14. fejezet ♡

Hamar vége lett a nyárnak pechemre, de bátran kijelenthetem, hogy tényleg az elmúlt évek legjobbika volt. Ariana és a férje hazataláltak szeptember első hetében, Zoé ugyanúgy dolgozik, mint szokott, ahogy a szüleim is. Bea éli az életét, ahogy eredetileg tervezte, Niki pedig az új párjával osztozik az örömében és a bánatában. A legrosszabb, hogy Zoéval egyre távolabb kerülünk egymástól, hiába élünk együtt. Talán egy hónapban egyszer tudunk komolyabban beszélgetni. Folyton azért imádkozom, hogy ne lépjen ki az életükből teljesen, mert szükségem van rá. Az elmúlt három hónap alatt csak a születésnapján éreztem azt az összhangot, ami mindig is jelen volt közöttünk. Az igazi barátok lélekben mindig együtt vannak, így annyira nem aggódom. Tudom, hogy mindig mellettem van, ha fizikálisan nem is tud. A kislányom egyre nagyobb, amitől nagyon szomorú vagyok. Lassan kétéves, holott még csak most született. Nem lehetne megállítani az időt? Még nem vagyok felkészülve a pasiügyekre, hiszen a sajátomat sem tudom megoldani. Jól kijövünk egymással szó se róla, csak azt vettem észre, hogy az idő múlásával egyre jobban hasonlít rám. Nem külsőleg, mert az apja le sem tudná tagadni, hanem a viselkedésében találom meg önmagam. Ez egyszerűen rémes. Minden nap azon gondolkodom, hogy mi lesz velünk később. Két ugyanolyan természetű ember nehezen fér össze. Előfordul, hogy nem jutunk dűlőre, pedig még nagyon az elején vagyunk. Büszke lehetek és vagyok is rá, mert gyönyörűen beszél, bár nem egyelőre még nem választékosan, valamint azért, mert ő egy nagyon okos, értelmes kislány. Elég, ha ránézek, és sokkal jobb kedvem lesz. A szüleimmel minden a legnagyobb rendben van. Szabad olyat mondani, hogy tökéletes a kapcsolatuk? Ha szabad, akkor én most mondom. A munkamániájuk nem múlt el, mint ahogy a kedvenc hobbijuk sem szűnt meg egyik percről a másikra. Hogy mi ez a hobbi? Természetesen az, hogy az egyetlen kislányuk életébe belekotyognak. Szerintük ez a kapcsolat abnormális, ami így is van, de nem bánom. Boldoggá tud tenni, ahogy én is őt. Apropó, ha már itt tartunk. A gyerekem apjáról csak annyit, hogy jobban örülnék, ha nem a plüss macskák farkát kellene állítgatnom nap, mint nap. Szívesebben venném kezelésbe az övét, viszont életem szerelme továbbra is nagyon elfoglalt. Összességében minden rendben van velünk, és csak néha kerülök az idegösszeomlás szélére.
Nikivel beültünk egy közeli Burger Kingbe munka után, de persze Borkát sem hagytuk ki a csajos délutánból. Élvezi az ilyesmit. Vega burgert ettem, mint mindig, Niki egy csirkéset, Oroszország hercegnője pedig mini palacsintát majszolt, amiről karamellás öntet ezúttal sem maradt el. Merje azt mondani valaki, hogy nem tiszta anyja! Kajálás közben elkezdtünk egy komolyabb témáról is csevegni, melyből egy-két mondat finoman szólva rosszulesett.
– És mondd csak, elvagytok? – tette fel a kérdést a barátnőm.
– Minden jó. Veletek mi a helyzet? – adtam egy kamuszagú választ, aztán visszakérdeztem.
– Velünk tényleg minden a legnagyobb rendben van, de te nem vagy meggyőző. Nem gondolod, hogy pár év múlva bajt fog okozni a korkülönbség?
– Nem értem, hogy mire gondolsz.
– Olyan ez a szitu, mintha Zoé összejönne apáddal – vágta rá kissé röhögve. Egy perc néma csendet követelt a barátnőm piszkos gondolata. Kisebb undort kaptam a feltételezés miatt.
– Fúj! – grimaszoltam. – Miért lenne olyan? – nevettem, de közben kínos volt.
– Aláírom, hogy kurva jól néz ki, meg gondolom, hogy minden jó olyan értelemben is, de te még tíz év múlva is nagyon fiatal leszel – magyarázta.
– Igen. És?
– És majd biztos, hogy szükséged lesz valaki másra. Túlzás, hogy ennyire elkötelezted magad mellette.
– A gyerekem apjáról beszélsz, akivel nem mellesleg szeretjük egymást. Miért lenne szükségem másra?
– Amíg nem kóstolod meg más farkát, addig csak az övére fogsz vágyni.
– De én nem vagyok kíváncsi más farkára. Engem csak az övé érdekel – válaszoltam.
– Hidd el, hogy el fog jönni az az idő is, amikor másképp fogod gondolni.
– Lehet, ám kár ezen agyalni – tettem hozzá kissé sértődötten.
– Megéri ez neked?
– Soha nem éreztem még ezt senki iránt. Három év után is ugyanúgy szeretem, mint az első másodpercben – mondtam mosolyogva.
– Ennyire jó? – nevetett.
– Megint azon jár az eszed, ugye?
– Nem, csak megpróbálom megfejteni, hogy miért érzed ezt a múlhatatlan vágyat iránta.
– Jó az ágyban, de nem ez az elsődleges szempont, amiért ennyire szeretem – válaszoltam, miközben még a hideg is kirázott, pedig 25 fok tuti, hogy volt.
– Lehetetlen téged megérteni – nevetett.
– Te nem voltál még így soha senkivel?
– Dehogynem, csak megtanultam, hogy ami nem igazán működik, azt el kell engedni – válaszolta, én pedig gondolkodóba estem. Miért kellene elengednem, amikor a puszta jelenlétével boldoggá tesz? Miért kellene véget vetni ennek az egésznek, mikor szeretem? Sétáltunk egyet a korai vacsora után, ami rám is fért, mert sikerült bezabálnom. Útközben Borka folyamatosan az állatkertet emlegette, Niki pedig megszólalt, hogy:
– Most már ideje lenne elvinned!
– Ja, gondoltam rá, de egyedül nem akarom – válaszoltam.
– Szólj az apjának! Biztos, hogy nem hagyná ki.
– Majd rákérdezek, ha végre tudunk beszélni – mosolyogtam. Úgy tűnt, hogy este beszélnem kell vele, mert Borisz tényleg vágyódik az állatparkba. A családja inkább mondható cirkuszosnak, mint állatkertesnek. Egy ideje már nem is csevegtünk, ami elég bosszantó, de érthető. Azt hittem, hogy egyre közelebb és közelebb kerülünk egymáshoz, ahogy telik az idő, erre jön néhány ilyen lehangoló hét, és máris romokban áll az eddigi elképzelésem. Megálltam a ház mögötti parkolóban, mert árnyékra volt szükségem, hogy máskor ne égjen szét a popsink az ülések miatt. Amikor sétáltunk a ház felé, megpillantottam az őseimet, amint a főbejárat felé ballagnak. Integettem nekik, de nem vettek észre. Alpári paraszt módon kiabálni kezdtem. Mondtam Borinak, hogy menjen előre, én addig megpróbáltam felhívni a jövőbeli férjemet, aki sosem lesz az. Nem szóltam semmit anyáéknak, csak a kezükbe nyomtam a kulcsot, közben mutogattam, hogy menjenek fel. Apa a megszokottnál is furcsábban nézett rám. Felvette a kislányt, és bementek. Legalább ötször hívtam, de semmi. Gondoltam, ha már itt ácsorgok, elszívok egy cigit. Becsúsztattam a farzsebembe a telefont, és rögtön rágyújtottam. Váratlanul ért, amikor csörögni, rezegni kezdett, mert inkább csak reménykedni tudtam abban, hogy valaha visszahív. Váltottunk pár szót csak úgy általánosan, aztán hamar a lényegre tértem.
– Mivel már azt sem tudod, hogy néz ki a világ legcsodálatosabb kislánya, akinek elvileg te vagy az apja, így arra gondoltam, hogy csinálhatnánk valamit hétvégén.
– Elvileg, mi? – nevetett.
– Gyakorlatilag is – válaszoltam, miközben színleltem, hogy kicsit haragszom.
– És mire gondoltál?
– Nem tudom, mennyire vagy tisztában azzal, hogy Borka hatalmas állatbarát, de most mondom neked, hogy az. El kellene vinnünk az állatkertbe.
– Na, akkor menjünk! Azt hiszem, hogy a vasárnapom szabad – mondta lazán.
A francba, eddig bírtam játszani a kemény anyukát. El kellett magyaráznom, hogy mennyire hiányzik, de hiába. Lefixáltuk, hogy vasárnap délelőtt eljön. Épp leraktam a telefont, amikor újra csörögni kezdett. Ariana hívott, akivel még nem is találkoztam, amióta hazajöttek a nyaralásból.
– Aranka, hát, maga nagyon el van tűnve! Mire vélhetem ezt az erkölcstelen viselkedést?
– Ki ez a vajdasági előkelő asszony? – nevetett.
– Mi a helyzet, életem értelme?
– Arra gondoltunk Gerivel, hogy felmennénk hozzátok. Van néhány meglepetésem. Otthon vagy? – kérdezte.
– Nemrég értünk haza, bár én épp a ház előtt álldogálok. Gyertek nyugodtan! – vágtam rá, ő pedig el is köszönt. Felkullogtam a lakásomba, ahol várt a kis családom. A szüleim tekintete rám szegeződött, amint beléptem az ajtón. Ledobtam a táskámat, valamint a cipőmet, és leültem közéjük.
– Meglepetés! – mondta egy kicsit elkésve anya.
– Hurrá, de meglepődtem – válaszoltam erőltetett mosollyal az arcomon.
– A Baksággal jár ez a szarkazmus? – kérdezte.
– Igen, de amúgy örülök, hogy itt vagytok.
– Kivel telefonált az én egyetlen kisbabám a ház előtt? – mosolygott apa.
– Az unokád apjával, aki felidegesít folyamatosan.
– Mi megmondtuk már akkoriban is, hogy ez így nem lesz jó – rázta a fejét anya, és bement Borka után a szobába.
– Mi a baj? – kérdezte apa, ha már így kettesben maradtunk.
– Mostanában kevés időt tölt velünk. Ettől eltekintve minden rendben van.
– Sajnálom, hogy azt hitted, hogy megváltod a világot a napbarnította szerelmed társaságban.
– Rendes vagy – nevettem. Tudtam, hogy viccnek szánta, így egy percig sem húztam fel magam rajta. Tovább lökte a dumát, később pedig megérkezett a barátnőm a férjével. Ariana hangjára a lányok kirohantak a szobából. Egy csomó ajándékot hoztak, valamint elmesélték, hogy milyen élményekkel lettek gazdagabbak. A gyerekem kapott egy kék színű bikinit és egy virág alakú napszemüveget. Azonnal át kellett öltöztetnem Borkát, aki tartott nekünk egy kisebb divatbemutatót. Nagyon örült az új szerzeményeknek és persze annak is, hogy mindenki megdicsérte. Nagyon jól állt neki a szett, ám a szemüveghez volt pár hozzáfűznivalóm.
– Így még jobban hasonlítasz apádra.
– Még jobban? Egyébként láttad már az apját napszemüveg nélkül? – kérdezte apa nevetve.
– Hát, egyszer véletlenül levette – viccelődtem, miközben Borkát bámultam, aki már annyira tökéletes, hogy magam sem hiszem el, hogy én szültem.
– Jaj, Lotti! Neked is van itt valami! – kiáltott fel izgatottan Ari.
– Elég dolgot kaptunk így is, mi van még hátra? – kérdeztem meglepetten. A barátnőm előkapott egy ugyanolyan bikinit, mint Borié, majd piszkálni kezdett, hogy próbáljam meg. Nagyon örültem a szajrénak, tehát be is rohantam a szobába. Nézegettem magam a tükör előtt egy darabig, mire összekaptam a gondolataimat, és kimentem.
– Ó, hát, nagyon csinosak vagytok! – örvendezett anya. Csak mosolyogtam, majd felvettem a kislányomat, és az előszobában lévő tükörben nyomtunk egy képet.
– Küldd majd át, hadd tegyem ki Instára! – parancsolt rám Ariana.
– Mindenképp – forgattam a szemeim. – Köszönünk mindent – mosolyogtam, és megölelgettük egymást, de konkrétan a sírás kerülgetett. Boldog voltam, amiért ilyen csodálatosak a barátaim. Semmi szükség nem lett volna az ajándékokra, de hálás vagyok, amiért gondoltak ránk. Meglepően jól néztem ki az új szettemben, amiben még vagy negyedóráig feszültem. Tovább beszélgettünk, miközben Borisz váratlanul hisztizni kezdett. Elárulta, hogy neki is kell tetoválás, ha már nekünk annyi van. Megbeszéltük, hogy holnap szerzünk neki tetkókat. Ennek az ötletnek a fő kitálalója az édesanyám volt, akitől meg kellett kérdeznem, hogy:
– Miért játszol az életeddel? Hol találunk majd lemosható tetkókat? Nem vehetünk két kiló rágót.
– Nyugalom! Biztos, hogy valamelyik üzletben találunk. Ja, nem is mondtam, hogy mit találtam ki – válaszolta izgatottan.
– Vannak még ilyen hülye ötleteid? – kérdeztem meglepetten. – Anya!
– Holnap elmehetnénk felfedezni néhány boltot, mert új ruhákra van szükségem.
– Jézusom! Azt hittem, hogy valami agyament dologgal állsz elő, erre valami egészen izgalmasat közölsz. Mindig meg tudsz lepni – mosolyogtam.
Ariana bejelentette, hogy már döntöttek a nevek felől, és elkezdték csinálni a kislányok szobáját. Szinte mindennel kész vannak.
– Az Isabella és az Annabella mellett döntöttünk – mondta boldogan.
– Bella egy, Bella kettő. Csodálatos választás! – vigyorogtam.
– Tele vagyok aggodalommal – sóhajtott.
– Jaj, drágám, ezzel mindenki így van. Figyelj, ha Lottinak megy, akkor neked is menni fog – mosolygott rám gonoszan anya.
– És melletted van a férjed is, aki mindenben segíteni fog – bátorítottam. Jó hangulatban telt az esténk, csak azt sajnáltam, hogy nem maradtak kicsit tovább.
Másnap ebéd után Borka nem volt hajlandó aludni, így fogtuk magunkat, és elmentünk vásárolni. Édesanyámnak hálás voltam, amiért felpörgette a gyereket a csavargással. A lányom egy valódi shopping királynő. Hatalmas szerencsénk volt, mert az egyik üzletben találtunk leárazva néhány csomag tetoválást. Tipikus, unalmas minták, de a célnak pontosan megfeleltek. Anyukám vett magának rengeteg ruhát, valamint Borinak pár kiegészítőt. Kitértem a hitemből. A sátánizmusomat felváltotta a kereszténység, amikor megláttam, hogy anya mennyit fizetett egy-egy boltban. Úgy vettem észre, hogy a dögös negyvenes anyám stílusváltáson esik át. Voltak darabok, amikre csak azt tudtam mondani, hogy nem neki való, de viccen kívül élveztem, hogy ilyen menő. Régen mindig tekintélyt követelő, szigort fitogtató ruhákban járt, aztán egyre lazábban kezdett el öltözködni. Fárasztó volt a járkálás, és meleg is volt odakint. Több kilométert mentünk a plázában, mire anyám benyögte, hogy végzett. A végére felváltva hurcoltuk Borit. A tempó és a táv nem egy ilyen kicsi gyereknek való, ám a babakocsiról hallani sem akar mostanában, mert ő már nagylány. Miután hazaértünk, és a tetkók is a helyükre kerültek, felvettük az új bikinit, aztán belemerészkedtünk az erkélyen lévő aprócska medencébe. Törökülésben elfértem benne, a kislányomnak pedig bőven maradt hely ugrálni. Hihetetlen, hogy hazafelé feltöltődött energiával. Bárcsak a felnőttek is olyan gyorsan regenerálódnának, mint a gyerekek. Amíg pancsoltunk, anya divatbemutatót tartott nekünk, amit nagyon élveztünk. Édesanyám nagyon csinos volt. Szeretnék így kinézni húsz év múlva! Hogy erre mennyi az esély, azt nem tudom, hiszen általában idegroncs vagyok. Este mindenki hamar bekerült az ágyába, de leggyorsabban Borka aludt el. Megvolt az eredménye a hosszú vásárolgatásnak. Egy ideig nyomtuk a dumát a konyhában a szüleimmel, aztán elköszöntem tőlük. Bevánszorogtam a szobámba, vetettem egy utolsó pillantást a csodaszép kislányomra, majd percekkel később elaludtam. Nagyon különös dolog történt. Hallottam, ahogy életem szerelme azt mondja nekem, hogy nagyon szeret. Azt hittem, álmodom, bár még válaszoltam is, hogy én is imádom. Nehezen nyitódtak ki a szemeim. Csak a karját láttam, ahogy átölel.
– Te meg hogy kerülsz ide? – kérdeztem meglepődve.
– Erre jártam, és már nem volt kedvem hazamenni – válaszolta, miközben puszilgatott.
– Jó döntés volt. Mióta vagy itt? – kérdezősködtem tovább.
– Egy órája talán. Anyukáddal beszélgettem egy kicsit, aztán lefeküdtem melléd.
– Anyámmal? Azt hittem, már rég alszik.
– Fáj a feje.
– Ja, hát, ennyi pénz elköltése után nekem is fájna.
– Hallottam róla. Borka ki van tetoválva? – nevetett.
– Aha. Hát, eljött ez a nap is – vigyorogtam. Pár szót váltottunk a shopping túráról, majd egymás karjai közt elaludtunk.
Nehéz volt kitalálni, hogy mikor menjünk, de végül úgy döntöttünk, hogy még a délelőtt folyamán megejtjük az állatkertesdit. Reggel, amikor kinyitottam a szemeimet, nem akartam elhinni, hogy tényleg az Ő meztelen hátát látom. Azt is nehéz volt feldolgozni, hogy nem ment haza, inkább nálam töltötte az éjszakát. Korán keltem, de talán csak azért, mert izgultam, hogy Borka mit fog szólni az apjához és az állatkerthez. Elkezdtem finoman karmolgatni a hátát. Majdnem orgazmusom lett csupán a gondolattól, miszerint most lenne időnk egymásra. Felkeltem, hogy közelebbről is szemügyre vegyem a kislányomat. Lábujjhegyen járkáltam, nehogy felébresszem, majd kiosontam a fürdőszobába. Kicsit sem lepődtem meg, amiért anyám éberen ücsörgött a konyhában. Miután végeztem a reggeli rutinommal, közelebb merészkedtem hozzá.
– Jó reggelt! – mondtam, miközben adtam neki egy puszit.
– Neked is! Milyen korai vagy, kincsem – vágta rá suttogva.
– Nem tudtam tovább aludni, mert izgulok Borka helyett is – vigyorogtam.
– Minden egyes lépéséről készíts képet! Gondoltam arra, hogy elmegyünk mi is, de talán jobb lesz így, hogy hármasban lesztek.
– Nem rossz ötlet. Ha akartok, akkor miért ne jöhetnétek? – kérdeztem.
– Legyetek most hármasban nyugodtan, majd máskor elmegyünk együtt – mosolygott, miközben egy újabb adag kávét öntött ki magának.
– Nem lesz sok a kávé?
– Elég kellemetlen ez a fejfájás, hátha elmúlik egy kis koffeintől.
– Reméljük – válaszoltam, majd visszamerészkedtem a szobámba. Nem akartam szemtelen lenni azzal, hogy beleszólok a szokásaiba, de az a kávémennyiség, amit elfogyasztott, ölt már embert. Megnyugtattam magam, hogy hozzászokott a szervezete az önpusztításhoz. Rohadtul boldog voltam, amiért sikerül Borinak örömet okozni ezzel a kiruccanással. Az igazat megvallva kíváncsi is voltam. Hogy mire? Arra, hogy a gyerekem hányszor fogja kiverni a hisztit úgy, hogy közönsége is lesz. Mivel tényleg korán volt, így elkezdtem finoman felkelteni apucit. Tudatnom kellett valahogy, szükségem van arra, hogy bennem legyen. Nem kellett sokáig győzködni, sőt, hamar egymásra hangolódtunk. Csendben, titkosan a takaró alatt elintézett. Talán jobban nem is indulhatott volna a reggelünk. Együtt mentünk be a fürdőszobába, hogy elkészüljünk, de majdnem szex lett belőle. Nagyon szenvedélyesen csókolózgattunk, másodpercek választottak el minket attól, hogy megtegyük újra, ám meghallottuk a kislányunk hangját a konyhából. Összeszedtük magunkat, és kimentünk hozzájuk. Bori ült a mamája ölében, reggeliztek. Tudtam, hogy abbahagyja az evést, és egyből szalad az apukájához. Olyan jó érzés, amikor láthatom őket együtt. Miután sikeresen átbeszéltük a programtervet, Borka berohant a szobájába, hogy felöltözzön. Rohantam utána, hiszen meg kellett akadályoznom az atomrobbanáshoz hasonlítható állapot létrejöttét. Az egyik kedvenc elfoglaltsága, hogy egy nap legalább tízszer átöltözik, és ennyiszer dobálja széjjel a ruháit a szobában. Pár perc alatt felöltöztettem, már csak a haja volt hátra. Anyukámhoz fordultam segítségért. Ilyenkor le kell kötni a figyelmét, máskülönben ugrál, nyekereg, ezért a kezébe nyomtam a telefont, amin épp egy állatkertes videó ment. Nagyon aranyos volt, mert a munkálatok közben végig azt kérdezgette, hogy ezeket az állatokat látni fogja-e.
Végre elindultunk. Éppen az autóhoz tartottunk, amikor Zoé jött felénk néhány dobozzal a kezében. Borka egyből szaladt felé.
– Szépségem, hova mész ilyen csinosan? – kérdezte tőle, miközben felkapta.
– Apával állatkertbe – vigyorgott.
– Apával? És anya? – kérdezett vissza a barátnőm.
– Anya ilyenkor nincs itt, talán nem is létezik – nevettem.
– Érezd jól magad, cukim! – mondta, aztán megölelgette.
– Anyámék fent vannak, ne ijedj meg! – vigyorogtam, majd elköszöntünk egymástól. El is felejtettem kérdezni, hogy miket cipelt a dobozokban. Aki kíváncsi, hamar megöregszik, ugye? A viccet félretéve, minden megfordult a fejemben, például, hogy a barátnőm szakított a pasijával, és hazaköltözik. Egyrészt boldog lennék, ha így lenne, mert sokkal több időt tudnánk együtt tölteni, mint így. Megértem a kialakult helyzetet természetesen, mivel sokszor beleláttam a munkájába, valamint a kapcsolatába is. Benji nehezen viseli, ha nincsenek folyton együtt. Nincs semmi bajom vele, de azért egy-két dolog piszkálja a csőrömet. Mindegy, az a múlt, elmúlt. Útközben felhívtam Arianát. Csak szimplán érdeklődtem, hogy minden rendben van-e vele. Nehéz időszak a terhesség, ám ahogy észrevettem, eddig nagyon jól viseli. Alig hallottam valamit Ariból, mert parkolóhely nem volt, így a szerelmem kiakadt, Borka pedig folyamatosan nyávogott.
– Figyelj, szívem, szerintem leteszem – mondtam nevetve.
– Hallom, hogy mindenki jól érzi magát – nevetett.
– Annál is jobban – viccelődtem.
– Vigyázzatok magatokra! – mondta, és jóformán abba is maradt a beszélgetésünk.
– Várjunk, vagy sétálunk kilométereket? – nevetett.
– Várhatunk, de lehet, hogy jobb lenne, ha elindulnék Borkával. Pár perc múlva visítani fog, azt meg nem akarjuk, ugye? – kérdeztem. Ahogy ki akartam szállni, pont elment egy autó, így lett is helyünk. Nem bírtuk volna idegekkel, ha Borisz nekiáll hisztizni. Viszonylag hamar bejutottunk. Ilyen izgatottnak sem mostanában láttam a lányomat. Ő a legaranyosabb energiabomba a világon. Jó volt látni, ahogy mindennek örül, ahogy fel van pörögve. Az biztos, hogy elaltatni nem kell majd, mivel össze-vissza rohangált. Az már más kérdés, hogy én mennyire élveztem, hogy futhatok utána. Felbecsülhetetlen érzés az is, hogy ilyenkor egy családnak érezhetem magunkat. A hideg kiráz, amikor bámulom őket. Ők az én szerelmeim, akik mindennél fontosabbak. Sejtettem, hogy az egészet úgysem tudjuk bejárni, mivel hatalmas területen helyezkedik el az állatkert, ám ettől függetlenül rengeteg állattal találkoztunk. Zoénak szinte mindene flamingós, a kicsikém pedig megkérdezte, hogy hazavihetünk-e egyet a barátnőmnek. Legszívesebben elloptam volna egy madarat, hogy Borka odaadhassa neki. Olyan jó lelke van, azonnal Zoéra gondolt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszett, viszont enyhén szólva unalmassá vált egy adott bigyót nézni negyedórán át. A legfontosabb, hogy a gyerek nagyon élvezte, anya meg nem önző. Ahogy ígértem anyának, rengeteg képet készítettem róluk.
– Mehetünk ebédelni? – kérdeztem dél körül.
– A-a – válaszolta határozottan Bori. Nem is tudom, mit vártam. Talán azt, hogy egyből irányt váltunk? Naiv vagyok. Tíz perc könyörgés után sikerült ebédelnünk. Minden jól alakult néhány apróságot leszámítva, de ilyen az, ha az embernek van egy elkényeztetett gyereke. Úgy értem, hogy Borka nincs elkényeztetve, csak külső szemmel tűnhet úgy. Amikor már az apja cipelte, éreztem, hogy el kell hagynunk az állatkertet.
– Elfáradtál, cica? – kérdeztem tőle, miközben láttam rajta, hogy mindjárt elalszik. Nem is válaszolt, csak bólogatott. Amire kiértünk, elaludt az apja kezében. Óvatosan beraktam az ülésbe, és elindultunk haza. Lőttem róla egy képet, amit muszáj volt posztolnom. Nem szoktam telerakni a világhálót gyerekem képeivel, ám ezúttal kivételt tettem. Amikor hazaértünk, a szüleim tekintete Borkára szegeződött, ahogy épp aludt az apja karjai közt.
– Jaj, eddig bírta a drágám? – kérdezte anya.
– Ő még kicsi egy ekkora túrához – nevettem, miközben a szerelmem bevitte Borit a szobába. Meglepődtem, mert Zoé itthon volt. Nem akartam kíváncsiskodni, pedig annyira tudnom kellett az okát. Nem szóltam semmit, csak mosolyogtam. Elmeséltük a történteket, közben megmutattam az összes képet. Arra lettünk figyelmesek, hogy Borka kiabál, de természetesen nem engem keresett. Kijött a konyhába az apjával, majd mindenki elhalmozta kérdésekkel, amikre még én sem tudtam volna hirtelen válaszolni, nemhogy egy gyerek. Zoé felkapta, majd célozgatni kezdett.
– Milyen állatot akartál nekem hazahozni?
– Olyan rózsaszínt – válaszolta, miközben ásítozott.
– Ha rajta múlott volna, már lenne egy flamingód – kacsintottam. Miután kicsit észhez tért, bele is kezdett a mesélésbe. Hihetetlen, hogy milyen szövege van. Estefelé pár percre kettesben maradtam a barátnőmmel. Úgy éreztem, hogy itt az alkalom, hogy feltegyem a kérdést, amely egész áldott nap nyugtalanította az elmémet. Kimentünk az erkélyre, mert kivételesen ő is füstölni akart. Meggyújtottam a cigit, és egyből a lényegre tértem.
– Miért voltak nálad azok a dobozok? Itthon vagy, éppen cigizel velem. Mi a franc van? – kérdeztem.
– Néhány cuccomat hazahoztam, mert kicsit összevesztünk – válaszolta röviden.
– Sejtettem, hogy valami ilyesmi van a dologban.
– Majdnem megkérdeztem, hogy te mit szólnál egy-két dologhoz, de rájöttem, hogy egy nős pasival jársz – nevetett.
– Tekintsünk el a helyzettől – mosolyogtam.
– Elegem van abból, hogy több száz nőt követ, és folyton lájkolgatja a képeiket. Arra gondoltam, hogy belenézek a telefonjába, de lebuktam. A legjobb, hogy így nem is találtam semmi érdekeset – mesélte.
– Úgy érzed, hogy megcsal?
– Nem tudom. Tudja, hogy ilyen típus vagyok… – sóhajtott. – Miért csinálja?
– Passz. Ezek a pasik már csak ilyenek – mondtam, miközben elnyomtam a cigit.
– Mindegy, mert legalább százszor hívott azóta. Lehet, hogy később beadom a derekamat, és találkozom vele.
– Mit csinálnál, ha esetleg kiderülne, hogy megcsal?
– Egyértelmű: hazaköltöznék. Engem ne nézzen senki idiótának! – válaszolta felháborodva.
– Látom rajtad, hogy ideges vagy. Hagyjuk ezt a témát? – kérdeztem, közben a telefonja csörögni kezdett.
– Na, jó, elmegyek hozzá – mondta, majd berohant. Egyedül maradtam az erkélyen, és szótlanul bámultam az eget. Anya jelenlétre rángatott ki a transzból.
– Zoé hová szaladt? – dobta be a kérdést.
– A barátjához. Békülős este lesz – válaszoltam egyhangúan.
– Mindent értek! És veled mi van?
– Velem minden oké – mondtam, miközben elindultam befelé. Hátranéztem, ő csak rázta a fejét. Össze-vissza kavarogtak a fejemben a rosszabbnál rosszabb gondolatok. Nem akartam bemenni a szobába, mert akkor fix, hogy összevesztem volna életem szerelmével. Inkább elvonultam a fürdőbe. Ez az életnek nevezett faszság olyan igazságtalan, hogy ennél jobban már nem is lehetne az. Miért van az, hogy a világ legtökéletesebb pasija éppen jól érzi magát a gyerekünkkel, de reggel hazamegy, és minden ugyanolyan szörnyű lesz?
Nehéz elfogadni, hogy minden egyes nálunk töltött nap után Borkának egyre rosszabb lesz. Persze nem csak neki, de az én idióta érzéseim mit számítanak ilyenkor? Semmit. A lényeg, hogy a gyerek egyre nehezebb fogja elengedni. Kezdett elegem lenni ebből. Kénytelen voltam bemenni hozzájuk, hiába tudtam, hogy tök jól elvannak nélkülem is. Borka az édes mosolyával fájdalmat okozott, de nagyon reménykedtem abban, hogy nem csak nekem, hanem az apjának is. Meg kellett játszanom, hogy marha jól vagyok, közben belül összetörtem. Nem akarom, hogy fájdalmat érezzen, amikor nincs itt az apja. Bele sem mertem gondolni, hogy később hogyan fogom elmagyarázni neki, miért nincs velünk minden áldott nap az apja. Mivel Borka elaludt, lehetőségünk adódott beszélgetni. Nem kellett volna. Természetesen az lett a vége, hogy kiakadtam és bőgtem, végül kirohantam a szobából. Soha nem fogja megérteni, hogy ez a kapcsolat senkinek se jó. Ha ma éjjel lépne, akkor is késő lenne. Negyedóra se kellett, hogy az ágyba könyörögjön. Szó szerint az ágyba. Ilyenkor utálom magam a legjobban. Mérges voltam, mindaddig a pillanatig, míg el nem kezdte beadagolni a szokásos szövegét, amit már megint elhittem. Folyton elhiszem, amiket mond, miközben pontosan jól tudom, hogy semmi sem úgy lesz. Rettentő buta, elvakult és naiv vagyok.
Korán keltünk, mert a Führernek mennie kellett a tökéletes családjához.
– Addig nem mehetsz el, míg nem kárpótolsz újra az este miatt. Nagyon-nagyon kiakadtam, de úgy érzem, hogy teljesen jogosan – mondtam határozottan.
– Sietnem kellene – válaszolta, bár láttam rajta, hogy elgondolkodott az ajánlatomon. Kezdeményeztem a dolgot, de ezúttal nem csak szavakkal.
– Hű, nagyon szerelmes vagyok beléd – mondta, mikor már a vége felé jártunk. Nem válaszoltam semmit, pedig szívem szerint megint összevesztem volna vele. Ekkora baromságot, hogy még szex közben is össze tudnék veszni életem szerelmével a baromságai miatt. Nem az zavart, hogy pont szex közben lett belém szerelmes, hanem az egész kapcsolatunkból lett elegem. Szerencse, hogy Borka nem kelt fel előbb, már csak akkor, amikor a konyhában ücsörögtünk. Csodálattal bámultam a kócos kislányomat, ahogy az apja felé vette az irányt. Sikerült egyből elrontania a gyerek kedvét. Jól voltam lelkileg addig, míg nem hallottam, hogy mit mondott neki.
– Megvártam, hogy felkelj, szerelmem, de mennem kell – suttogta Borinak.
– Hova? – kérdezett rá.
– Nagyon sok dolgom van.
– Maximum annyi dolga van apádnak, hogy nyalizzon a feleségének is egy sort – vágtam rá, miközben felálltam az asztaltól.
– Lotti! – szólt rám édesanyám.
– Anya, szerinted normális, ami itt megy? – kérdeztem mérgesen.
– Persze, hogy nem az, de ezt ne a gyerek előtt mondogasd már! – mondta tovább. Másodpercek választottak el a sírástól, nagyon ideges voltam
– Gyere, nyuszi, megcsinálom a hajadat! – dobta be az ötletet anya, majd megfogta Borit, és bementek a fürdőbe. Ketten maradtunk.
– Ne haragudj, de ehhez nekem nincs kedvem. Meguntam – vágtam rá, aztán határozottan becsaptam magam mögött a szobám ajtaját.
– Lotti, ne csináld már – mondogatta, miközben jött utánam.
– Hagyj békén, és menj haza!
– Jó, elmegyek – válaszolta, aztán el is indult.
– Most tényleg itt hagysz? – kérdeztem zokogva.
– Tényleg. Majd szólj, ha megnyugodtál – válaszolta. Nem akartam elhinni, hogy komolyan lelépett, meg sem vigasztalt, nem is könyörgött. Elment és ennyi. Talán még soha nem csinált ilyet. Tovább bőgtem az ágyamban fetrengve, egyszerűen nem bírtam abbahagyni. Fájt, hogy itt hagyott. Negyedóra elteltével benyitott anya. Bori szaladt hozzám, de éreztem, hogy nem erre a látványra számított. Próbáltam mosolyogni, miközben törölgettem le a könnyeimet az arcomról.
– Lekísértük. Azt mondta Borkának, hogy estefelé jön. Csak, hogy tudj róla – fecsegte anyám, aztán becsukta az ajtót. Amikor meghallottam anyám szavait, egyből padlót fogtam. Olyan szinten mérges lettem magamra, hogy el mondani sem lehet.
– Tényleg azt mondta apa, hogy este jön? – kérdeztem Boritól, aki csak bólogatott. Akkora egy balfék vagyok, hogy ekkorát nem látott még a világ.
Mindent elkúrtam a hisztimmel. Összeszedtem magam, majd minden a megszokott ütemben történt. Három nap múlva mennek el anyámék, ami azt jelenti, hogy a közösségi oldalon meg kellene osztani, hogy van néhány szabad helyem. Sokszor felszabadít a munka, ám néha úgy érzem, hogy inkább lennék a gyerekkel. Délután megpróbáltam én is aludni, de nem ment. Eddig őt hibáztattam, most pedig magamat. Magamat okoltam, amiért megint megcsináltam a cirkuszt. Csak aggódom a gyerekem jövője miatt. A legtisztább az lenne, ha otthagyná végre a családját, és velünk élne, viszont nekem meg kellene tanulnom kezelni az ideggörcseimet. A hisztéria helyett örülhettem volna annak, hogy elmentünk az állatkertbe, ahol egy családnak éreztem magunkat, aztán ott volt az esti hancúrozás is… A francba. Amíg anya pancsolt Borival, apával beszélgettem. Elmeséltem neki a történteket. A sztorizás végére édesanyám is csatlakozott.
– Kicsim, annyira sajnállak, de nem tudok rajtad segíteni. Ez a legrosszabb érzés a világon! – nyögte be anya.
– Ne sajnálgass, nem kell. Annyit talán tudsz segíteni, hogy elmondod, hogy mi a szart csináljak! – kértem totál kiakadva. Láttam rajta, hogy gondolkodóba esett, a telefonom pedig nekiállt csörögni. Fogalmam sem volt, hogy merre van, ezért amire megtaláltam a plüssök között, letette az illető. Az illető, mi? Visszahívtam.
– Öltözz fel csinosan, baba! – parancsolt rám.
– Mennyire csinosan? – kérdeztem értetlenül, szinte szóhoz sem jutottam.
– Felejtsd el a Vans-et és a hülye papucsokat is – nevetett.
– Jól van – vágtam rá, miközben fogalmam sem volt arról, hogy mit tervez. Letettem, majd visszamentem a kis családomhoz a konyhába. Az édesanyám szája mosolyra állt, amikor meglátott.
– Anya, te tudsz valamit? – kérdeztem. 
– Csak hallottam róla, hogy hova mentek ma este, szóval öltözz fel dögösen! – röhögött.
– Miért, megyünk bárhova is? 
– Most az a bajod, hogy foglalkozni akar veled? – kérdezte apa.
– Dehogyis, csak nem értek semmit! – akadtam ki.
– Menj öltözni! – szólt rám anya.
– És Borka? 
– Vigyázunk rá, menj már! – parancsolta újra.
– Ez egy előre lebeszélt dolog? – nevettem kínomban. A szüleim nem szóltak semmit, csak vigyorogtak. Rohadtul izgatott lettem. Tényleg nem tudtam, mire készül életem szerelme. Természetesen az, hogy elvisz valahova, nem fogja helyretenni az életünket, viszont valóban dicséretes, hogy foglalkozik velem. Na, jó, velünk, hiszen Borkával is. A baj, hogy ez nem elég nekem, sem a gyereknek. Annyira, de annyira szükségem van rá. Bekullogtam a fürdőbe. Megfésülködtem, csináltam magamnak szemöldököt, viszont nem vittem a szépítkezést túlzásba, ahogy máskor sem szoktam. Totálisan kétségbe voltam esve, amikor megálltam a szekrényem előtt. Semmilyen normális ruhám nincs, minden vagy túl egyszerű vagy túl dögös. Amikor épp öngyilkos akartam lenni a ruhatáram miatt, anyám bejött, hogy érdeklődjön.
– Mondd meg, hogy hova megyünk! – förmedtem rá.
– Nem tudom, hogy hova mentek, csak annyit tudok, hogy mentek valahova – nevetett.
– Baszki, nincs egy normális ruhám sem – panaszkodtam, miközben dobáltam ki a szekrényből a göncöket. Anya úgy érezte magát, mintha egy butikban lenne, mert azonnal elkezdte kérdezgetni, hogy:
– Kicsikém, ezt felveszed még? – Fogott a kezében egy eléggé feltűnő felsőt.
– Azt viszel, amit akarsz – válaszoltam, miközben majdnem sírni kezdtem. Felállt, majd elkezdett turkálni a szekrényembe. Kivett egy fekete Givenchy pólót, és csodálkozva nézett rám.
– Ez eredeti? – Tüzetesen megnézegette.
– Biztos. Mit tudom én! Úgy kaptam – válaszoltam morcosan.
– Miért nem veszed fel ezt? Van papucsod is hozzá – mosolygott.
– A papucs tiltva van.
– Mikor számított neked az, ha valaki megtiltott valamit? – röhögött.
– Dobd ide! – vigyorogtam. Felvettem, és kerestem egy sima farmert, majd egy papucsot is előszedtem a szekrény aljából. Tudom, nem így kellett volna kinéznem, de így néztem ki. Több milliárdszor megköszöntem az édesanyámnak, hogy nem hagyta a padlón legyek. Annyiszor érzem ezt, hogy nélkülük meghalnék, és ez tényleg így van. Egy darabig még szerencsétlenkedtem, mire megérkezett életem szerelme. Amikor megláttam, egy különös érzés fogott el. Mintha megint szerelembe estem volna. Rosszulesett a történtek után. Oltárian vágytam rá, és nem is akartam már veszekedni. Milliószor megígértem már magamnak, hogy nem fogok hisztizni a kapcsolatunk miatt, ám ez sokszor elkerülhetetlen. Mindezt csak azért csinálom, mert nem tudom felfogni azt, ami van. Szóval ott tartottam, hogy nagyon bejött, mint mindig. Egyből rohant Borkához, aki épp aludni készült, nekem még csak nem is köszönt. Megálltam a gyerek ajtajában, onnan hallgattam, hogy miket mond neki. Azt ígérte, hogy reggel találkoznak, mert nem alszunk itthon. Ledöbbenten ácsorogtam tovább, de nem szóltam egy szót sem. Megállt előttem, végignézett, majd nevetni kezdett.
– Így akarsz jönni? – kérdezte.
– Így is megyek – mosolyogtam.
– Éreztem, hogy valami hasonló szettben fogsz várni.
– Ismersz. Nem vagyok elég csini? – nevettem kínosan.
– Dehogynem – válaszolta, aztán váratlanul megcsókolt. Elgondolkodtam, hogy hova a fenébe akar vinni, ahol még ott is fogunk aludni. Olyan hirtelen jött ez. Örültem, csak közben fogalmam sem volt a terveiről. Tudja, hogy nem szeretem a meglepetéseket. Gyorsan elköszöntem Boritól, majd kimentem a konyhába, ahol a szerelmem a szüleimmel beszélgetett. Kínos volt, ahogy odacsapódtam hozzájuk, szóhoz sem jutottam.
– Mehetünk? – kérdezte.
– Biztos, de amúgy hova akarsz menni? – kérdeztem vissza.
– Majd meglátod – mosolyodott el. Fura volt, hogy anyámék mindenről tudtak velem ellentétben. Miért szükséges ez a titkolózás? Megkéri a kezemet valami romantikus helyen, ugye? Már az autóban érdekesnek indult a beszélgetésünk. Arra a szintre kerültem, hogy kiszállok, aztán csináljon azt, amit akar. Folyton arra célozgatott, hogy én csak a szeretője vagyok, és nem is leszek több a közeljövőben. Próbáltam elmagyarázni neki, hogy van egy közös gyerekünk is, amire Ő a családja mellett kezdett el érvelni. Minden egyes mondata beleégett a fülembe, de főként a szívembe. Megint fájdalmat okozott. Amikor viszont arról nyilatkozott, hogy mennyire szeret, megváltozott a véleményem a kiszállás dologról. Dehogy akartam kiszállni az autóból. Örökkön örökké ezt akartam hallgatni. Megbolondított, mint mindig. Ez már tehetségnek számít, nem?
– Kezdek becsavarodni ettől a helyzettől – mondtam idegesen.
– Akkor hagyjuk abba – válaszolta tök komolyan.
– Mert ezt csak úgy abba lehet hagyni, ugye?
– Nem, de akkor döntsd el, hogy folytatod-e így, vagy majd valahogy túléljük egymás nélkül.
– Nyilvánvaló, hogy folytatni akarom. Az a baj, hogy nagyon szeretlek, és hidd el, hogy ha ez ellen bármit tudnék tenni, akkor rég megtettem volna – röhögcséltem.
– Én is nagyon szeretlek – mondta, majd csókolózni kezdtünk. A kialakult helyzetet inkább titulálnám romantikusnak, mint feszkósnak. Csak el akartam felejteni az egész vitát. Beláttam, hogy az égvilágon nem volt jó semmire sem. Mindennek a vége ugyanaz lesz: szeretjük egymást. Egész úton beszélgettünk. Valahogy szóba keveredett néhány gáz téma. Szerinte biztos, hogy gyanítja az asszony, hogy van valaki más is rajta kívül.
– Miből gondolod? – kérdeztem.
– Hazamentem, de csak pár órát voltam velük. Készülődni kezdtem, és le is léptem.
– Nagyon rafinált vagy – forgattam a szemeimet. Reménykedtem, hogy tudja az asszonya, és majd ki is dobja. Ezt csak azért gondolom így, hogy végre jól érezhesse magát mindenki. Végtelenül szemét vagyok. Ahogy közeledtünk a tett helyszínére, kezdett ismerős lenni a környék. Szinte teljesen sötét volt, amikor megérkeztünk, mégis tiszta lett előttem a kép, hogy hova a fenébe jöttünk.
– Most komolyan elhoztál ide, ahol körülbelül két éve megrendezted az első féltékenységi jelenetedet? – néztem csodálkozva.
– Nem voltam féltékeny!
– Ahhoz képest szépen megszorítottad a kezemet – pimaszkodtam, de csak azért, mert pontosan jól tudtam, hogy mennyire megbánta.
– Vegyük úgy, hogy az meg sem történt.
– Könnyű mondani – vágtam rá, miközben rágyújtottam.
– Pozitív élményeid nincsenek a hellyel kapcsolatban? – kérdezte, miközben bámult.
– De, vannak. Direkt mondtam az előzőeket.
– Ennél jobban is fel akarsz idegesíteni? – nevetett.
– Megpróbálnám, ha nem bánod – vigyorogtam. Miután elszívtam a cigit, be is mentünk. Minden viccet félredobva, jól éreztem magam vele, mint mindig. Kajálás közben megkérdeztem, hogy:
– Hogy jött az ötlet, miszerint itt is alszunk?
– Nem tudom. Gondoltam, jó lesz egy kicsit kettesben – mosolygott.
– Hát, az lehetséges – válaszoltam szintén fülig érő szájjal. Annyira megvoltam veszve, hogy legszívesebben már vacsora közben a számba vettem volna valamit, ami nem tartozik az ételek kategóriájába. Alig vártam, hogy végre kettesben legyünk, és beteljesedjen az előzőleg említett vágyam. Nem győztem még én bocsánatot kérni a dühkitörésem miatt. Akkora egy csicskagyász vagyok, hogy az hihetetlen. Mindegy már, hogy mi történik, csak az a fontos, hogy ha velem van, akkor boldog vagyok. Fel kellett hívnom anyámat. Érdeklődtem a gyerekem után, mivel aggódtam, hiába tudtam, hogy valójában nincs miért.
– Minden rendben van itthon, nyugodj meg! Inkább mesélj! Veled mi történik? – kérdezte anya a telefonban.
– Jó, megnyugszom! – vigyorogtam. – Az előbb fejeztük be a kajálást, most pedig a szoba felé tartunk – meséltem.
– Ki is békültetek?
– Szerinted? – nevettem.
– Annyira vegyes érzéseim vannak veletek kapcsolatban – nyögte be.
– Mégpedig?
– Holnap elmondom. Aludj jól!
– Nem hiszem, hogy mi aludni jöttünk ide, viszont ti tényleg aludjatok jól! Ha bármi van, elérsz! – nyugtattam anyámat, de főként magamat. Ugyanabba a szobába tértünk vissza, ahol már annak idején is szexeltünk egy jót. Egy kicsit elgondoltam, hogy anyámnak milyen vegyes érzései lehetnek. Jó, hogy együtt vagyunk, de közben szar? Hamar sikerült elterelnie a gondolataimat. 
– Ha akarod, akkor most lefényképezlek – röhögött.
– Olyan szemét vagy. Végtelenül nyomorék voltál akkor – mondtam. Nem volt kedvem befeküdni a pezsgőfürdőbe, eléggé fel voltam pezsegve anélkül is. Lefeküdt az ágyra, én pedig direkt kimentem az erkélyre, hogy elszívjak egy cigit.
– Mást szívj, baba – kiabálta utánam. Nem szóltam vissza, csak dobtam egy pimasz mosolyt. Hihetetlen ez az egész. Még mindig nem képes az agyam feldolgozni azt az információt, ami már egy jó ideje megkeseríti a mindennapjaimat. Szándékosan lassan szívtam a cigit, mert azt akartam, hogy igenis várjon rám. Elmentem kezet mosni, Ő pedig szótlanul bámult. Lefeküdtem mellé, és csókolózni kezdtünk. Hamar lekerült a százezer forintos póló rólam. Én is úgy cselekedtem, ahogy Ő, annyi különbséggel, hogy nekem nem volt fogalmam arról, hogy hány ezer forintos pólót hajítottam el. Teljesen átadtam magam a beteges fétisemnek. Na, jó, talán annyira nem is az, de össze-vissza nyalogattam a mellbimbóját, és egy kicsit harapdáltam is itt-ott. Hirtelen támadt egy őrült ötletem, szóval felálltam, és kimentem az erkélyre. Cigizés közben megfigyeltem, hogy tök jó kanapé van kint, úgyhogy egyből afelé vettem az irányt. Nagyon hűvös volt odakint, ami egy cseppet sem zavart.
– Ne gyújts rá, baba! – kiabálta.
– Gyere ki!
– Mit akarsz itt? – nevetett, miközben megállt az ajtóban.
– Ülj le! – mutattam a kanapéra. Szót fogadott, leült, én pedig az ölébe. Ott folytattuk, ahol abbahagytunk. Nagyon libabőrös voltam. Ezt főként a szerelmem váltotta ki belőlem, ám egy kicsit fáztam is. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy vajon megláthatnak-e itt minket, de ahogy egyre jobban belemerültünk a dolgokba, úgy távozott el az agyamból ez gondolat. Eljött az a pillanat, amire már az étteremben is vágytam. Váratlanul ért, amikor megfogta a fejemet, megsimogatta az arcomat, aztán felállt, és lerángatta rólam a farmert. Később beszélhetünk a skinny jeans előnyeiről és hátrányairól is, ha szeretnétek. A földön már mindenféle ruhadarab megtalálható volt, és egyre több. Imádtam azt az érzést, amikor a lábaim között tette a dolgát.
– Várj egy picit – mondtam.
– Mi a baj? – kérdezte. Bementem, hogy keressek egy takarót, mert tényleg fáztam, viszont semmiképp sem akartam bemenni. Mivel nem találtam semmit, csak a hatalmas ágyra való takarót, visszamentem.
– Ennyire fázol, baba? – kérdezte.
– Aha, de azt a nagy takarót nem akarom kihozni – válaszoltam, miközben megpillantottam, hogy a kanapénak felnyitható a teteje. Akkora mákom volt, hogy találtam néhány pink plédet. Persze az nem fontos, hogy milyen színű, de nagyon jól nézett ki.
– Folytatod? – kérdeztem vigyorogva, és már betakarózva. Egyre hangosabban élveztem az estét. Még csak a nyelvérzékénél tartottunk, de alig bírtam visszafogni magam. Aztán egy kicsit lovagoltam. Imádtam, ahogy szorosan magához ölel.
– Megsértődsz, ha most én mondom azt, hogy nagyon szerelmes vagyok? – súgtam a fülébe. Nem válaszolt, hanem beleharapott a nyakamba. Nos, ettől még jobban beindult köztünk a történés. Misszionárius pózban fejeztük be. Volt egy jó kis orgazmusom, jól szórakoztunk, így minden jónak bizonyult. Ne túlozzunk! Az utóbbi idők legjobbika volt. Elkezdett öltözni, viszont én csak vigyorogtam a plédbe csomagolva.
– Gyere ide – suttogtam. Leült mellém, aztán magához is húzott. Nem bírtam ki, szóval beleültem az ölébe.
– Nem maradhatnánk így örökre? – motyogtam.
– Jó lenne – válaszolta, miközben simogatta az arcomat. Minden rosszat elfelejtettem, ami a minap történt. Nagyon-nagyon szerelmes voltam belé. Meseszerű volt az egész. Körülbelül még egy órán át ebben a pózban voltunk kint, majd bementünk.
– Azt mondtam anyának, hogy ma nem fogunk aludni – nevettem, miközben ledőltem az ágyra.
– Mit szeretnél? – kérdezte mosolyogva.
– Az előző dolog is megfelel, csak idebent – válaszoltam, majd rá is másztam. Ez az éjszaka kárpótolta az összes gyorsan lezavart szexuális tevékenységet, ami mostanában jellemző volt nálunk. Hajnali öt órakor még a kádban fetrengtem. Az lett volna a legjobb, ha megáll az idő, hiszen annyira tökéletes volt minden. Mostanában nem is gondoltam ilyesmire, hogy elhoz egy hotelbe, megetet, aztán megdug. Ez már nagyon kellett. Mivel már aludt, óvatosan bemásztam mellé az ágyba. Nem hagyhattam ki, hogy ne lőjek egy képet kettőnkről. Az őszintét megvallva, elég ijesztő fejem volt. Szemeim már alig voltak, de mi a lényeg, lányok? Szemöldök és pumpált ajkak legyenek, a többi nem számít! Átvette az irányítást felettem az álmosság és a fáradtság, ezért küldtem Arinak egy nyomi képet a nyomi fejemmel. Ahogy letettem a telefont, el is aludtam. Boldogan tértem nyugovóra.
Nyolc óra után pár perccel arra lettem figyelmes, hogy minimum húsz értesítést kaptam, össze-vissza rezgett a telefonom. Alig tértem észhez. Végigpörgettem az értesítéseket gyorsan, mert hallottam, hogy a szerelmem tusol. Reménykedtem abban, hogy még egy kicsit szerelmeskedünk. Amanda azt kérdezte, hogy mikor fogok dolgozni, anya küldött néhány képet Boriról, miközben reggelizik, valamint Ariana is reagált a hajnali akciómra. Kikapcsoltam a netemet, aztán nehezen, de elindultam a fürdőszoba felé. Mielőtt beértem volna, az emberem pont kinyitotta az ajtót.
– Lemegyünk kajálni? Nagyon éhes vagyok – mondta, miközben puszilgatott.
– Én egyáltalán nem, de ha megvársz, akkor lemegyek veled – válaszoltam, majd bementem, hogy összeszedjem magam. Széjjel voltam esve. Majdnem elaludtam, miközben bámultam, hogy reggelizik. Az egyedüli dolog, amire éhes voltam, az Ő volt. Megbeszéltük, hogy felmegyünk, összekapjuk magunkat, és elindulunk haza. Felhívtam édesanyámat, aki tájékoztatott arról, hogy minden rendben van a gyerekkel, meg persze velük is. Tíz óra elmúlt, amikor beestünk az ajtón. Legalább is, én úgy estem be. Beléptünk a nappaliba, ahol apám ücsörgött egyedül, a tévét bámulta.
– Hát a többiek? – tettem fel a kérdést kíváncsian.
– Elmentek vásárolni kábé húsz perce, úgyhogy még várhatsz – mosolygott.
– Aludnom kell – mondtam, majd be is vonultam a szobámba. A fiúk nekiálltak csevegni egymással, én pedig ledobtam magam az ágyra. Hallottam, hogy csörög a telefonja. Sejtettem, ki lehet a telefonáló. Percekkel később bejött.
– Megvárom Borit, aztán hazamegyek – közölte, miközben leült az ágyra, és simogatni kezdte a popsimat.
– Rendben, de mikor jössz újra?
– Fogalmam sincs, baba – válaszolta szomorúan. Izzott a levegő köztünk, míg meg nem hallottuk, hogy anyáék hazatértek. Ha később jönnek, tuti, hogy megint szexelünk. A fülembe súgta, hogy vegyük úgy, hogy a szülinapi vacsora is megvolt. Még véletlenül sem kell aggódnom emiatt.
– És az ajándék? – pimaszkodtam.
– Az te voltál – mosolygott.
– Édes vagy! – röhögcséltem. Borka berontott a szobába, mert a papája elárulta neki, hogy épp őt várjuk. Annyira hiányzott, hogy el sem akartam engedni. Anya beköszönt, aztán nekiállt főzni.
– Nem maradsz? Anya főz – kérdeztem vigyorogva.
– Nem, szerelmem. Megyek – válaszolta, aztán lenyomott egy puszit nekem és Borinak is. Lekísértük a parkolóba, majd percek elteltével elment. Nem felejtettem el megköszönni neki a tegnap esti műsort, ami nagyon-nagyon bejött. Annyira tökéletes volt. Olyan gondtalannak éreztem magam. Megfogadtam, hogy nem csüggedek, nem fogok szomorkodni, mert érzem, hogy nagyon szeret. Reménykedem benne, hogy egyszer másképp dönt majd. Sikeresen elaludtam Borkával ebéd után. Imádom a gyerekem, mindig boldoggá tud tenni. Viszont hiányérzetem volt. Meg tudtam volna bolondulni. Amikor felébredtem, válaszoltam Amandának a reggel küldött üzenetére, valamint Arianának is. Bori olyan gyönyörű, egyszerűen tökéletes. Legalább tíz képet csináltam róla, miközben aludt. Összehoztunk egy tökéletes kisbabát, aki lassan kétéves lesz. Hihetetlen, hiszen olyan, mintha csak tegnap született volna. Az egyszer biztos, hogy arra fogom bátorítani, hogy soha ne adja fel az álmait, és ne hagyja, hogy más útra tereljék. Megtanítom neki azt is, hogy mindig az eszére hallgasson, ne legyen olyan buta, mint az anyja volt, miután megismerte az apját. És anyukámmal nem sikerült teljesen megvitatni a telefonban említett dolgokat. Örül, hogy boldog vagyok, ám nem sok esélyt lát a változásra. Este a lefekvéshez készülődtünk a gyerekkel. Úgy döntöttem, hogy mivel alig találkoztunk a szállodás dolog miatt, így vele fogok aludni. Megbeszéltük, hogy ebből nem lesz rendszer, csak nagyon hiányzik. Szerencsésnek éreztem magam, hiszen úgy tűnt, hogy Bori megértette, amit magyaráztam vagy tíz percig. Szinte az egész szobáját meg lehetett találni az ágyamban, minden egyes játékát hozta. Játszottunk, amikor hallottam, hogy valaki csenget. Nem törődtem különösképpen vele, gondoltam, majd anyám felengedi az illetőt. Persze sejtettem, hogy ilyenkor ki lehet a látogatónk. Két perc elteltével anya benyitott.
– Babám, az apukád mindjárt itt van – szólt Borkához. Rám nézett a hatalmas barna szemeivel, a szája pedig egyből mosolygósra állt. Kár lenne tagadni, én is vigyorogtam. Nem értettem az egészet. Szóvá tettem az értetetlenségemet, amikor belépett az ajtón.
– Úgy köszöntél el, hogy majd egyszer eljössz. Idáig bírtad? – mosolyogtam.
– Idáig bírtam a világ leggyönyörűbb hölgye nélkül – válaszolta. Jobb választ nem is kaphattam volna, ez volt a minimum. Lehet ennyire szeretni valakit, vagy ez már természetfelettinek mondható? Egy csomót beszélgettünk, és végül hárman aludtunk el. 
Kellemetlen volt arra ébredni, hogy egy unikornis beleállt a hátamba. Aranyat ért a reggelem, hiszen azok mellett ébredtem, akiket mindennél jobban, még az életemnél is sokkal jobban szeretek. Rájöttem, hogy akkor vagyok a legboldogabb, amikor kettőjükkel lehetek, a többi boldogságnak tűnő szösszenet csak felszínes. Nem én utálom az életemet, hanem az élet gyűlöl engem. Az az érzés, amikor azt hiszitek, hogy minden jó, minden tökéletesen alakul, aztán jön valami, ami romba is dönti mindezt. Ismeritek ezt? Jelentem, borzasztó. Mindketten örültünk, hogy a szerelmem eljött, és velünk aludt, mert másról szó sem esett. És ezzel még semmi baj nincs, de lelépett. Sokkal jobban tetszett volna, ha legalább ebédig marad, de sajnos nem így lett. Reggeli után lekísértük az autójához, amit abban a pillanatban legszívesebben felgyújtottam volna, majd százszor elmondta, hogy mennyire szeret minket, és eltávozott. Az egyetlen pozitív töltetű dolog ebben a búcsúban az volt, hogy Borka nem rendezett jelenetet. Mostanában egész jól fogadja, hogy az apjának rengeteg dolga van, így nem tud mindig velünk lenni. Talán a gyerek okosabb, mint én? Minden percben tombolnék, amikor itt hagy. Miután jól laktunk a finom ebéddel, amit anyának köszönhettünk, Borisz el is aludt. Egy csoda ez a kislány. A legtökéletesebb gyerek, akit valaha láttam. Hiába, akinek ilyen anyukája van, az nem is lehet más, mint tökéletes. Remélem, halljátok az iróniát! Kimentem a nappaliba, hogy szórakoztassam szülőanyámat, de hamar félreállt a szám, amikor feldolgoztam, hogy ki tudja, mikor láthatom újra életem szerelmét.
– A szerelem szar – sóhajtottam. – Várj, nem is! A szerelem szopás, olyan igazi mélytorkos – nevettem fel, miközben ledőltem a kanapéra.
– És neked muszáj szopnod? – kérdezte.
– Nem muszáj, de szeretek.
– Tudod, mi a legnagyobb baj veled?
– Ha?
– Az, csibém, hogy nulla az önbecsülésed. Simán beletörődtél ebbe a helyzetbe – magyarázta.
– Mondj újat! – háborodtam fel.
– Szerinted nincs még egy olyan pasi, aki oda lenne érted? Aki a tenyéren hordozna, és szívből szeretne?
– Azokról a kanikról dumálsz, akik azzal akarnak elcsábítani, hogy napi kétszer elküldik az Instán az álló farkukat? – röhögtem.
– Nem azokról beszélek! Múltkor az egyik munkatársamnak hozott a nagyon jóképű fia ebédet, és beszélgetni kezdtünk. Valahogy szóba keveredett, hogy hiába ügyvéd, tele van lóvéval, mégsem talál magának barátnőt. Meséltem neki rólad, majd mutattam egy-két képet is.
– Anya!
– El volt ájulva a szépségedtől – hiába szóltam rá, folytatta.
– Anyukám!
– Ne gondold, hogy Ő az egyetlen férfi, aki…
– Anikó!
– Na, tűnj a szemem elől! – parancsolt rám.
– Hova? – kérdeztem értetlenül.
– A fürdőbe, és mosd ki a szádat szappannal! Engem te ne Anikózzál le! – nevetett.
– Bocsánat, csak felidegesítesz – mosolyogtam.
– Miért hiszed azt, hogy csak Ő létezik? Nem lehetsz ennyire naiv!
– Ezt már milliószor megbeszéltük. Szeret engem, folyton mondja. Reggel is ezt hajtogatta – forgattam a szemeimet.
– Gondolom, szex közben – pimaszkodott anya tovább.
– Hé, te az anyám vagy, mellettem kellene állnod!
– Melletted is állok, csak nehezen viselem, hogy ennyire buta vagy.
– Kösz, de tényleg – mondtam, aztán bementem a szobámba. Nekiállt érvelni egy jól kinéző ügyvéd mellett, hát, komolyan mondom, eldobom az agyamat! Nekem nem egy ügyvédre, vagy egy dickpicure-t küldözgető pasira van szükségem, hanem rá. Arra az emberre, akit jobban szeretek még az életemnél is. Abban talán igaza van, hogy akadna más, de nem kell. Ott van Alex is. Mindent elkövetne azért, hogy megkaphasson, akár csak egy éjszakára, de megkaphasson. És ő sem érdekel. Apropó, Alex! Ősidők óta nem beszéltem vele, pedig az idiótaságait leszámítva, nagyon jó társaság. Lecsekkoltam, hogy az orosz hercegnő alszik-e, majd kisiettem az erkélyre telefonálás és cigarettázgatás céljából. Hirtelen ötlet volt, hogy felhívjam azt a személyt, aki akár a csávóm is lehetne, ha nem lennék ennyire elvakult és szerelmes. Rengeteget beszéltünk. Néhány olyan dolgot is mondott, amik nagyon megleptek.
– Végleg szakítottunk – mondta.
– Mi történt? – kérdeztem meglepetten.
– Féltékenység, meg ilyenek. Ezért lenne jobb veled, mert a pasidnak felesége van, tehát nem vagy féltékeny típus – nevetett.
– Te most szemtelenkedsz velem?
– Dehogy, bébi. Nem illettünk össze, egyre több lett a feszkó, ezért mindkettőnk döntése alapján vége lett – tette hozzá.
– Sajnálom! Nagyon sokáig voltatok együtt, ezért sem értem, hogy ennyi idő után derült ki, hogy nem illetek össze? – kérdezősködtem.
– Nem kell sajnálni, mindig akad valaki – röhögött. – Ja, azért csak fény derült rá. Nem bánt ám a dolog.
– Örülök, hogy így elvagy – mondtam, majd tovább firtattuk ezt a kínos témát. Félóra után sikerült elköszönnünk egymástól, miután megbeszéltük, hogy össze kellene futni a közeljövőben. Ezúttal nem szólt be, normális volt. Mindenesetre sajnáltam, hogy szakítottak. Érdekes, hogy ilyen hosszú idő után derült ki, hogy mégsem működik a kapcsolat. Megint a kislányommal aludtam el, ám sajnos most az apja nélkül. Olyan hirtelen jött a tegnapi, és hirtelen el is ment. Minden percben szükségem lenne rá.
Megint munkába kellett állnom. Anyámék hazamentek, Borit pedig Bogira bíztam. Egy pénteki nap, miután végeztem a munkával, bementem a szobába. A csodálatos gyerekem éppen a bébicsőszt szórakoztatta, de ahogy beléptem, rohant hozzám. Hiányzom neki, ha ilyen sokat dolgozom. Ez így szörnyen nehéz. Legszívesebben a nap minden percét vele tölteném. Egymásra vagyunk utalva. Szinte mindig csak ketten ébredünk fel, alszunk el. Az apja jóformán szarik ránk, Zoé folyton Benjinél lazul, anyámék otthon vannak, szintén dolgoznak, valamint Niki is elfoglalt, pont úgy, ahogy Ariana. Boginak hálás vagyok, amiért ilyen odaadással, szeretettel foglalkozik a kisbabámmal. Jobb embert nem is találhattam volna. Szívesen bízom rá Borkát. Amikor elmegy, mindig azt hallgatom, hogy Bogi milyen aranyos. Az egész napot képes végigjátszani, sokszor végigszenvedni vele. Jó tudni, hogy vannak még ilyen rendes és önzetlen emberek, mint a bébicsőszünk. Minden rendben volt, aztán beköszöntött a valódi ősz. Az időjárás a hangulatomat tükrözte. Elmúlt a perzselő napsütés, ezt felváltotta a folytonos esőzés, amit utálok. Eljött az október, ami az eddigi életem egyik legnehezebb időszaka felé sodort. A kislányom egyik percről a másikra iszonyatosan anyás lett, így nem volt hajlandó többé megtűrni még Bogit sem maga körül. Hosszas tárgyalás után úgy döntöttem, hogy megköszönöm az eddigi munkáját, de többet nem kell jönnie. Úgy sajnáltam. Ő volt az egyik legkedvesebb ember, akivel valaha találkoztam. A gyerekem kezelhetetlen lett. Folyton rajtam lógott, így munkámat sem tudtam normálisan elvégezni. Hirtelen a legjobb ötletem az volt, hogy velem lesz a szalonban, míg dolgozom. Rövid időn belül bebizonyosodott, hogy ez így nem mehet tovább, hiszen koncentrálni sem tudtam tőle, ezért kivettem pár nap szabadságot, pontosabban két hétnyit. Abban reménykedtem, hogy ha több időt töltünk együtt, akkor majd minden visszatér a régi kerékvágásba. Az estéim nagy része azzal telt, hogy bőgtem, mert nem volt mellettem senki. Zoét nem hibáztathatom, ahogy a többieket sem. Nem tudnak minden percben mellettünk lenni. Ezt az egészet én akartam, és egyedül is meg tudom oldani. Hiába kértem anyukámtól tanácsot, egy lehetetlen dolgot javasolt: szerinte hagyjam abba a munkát addig, míg Borka nem megy bölcsődébe. Teljesen kétségbe voltam esve ettől. Ez egy hatalmas város, itt bármi megtörténhet. Nem akartam kitenni semmilyen veszélynek a gyerekemet. Jobbnak láttam, ha itthon marad valaki felügyelete alatt. Féltem attól is, hogy érzelmileg távol kerül tőlem, vagy ebben a helyzetben nem megy neki a szocializálódás. Úgy tűnt, mintha lehetetlen lenne összeegyeztetni a gyereknevelést és a munkát. Egyre jobban azt éreztem, hogy utálom ezt a várost, utálom a környezetemet, és minél előbb meg akartam szabadulni ettől a fojtogató, élni nem hagyó érzéstől. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmi valaha megfordul a fejemben. Borka apukájával hetek óta nem találkoztunk, és már elkönyveltem magamban, hogy felesleges idegeskedni. Attól, hogy stresszbe vágom magam, Ő még nem lesz itt. Kínzott a gondolat, miszerint az égvilágon senkinek nem tudok megfelelni. Cserben hagytam a gyerekemet, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rám, nem szántam rá elég időt. A szerelmemnek sem felelek meg, hiszen akkor már rég dobta volna a feleségét értem. A szüleimről nem is beszélve. Ők sem ilyen életet képzeltek el nekem. Minden jel arra mutatott, hogy előbb-utóbb fel kell hagynom az álmaimmal, és leszállni a földre. Túlságosan is tökéletes volt az elmúlt pár évem itt. Hát, eljött az ideje, hogy minden borzasztó legyen. Nem tudtam reálisan gondolkodni. Jó volt a nap huszonnégy órájában a lányommal lenni, bár az összes energiámat elszívta. Kis vámpír. Bűntudatom volt, amiért a hülye meló miatt képes voltam egy bébiszitterre bízni, ám amikor csekkoltam a bankszámlámat, igencsak jobb kedvem lett. Arra gondoltam, hogy ebből akár vehetnék egy autót is, hiszen már egy ideje egy CLS-re vágyom. Jó, talán most az egyszer nem kellene elszórni a lóvét, mikor magam sem tudom, hogy hogyan tovább.
Egy nyugodtnak tűnő pénteki nap estéjén Zoé váratlanul beesett az ajtón.
– Ööö… Zoé?
– Itthon leszek egy darabig, mert az autóm szervizben van – mesélte, miközben ölelgetni kezdte Borit.
– És Benji?
– Nem akarta elfogadni a döntésemet, én pedig azt nem akarom, hogy minden reggel ő vigyen be a cukrászdába. Innen tíz perc sétálással is beérek kényelmesen, akkor minek kellene hurcolnia? – akadt ki.
– Ó, persze! Jaj, én viszont nagyon örülök, hogy itt vagy. 
– Mi a helyzet? – kérdezte. Elmeséltem neki mindent az égvilágon, ami nyomasztotta a lelkemet és a szívemet. Nem akartam keríteni, így közöltem azt is, hogy:
– Figyelj, Zoé… – sóhajtottam. – Én nem akarok már itt lenni.
– Ezt meg hogy érted? – kérdezett vissza ijedten.
– El szeretnék költözni – válaszoltam röviden.
– De hová mennél? Haza, vagy esetleg Siófokra a szüleidhez? 
– Fogalmam sincs, csak annyit tudok, hogy nem akarok itt maradni.
– Felépítetted a karrieredet, körülbelül harminc percre van tőletek a gyereked apja és a legjobb barátaid itt élnek. Miért dobnád ezt el?
– Annak nincs értelme, hogy a vendégeim felé felháborodottan fogadta azt, hogy megint nem tudok dolgozni két hétig. Elfordultak tőlem… – emeltem fel a hangom. – Kerestek másik pillást. Egyszerűen nem értik meg, hogy egyedül nem tudom összeegyeztetni a munkát és a gyereknevelést. Borisz apjának teljesen mindegy, hogy hány percre van tőlünk, ha baszik ránk – magyaráztam tovább, miközben majdnem elsírtam magam.
– Lotti, gondold ezt át! Nem olyan katasztrofális a helyzet, ahogy te azt elképzeled. Elment a vendégeid fele, de majd lesznek újak. A szerelmed pedig úgyis jön, ha tud. Ne aggódj! – mondta, aztán megölelt.
– Nem akarok én újakat itt. Nem akarok itt maradni – nyávogtam tovább. 
– Menj haza akkor egy kicsit – javasolta.
– Haza? – kérdeztem.
– Aha. Vagy akkor menj a szüleidhez Siófokra. Gondold át ezt az egészet. Különben mit gondolsz, tudnál lakást venni máshol? 
– Nem vennék lakást sehol. Kertes házat szeretnék – nevettem kínomban.
– Ha a Balaton mellett tudnád elképzelni, akkor gyanítom, hogy lőttek ennek a lakásnak. Nem?
– Én szívesen eladnám, de te nem, így ez a része felejtős – válaszoltam.
– Akkor hitelbe kell verned magad. 
– Tudod, mit? Maradok! – vigyorogtam. Nem, egyáltalán nem éreztem azt, hogy nekem itt a helyem, csak nem akartam tovább boncolgatni ezt a kínos témát. Zoéval közösen vettük ezt a lakást, nem úgy működik, hogy eladom, ha akarom. Minden negatív gondolatot leszámítva, szeretem az otthonomat, de meg tudnám szokni, ha valahol máshol kezdhetném újra az életemet. Megfogadtam a barátnőm tanácsát, miszerint hazamentem, az igazi otthonomba. Amikor ezt közöltem a szüleimmel, a reakciójuk az volt, hogy maradjak bármeddig, viszont várjam meg őket. Imádom az ősöket, ám ezúttal rohadtul nem voltam kíváncsi rájuk. Kettesben akartam lenni Borkával. Gondolkodni akartam a jövőmön, ami idáig elcseszettnek mutatkozik, akárcsak a múltam.
Amikor beléptem a régi szobámba, az első dolog, ami feltűnt, az egy hasonló gyerekágy volt, mint amilyen a gyerekemé. Nem különösképpen zavart, hogy anyám dolgozik, felhívtam.
– Jó napot! Csak egy rövidke kérdés: Mi ez a kiságy a szobámban? – kérdeztem.
– Szia, kicsikém! Ja, nem is mondtuk? Már amikor megvettük Borkának, hogy komfortosabb legyen a szobád – válaszolta.
– Tök jó, hogy mindenből kihagytok – sóhajtoztam. – Mindegy, kösz. Úgy látom, hogy tetszik neki, mert már azon ugrál. Leteszlek, cső – mondtam, majd így is cselekedtem. Mindig, de mindig meg tudnak lepni. Később minden jól alakult. Együtt készítettünk vacsorát, meséztünk, játszottunk, aztán sikerült elaltatni az új ágyában. Meglepetésként ért egy hívás egy szívemhez közel álló férfitól. Most azt hittétek, mi, hogy Borisz apukája hívott? You got pranked. Alex keresett késő este. Indokolatlannak tűnt a dolog, mire rákérdezett a lényegre. 
– Felmehetek, cicus? – kérdezte hízelgően.
– Menj nyugodtan, Zoé otthon van – válaszoltam röhögcsélve.
– És te merre vagy?
– Itthon. Mármint a szülőfaluban. Az Isten háta mögött, tudod.
– Mindent értek. Kettesben vagy Borival? – kérdezősködött.
– Kettesben. Miért?
– Ja, csak úgy megkérdeztem – finoman köhögött.
– El szeretnél jönni? Esetleg – direkt köhögtem én is.
– Ha szabad, akkor elmennék, ja.
– Késő van már.
– Ahhoz, hogy láthassalak, sosincs. A címet írd le, és várj türelmesen.
– Igenis, főnök úr – kuncogtam. Akkora egy hülye vagyok. Mi a francért mondtam neki, hogy kettesben vagyok a gyerekkel? Megint nyomulni fog. Talán az egy jó pont, hogy képes eljönni, pedig egész finom távról beszélhetünk. Jó pont? Mit számít? Ő csak a haverom. Másfél óra múlva kinéztem az ablakon, bár őt nem láttam még, azt viszont meg kellett tapasztalnom, hogy megint szakad az eső. Talán, ha egy félórát kellett várnom, meg is érkezett Alex. Felhívott, hogy menjek ki elé. Esernyőt nem találtam, úgyhogy egy pulcsiban rohantam ki, hogy ne ázzak szarrá. Szó szerint szakadt. A teraszig futottunk, ahol mindketten rágyújtottuk. Kínos volt, amikor majdnem megfagytam, ő pedig átölelt. Rohadt fura és kínos volt. Rengeteget beszélgettünk, miközben elpusztítottuk a maradék kaját, ami miatt nem győzött dicsérni. Jólesett, hiszen a főzőtudományom valójában egyenlő a nullával. A vendégszobában megvolt ágyazva, szóval már azt sem kellett, csak ledőltünk az ágyra. Persze nem úgy, ahogy a szerelmesek vagy ilyesmi… csak, mint holmi barátok. Annyira jólesett, hogy eljött, meghallgatta minden problémámat, és segíteni próbált nekem. Úgy tűnt, mintha megint olyan jóban lennénk, mint régebben. Amikor be akartam menni a szobámba, hogy aludjak, megfogta a kezemet, és visszahúzott az ágyra. A szívem a torkomban dobogott. Rávigyorogtam, mert nem értettem, mit akar. Simán megcsókolt volna, ha hagyom, de elfordítottam a fejemet, valamint annyit tettem hozzá, hogy:
– A barátok nem szoktak csókolózni. Ezt még a hülye is tudja – mosolyogtam.
– Akkor lépjünk ki ebből a zónából – javasolta, miközben megint megpróbált lesmárolni.
– Nem hiszem, hogy én ebből csak úgy ki szeretnék lépni. Jó éjt! – köszörültem meg a torkom, majd elindultam az ajtó felé.
– Ettől még nem csalnád meg életed szerelmét! – válaszolta feldúltan.
– Hagyjuk ezt.
– Ha úgy vesszük, ő folyton megcsal – nevetett gúnyosan.
– Jó éjt! – mondtam határozottan, miközben gyorsan lekapcsoltam a villanyt és ezzel egy időben becsuktam az ajtót is. Hallhatta, hogy kimentem a teraszra, így természetesen utánam jött.
– Meddig akarod még ezt játszani velem? – kérdezte tök komolyan.
– Mit játszom veled? Ha jól emlékszem három perccel ezelőtt beszéltük meg, hogy barátok vagyunk – pimaszkodtam, és rágyújtottam.
– Adj egy cigit! – nyögte be, én pedig jóformán hozzávágtam. Nem szóltunk egymáshoz percekig. Neki lett volna mondanivalója, láttam rajta, viszont nekem semmi. Meghúztam a határt évekkel ezelőtt, miért akarja folyton átlépni? Szerencsémre előbb elszívtam, mint ő, így lehetőségem nyílt besurranni. Egy kicsit megsajnáltam, amikor olyan szomorúan nézett rám, így adtam az arcára egy puszit, majd bekullogtam. Egy kicsit sikerült összezavarnia, de nem éreztem különösképp semmit. Aludtam nagyjából négy óra hosszát, mert felébresztett a telefoncsörgés. Alig láttam valamit, de gyorsan felvettem, nehogy Borisz is felriadjon.
– Szerelmem – szólt bele tudjátok, hogy ki.
– Szia! – köszöntem izgatottan.
– Bemenjek, vagy zavarnám a vendégedet? – kérdezte furcsán. Csak fogtam a fejemet, hogy hogy a fenébe került ide pont most, amikor kurvára nem kellett volna.
– Miért zavarnád? – nevettem, de olyan kibaszottul kínosan.
– Ilyen hamar túlléptél? 
– Hülye vagy? – kérdeztem, és rányomtam a telefont. Megkerestem az elázott pulcsimat, hogy kirohanjak a ház elé. Akaratlanul is mosolyogni kezdtem, amikor megláttam az autójában ücsörögve. Beültem mellé, és azonnal meg akartam csókolni, de nem hagyta.
– Túl sok ideig nem tudtam menni, ez tény – mondta.
– Ha arra gondolsz, hogy máris egy faszi van nálam, akkor nem tévedsz olyan nagyot, csakhogy ez más – válaszoltam.
– Fogadni merek, hogy Alex van itt. Megismerem az autóját, lehet neki bármennyi…
– Igen, ő – válaszoltam szinte suttogva.
– Látod, pont ezért fogok hazamenni. 
– Eljött este, mert totál magam alatt voltam, és csak beszélgettünk. Végig ott aludt a vendégszobában, egy ujjal sem ért hozzám. Mi bajod van? – kérdeztem felháborodottan.
– És te hogy bírtad ki, hogy nem ért hozzád? 
– Ja, hogy így állunk – húztam fel kérdőn a szemöldököm. – Menj haza – tettem hozzá, majd kiszállni készültem. Megfogta a kezemet, és magához húzott.
– Eddig is megbíztam benned, ezután is megbízom. 
– Akkor?
– Elmentem este hozzátok, és Zoé közölte, hogy itt vagy Borkával. Eljövök ide, hogy végre veletek lehessek, erre ennek a fasznak az autója áll itt – magyarázta idegesen.
– Ha felkelt, biztos, hogy haza is megy. Mondom, hogy csak eljött beszélgetni, aztán mindenki lefeküdt aludni. Ennyi történt.
– Jól van – válaszolta, és végre megcsókolt. Sikerült rávennem, hogy minél előbb menjünk be, mert a gyerek bármelyik percben felkelhet. Boldog voltam, amikor szembesültem azzal, hogy sehol nincs senki, mindketten aludtak még. Bementünk a szobámba, ahol szinte egyből rámásztam. Egy az egyben rámásztam. Enyhén szólva kockázatos lett volna szexelni, így ez elmaradt. Lehet, hogy közrejátszott a pajkosságomban is, hogy meg akartam mutatni, hogy Ő az egyetlen, akire férfiként tudok tekinteni. Alex más, így feleslegesen féltékenykedik. Egy kicsit megzavarta az elmémet, de nem volt rám olyan hatással, mint a szerelmem. Ő az egyetlen, aki ilyen érzelmeket vált ki belőlem. Annyira jólesett, hogy már tegnap este meg akart minket lepni, csak mivel nem beszéltünk, így nem tudhatta, hogy nem tartózkodunk otthon. Szerelmes lettem belé újra, még azt is könnyedén elfelejtettem, hogy Alex bepróbálkozott hajnalban. Borisz rettentő kómás volt, amikor felkelt, de az apukája jelenléte feldobta a kedvét. Miután felöltözött, kimentünk a konyhába, hogy együnk valamit. Megpróbáltam evés alatt elmesélni az elmúlt hetek történéseit, ám lehetetlen volt mindent kivesézni. Láttam a gyerekem apján, hogy rohadtul bántja, hogy egyedül hagyott, ahogy azt is, Bori miatt nem sikerül haladnom az életemmel. Egyáltalán nem haragudtam senkire. Mindenkinek élnie kell a saját kis életét, és ugye, nem mindenkiébe férünk bele. Tényleg nem haragudtam, csak szomorú voltam. Őrülten szeretem ezt az embert. Akármit csinálhat, ugyanúgy szeretni fogom. Milyen érdekes, hogy itt van, és odakint süt a nap. Még a napfényt is meghozza az életünkbe. A gyerekünk gumicsizmában ugrált a ház előtt a pocsolyákban, amikor Alex kijött. Megállt a kapuban, és csodálkozva nézte, hogy együtt van a kis családom. Nekem is furcsa volt ez az érzés, hiszen nem mostanában volt ilyen.
– Jó reggelt! – köszönt.
– Halihó! – mosolyogtam. A szerelmem csak legyintett egyet üdvözlés céljából, amit nem értettem. Tudom, hogy alapból sem kedvelte, így pedig egyenesen gyűlöli, viszont nem kellett volna ilyen sértődötten viselkednie.
– Be tudsz jönni egy kicsit? Kérdezni akarok valamit – szólt hozzám Alex.
– Persze! – vágtam rá, és be is mentünk, de csak a teraszig jutottunk. Mindketten a cigimért nyúltunk, mert az övé már este elfogyott.
– Van itt dohánybolt? – kérdezte furán.
– Van, de nyugodtan szívd az enyémet – mosolyogtam ezerrel.
– Most nagyon-nagyon összetörted a szívemet.
– Miért?
– Olyan dolgokat mondtál este, amiktől kezdtem azt hinni, hogy képes vagy túllépni – válaszolta.
– És arra nem emlékszel, amikor le akartál smárolni, én pedig nem hagytam? Szerinted az azért volt, mert túl akarok lépni rajta?
– Nem, de teljesen összezavartál.
– Mivel? – förmedtem rá. – Mi a szarral zavartalak össze?
– Hagyjuk, már megint idiótát csinálsz magadból – mondta, azzal elnyomta a cigit, és bement.
– Baszd meg akkor! – kiabáltam utána. Eddig egyik sem volt mellettem, most bezzeg mindkettő akar valamit. Nem fér a fejembe, hogy Alex miért nem képes felfogni, hogy szeretem a gyerekem apját. Lehet, hogy este jólesett volna ez, meg az, de képtelen lennék megcsalni. Megcsalni? Nekem is furán hangzik, mert eléggé nyitott kapcsolatunkban vagyunk, mivel neki ott az asszony, viszont komolyan nem tudnám megcsalni. Borzasztónak ígérkezett a kialakult helyzet. Arra számítottam, hogy Alex annyira megsértődött, hogy hazamegy a francba, de csodák csodájára nem ment sehova. Még mindig az utcán bámultuk Borit, aki nem tudta megunni a pocsolyákat, amikor a farok haverom kijött.
– Elmegyünk a dohányboltba? – kérdezte lazán.
– Hát, nem is tudom. Nem lenne jobb, hogy ha elmagyaráznám, hogy merre van? Itt nem lehet eltévedni – válaszoltam.
– Nyugodtan menj el vele! – szólt közbe a szerelmem. Nem szóltam semmit, csak felváltva néztem őket. Pár másodperc múlva átgondoltam, és rájöttem, hogy ebben aztán tényleg nincs semmi, így beültem az autómba. Váratlanul ért, amikor Bori elkezdett ordítani utánam, de szerencsére az apja bevitte. Alex beült mellém.
– Elég lett volna, ha elmagyarázod az útirányt. Bori sír miattad, és az uradnak sem jön be, hogy elviszel – mondta.
– Bori mostanában ilyen, nem tudok vele mit csinálni, az uram pedig azt mondta, hogy menjek el veled.
– Végül is a lényegen ez már nem változtat.
– Mi a lényeg? – tettem fel a kérdést, viszont ő kiszállt, mivel a dohánybolthoz értünk. Kedves volt tőle, hogy vett nekem is egy dobozzal, de nem kellett volna támogatnia az összeomlásomat.
– Szóval… Mi a lényeg?
– Az, hogy nem veszed észre, hogy mindent megtennék érted. Eljöttem Budapestről, az egész éjszakát végigbeszélgettük, végre láttalak mosolyogni, erre mi történt? A semmiből megérkezett az urad, és ugyanolyan köcsög lettél, mint régebben.
– Miért mondod, hogy köcsög vagyok? Azért, mert még mindig őt szeretem? 
– Akár – válaszolta, majd sértődötten kiszállt, mert megérkeztünk. Azonnal rágyújtott, én pedig a fejemet veregettem bele a kormányba. Gondoltam, hátha segít a helyzetemen, de sajnos semmi sem oldódott meg körülöttem. Erőt vettem magamon, hogy kiszálljak. Semmi kedvem nem volt azt hallgatni, ahogy leolt, csak meg akartam megbeszélni ezt az egészet immáron a háromszázhetvenedik alkalommal. Több, mint negyedórán át hallgattam a szentbeszédet, de az egyik fülemen be, a másikon pedig ki.
– Ha nem bírod elfogadni, hogy mi csak barátok lehetünk, akkor ne legyünk azok sem – nyögtem be mérgesen.
– Nem tudom, hogy miért kell ennyire naivnak és butának lenned – nyögte be, miközben elindult az autója felé sértődötten.
– Most hazamész? – kiabáltam utána.
– Nem, cicám, majd végignézem, ahogy szerelmeskedtek – vágta rá, majd jóformán köszönés nélkül elviharzott. Úgy voltam vele, hogy majd megnyugszik, bár egy kicsit sajnáltam. Tényleg jó fej volt, hogy elutazott hozzám, szórakoztatott, hogy ne legyen rossz kedvem, meg minden, de szerintem ez a barátok dolga. Nem akarok tőle semmi mást, csak ezt a bizalmat, ezt a törődést és megértést. Évek óta többet akar, és valamiért nem hagyja nyugodni a dolog. Estére sikerült túltennem magam az Alex által okozott kálvárián. Miután elment, a napom hátralevő részében hallgathattam a szentbeszédet a szerelmemtől. Nyilván az Ő szentbeszéde jobban meghatott, ám mindenesetre megpróbáltam neki elmagyarázni, hogy ez az egész hogyan működik. Megbízik bennem, nincs is itt probléma, csak bosszantotta, hogy a haverommal töltöttem az egész éjszakát. 
Nem is vágytam másra, csak arra, hogy velünk legyen. Ezerszer bocsánatot kért, amiért nem tudott előbb jönni. Elmondhatatlanul boldog voltam, mert végre vele aludhattam el. Minden tökéletesnek tűnt. Amikor bepakoltam az autóba a cuccainkat, hogy visszautazunk Budapestre, egy érdekes érzés fogott el. Nem voltam biztos a dolgomban. Nem tudtam elképzelni sem, hogy mi lesz velünk, ha Borka továbbra is ilyen makacs lesz. Időre volt szükségem, hogy hozzá tudjak szokni a kétségbeeséshez. Totál reménytelennek éreztem a helyzetünket, mielőbb lépni akartam, csak fogalmam sem volt, hogy merre induljak el. Nem találtam megoldást, nem láttam a dolgok végét.