beszéltem erről az úgynevezett problémáról, és mindenki azt tanácsolta, hogy legyek türelmes, mert ez egy múló állapot. Türelmes vagyok, csak azért nem olyan vicces, hogy jóformán vége lett a karrieremnek emiatt. Akármennyire is szerettem volna megoldani ezt a problémát, nem találtam meg a kiutat. Nagyon sajnáltam a bébiszittert, amikor már Bori az őrületbe kergette makacsságával. Fájt kimondani, hogy holnaptól nem kell jönnie. Természetesen beszélünk Bogival azóta is, bár már nem napi szinten. Mindentől függetlenül érdekel, hogy mi folyik körülötte. Késő lett, mire a barátnőm jó éjszakát kívánt. Ahogy becsukta az ajtót, egyből egymásnak estünk.
– Utálom magam – mondtam váratlanul, miközben újra lekerült rólam néhány ruhadarab.
– Én is utállak téged, baba.
– Köszi, de miért? – kérdeztem.
– Mert nagyon kellesz. Ugyanúgy, mint az első percben, amikor megláttalak, pedig az már három éve volt – válaszolta, közben össze-vissza csókolgatott.
Nem mondtam semmit, viszont hasonlóképpen éreztem én is. Hogy lehet egyszerre gyűlölni és imádni valakit? Gyűlölöm, amiért nem tudok ellenállni a kísértésnek. Annyira hülye voltam három éve. Tudtam, hogy ki Ő. Tudtam, hogy van felesége, gyerekei, de nem érdekelt. Egyszerűen tudomást sem akartam venni róluk, mert reménykedtem. Tudtam és tudom, hogy úgysem fog elválni. Miattunk nem fogja dobni őket. Soha nem hitegetett. Pontosan jól tudtam, hogy nem hagyja el a családját. Én voltam az, aki bemeséltem magamnak, hogy ennek az egésznek lehet boldog vége. A legrosszabb, hogy ez nem egy love story, mi sosem leszünk igazán együtt. Folyton pofán ver a felismerés, hogy a férfi, akit mindennél jobban szeretek, hazamegy a családjához, egy másik nőhöz. Esélyt sem kaptam arra, hogy átéljem vele az igazi kapcsolat szürke hétköznapjait, vagy az azokat megszépítő apró örömöket.
Mire észbe kaptam, már rohadtul késő volt. Hogy keveredhettem én bele egy ilyen szituációba? Hogy szerethetem még mindig mindezek ellenére? Hogy tehetem ki ennek a kegyetlen helyzetnek a gyerekemet? Borkának csak néha van apukája. Egyedül kellett virrasztanom a kislányom mellett éjszakánként. Egyedül voltam, amikor felállt, elindult, vagy amikor beszélni kezdett. Annyi mindenről maradt le. Számtalan megismételhetetlen pillanatot nem látott.
Sokszor még az önsajnálatra sincs időm. És ennek minél előbb véget kell vetni.
Ott tartottam, hogy hihetetlenül nyomorék voltam három éve is, amikor szó nélkül lefeküdtem vele, egy idegennel, basszus. Rohadtul bejött, viszont azt nem gondoltam volna, hogy idáig fajulnak majd a dolgok. Azon gondolkodtam, miközben puszilgatott, hogy hogyan is tudnék kimászni ebből a gödörből, melyet főként magamnak köszönhetek. Ötletem sem volt, hogy mihez kezdjek. Ha folytatjuk, akkor egész életemben a szeretője maradok. Ezzel az jár, hogy továbbra is több lesz a szenvedés, mint az öröm a nyomorult életemben.
Nem is érdekel, hogy velem mi lesz. Mindennél fontosabb, hogy Borka boldog legyen, bár így ő sem lesz az.
– Szerinted mit csináljak? – kérdeztem a semmiből.
– Hát, ha szeretnéd, akkor… – mondta volna a hülyeségeit, ha nem szólok közbe.
– Nem úgy értettem. Hogyan tudnálak elfelejteni?
– Miért akarsz elfelejteni? – nézett értetlenül.
– Mert évek óta csak kihasználsz – válaszoltam szomorúan.
– Szeretlek, de ezt te is tudod.
– Az eddigi tetteid nem ezt bizonyítják – mondtam, és felálltam a kanapéról.
– Unom a hisztidet.
– Én meg ezt a kapcsolatot. Nem fogok még tíz évet várni arra, hogy végre elhagyd a feleségedet.
– Nem is mondta senki, hogy el fogom hagyni. Szeretlek, baba, hagyd már ezt abba – röhögött.
– Ja, tényleg! Hát, akkor nincs semmi baj, folytassuk! – válaszoltam a tőlem megszokott stílusban, majd visszaültem a kanapéra. Természetesen nem gondoltam komolyan, hogy minden oké lett ezzel a mondatával, de úgy voltam vele, hogy utoljára jól fogom érezni magam. Az utoljára szó halálosan komoly volt ezúttal. Ez az éjszaka az utolsó. Próbáltam leplezni, hogy belül összetörtem, bár nem sok sikerrel jártam. Meg kellett hallgatnom a szent beszédet, amit már vagy ezerszer hallottam. Egy pillanatra mintha megint szerelmes lettem volna. Olyan elmondhatatlan érzés volt. Fel kellett volna akasztanom magam, amikor kimondtam, hogy én is nagyon szeretem. Persze, hogy imádtam minden rossz ellenére. Csinálhat akármit, nem tudom egyik pillanatról a másikra utálni, pedig az lenne a helyes. Amikor nyíltan és őszintén elmondta, hogy nem akarja otthagyni az asszonyt, akkor egy világ tört össze bennem még így is, hogy ez volt a világ legegyértelműbb dolga. Össze voltam zavarodva. Nem tudtam eldönteni, hogy azért bókol ennyire, mert kanos, vagy azért, mert tényleg szeret. Abban a pillanatban totál reménytelennek éreztem magam. Húsz perce mondta ki, hogy soha nem lehetek több számára, mint a szeretője, most pedig mi történik? Mintha nem is mondott volna semmit. A józan eszem elköszönt tőlem, sayonara. Megnyugodtam minden érintésétől, a csókjaitól egyszerűen elment az eszem. Az agyamból kitörlődött minden rossz, így csakis arra tudtam koncentrálni, hogy szexeljünk egy jót. Ültünk a kanapén, és csak néztük egymást. Minden jel arra utalt, hogy nagyon megbánta, amiket a fejemhez vágott. Esküszöm, olyan voltunk, mint két hülye szerelmes. Szeretem és Ő is engem. Talán mindketten visszaforgatnánk az időt, hogy soha ne találkozzunk, ám ez lehetetlen. Az ölébe ültem. Az agyam közvetíteni akart egy-két okosságot, de a szívem erősebb volt ismét, a puncimról pedig ne is beszéljünk. Minden porcikám kívánta. Eltűrte a hajamat, majd finoman csókolgatni kezdte a nyakamat és a vállamat. Pillangók ficánkoltak a gyomromban, pedig csak puszilgatott. Finoman harapdáltam a nyakát, miközben Ő egyre erősebben markolászta a popsimat.
– Még mindig bejön a narancsbőrös seggem? – nevettem.
– A tiéd a legjobb narancsbőrös bula, amit valaha fogtam.
– A tulajdonosa szereti, ha ezt csinálod – tettem hozzá, majd hirtelen felálltam az öléből. Lefeküdtem háttal, a lábaimat az övére dobtam. Egészen a bokámtól a combomig puszilgatott, majd lekerült rólam az utolsó ruhadarab is.
Ahhoz képest, hogy nem akartam semmiféle előjátékot, baromira élveztem, ahogy a nyelvével szórakoztat, és én is szívesen vettem a számba azt a testrészét, ami percekkel később már bennem volt. Minden okom meglett volna a hangos élvezkedésre, főleg, hogy körülbelül tíz perc után el is mentem, de próbáltam visszafogni magam. Eközben azért megfordult a fejemben, hogy a szüleim, a gyerekem és még a barátnőm is valószínűleg aludni akar. Nagyon késő volt, de valahogy nem érdekelt az idő, még több orgazmusra vágytam. Aztán lett is. Percekig csak feküdtem a szerelmemen, miután mindketten elélveztünk. Az a bizonyos érzés is megjelent, miszerint legszívesebben ki sem szálltam volna a faszból reggelig. Egy kicsit még szerelmeskedtünk, azután bementünk a fürdőbe. Hozzáteszem, kíváncsi lettem volna a szüleim reakciójára. Mit szóltak volna, ha reggel egy ilyen pózban találják az egyetlen kislányukat? Minden tökéletes volt abban az egy órában. Titokban azt kívántam, hogy ennek az éjszakának soha ne legyen vége, pedig megbántott. Folyamatosan bánt, mégis szükségem van rá. Talán ez a világ egyik legszarabb érzése. Mondhatni, romantikusan telt az esténk. Annyira kellett már ez, és ezalatt nem csak a szexet értem. Visszamentünk a szobába, ahol a szépséges lányunk békésen aludt. Óvatosan lefeküdtünk mellé.
– Hatkor keljünk, baba – suttogta.
– Minek kellene olyan korán felkelnünk? – kérdeztem.
– Haza kell mennem. Muszáj leszek a családommal tölteni a karácsonyt – magyarázta.
– De holnap még nem lesz karácsony.
– Szerelmem, hatkor kelünk – mondta, és megszorította a kezem. Talán nem is sejtette, hogy ezzel betette a kiskaput. Ezzel betelt a pohár. Nem szóltam semmit, szófogadóan beállítottam az ébresztőt. Azt hittem, hogy boldogan fogok elaludni, ám nem így lett. Mintha csak azért jött volna, hogy ki legyen elégítve, és ennyi. Négy óra alvás után legszívesebben eldobtam volna a telefont a francba, amikor megszólalt. Szerencse, hogy Borka nem kelt fel rá, pedig hűségesen szólongattam a szerelmemet, hogy idő van, mennie kell. Ez az a dolog, amit a legjobban gyűlölök. Állandóan haza kell mennie a tökéletes családjához, viszont abba nem gondol bele, hogy nekünk ugyanúgy szükségünk lenne rá. Olyan jól sikerült az esténk, hogy hiába akartam, nem tudtam haragudni. Gyűlölni akartam, amiért folyton kibaszik velünk. Éppen eltávozott a fürdőbe, amikor Boriszka felkelt. Muszáj volt néhány képet lőnöm róla, hiszen annyira gyönyörű volt rögtön ébredés után is. Hát, igen. Aki szép, az reggel is szép. Kár, hogy én sosem vagyok az. Mindegy, hogy melyik napszakban vagyunk. Egész este dicsért, hogy tökéletes vagyok neki, mégis itt hagy a szarban. Megszokhattam volna. Kimentünk a gyerekkel a konyhába, mert éhes volt. Áldott jó asszony az én édesanyám minden szempontból, de különösen azért, mert már sültek a palacsinták reggelire. Borka szinte minden reggel palacsintát akar enni, így más szóba se jöhetett. Fél hétkor már ettünk, miközben életem szerelme fel-alá járkált a lakásban. Beugrottam egy percre a fürdőbe, anyukám pedig kapott az alkalmon, hogy kérdőre vonja.
– Már mész is? – kérdezte tőle anya.
– Muszáj lesz – válaszolta kissé szomorúan.
– Lotti szülinapja van, maradhatnál.
– Tudom, és nagyon sajnálom – mondta, én pedig kisurrantam a fürdőből. Össze-vissza puszilgatott, majd Borka átvette a szerepemet. Egy darabig dumálgattak a kanapén, aztán meghallottam a bűvös mondatot, miszerint le kellene kísérnünk az urat, mert távozni kíván. Tisztán látszott a gyerek arcán, hogy egy világ tört össze benne. Felöltöztettem, azután magamat is, és elindultunk. Úgy terveztem, hogy sétálunk egyet, miután a balfasz apuci elment. Vacilláltam egész úton, végül csak rákérdeztem egy kínos dologra.
– Miért csak akkor jössz, amikor szexre van szükséged?
– Nem csak akkor jövök – válaszolta, miközben megfogta a kezem.
– Nincs más, akit megdughatnál néha-néha? Mi a helyzet az asszonnyal? Vele már unalmas?
– Szeretlek, és nem csak akkor jövök.
– Ne is válaszolj – nevettem.
– Nem unalmas vele, na.
– Akkor?
– Megyek, mert megint hülye vagy – tette hozzá, majd megcsókolt.
Mindeközben Borka szaladgált a parkoló autók között, tehát nem volt fültanúja a kiborulásomnak. Szóltunk neki, hogy köszönjön el ő is. Olyan szomorú lett, amitől totál padlóra kerültem. Gyűlöltem, hogy ez a szar kapcsolat a gyereknek is kegyetlenül rossz. A szerelmem nem sejtette, hogy ez volt a last goodbye, ám számomra egyértelművé vált, hogy az ünnepek után elköltözöm. Ez a húzása volt az utolsó, de nem a hülye születésnapom miatt, vagy ilyenek, hanem Borka miatt. Soha többé nem akarom látni a szomorúságot az arcán, valamint engem is túl sokáig gyilkolt. Sétáltunk a parkban, és a körülöttünk lévő épületeket is tanulmányoztuk, amikor nekiállt havazni. Borkának azonnal jobb kedve lett. Lőttünk néhány képet, melyekből párat posztoltam is, majd felmentünk a lakásba. Az interneten kisebb rajongótábora van Borkának, aminek tök örülök.
Mindaddig fogalmam sem volt arról, hogy bulit rendeznek nekem, míg anyukám le nem buktatta magukat. Éppen apával tartottak megbeszélést a délutáni partiról, amikor beléptünk.
– Anya, nem akarok ünnepelni – mondtam szomorúan.
– Kicsikém, muszáj lesz egy kicsit kikapcsolódnod!
– Nem szeretnék.
– Hagyd abba! Bulizunk egyet! – vágta rá Zoé, közben leült a konyhában. Hiába vitatkoztunk, ők már nem akarták lemondani a meglepetés partit. Megértettem, kedves volt tőlük. Váratlanul megszólalt a csengő. Kizárólag egy valakire tudtam gondolni, ezért siettem, hogy felvegyem.
– Mit hagytál itt? – szóltam bele bunkón.
– Lotti? Zoét keresem – mondta a barátnőm exe, én pedig totál elsápadtam.
– Baszd meg, ne haragudj! – sipákoltam. – Mindjárt szólok neki, tartsd!
– Köszi – válaszolta. Rohantam a konyhába, hogy szóljak a barátnőmnek, aki rohadtul nem örült a hívásnak, ám végül beadta a derekát. Pár percig beszélgettek, amit inkább veszekedésnek titulálnék. Zoé húszszor elmondta neki, hogy nem hiába nem veszi fel a telefont sem, hagyja békén. Amikor visszajött hozzánk, az arcára volt írva, hogy mérges az exére.
– Miért nem fogja fel, hogy vége? – kérdezte kiborulva.
– Öhm, fogalmam sincs, de azt tudom, hogy nagyon elrontotta – válaszoltam.
– Mit is mondtál a múltkor? Áll még a költözéses dolog? – csillant fel a szeme.
– Azt hiszem, igen. Ma az én uram is betette a kiskaput, szóval semmi kedvem itt maradni.
– Miről beszéltek? – kérdezte apukám értetlenül.
– Jaj, apa! Siófokon szeretnénk házat venni – válaszoltam.
– 27-én fel is hívom a bankot, hogy szeretnék hitelt felvenni – tette hozzá a barátnőm izgatottan.
– Várj! Te felveszed a hitelt, aztán később együtt fizetjük? Néztem már házakat, de mindegyiknek iszonyatos áruk van – magyaráztam.
– Igen, úgy lenne a jó. Amint kiderül, hogy kapunk pénzt, neki is állhatunk keresgélni! – vágta rá Zoé. Egyszerűen elképedtem, és hirtelen nem tudtam hova tenni a dolgot. Kellett egy kis idő, amire feldolgoztam, hogy valószínűleg januárban elköltözünk. Ebédre megérkeztek a csajok. A szokásos banda gyűlt össze, hogy megünnepelhessük, hogy egy kibaszott évvel közelebb kerültem a halálhoz. A hagyományoktól eltérve most nem trüffeltortát kaptam, hanem extra mogyorókrémeset. Nikitől és a cégtől kaptam egy csomó szempillás cuccot, amiknek talán csak az új helyen fogom hasznát venni. Furcsa volt belegondolni is, hogy új vendégek, új környék, új élet vár rám. Már vártam, hogy mikor vehetem kezembe a tetkós utalványokat, de idén nem kaptam egyet sem, pedig volt tervben néhány tetoválás. Ruhákkal találkoztam és egy csomó arcápolási termékkel, melyeknek szintén nagyon örültem, hiszen rám fért, borzasztó rosszul éreztem magam, így borzasztó rosszul is festettem. Nem győztem köszönetet mondani a barátaimnak és a szüleimnek, miközben a legszebb ajándékom éppen a száját jártatta. Szokás szerint szórakoztatta a vendégeket. Bementem a szobámba, hogy elpakoljak néhány dolgot, aztán hirtelen megpillantottam a szerelmemtől kapott ajándékokat, amiket még meg sem néztem. Egy ideig úgy tűnt, hogy Borkának szánt mindent, majd váratlanul megpillantottam egy kicsit dobozt, ami első ránézésre is ékszerdoboz volt. Félve nyitottam ki, bár közben izgatott voltam. Akaratlanul mosolyra állt a szám, amikor megláttam egy gyönyörű arany gyűrűt, amin egy kereszt volt. Nagyon jól tudja, hogy imádom a keresztes ékszereket. Hát, elolvadtam. Tökéletesen passzolt az ujjamra. Percekig csak nézegettem mosolyogva, azután küldtem neki egy képet a kezemről. Szívem szerint kirohantam volna a többiekhez, hogy megmutassam nekik, de tartanom kellett magam a kemény énemhez. Egy gyűrű miatt nem lehettem hűtlen magamhoz. Természetesen nem vettem le, csak lazán kisétáltam közéjük, miután visszapakoltam a kisbabám ajándékait. Azt akartam, hogy ő szedegesse ki őket, ha ráér. Borka elfoglalt, ilyenkor mindenki nyúzza, amit meg is értek, hiszen annyira cuki. Nála tökéletesebb gyereket keresve sem találni. Jó, tudom, hogy minden szülőnek a sajátja a tökéletes, de ettől eltekintve, a lányom valóban egy csoda. Nélküle nem lenne teljes az életem. Amikor meglátott, azonnal rohant hozzám. Ezek azok a dolgok, amiket nem lehet szavakba önteni. Feltétel nélküli szeretet van köztünk. Rajta kívül mindenki más gyásznak lát. Áldom az eget, hogy újra sikerült szocializálódnia. Ez a hála főként a szeretteimet illette. Nagyon sokat jelent, hogy a szüleim így imádják, hogy ennyire szeretnek gondoskodni róla. Ezzel is rengeteget segítettek az elmúlt pár napban. Zoé volt az első, akinek feltűnt a gyűrű az ujjamon.
– Hű, ez egy jegygyűrű akar lenni? – kérdezte, mire a többiek tekintete is az ujjamra szegeződött.
– Remélem, hogy a jegygyűrűm nem keresztes lesz – vigyorogtam.
– Nem azt mondtad, hogy mindennek vége?
– De. Mindennek vége. Az előbb néztem meg az ajándékokat, és ezt találtam köztük – válaszoltam, mire megbombáztak néhány idegesítő kérdéssel.
– Meddig fogod azt játszani, hogy nem érdekel? – dobta fel az elsőt Bea.
– Meddig fogod bírni nélküle? – folytatta Amanda.
– Tényleg el akarsz menni? – érdeklődött Ari.
– Mikor vallod be magadnak, hogy úgysem bírod nélküle? – fejezte be a kérdéssort Niki.
– Muszáj ezt? – kérdeztem vissza kissé kiakadva.
– Kicsim, mi csak jót akarunk neked – tette hozzá anya.
– Úgysem tudsz minden kapcsolatot megszakítani vele, hiszen Borkának szüksége van rá – magyarázta apa.
– Apa, most is szüksége lenne rá, hogy elvileg együtt vagyunk, még sincs itt – válaszoltam szomorúan. Egykettőre csend lett. Magamnak és nekik is be kellett bizonyítanom, hogy menni fog nélküle is az életnek nevezett cirkusz, hiába szeretem. Igen, nagyon-nagyon szeretem. Milliószor megköszöntem mindent, amit megint értem tettek, majd lassan mindenki elszivárgott. Elég késő volt már, elbeszélgettük az időt. Néhány pillanat elég viccesre sikeredett, így jókat nevettünk. Niki hatalmas aranyszínű karikákat viselt, mint mindig, én pedig elkértem őket. Senki sem értette, hogy mire készülök, de hamar egyértelművé vált: betettem a fülembe az ékszereket, és nekiálltam twerkelni a konyhában. Illettek körmeim is az alkalomhoz, ugyanis hosszúak és pirosak voltak. Igazi rich bitch voltam pár perc erejéig. Hozzá kell tennem, hogy az átlagtól eltérő füllyukamban érdekesen festett a fülbevaló, de a többiek szerint jól állt. A barátaimat Isten küldte, és talán ez volt a legjobb tette az öregnek. Amíg ők mellettem vannak, addig bántódásom sem eshet. Reményekkel, izgalommal feltöltve bújtam be a meleg takaróim közé. Kár lenne tagadni, hogy hiányzott mellőlem valaki, viszont az új célom az lett, hogy elfelejtsem. Annyi, de annyi minden kötött Budapesthez, ahogy Zoét is. Mindkettőnknek teljesült a legnagyobb álma, ám most arra készülünk, hogy felrúgjuk azt. Szinte az összes barátnőm a közelemben van, a megmaradt vendégeim is nagyon a szívemhez nőttek, mégis azt érzem a legjobbnak, ha hátrahagyom mindezt. Vegyük a pozitív dolgokat! Jót fog tenni az új környezet, a szüleim talán pár utcányira lesznek tőlem, valamint új embereket ismerhetek meg, mindegyik barátnőmmel tudok majd találkozni, megoldható az utazás. Aztán eszembe jutott, hogy tényleg fel kell adnom mindent az a fasz miatt? Erősnek kell maradnom, hiszen csak úgy sikerülhet. Ja, és ne feledkezzünk meg Borkáról sem. Azt hiszem, hogy hosszú menet lesz, de túléljük.
December 24. – az átkozott nap. Pontosan három évvel ezelőtt rontottam el az életemet. Rengeteg mindent sikerült átgondolnom, mielőtt megérkeztek volna vacsorára a többiek. Talán egy dolog van, amit szeretek az ünnepekben, mégpedig azt, hogy ilyenkor mindannyian együtt vagyunk. Zoéval rengeteget beszéltünk az újrakezdésről. Véleménye szerint nem kellene eladni a lakást, hiszen a cukrászda miatt rengetegszer vissza kell jönnie. Ebben egyet is értettem vele, csak abban nem voltam biztos, hogy kap elegendő pénzt, hogy tudjunk házat venni. Lezsíroztuk, hogy ezen még ráérünk agyalni, hiszen csak a két ünnep között tud bemenni a bankba érdeklődni. Éppen vacsoráztunk, amikor megszólalt a csengő. Egyből félrevert a szívem, csak arra tudtam gondolni, hogy Ő jött. Persze megint nekem kellett odamennem.
– Igen? – szóltam bele félve.
– Szia! Lotti, kérlek, hívd ide Zoét! – kérlelt Benji.
– Tegnap világosan elmondta, hogy nem kíváncsi rád! Miért jöttél ide megint? – kérdeztem idegesen.
– Mert szeretem, és ezt el kell felejtenie!
– Szerintem te felejtsd el őt! – vágtam rá, majd le is csaptam a telefont. Amikor visszatértem, mindenki csodálkozva nézett rám.
– Na, nem engedted fel? – kérdezte Niki.
– Benjit? Ne haragudjatok, őt nem akartam felengedni – nevettem.
– Most ezt nem mondod komolyan? Mit akart már megint? – kérdezősködött Zoé.
– Szeret téged, és ezt el kellene felejtened neki – röhögtem tovább.
– Persze, már el is felejtettem. Nem hiszem el, hogy nem bír leszállni rólam. Gusztustalan – mérgelődött Zoé.
– Figyelj, egy ilyen csajt én sem engednék el könnyen – mosolyogtam.
Eszegettünk tovább, később anya becsalta Borkát a szobába, mi pedig betettük ezúttal a karácsonyi ajándékokat a fa alá. Miatta még a karácsonyban is van valami szép. Miután végeztünk, beosontam a szobába.
– Az orosz hercegnőt keresem. Itt van? – vigyorogtam. Az imént említett személy éppen anyukám ölében ücsörgött. Amint meglátott, mosolyogni kezdett.
– Tudod, mi következik most? – kérdeztem, miközben felkaptam. Rázta a fejét, mi pedig nem válaszoltunk, csak kivittem a nappaliba. A többiek már a kanapén lazultak, várták Borit.
– Na, kisbaba, bontsd ki az ajándékokat! – utasította Ariana, ő pedig egyből rohant a fa felé. Boldog voltam, amiért a kislányom is az volt. Rengeteg dolgot kapott, hirtelen azt sem tudta, hogy mihez nyúljon. Leírhatatlanul cuki volt. Miután mindent csomagot kibontott, játszani kezdett a szőnyegen, mi pedig nekiálltunk csacsogni.
– Mi a helyzet, Beus? – kérdezte tőle aggódóan anya.
– Nincsen semmi. Még mindig félek – válaszolta röviden.
– A terhességre gondolsz? – kérdezett rá egyértelműen Amanda.
– Igen. Fogalmam sincs, hogy mit csinálok, ha beigazolódik a gyanúm.
– Nem kell aggódni! Nincs olyan helyzet, amit ne lehetne megoldani – biztatta anyukám.
– Így van. Nézz csak rám! Élek és virulok – nevettem.
– Nem biztos, hogy Lotti jó példa, pedig nem így neveltük – vigyorgott apám gúnyosan.
– Nem is neveltetek – morogtam.
– Vegyél vissza! – szóltak rám a szüleim.
– Faszom! Mi a bajotok velem? – forgattam a szemeimet.
– Nos, lássuk csak! Összeszedtél egy családos embert, akire nagyon rossz fényt vetne a lebukás, de ami a legjobb, hogy még gyereket is szültél neki – magyarázta tovább apa.
– Akkor most te vegyél vissza. Borkát magamnak szültem. Borka az én gyerekem. Látod valahol az apját? Én sem. A másik, hogy ő szedett fel, én nem kerestem a bajt.
– Élhetnél normális körülmények között is, nem gondolod? – feszegette tovább az idegeimet.
– Apa, te hol vagy? Szerintem a gyereknek mindene megvan, van pénzem, lakásom és munkám is. Mi a szart akarsz még?
– A kapcsolatodról beszéltem – rázta a fejét.
– Ami nincs? Arról nyugodtan beszélhetsz! – húztam meg a vállamat.
– És miért nincs? Arra nem voltál képes, hogy egy normális fiút találj magadnak. Volt előtted ilyen elrettentő példa?
– Miről beszélsz? – tettem fel a kérdést idegesen.
– Simán lealacsonyodtál egy olcsó ribanc szintjére.
– Ühüm, te meg pont tudsz azokról a nőkről mesélni, ugye? – pimaszkodtam.
– Mindig eltűrtük, hogy úgy beszélsz velünk, ahogy akarsz, de legszívesebben most beverném a szádat!
– Gyere, vágj pofán akkor! – vigyorogtam. Láttam a többiek arcán, hogy totál meglepődtek, amiért idáig fajult az ártatlan csevegés. Anyának megint szarulesett, hogy ezzel a kényes témával dobálóztam.
– Lottika! – szólt ezúttal anya.
– Mi van?
– Most már befejezheted, mielőtt tényleg összeveszel apáddal!
– De látod, hogy milyen! Miért kell belém kötni?
– Egyáltalán nem az volt a cél. Imádkozom, hogy soha ne tudd meg, milyen érzés az, hogy hiába segítenél a gyerekeden, lehetetlen – válaszolta szomorúan apa.
– Ezzel azt akartad mondani, hogy reménytelen vagyok?
– Nem azt akarta mondani, ne vedd a szívedre! Mi csak segíteni akarunk rajtad, viszont te nem engeded – ölelt át az édesanyám.
– Miben tudnátok segíteni? Pontosan ma van a napja annak, hogy elrontottam az életemet. Pontosan három éve megy ez, de megígértem magamnak, és nektek is megígérem, hogy helyre fogom hozni – magyaráztam, miközben majdnem elsírtam magam.
– Teljesen ezt már lehetetlen helyrehozni – szólt közbe Ari.
– Összeköt titeket Borka. Ez a kötelék örökre szól – nyögte be Amanda.
– Tudom, de ettől függetlenül is helyre fogom hozni. Bízzatok már bennem!
– Ja, mert tegnapelőtt éjjel elváltatok, ugyebár – viccelődött Zoé.
– Istenem, csak beszélgettünk! – mentegetőztem.
– Hallottam, babám – kacsintott.
– Na, jól van, hagyjatok magamra! – mérgelődtem, és berohantam a szobámba. Leültem az ágyra. Gondolkodni sem tudtam. Ennyire ramatyul nem mostanában éreztem magam. A szüleim utálnak, amiért rosszul választottam, valamint nem bíznak bennem, ahogy a barátaim sem. Innentől nincs miről beszélnünk. Pontosan jól tudtam, hogy a szüleimnek mennyire szörnyű, hogy belekeveredtem egy reménytelen kapcsolatba, de sokkal jobb lenne, ha ezt a hibámat nem vágnák a fejemhez. Mindketten, sőt, mindhárman baromira reménykedtünk, hogy majd Borka születése után minden megváltozik, ám nem így lett. Konkrétan nincs bajuk vele. Simán megfelelne nekik, ha minket választana. Lehet, hogy tényleg hatalmas bűnt követtem el azzal, hogy belé szeretem? Nem tehetek róla, hogy azóta is ugyanúgy szeretem. Megpróbálom túltenni magam ezen az egészen. Tudom, hogy mindenkinek az a legfontosabb, hogy jól legyek, mindenki csak jót akar, viszont azzal, hogy folyton a fejemhez vágják a hibáimat, nem segítenek. Haragszom rá, egyenesen gyűlölöm, amiért nem törődik többet velünk. Aztán mélyebben belemerülök a gondolataimba, és akaratlanul is mosolyra áll a szám. Tehetetlen voltam. Valóban elrontottam a gyerekem életét azzal, hogy rossz apukát választottam neki? Talán igaza volt apámnak. Tényleg nem voltam képes arra, hogy találjak egy normális pasit, vagy legalább egy függetlent. Miért mindig az kell nekünk, ami nem lehet a miénk? Fogtam a fejemet, miközben nekiálltam sírni. Potyogtak a könnyeim, a fejem pedig kegyetlenül megfájdult. Nem tudtam tovább koncentrálni a saját gondolataimra. Elfeküdtem az ágyon, ezek után nem akartam visszamenni a többiekhez. Össze-vissza kavarogtak a fejemben a rosszabbnál rosszabb gondolatok. Negyedórán át csak bőgtem és bőgtem, nem bírtam abbahagyni. Azokban a percekben éreztem igazán, hogy el vagyok veszve. Eddig mindenki támogatott, mellettem állt, aztán mi a fene történt? Jó, ha kell, akkor teljesen egyedül is megmutatom, hogy menni fog az újrakezdés. Ha nem akarnak támogatni, akkor egyedül is sikerülni fog, csak akarnom kell. A kislányom miatt nem veszhetek el. Kicsit elbizonytalanodtam miatta. Mi van, ha szörnyen fogja viselni a költözést, vagy pedig azt, hogy az apja többé nem létezik? Talán húsz-huszonöt percet tölthettem egyedül, mire édesanyám kopogás nélkül berontott a szobámba.
– Túl messzire mentél a beszólásaiddal – vágta a fejemhez.
– Apa is – dadogtam.
– Ez mind-mind csak azért volt, mert nekünk ugyanúgy fáj, ha neked fáj valami. Azt szeretnénk, hogy így vagy úgy, de legyél végre boldog. Ha el akarsz költözni, támogatunk. Ha maradni akarsz, akkor is melletted állunk. Ha el akarod felejteni, akkor hajrá, viszont ha nem, azt is elfogadjuk. Az a fontos, hogy te boldog legyél – magyarázta.
– Sajnálom, hogy folyton csalódást kell okoznom. Nem tehetek arról, hogy ekkora balfék vagyok.
– Nem vagy az! Szedd össze magad, és kérj bocsánatot apádtól!
– Hogy mi? Ő durvább dolgokat mondott, mint én – háborodtam fel.
– Na, apád ugyanezt állítja rólad. Nem vagytok ti rokonok? – mosolygott. Erőt vettem magamon, aztán anyát tessékelve magam előtt kimentem a szobámból. Leültem apa mellé, aki szomorúan nézett rám.
– Oké, apa, bocsánatot kérek, amiért csúnyán beszéltem veled – mondtam, miközben vártam a reakcióját. Nagyon gáz volt, ahogy a többiek bámultak. Rettentően gáznak éreztem magam, amiért megint jelenetet rendeztem.
– Szeretlek – válaszolta, majd átkarolt.
– Én is, és annyit kérek, hogy ne baszogassatok! Nem vagyok a topon – mosolyogtam. Megbeszéltünk mindent, a csajok is bocsánatot kértek, amiért beszóltak, ami teljesen jogos volt, szóval nem haragudtam. Egyáltalán nem haragudtam senkire, mert mindenkinek igaza volt valamilyen szinten. Megkértem a népet, hogy próbáljanak meg egy kicsit bízni bennem.
– Ott tartottunk, hogy Bea kétségbe van esve – nyögte be anyám.
– Hát, nagyon is. Mi lesz velem, ha kiderül, hogy tényleg terhes vagyok? Anyám meg fog ölni – mondogatta kétségbeesetten.
– Jaj, miért ölne meg? Felnőtt nő vagy, azt csinálsz, amit akarsz – magyarázta Ami.
– Miért aggódsz ennyire az anyukád miatt? – nézett rá furán Niki.
– Azt sem támogatta, amikor elköltöztem otthonról. Állandóan félt, mindenbe beleszól – válaszolta.
– A muterod a legnagyobb problémád vagy az ismeretlen apuka? – kérdeztem félve.
– Hát, ezt már magam sem tudom – szomorkodott. Tré volt látni, hogy ennyire maga alatt van. A helyében én nem gondolkodnék egy percig sem, bevállalnám a gyereket. Az én helyzetem sem volt sokkal könnyebb, mint az övé, mégis Borka az egyetlen örömforrásom. Amióta ő van, nem aggódom, hogy egyedül maradok. A kislányom mindig mellettem lesz, és mindennél fontosabb nekem. Beszélgettünk tovább ezekről a kellemetlen dolgokról. Ariana elmesélte, hogy ő és a férje miként fogadta az örömhírt, valamint én is elmondtam az érveimet.
– Úgy irigyellek titeket! – szólalt fel Bea.
– He? – néztem rá értetlenül.
– Ari, te megtaláltad életed szerelmét, nemsokára már négyen lesztek. Boldogok vagytok. Lotti, te pedig minden rossz ellenére sem adtad fel – mosolygott.
– Kedves vagy, de épp most akartam feladni – nevettem. Megint viccelődtünk egy sort a nyomoromon, mire eszembe jutott, hogy ideje lenne Zoét is kifaggatni a szerelmi életéről.
– Mi a helyzet Lacikánkkal? – kérdeztem vigyorogva.
– Folyton írogatunk, megvolt az első randi is, szóval sínen vagyunk – válaszolta boldogan.
– Az király! Remélem, Benji ez időre felfogta, hogy végleg vége. Képes volt idejönni, felcsengetni, aztán könyörögni egy sort – nevettem.
– Késő bánat – húzkodta a vállát. Olyan mérges voltam arra a gyökérre, amiért megcsalta, megalázta és hülyének nézte a barátnőmet. Ha őszinte lett volna, akkor sok-sok kellemetlenséget elkerülhetett volna. Jó, nekem kifejezetten tetszett, ahogy Zoé megverte Lorettát, de Benji is megérdemelt volna minimum egy pofán köpést.
– Szerinted együtt van a csajjal? – kérdezte.
– A közösségi oldalak szerint igen, csak tudnám, hogy akkor minek járkál ide – válaszoltam.
– Add oda a telefonodat, hadd nézzem meg őket! – parancsolt rám.
– Ha megtalálod, használhatod – nevettem. Zoé felpattant a kanapéról, majd elindult a konyha felé, hogy megkeresse. Szoktam ilyeneket csinálni, hogy elhagyom a lakásban. Fel-alá járkált, de sehol nem találta.
– Megpróbállak hívni, majd úgy kiderül, hogy hol hagytad el – mondta. Borka szobájából jött a hang, így be is futott, hogy végre nyomozhasson az exe után.
– Ööö… – dadogott, miközben hozta felém a telefont.
– Mit látsz? – kérdeztem.
– Csak egy IMessage-t – válaszolta.
– Kitől? Be van kapcsolva a wi-fi?
– Kettőt tippelhetsz.
– Nem, nem akarom! – akadtam ki. Átadta, és elolvastam el az üzenetet, amit a volt szerelmem küldött. A lényege annyi volt, hogy nagyon szeret, és örül, hogy tetszik a gyűrű. Mosolyogtam egyet, aztán visszaadtam Zoénak a telefont, hogy megnézhesse Benji profilját. Késő lett, mire a vendégek hazamentek. Borkát nem kellett egy percig sem altatni, ahogy engem sem. Lefárasztott a veszekedés a faterommal, amit remélhetőleg már rég megbánt.
A következő két napunk hasonlóképpen telt, viszont a 26-át Ariéknál töltöttük. Este Zoé bejött a szobámba, hogy elmondja az új hasznos információit.
– Holnap reggel beugrom a bankba, aztán délután nézhetünk házakat, ha van kedved – mondta, miközben mosolygott.
– Persze! Benne vagyok! – vigyorogtam. Amíg Borkával nézelődtek az IPad-en, beálltam a szekrényem elé, hogy megbizonyosodjak a ruháim mennyiségéről.
– Azt hiszem, hogy ezekből lesz, amit el fogok adni, vagy odaadom valakinek – mondtam.
– Én is majd kipakolok, mert rengeteg van, amit nem használok.
– Csinálnunk kellene egy turkálót – nevettem.
– És az uradat mikor hívod át? – kérdezte, én pedig két percig meg sem tudtam szólalni.
– Minek hívjam át?
– Hát, az ő ruháit csak nem akarod eladni – röhögött.
– Ja, tényleg. A fél élete nálunk van – válaszoltam, aztán kinyitottam a szekrény másik felét.
– Hű, basszus! Ezekkel mi lesz, ha tényleg nem akarod áthívni? – döbbent meg a barátnőm.
– Fogalmam sincs. Te úgyis többet leszel itt, majd elviszi őket. Idáig sem hiányoztak neki – húztam meg a vállamat, majd lefeküdtem az ágyra.
– Sózd rám, nyugodtan, igazad van – rázta a fejét.
– Nem akarok vele találkozni, mert akkor nem megyek sehova.
– Jól meggondoltad ezt? Mi lesz vele? – mutogatott Boriszra.
– Fogalmam sincs, Zoé – válaszoltam szomorúan. Beszélgettünk az elképzeléseinkről, közben Borka megnézett egy Disney-mesét, majd el is aludt.
– Rágyújtunk? – kérdeztem suttogva. Bólogatott, majd kiosontunk a szobámból. Teljesen megfagytunk az erkélyen. A konyhában váltottunk még pár szót, azután mindkettőnk elment aludni. Bevallom, izgultam, hogy mit mondanak holnap a bankban.
Amire felkeltünk, Zoé már sehol sem volt. Egyre idegesebb lettem, de szerencsére anyukám megnyugtatott. Csevegtünk a terveimről, melyekben támogattak. Mindent olyan jól elképzeltem, mégis azt éreztem, hogy valami miatt nem fog összejönni. Ebédre visszatért a barátnőm, aki csupa-csupa jó hírrel szolgált.
– Nos, elég nagy összeget kapok, de elég durva a törlesztő – mesélte.
– Mennyire durva? – kérdeztem félve.
– Eléggé – vágta rá újra, majd kimondta a pontos összeget. Pár perc gondolkodás után meg bírtam szólalni.
– Ha bejön az üzlet ott is, akkor nem lesz baj – mondtam.
– Kicsikéim, mi segítünk, ha kell! – szólalt fel anya.
– Hát, sosem mondanék ilyet, viszont most talán szükség lesz rá – válaszoltam. Mindent átbeszéltünk, szóval Zoé felhívta az ügyintézőt, hogy élni szeretne a lehetőséggel. Holnap délelőtt vissza kell mennie, hogy minél előbb megkaphassa a pénzt. Egész délután a házakat böngésztük a neten, mire megtaláltuk a megfelelőt. Találtunk egy nem túl nagy házat, ami közel helyezkedik el a parttól, a ház mellett van egy kisebb garázsnak kialakított helyiség, ami jó lenne szalonnak. Négy szoba található benne, egy nagy és fényes nappali, valamint a konyha is ezekkel jellemezhető, plusz egy viszonylag nagy fürdőszoba. Addig-addig nézegettük, míg arra jutottunk, hogy tökéletes lesz. Teljesen be van rendezve, ami azért jó, mert alig kell vinnünk pár cuccot. Nem régiben lett felújítva, ami meglátszik, hiszen a berendezés is nagyon modern. A barátnőm felhívta a tulajdonost, aki az első pár mondat után nagyon rendesnek tűnt. Megbeszélte vele, hogy holnap délután elmennénk megnézni az ingatlant. Kavarogtak a gondolataim. Déjà vu érzésem lett. Előtörtek bennem az emlékek, még a hideg is kirázott. Izgatott voltam, ugyanakkor kicsit elbizonytalanodtam. Bejött a ház, minden passzolt, mégis furcsa érzésem lett. Komolyan elmenekülök előle ahelyett, hogy szembenéznék vele? Szerencsére tudtam aludni, habár nem sokat. Megpróbáltam minél pozitívabban hozzáállni a dolgokhoz, így alig vártam, hogy délután elmenjünk lecsekkolni a házat. Ismét ebédre tért haza Zoé, aki újabb jó híreket hozott.
– Minden rendben van – mondta röviden.
– Megkapod a pénzt? – kérdezte egyértelműen apám.
– Igen. Várhatóan 72 órán belül a számlámon lesz – válaszolta boldogan. Nem tudtam eldönteni, hogy az örömtől vagy a szomorúságtól sírjak. Látták az arcomon a kétségbeesést, amit nem is hagyták szó nélkül.
– Mi a baj? Már nem is akarsz elköltözni? – nézett rám Zoé.
– Nincs semmi baj. Nyugalom, nem gondoltam meg magam – válaszoltam kamu vigyorral az arcomon. Hé, örülnöm kellene! Az imént mesélte el a barátnőm, hogy végre tiszta lappal kezdhetem az életemet, miért szomorkodom?
– Talán így lesz a legjobb – mosolyogtam. Féltem. Mindentől féltem, de főként attól, hogy nem lesz olyan vendégköröm, mint itt volt.
– A legboldogabb akkor lennék, ha Siófokon is lehetne egy cukrászdám – mondta.
– Uralni akarod egész Magyarországot? – nevettem.
– Nem lenne rossz!
– Neked úgyis sikerül… – mosolyogtam. – Amúgy hogy tervezed az elkövetkezendő heteket? – kérdeztem kíváncsian.
– Siófokon szeretnék lenni, ezért meg kell találnom a megfelelő embert, aki tartja a frontot az üzletben.
– Laura lenne a legalkalmasabb, nem?
– Én is rá gondoltam. Este felhívom, hogy mit szólna hozzá, ha főnök lehetne egy kis ideig.
– Király! És Benjivel mi van? Keresett azóta?
– Persze, és már nagyon unalmas. Letiltottam mindenhonnan, még a számát is, de mindig valamelyik haverja telefonjáról hívogat. Nagyon idegesítő – mesélte.
– Azt elhiszem. Minden létező számot nem lehet letiltani.
– Pedig az lesz a vége. Nem gondoltad meg magad?
– Mivel kapcsolatban? Ugye, nem a költözésről akarsz faggatni?
– Szóval nem válaszoltál neki azóta sem? 
– Nem, és képzeld, nem is fogok – kacsintottam.
Alig bírtuk kivárni, hogy Bori felkeljen, és elindulhassunk végre. Pár óra választott el az új jövőképemtől. Időközben a barátnőm elmesélt mindent a hitellel kapcsolatban. Az egyszer biztos, hogy akinek nincs tőkéje vagy háttere, az nehezen kapja meg a pénzt. Ügyesen ki vannak találva ezek a látszat segítségek. Mindenesetre, nekünk most ez egy hatalmas segítség, hiszen mindketten távol lehetünk a legfőbb problémáinktól. Azt hittem az elején, hogy Zoé idiótának fog nézni, amiért el akarok költözni, erre kiderült, hogy ő szívesen elhúzna innen. Minden hülyeségben benne van, és ez fordítva is igaz. Elrángatott az éjszaka közepén egy szórakozóhelyre, ahol végig kellett néznem, ahogy megveri az exe barátnőjét. Megérdemelte a csaj, ahogy Benji is azt, hogy szenved. Éppen Siófok felé tartottunk, amikor megszólalt a telefonom. Mindenkire számítottam, csak Alexre nem. Megint túlságosan kedves volt, pedig elég csúnyán elutasítottam legutóbb. Mivel úgy hallottam, hogy tényleg normális szándékkal akar csevegni, így elmeséltem neki a költözést. A reakciója igazán meglepett.
– Komolyan itt hagyod az otthonodat? Pont most?
– Hogy érted, hogy pont most? Mi történik körülöttem, amiről nem tudok? – nevettem.
– Azt hittem, van kedved békülni – röhögött ő is.
– Van kedvem békülni.
– És ezt csak azért mondod, mert megint nem vagy jóban az uraddal?
– Honnan veszed, hogy nem vagyunk jóban? – kérdeztem kíváncsian.
– Ha nem tűnt volna fel, akkor állandóan nézegetem a sztorijaidat. Tök egyértelmű – válaszolta.
– Jó, oké, de nem azért akarok békülni, mert vele nem beszélek – magyarázkodtam.
– Aha.
– Csak nem képzeled, hogy szükségem van utánpótlásra? – nevettem.
– Utánpótlás? De kedves vagy!
– Ha úgy lett volna, akkor már ezerszer összejöttem volna veled – mondtam mérgesen.
– Ja, csak idáig nem is volt barátnőm, ami neked ugyebár, nem számít – röhögött gúnyosan.
– Muszáj ezt?
– Természetesen nem, csak semmi kedvem ahhoz, hogy leszarsz, miután kibékültetek.
– Hagyjuk ezt. Nemsokára megérkezünk, szóval le is teszlek. Jó legyél! – mondtam, és kinyomtam. Nem vártam meg, míg elköszön, nem akartam veszekedni. Örültem, hogy felhívott, benne voltam a békében is, csak ne civakodjon velem. Úgy csinált, mintha nem törődtem volna vele attól függetlenül, hogy tudtam, mik a szándékai. Egyre izgatottabb lettem, ahogy közeledtünk a ház felé. Még szerencse, hogy apa vezetett, és nem én. Azokban a percekben képtelen lettem volna koncentrálni. El sem akartam hinni, hogy egy köpésre vagyunk az újrakezdéstől. A környék tökéletesnek bizonyult, nem tűnt gettónak. A legtöbb ház üres volt, hiszen az emberek csak nyaralókat vásárolnak errefelé. A legelső dolog, ami feltűnt, amikor kiszálltunk, az volt, hogy nekünk lesz egy állandó szomszédunk. Talán velünk egyidős volt a lány, aki kijött kíváncsiskodni. Egy szál pólóban szaladt ki utána feltehetően a kisfia, úgyhogy hamar bementek. El kellett szívnom egy cigit, mielőtt megkérdezett a tulaj. Éppen arról beszélgettünk, hogy a garázsnak kialakított hely tökéletes lenne szalonnak, amikor leparkolt egy drága autó. Egy középkorú hölgy és egy férfi szállt ki, akik egyből rohantak felénk. Igazán kedvesek voltak, miközben bemutatkoztak, majd azonnal kinyitották a kaput. Borka szemei felcsillantak, amikor meglátta az utca végén a befagyott Balatont.
– Később elsétálunk odáig, csak nézzük meg a házat – megfogtam a kezét, azután mentünk a többiek után. Amint beértünk, engem totál megvett a látvány, és amint láttam, Zoénak is bejött. Járkáltunk fel-alá, amikor a fülembe súgta, hogy:
– Az lesz az én szobám – mutatott az egyik ajtó felé.
– Jó, legyen az a tiéd – mosolyogtam. A legjobban talán a hatalmas nappali és az általam kiválasztott szoba tetszett a legjobban. Miután körülnéztünk minden helyiségben, megkérdeztem, hogy a garázst is meg tudják-e mutatni.
– Természetesen igen, de nem hinném, hogy két autó elfér benne – mondta a pasas.
– Nem garázsnak szeretnénk használni. Szempillás vagyok, szóval egy szalon kellene – válaszoltam.
– Annak kifogástalan lesz, ha egy kicsit átalakítják – mosolygott, közben kimentünk. Talán egy porszem sem volt abban az épületben. Ijesztően sötét volt, és üres.
– Azt hiszem, hogy ezen lesz mit csinálni – nézett rám apa furcsán.
– Szerintem is, viszont nem lehetetlen. Csak egy kicsi mosdó kell, a többi apróság – legyintettem egyet. Lazán kezeltem a helyzetet, pedig két forintom nem volt. Jó, persze, hogy volt, bár a garázsra már nem futotta volna. Rengeteget dumálgattunk a tulajdonosokkal, mire megbeszélték a barátnőmmel, hogy amint rajta lesz a pénz a számlán, utalni is fog. Tényleg jó fejek voltak, mert foglalót sem kértek, csak elköszöntek. Amint elmentek, Zoéval ugrálni és sikítozni kezdtünk. Azt hiszem, hogy boldogok voltunk mindketten. Borka kedvéért lesétáltunk a partra. Útközben mindannyian magyaráztuk neki, hogy ez lesz az új otthonunk. Nagyon örült neki, de valószínű, hogy csak a Balaton miatt. Gyereknevelés szempontjából is sokkal jobb ez a ház, hiszen nem egy panellakásban kell megsavanyodnia a gyereknek. Különösképpen tetszett a hatalmas udvar, ahol majd rohangálhat eleget. Hazafelé az autóban arra jutottunk, hogy a nagyobb munkálatokat csak tavasszal tudjuk elkezdeni – beleértve a festést, a garázs átalakítását és az esetleges bútorcseréket is. Borka szobáját egy az egyben el kell hozni, viszont a mi cuccaink annyira nem fontosak, megvárnak minket a pesti lakásban. Szerencse, hogy ez a házikó totál bútorozott, de biztosan furcsa lesz egy új, idegen ágyban aludni. Szóba jött, hogy a nem használt, feleslegessé vált dolgainktól megpróbálunk mi előbb megszabadulni.
– Tehát, mi a holnapi terv? – kérdeztem.
– Kipakolni a szekrényekből, átnézni a ruhákat, meg neked a szalont – válaszolta Zoé.
– Valamint a fürdőszobában lévő szekrényt sem ártana. Az a durva, hogy te is olyan vagy, hogy mindent csak felhalmozol. Gyűjtögetők vagyunk – röhögtem.
– Igen. Biztos, hogy sok mindent el tudunk majd adni.
– Remélem! – válaszoltam. Egyfolytában az új házon járt az eszünk, megállás nélkül tervezgettünk. Vacsora közben a szüleim is csatlakoztak az eszmecseréhez. Különböző tanácsokkal láttak el bennünket, melyek igazán hasznosak voltak. Apám azt magyarázta, hogy fel fogja venni a kapcsolatot a kőműves ismerősével, hogy felmérje a munkát.
– Apa, még meg sem vettük a házat! – nevettem.
– Persze, csak neki rengeteg munkája van, így minél előbb nézze meg a garázst – mondta.
– Oké, de pénzem sincs erre.
– Miért aggódsz a pénzen? – kérdezte felháborodva.
– Ne gondold azt, hogy hagyom, hogy kifizesd – ráztam a fejem.
– Majd azt én eldöntöm. Különben is, ennyivel jövök neked. Nagyon csúnyán beszéltem veled a múltkor.
– Totál jogosan beszéltél velem csúnyán, és ez nem ok arra, hogy kifizess helyettem dolgokat!
– Ne vitatkozz! Ha ezt szeretném, akkor így is lesz! – szólt rám, én pedig meg sem tudtam szólalni. Semmi hangulatom nem volt ahhoz, hogy a szüleim támogassanak anyagilag, de apám annyira ragaszkodott hozzá, hogy végül belementem. Csak segíteni szeretnének, ezzel nyugtattam magam. Nekik is bejött a ház, és viszonylag közel leszünk egymáshoz, ami a legjobb ebben az egészben. Elképzelésem sem volt, hogy a nagymamám mit gondolhat erről a lépésemről. Még mindig büszke rám? Borzasztó rossz, hogy nem láthatta Borkát, hogy nem élhette át a dédmama szerepet. Biztos vagyok benne, hogy ő lett volna a legjobb dédi, ahogy a legjobb mami is volt. Azóta is nyughatatlan vagyok amiatt, hogy nem köszönhettem meg neki a hatalmas támogatást, valamint a pénzt, amiből megvalósíthattam életem legnagyobb álmát. És ezt most épp feladni készülök.
Másnap összeszedtük az eladni kívánt holmit, majd mindketten a neten adtunk fel hirdetéseket. Volt néhány ruhám, amit szétosztottam a barátaim között, plusz ugyanígy tettem néhány smink- és szépségápolási cuccal is. Pakolászás közben le sem tudtam venni a szememet a közös képeinkről, amik a komód tetején voltak, szóval megfogtam őket, és bedobtam a fiókba. Aztán rápillantottam a gyűrűmre, vagy éppen a nyakláncomra. Minden rá emlékeztetett. Kibaszottul hiányzott.
Szilveszterkor semmi érdekes nem történt. Egy kicsit átjöttek a barátaim, viszont ők mentek is tovább bulizni, kivéve Arianát. Meglepődtem, amikor megszólalt a telefonom, és megint Alex nevét jelezte ki.
– Felengedsz, bébi? – kérdezte.
– Hé, te itt vagy? – nevettem.
– Meg fogok fagyni – mondta, én pedig rohantam a kaputelefonhoz. Feljött, majd egyből megölelt.
– Mi szél hozott? – kérdezősködtem.
– Csak boldog újévet akartam kívánni nektek! – mosolygott.
– Ó, nagyon cuki vagy! Mész bulizni, mi?
– Igen, de előtte mindenképp látni akartalak – mondta, és újra megölelt. Váltottunk pár szót, mire kinyögte, hogy várják a haverjai, szóval megy is. Borzasztóan örültem, hogy eljött, még így is, hogy csak pár percről volt szó.
Az, hogy életem szerelmével mi a tököm van, az más téma. Nem válaszoltam az üzenetére, Ő pedig azóta sem keresett. Rohadtul szomorú voltam emiatt, de a cél az, hogy elfelejtsem. Nos, igen, jó úton halad efelé. Megvártuk az éjfélt a szüleimmel, aztán elköszöntünk, mindenki elment a szobájába. Csak forgolódtam, nem bírtam aludni. Annyira hiányzott mellőlem a szerelmem. Napok óta még csak nem is beszéltünk. Az idióta fejemmel elkezdtem képeket és videókat nézegetni a telefonomon. Ez a lehető legrosszabb ötlet volt, mivel sírásig fajult a nosztalgiázás. Olyan elkeseredett voltam, hogy azt leírni sem lehet.
Január másodikán Zoé átutalta a pénzt a tulajnak. Innentől már nem volt visszaút. Hamar vissza is jeleztek, hogy megkapták. Ebéd után a barátnőm készülődött, én pedig csak arra tudtam gondolni, hogy az ügyvédhez megy.
– Nem tartasz velem? – kérdezte.
– Az ügyvédhez mentek? – kérdeztem vissza.
– Aha. Na?
– Ne haragudj, most nem tarthatok veled. Anyámék elmentek vásárolni, ki tudja, hogy mikor érnek vissza, Borka pedig most aludt el – magyaráztam.
– Rendben. Pár óra múlva egy új ház tulajdonosaként fogok visszatérni! – mondta boldogan, majd megölelt. Rohadtul örültem ennek az egésznek, mégis frusztrált voltam. Aggódtam a munka miatt, valamint a szerelmemet sem tudtam kiverni a fejemből. Egyszerűen képtelen voltam másra koncentrálni. Bármit megadtam volna azért, hogy láthassam. Egy valamiben viszont szerencsésnek éreztem magam. Borkának pár napja nem jutott eszébe az apukája, szóval ez könnyít a helyzetünkön. Zoé este ért haza, mert még találkozott Lacival. Minden a legnagyobb rendben ment az ügyvédnél, tehát a barátnőm az új tulajdonos.
– Holnap felkeresek egy költöztetős céget, aztán lefixálom az időpontot. Mikor szeretnéd végleg itt hagyni a fővárost? – kérdezte.
– Minél előbb – nevettem kínomban.
– Oké. És mit szólnál egy búcsúzós bulihoz?
– Az nagyon jó lenne. Nehéz lesz itt hagyni a többieket – válaszoltam szomorúan.
– Tuti, de túl kell esni rajta.
– Tudom. Akkor én szervezzem a bulit, te meg a költözést?
– Igen, neki is állhatsz – kacsintott. Létrehoztam egy csoportos beszélgetést, amibe felvettem a barátnőinket, illetve a pasikat is.
– Vess egy pillantást a csoportra! Azt hiszem, minden részletet leírtam – mondtam. Zoé bólogatott egyet, majd leült mellém a kanapéra. Pár perc múlva megszólalt, hogy:
– Alex kimaradt.
– Meg kellene hívnunk őt is? – kérdeztem.
– Szerintem igen. Elég jóban vagyunk vele, amióta ismerjük.
– Igen, de nálad nem próbálkozott be egyszer sem, hahó!
– Még jó, baszki – röhögött.
Szombaton lesz a buli, bár nem olyan későn, hiszen Borkára tekintettel kell lennünk. Sajnos a szüleim nem tudnak eljönni, mert megpróbálnak visszarázódni a hétköznapokba, illetve a munkába. És persze Alex is hivatalos a búcsúzós partiba. Örömmel fogadta, hogy meghívtam. Imádom, mint egy barátot, viszont ennél többet azóta sem tudnék elképzelni. Tetszik, meg minden, de barátnak jobb. Egy komoly kapcsolatban nem bírnám elviselni, az fix. Nagyon jól ismerem, és egy igazi köcsög. A költöztetőkkel a péntek délelőttöt beszéltünk le, ami azt jelenti, mielőbb csomagolnunk kell.
Az elkövetkezendő pár napban csak pakoltunk. Szereztünk rengeteg papírdobozt, melyekben jól elfértek a dolgaink. Az első Borka szobája volt, utána a fürdő, a szalon, majd Zoé szobája. Az enyémet hagytuk legutoljára, és ez nem volt véletlen. Tudtam, hogy ezerszer ki fogok borulni. Mindenhol dobozok sorakoztak, kezdett olyan lenni a lakás, mint amiben nem is laknak. Remek csapatot alkotunk a barátnőmmel, hiszen hamar összeszedtünk mindent. Egészen csütörtök estig halogattam a pakolást a szobámban. Váratlanul Zoé ránk tört egy hatalmas dobozzal a kezében.
– Gyerünk! – parancsolta.
– Nem akarom! – nyávogtam, miközben letakartam a fejemet egy párnával. Borka össze-vissza röhögött rajtam, ami teljesen érhető volt abban a pillanatban. Rosszabb voltam, mint egy hisztis gyerek.
– Lotti, így sosem leszünk kész! – mondogatta.
– Tudom, de nem akarok itt pakolászni – nyávogtam tovább.
– Akkor majd én megcsinálom! – kacsintott rám, és kihúzta a legfelső fiókját a komódnak. Megfogta a képeket, majd elég bunkó módon elkezdett piszkálni.
– Ezekre már nincs szükséged, ugye? Hozom a kukát! – nevetett.
– Zoé, kérlek! – nevettem én is.
– Kidobom ezeket, ha nem állsz neki pakolni! – zsarolgatott.
– Jól van, csak ne dobj ki semmit engedély nélkül! – mondtam, és fel is álltam. Hiába adtunk el, illetve osztogattam el rengeteg ruhát, dupla annyi megmaradt. Egyenként, minden egyes darabot szépen behajtogattam a dobozba. Nem bírtam ki, hogy ne kommentáljak hozzá egy-két darabhoz.
– Hű, ezt a farmert legutóbb alig tudta rólam levenni – vigyorogtam.
– Idióta vagy – rázta a fejét.
– Vagy csak szerelmes. Valamelyik a kettő közül biztosan vagyok.
– Mindkettő? Amúgy nem akarom elhinni, hogy ennyi idő elteltével is így gondolsz rá – magyarázta.
– Én sem akarom elhinni, de szerelmes vagyok. Látod te is, hogy mi van.
– Baszod, annyi, de annyi rosszat okozott már neked. Nem volt elég?
– A–a. Azt akarom, hogy megint kínozzon – nevettem.
– Nem kínoz eléggé azzal, hogy nincs itt?
– Jobban akarom!
– Kimegyek – mondta, majd felállt.
– Ne menj sehova, csak vicceltem!
– Szóval szenvedsz? – kérdezte gúnyosan.
– Mint állat – válaszoltam szomorúan.
– Jót fog tenni a környezetváltozás, hidd el!
– Elhiszem. Bárcsak már ott tartanánk! – sóhajtoztam.
– Ezt a pár napot fél lábbal is kibírod! – mondta kedvesen, ami tőle elég furcsa volt. Vicceltem, mindig kedves, csak sokszor elege van belőlem. Ezt megértjük mindannyian, ugye? Nekem is elegem van magamból. Pár óra elteltével sikerült mindent összepakolni. Annyira rossz érzés volt, hogy a szerelmeim cuccai a lakás minden pontján úgy voltak, ahogy hagyta őket. Lehet, hogy szólni kéne neki, hogy költözzön haza? Mondhatni, elfáradtam, így nem kellett elaltatni. Borkával megnéztünk egy mesét, majd mindketten el is aludtunk.
Másnap délelőtt tíz felé megérkeztek a költöztetős srácok, akik rögtön elkezdték kihordani a dobozokat. Természetesen sok holmi maradt, amit majd csak vasárnap este viszünk magunkkal, de azok elférnek az autó csomagtartójában is. Borka idegösszeomlást kapott, amikor meglátta, hogy a fiúk viszik kifelé a cuccait. Elmagyaráztam neki, hogy mi történik, bár kevesebb sikerrel, mint vártam. Zoé elindult, hogy kinyissa a siófoki házat, én pedig türelmesen néztem, ahogy kipakolják a fél életemet a lakásból. Másfél óra múlva végeztek. Kifizettem őket, majd gyorsan elindultak a cuccokkal. Dél körül nekiálltunk a gyerekkel főzni. Semmi extrát nem csináltunk, csak sült krumplit és rántott sajtot. Ja, és majdnem lemaradt a franciasaláta, amit Bori is nagyon szeret. Kicsit lefárasztott, de legalább hamar kész lettünk. Telefonáltam egy kört, majd lefeküdtünk. Az alvást csak szimuláltam, pedig aludhattam volna. Bori hamar elaludt, így kimentem a konyhába mosogatni. Minden percben csak rá gondoltam, még egy poharat össze is törtem, ami elvágta az ujjamat. Ücsörögtem vérző ujjal a konyhapulton, közben meg tudtam volna bolondulni a szerelmemért. Kerestem sebtapaszt, majd rágyújtottam az erkélyen. Zoé este felhívott, amin csodálkoztam.
– Nagyon későn megyek haza, és csak azért hívlak, hogy ne aggódj, minden rendben ment a cuccainkkal – mondta.
– Oké, nem aggódtam. Merre vagy? – érdeklődtem.
– Lacival találkozom – válaszolta röviden.
– Jó szórakozást! – mondtam, majd elköszöntem. Megfürödtünk Borival, azután ő videókat nézett a YouTube-on, én pedig szintén nyomtam a netet. Beától érkezett az üzenetem, amiben arra kért, hogy hívjam fel. Egy percig sem vártam, úgy cselekedtem, ahogy kérte.
– Itt vagyok! – szóltam bele illetlenül.
– Na, szia! Képzeld, voltam orvosnál – mondta dadogva.
– Hű, a hangod alapján terhes vagy.
– Igen, terhes vagyok – válaszolta.
– Basszus! Mit kellene mondanom?
– Fogalmam sincs. Én sem jutok szóhoz – válaszolta remegő hangon.
– Akárhogy döntesz, akármit csinálsz, mindenben melletted állunk mindannyian! Nem kell aggódnod. Jó, anyád miatt egy kicsit aggódhatsz. Szerintem meg fog ölni – viccelődtem.
– Ne is mondd! Előre kikészültem tőle! – mondta idegesen. Tovább beszélgettünk, ám egyikünk sem jutott semmi jóra a kínos üggyel kapcsolatban. Bea anyukája mindenbe bele akar szólni, mindenről tudni akar, mindent elítél és mindent megkérdőjelez. Érdekes menet lesz, de azért sok szerencsét kívántam az állapotos barátnőmnek. Miután letettük, olyan hülye érzéseim lettek. Egyrészt elgondolkodtam, hogy a barátnőm helyében mit csinálnék, másrészt pedig nosztalgikus hangulatom lett. Előkerestem az összes képet abból az időkből, amikor kismama voltam. Akárki akármit mond, így utólag átgondolva, csodálatos időszak volt. Kegyetlen, ahogy szalad idő. Az előbb még a hasamban volt, most pedig beszólni készül.
Eljött a szombat, ami a késő délutáni bulit hozta magával. Zoé valójában későn ért haza, hiszen délelőtt tizenegy után mászott ki az ágyából.
– Randiztatok? – érdeklődtem.
– Igen, aztán felmentünk hozzá – mesélte röviden, ami tőle szokatlan jelenség.
– Szexeltetek? – húzkodtam a szemöldökömet.
– Nem, az még korai lett volna – válaszolta.
– Mi a fasz? – nevettem.
– Nem mindenki kedveli a te stratégiádat – rázta a fejét, miközben elővette tejeskávéját a hűtőből.
– Lehet, mégis hatásos volt három évig.
– Szűk voltál az elsőnél, gondolom. Az akárkinek bejött volna – röhögött.
– Na, jó, kapd be! – nevetettem vele együtt.
Rendeltünk egy csomó pizzát, ami előbb megérkezett, mint a vendégek. Kitaláljátok, hogy ki volt az első? Igen, az Alex. Tíz perc elteltével megjött mindenki. Rögtön neki is álltunk a kajának, hiszen mindenki éhes volt. Mindenféle pizza volt, ám Alex kivette a megrágott vega szeletet a kezemből.
– Csak megkóstolom – kacsintott.
– Tedd azt! – válaszoltam. Elég kínos volt a szitu, mert utána visszanyomta a kezembe. Soha nem volt az égvilágon semmi problémám az ilyesmivel, ám meglepődtem. Rohadtul meglepődtem. Néha olyan félreérthetően nézett rám. Remélem, tudjátok, hogy miről beszélek. Ariana arcán láttam a legjobban, hogy megviseli a költözésünk. Nem akartam, hogy szomorkodjon, ezért viccelődni kezdtem.
– A terhesség miatt vagy ilyen megviselt, ugye?
– Nem. Azt nagyon jól viselem, viszont azt, hogy itt hagysz, nem bírom felfogni – válaszolta, majd elsírta magát.
– Kicsim, számított valaha a távolság? – kérdeztem, miközben letérdeltem elé, és megfogtam a kezét.
– Nem. Már most hiányzol.
– Te is. Tudnod kell, hogy nagyon-nagyon szeretlek. Nincs az a távolság, amit ne bírna ki a barátságunk.
– Én is nagyon szeretlek! – mondta, én pedig megöleltem.
– Nem akarom, hogy sírj, mert akkor én is sírni fogok – vigyorogtam, miközben puszilgattam. Annyira fájt, hogy megint távol kell kerülnünk egymástól. Mindennél többet érnek a barátaim, őket sosem hagynám el. Lélekben mindig mellettük leszek.
– Ne sírjatok, csajok! Meséljetek inkább a házról! – mosolygott Amanda.
– Nem akarok sírni, csak olyan nehéz ez – mondta Ari, közben törölgette a könnyeit. Zoéval belekezdtünk a mesélésbe, amit a többiek meglehetősen élveztek.
– Nem láttatok a telefonomat? Mutatnék pár képet – kérdeztem.
– Nem, viszont Borkát sem láttuk egy ideje – válaszolta Niki.
– Bakker, akkor nála van a telefonom! – nevettem, aztán elindultam a szoba felé. Hallottam már az ajtóból, hogy dumál, de nem fektettem nagy hangsúlyt rá, máskor is volt már ilyen, hogy énekelget vagy beszél a macskáinak. Amikor beléptem, szembesültem a szomorú ténnyel, miszerint a gyerekem épp FaceTime-on beszélget az apjával. Ahogy meghallottam a hangját, kifordultam a szobából. Rémült arccal támaszkodtam a becsukott ajtóhoz.
– Lotti! Mi ez a fej? Mi történt? – kérdezgették.
– Egy pillanat, és jövök – fogtam meg a kilincset.
– Mit csinál Borisz? – kérdezte Ari.
– Á, basszus, én nem merek bemenni!
– Mi a fene van már? – idegeskedett Niki.
– Valaki bemenne helyettem, és kiderítené, hogy hogyan lépett Borka kapcsolatba az apjával, valamint azt is, hogy elmondta-e, hogy költözünk? – ácsorogtam tovább sápadtan az ajtóban.
– Na, majd én kiderítem! – vágta rá Zoé, majd szó szerint arrébb lökött, hogy be tudjon menni. Megálltam, hogy hallgatózzak, de jobbnak láttam, ha visszamegyek a nappaliba. Zoé már nagylány, le tudja rendezni mindkettőt.
– Borisz az apjával telefonál? – nevetett Ami.
– Igen, én pedig infarktust kaptam. Több hete nem beszéltünk, erre meghallottam a hangját. Még jó, hogy nem mentem közelebb, különben szörnyet is haltam volna. Videóznak – válaszoltam.
– Gyere, szívjunk el cigit, majd Zoé megoldja – nevetett, én pedig csak bólogattam. Alex is jött utánunk, aminek nem igazán örültem.
– Ennyire meghatott az exed hangja? – röhögött gúnyosan, aztán kivette a számból a cigit.
– Ha szólsz, adok. Miért vetted ki a számból? – forgattam a szemeimet, majd elővettem egy újabb szálat.
– Gondoltam, ez finomabb – kacsintott. Nem szóltam semmit, csak dobtam egy mosolyt. Hülyén viselkedett. Mindenféle utalásokkal bombázott, holott pontosan tudta, hogy mi a helyzet velem. Amire visszaértünk a lakásba, Zoé már álldogált a kezében a gyerekkel és a telefonommal.
– Nem mondott neki semmit a költözésről, és addig nyomkodta a telefonodat, míg rátalált az apjára, aztán felhívta. Kielégítő a válasz? – röhögött a barátnőm, ahogy Borka is.
– Mennyi volt az esélye annak, hogy megtalálja a kontaktok között, felhívja FaceTime-on, az az idióta pedig fel is veszi? – néztem mérgesen a gyerekre.
– Ezek szerint beletrafált. Borka szerencsésebb alkat, mint te!
– Kösz, valóban – mondtam, majd átvettem Borkát, és bevonultunk a szobába.
Elmagyaráztam neki, hogy ilyet soha többé ne csináljon, mert ezzel hatalmas bajba sodorhat mindenkit. Nyilván, nem haragudtam rá, viszont egy kicsit felkaptam a szart. Megígérte, hogy többet ilyet nem csinál, én pedig magamnak azt, hogy ezentúl kizárólag a felügyeletem alatt érhet a telefonomhoz. Még csak kétéves, de már most kegyetlen. Mi lesz így velünk később? Felkavart, amikor meghallottam a szerelmem hangját. Rengeteget beszélgettünk a skacokkal, ám Bori bedobta az unalmasat, így kénytelen voltam elköszönni. Zoé lefoglalta, míg mindenkit jól megölelgettem, majd ő következett. Szörnyű volt, hogy el kellett tőlük búcsúzni, a sírás kerülgetett. Mindenki megpuszilgatta Boriszt is, aztán elindultak.
– Zoé, vigyázol Borkára addig, míg lekísérem őket? – kérdeztem.
– Persze! Mindenkit szeretek és mindenki vigyázzon magára, bár én a jövő héten még itt leszek! – kiabálta. Be kell tanítania Laurát a főnök melóra, így számára egy héttel meghosszabbodik a pesti élet. Minden reményét a legjobb dolgozójába fektette bele, így csak imádkozni tudunk, hogy ne legyen semmi probléma. Percekig öleltem Arit, el sem akartam engedni. Szörnyen rossz volt elbúcsúzni mindenkitől, nagyon fognak hiányozni. Ezerszer megköszöntem mindent, amit értem tettek az utóbbi pár évben. Nélkülünk mára már sehol sem lennék. Beültek az autóba, és elmentek. Legszívesebben bőgtem volna, mint egy szaros gyerek. Alex még maradt pár percig, hogy elmondjon egy-két infót.
– Bármiben számíthatsz rám ezek után is. Ha bármi van, csak hívj fel, és én már ott is leszek – mosolygott. Majdnem elsírtam magam, mert olyan jólesett, amiket mondott. Nem válaszoltam semmit, hanem megöleltem, és sírni kezdtem.
– Felfogtad, amit mondtam? – nevetett.
– Igen, köszönöm!
– Jó legyél, bébi! – mondta, miközben letörölte a könnyeimet.
Percekig csak álltam a ház előtt. Nem akartam elhinni, hogy ennyi volt. Holnap estefelé fogjuk magunkat, és elmegyünk innen örökre. Rám tört a szorongás. Egy korszak lezárult az életemben. Búcsút kell vennem a lakástól, az emlékektől, amiket az otthonom hordoz magában. Annyi minden köt ehhez a városhoz is, de főként a csodaszép emlékek. Felkavaró érzés volt, amikor kinyitottam az ajtót. Zokogtam. Szerencsére nem hallották, mert Zoé épp fürdette a gyereket. Az utolsó éjszaka, amit Pesten töltök. Az utolsó könnycseppeket hullajtom ebben a lakásban. Kegyetlen rossz volt a búcsú, de reménykedem, hogy minden jól fog alakulni az újrakezdésben.
 
 
 
                                               Folytatás következik…