13. fejezet ♡

A nyaramról azt hittem, hogy az elmúlt pár év legjobbika lesz. Ennek a több oka is volt: az egyik ok, hogy a szüleim pont úgy időzítették a spanyolországi nyaralást, hogy én és a csajok le tudjunk menni addig az ő lakásukba pihenni. A másik, hogy szükségem volt a gyerekem társaságára, valamint a barátaimat is sikerült akaratlanul elhanyagolnom a munka miatt. Apropó, a munkáról jut eszembe, hogy olyan hamar visszarázódtam, hogy szinte észre se vettem. A legjobb döntés volt, hogy újra beálljak dolgozni, de muszáj egy kis szünetet tartani. Mindenkire ráfér a lazulás. A barátnőim kidolgozták a lelküket egész évben, ezért örömmel fogadták, mikor közöltem, hogy menjünk lazulni Siófokra. Csupán két hétről volt szó, ami azt jelenti, hogy egy hetet a szüleim nélkül töltünk majd, és egyet az ő társaságukban. Hamar elképzeltem a kis nyaralásunkat az egyik kedvenc városomban: sok-sok napozás, strand, és persze a legjobb éttermek felfedezése. A lelkem mélyén tudtam, hogy Borka az egyetlen ember, aki miatt hajlandó vagyok belemászni az ország legnagyobb pocsolyájába, a Balatonba. Évek óta nem fürödtem a magyar tengerben. Tulajdonképpen nem hiányzik, de a gyerekem miatt meghozom ezt az áldozatot. Élete első ilyen élménye lesz, kár lenne kihagyni. Borisz olyan, mint a többi 19 hónapos gyerek, semmivel sem különb. Nem káromkodhatok előtte, mert utána napokig azt hallgatom, hogy trágár szavakkal illeti a plüssállatokat. Sokszor olyan dolgokat művel, hogy az hihetetlen, csak ne üssön rám, ne legyen ilyen nagyszájú. Időközben bebizonyosodott, hogy Boglárka a megfelelő ember, akire bármikor bízhatom Borit. Nagyon megkedveltük egymást. Ha épp nincs nálunk, akkor online megbeszéljük ügyes-bajos dolgainkat. Bogi végtelenül kedves és megbízható. Amint bejött a jó idő, a Führer kiment a képből. Ilyenkor fordul a kocka, mert hétköznap megjelenik, szombaton ide-oda megy, a vasárnap pedig a családjáé. Tiszteletben kell tartanom, el kell fogadnom, hogy ez most így lesz egy darabig. Ettől függetlenül úgy érzem, mintha közelebb kerültünk volna egymáshoz. Nincs olyan nap, hogy ne beszélnénk. Mindig tudom, hogy hol van, kivel van, és mit csinál. Ha a helyzet úgy adódik, FaceTime-on is beszélünk. Kicsit távkapcsolat érzete lett a dolognak. Természetesen nehezen viselem. Változatlanul végtelenül hiányzik.
Pont vele beszéltem azon a reggelen is, amikor készülődnöm kellett volna. Mégis csak távol leszünk két hétig, sok cuccot el kellett pakolnom. Zoé nem győzte mondani, hogy:
– Most már tedd le a telefont, és koncentrálj a bőröndödre! Nem jövünk vissza, ha valami itthon marad!
– Jó, nyugodj már meg! Két perc! – mondtam, és vigyorogva kimentem az erkélyre. Egy cigi kíséretében élveztem korai reggeli napsugarakat, miközben azt hallgattam, hogy mennyire szeret.
– Hű, kisurrantam az erkélyre.
– Mi a baja Zoénak? – kérdezte, mert direkt nem mondtam neki, hogy elutazunk.
– Hát, pakolnom kellene – válaszoltam sejtelmesen.
– Csak nem?
– Mi az? – nevettem.
– Kidobott, és hozzám kell költöznöd, ugye?
– Vajon mit szólna a feleséged? – tettem fel a kérdést, miközben elnyomtam a cigit.
– Meglepődne, de megszokná. Mit pakolsz, baba?
– Elutazunk a csajokkal – jelentettem ki izgatottan.
– Hova? És ezt miért nem mondtad?
– Csak két hétről van szó. Anyámék elmennek nyaralni külföldre, mi addig birtokba vesszük a siófoki lakást. Nyár, Balaton, pasik. Érted, hogy működik ez.
– Pont pasikra van szükséged – gúnyolódott.
– Várjunk csak! Mikor is találkoztunk utoljára? Elég régen ahhoz, hogy ne legyen szükségem valamire – nevettem.
– Lehet, hogy lesz lehetőségem bepótolni az elmaradt dolgokat.
– Ezt meg hogy érted? Még plusz két hét távollét, vágod?
– Egy hét múlva én is Siófokon leszek. Ezenkívül nem tudok semmit, az asszony intézte – válaszolta. Ledöbbentem. Legalább egy percig szóhoz sem jutottam.
– Hát, most megleptél! Hogy tudta a feleséged így kiszámolni a dolgokat? – csodálkoztam.
– Nem tudom.
– Ostobán hangzik, amit az előbb mondtál. Azt értem, hogy ti is ott lesztek, de attól még nem tudunk bepótolni semmit.
– Ki tudja? – nevetett.
– Ó, igen! Majd beadsz valami kamuszagú dumát, aztán le is lépsz hozzám, igaz?
– Képes lennék rá.
– Tudom, ismerlek – hangoztattam, miközben hallottam, hogy Zoé egyre mérgesebben morog miattam. Elköszöntem tőle, de előtte megköszöntem, hogy rám hozta a frászt, majd bementem a lakásba. Pakolás közben elmeséltem a barátnőmnek, hogy biztos vagyok abban, hogy össze fogok futni velük a városban vagy a parton. Különben aggódtam a szüleim miatt, mert utoljára egy órája írtak, hogy a repülőtéren vannak. Összeszedtük magunkat, közben Borka felkelt, és reggelizett is, tehát percek választottak el minket az indulástól. Zoé felhívta Arit, hogy mindjárt megyünk érte, én pedig a szüleimet próbáltam elérni. Hagytam egy SMS-t, hogy elindulunk hozzájuk, vigyázunk magunkra, ők is vigyázzanak magukra, és jelentkezzenek mielőbb. Bepakoltuk a csomagtartóba a holmikat. Rám várt a vezetés nyújtotta öröm. Miközben Ariana bedobta a cuccait, kiszálltam, hogy újra rágyújtsak. Zoé szórakoztatta Borkát, míg elszívtunk egy cigarettát. Útközben akkora meglepetés ért. Csoda, hogy nem csináltam balesetet. A semmiből Borka megszólalt, hogy anya. Sokkot kaptunk mindannyian. Ezelőtt még soha nem mondta nekem azt, hogy anya, mindig csak az apját hajtogatta. Ari vissza is kérdezett, hogy:
– Mit mondott ez a lány? – És akkor újra boldoggá tett. Jobban nem is indulhatott volna ez a nap.
Alig vártam, hogy megérkezzünk, ahogy azt is, hogy végre anyám jelentkezzen. Valami csoda műve lehetett, hogy volt parkolóhely a háztömb mögött. Kiszálltunk, kiszedtük a cuccainkat, és fel is mentünk a lakásba. Elfoglaltam a szüleim szobáját, a többiek meg a másik kettőt. Még szerencse, hogy mindegyik teljesen be van rendezve. Amikor hazajönnek, át kell költöznünk Borival Zoé ideiglenes szobájába, mert az sokkal nagyobb. Vagy majd alszunk apucival egy szállodában. Az sem lenne olyan rossz.
– Amíg te kipakolsz, addig mi lemegyünk a boltba. Borisz jöhet velünk? – kérdezte Ariana.
– Persze, de ide mentek a ház mögöttibe, nem?
– Aha, ha már ilyen közel van, akkor ide – válaszolta.
– Jól van. Vigyázzatok magatokra! – mosolyogtam, Ari pedig megfogta a kislányom kezét, és leléptek. Nagyjából helyreállt a rend, amire a csajok visszaértek. Főztünk, szóval rengeteget nevettünk. Rohadt meleg volt a lakásban, de nem engedtem bekapcsolni a légkondicionálót a gyerek miatt. Paradicsomlevest csináltunk, és Ariék valami csirkecombot is sütöttek, meg krumplit. A sütő úgy befűtötte az egész teret, hogy végül belementem a klímás egyezségbe. Rettegtem, hogy Borinak lesz valami baja tőle. Megbeszéltük, hogy délután lemegyünk a partra, ha már nem lesz döglesztő meleg. Ebéd után félig aludtam, amikor végre felhívott anyám. Ki kellett mennem a szobából, nehogy a kicsike felkeljen. Pár mondatban közölte, hogy minden rendben van velük, majd én is elmondtam, hogy jól érezzük magunkat náluk. Furcsa érzésem támadt, mert rajtunk kívül senki nem volt a lakásban. Akkor döbbentem rá, hogy valószínűleg elaludtam, a csajok pedig eltűntek. Miután kibeszéltük magunkat anyámmal, felhívtam Zoét, hogy hová tűntek.
– Eljöttünk a plázába vásárolni, de ti aludtatok, így nem szóltunk – replikázta.
– Tudod, mi a vicc? – tettem fel eme költői kérdést.
– Na?
– Az, hogy nekem nincs is bikinim, ezért vennem kellene egyet. Már online kinéztem, de nem rendeltem meg. Ha elküldöm a képet róla, akkor hoznátok egyet?
– Persze! – vágta rá.
– Akkor küldöm is – mondtam, aztán letettük. Ezer éve nem viseltem ilyesmit, mert mindig is utáltam a testalkatomat. Egy halál egyszerűt néztem ki, ami van khaki színben és fehérben is, de gondolhatjátok, hogy melyiket választottam.
Olyan furcsa érzés jött rám, amikor a barátnőim elmentek vásárolgatni, én pedig a gyerekemmel szunyókáltam. Nem mondom, hogy hiányoznak azok az idők, viszont a szabadság valamelyest igen. Hamar eltűntek a rossz gondolataim, amikor Borka felkelt, és újra anyának szólított. Nincs is ennél csodásabb érzés az egész világon. A lányok hamar megérkeztek, és megvették nekem a szettet. Gondoltam, ideje felpróbálni, mivel mindjárt lassan eljön az indulás perce. Hatalmas kínok árán Borkára is ráadtuk a fürdőruhát. A lakás közlekedő részében van egy hatalmas tükör, így be is pózoltam a gyerekkel kezemben. El sem hiszitek, ahogy én sem, de tényleg tetszett a látvány. Talán nem is néztem ki olyan rosszul, mint ahogy elképzeltem. Gyorsan posztoltam, összeszedtük magunkat, és elindultunk. Sétálnunk kellett, de nem is keveset, mert alig találtunk parkolóhelyet. Ennyi erővel lejöhettünk volna gyalog is a partra. Talán mégsem, mert direkt egy olyan strandra mentünk, ahol igencsak sekély a víz. Hezitáltam, hogy belemenjek-e. Amíg gondolkodtam, addig Borka Zoéval, örömmel belement. Levideóztam, mert leírhatatlanul aranyosak voltak. Pár perc elteltével már ki-be rohangált a vízből. Nagyon tetszett neki, hangosan nevetett. Letettem a telefont, aztán úgy voltam vele, hogy nekem is meg kell bizonyosodnom a víz hőmérsékletéről, ezért szinte bőgve, de utánuk mentem. Hála az égnek, egész meleg volt, így pont ideális egy kisgyerek számára. Pancsolás közben végig azt éreztem, hogy az én dagadt testemet nézi a körülöttünk pancsoló nép. Otthon még jól éreztem magam alul öltözve, de ez valahogy elmúlt. Több, mint egy órát töltöttünk a vízben, majd kimentünk a partra. Miért törvényszerű, hogy az embernek meg kell éheznie a Balatonon? A csajok elmentek egy büféhez, én pedig kicsit arrébb, hogy inkább rágyújtsak. Nem akartam enni, elég kövér voltam így is. Elnéztem a sok anyukát, ahogy két-három liter naptejjel borítják be a gyereküket. Szerencsésnek éreztem magam, hogy az enyém soha az életben nem fog leégni, ahogy velem sem fordult elő ilyesmi. Különben sem volt már ereje a napnak. Egy csapat, vélhetően részeg srác elvonult az úton, amikor épp ültünk a törülközőkön, a csajok pedig kajáltak. Félrevonultam ismét, hogy elszívjak egy cigit. Ugyanúgy bikiniben voltam, már nem érdekelt, hogy ha néznek. A csapat idétlen srác úgy megnézett, hogy égett az arcom.
– Jók a tetkók, de a csöcsök se rosszak – kiáltották, én meg csak ácsorogtam és hallgattam őket. Még a cigitől is elment a kedvem.
– Nincsenek is melleim – jelentettem ki, közben leültem a barátaim mellé.
– Azért van ott valami! – nevetett Ariana.
– Valami biztosan – reagáltam fintorogva.
Miután mindenki kipancsolta magát, elindultunk haza. Nem akartam, hogy Borkának felboruljon a napirendje. Visszasétáltunk az autóhoz, közben beszélgettünk. Hazafelé Zoét felhívta a barátja. Úgy tűnt, mintha felettébb aggódna érte, és mintha zavarná, hogy eljött velünk. Eszembe is jutott, hogy a lányom születésekor milyen balhét csapott, amiért a barátnőm nem törődött vele eleget. Miután letette, muszáj volt megkérdeznem, hogy:
– Nem zavarja, hogy eljöttél erre a két hétre, ugye?
– Szerintem nem, csak furcsa neki, hogy most nem vele nyaralgatok – válaszolta kicsit frusztráltan.
– Nem akarom, hogy emiatt veszekedjetek.
– Nem fogunk! – mosolygott. Aggódtam, hiszen pontosan jól tudtam, mit jelent számára Benji.
Este tíz óra előtt pár perccel léptem ki a fürdőből. Az utam egyből a szobába vezetett. Ideges lettem, mert sehol sem találtam a fogkefémet. Biztos, elfelejtettem eltenni, de nem lehetett Zoénak igaza. Annyira mondogatta, hogy ha tovább pofázom a telefonban, otthon fogok hagyni valamit, erre tényleg ez történt. Borka elaludt, Ariana Gergővel telefonált, Zoé pedig valami sorozatot nézett a laptopján. Félve nyitottam be a szobájába.
– Szerinted őrültnek néznek, ha elmegyek az ügyeletes gyógyszertárba fogkefét venni? – tettem fel a nagy kérdést.
– Otthon maradt, mi? – kérdezett vissza tök álmosan.
– Ja, és igen, igazad volt – nevettem.
– Mint mindig. Majd reggel veszünk valahol – közölte, aztán felkelt, hogy kimenjen a konyhába. Loholtam utána, hogy elmagyarázzam, hogy:
– Nekem azonnal szükségem van egy fogkefére.
– A Tesco nyitva van, nem? Az éjjel-nappali ilyenkor – reflektálta.
– Elvileg igen, de tudod, hogy én azt a fogkefét használom, amit általában a gyógyszertárak árusítanak.
– Most azt akarod, hogy menjek el, és vegyek? – nézett rám morcosan.
– Elmegyek én, csak feküdj be Bori mellé! Légy szíves!
– Mennyi bajod van!
– Bocsánat, nem szándékoztam elfelejteni! Akkor megteszed, míg én gyorsan lefutom ezt a kört? – kérleltem.
– Meg, de akkor siess!
– Jaj, de imádlak! – mondtam, aztán egyből felnéztem a netre, hogy most melyik van nyitva. Szerencsémre tíz percre volt gyalog az ügyeletes gyógyszertár. El is indultam sietve. A liftben rezegni kezdett a telefon a kezemben. A szerelmem hívott. Egész úton beszéltünk. Elmeséltem neki, hogy épp mit művelek, valamint a napom fontosabb történéseit. Csak nevetett azon, hogy a kislányunk először szólított anyának, de amúgy örült, hogy én roppant boldog voltam ettől. Ja, és tök féleszűnek nézett, hogy éjjel képes vagyok rohangálni egy fogkefe miatt, főleg oda, ahová tartottam. Le kellett tennem, mert oda is értem.
Nem mondom, hogy nem nézett az eladó egy hatalmasat, amikor mondtam, hogy mit akarok. Boldogan sétáltam vissza a zsákmánnyal. Míg haza nem értem, addig újra beszéltünk az Úrral. Förtelmes volt, amikor elköszönt. Hiányzik.
A szobába érve meglepődtem, mert Zoé aludt Bori mellett. Halkan felkeltettem, hogy:
– Megérkeztem! Köszönöm, hogy itt voltál!
– Esküszöm, jót is aludtam – nevetett, miközben kómásan felült. Megmostam a fogam az új szerzeménnyel, és elégedetten lefeküdtem. Már majdnem elaludtam, amikor Ariana bekopogott az ajtón. Nehezen keltem fel, de kimentem hozzá. Azt mondta, hogy nem tud aludni, ezért megkért, hogy menjek le vele cigizni a ház mögé. Az egész lent létünk alatt ásítoztam. A furcsa a környezetre hivatkozott, szerinte emiatt nem tud aludni. Különben nekem is furcsa minden, de a fáradtság győzedelmeskedett a szokatlanság fölött.
Szinte a többi napunk is hasonlóképp telt el. Bejártuk Siófok összes éttermét, minden áldott nap fürödtünk a Balatonban, sokat napoztunk, és pihentünk. A szüleim egy teljes hetet töltöttek Spanyolországban, ami azt jelenti, hogy csak hétfő estefelé térnek vissza szeretett kis országunkba. Mivel péntek volt, a kis barátaim kitalálták, hogy felhívják Beát, hogy hárman elmenjenek bulizni a sétányra. Összekészülődtek, én pedig mesét néztem Borival. Csak a szokásos. A lányom élvezi a Disney meséket, aminek kifejezetten örülök, mert ezzel én is így vagyok. Soha, de soha nem fogok kinőni ezekből. Váratlanul Ari berohant a szobába, hogy megkérdezzen valamit:
– Ugye, nem baj, hogy itt fogunk hagyni úgy félóra múlva? 
– Milyen kérdés ez? Érezzétek jól magatokat! – mosolyogtam. A legfontosabb, hogy ők ne unatkozzanak, és szórakozzanak, amíg megtehetik. (Ezt egy negyvenéves, négygyermekes édesanya mondta.) Tökéletesen elvoltam kettesben a gyerekkel, bár az apja hiányától legszívesebben a falra másztam volna, vagy kiugrottam volna az ablakon. Nem sokkal Ariana látogatása után megérkezett Bea is. Kimentem, hogy üdvözöljem, majd megígértettem velük, hogy vigyázni fognak magukra. Nem hagyhattam ki, hogy ne piszkáljam Beát a múltkori baklövésével.
– Bea, nehogy eltűnj ám valakivel megint! – nevettem.
– Marha vicces vagy! Most nem szándékozom annyit inni – felelte flegmán.
– Nem fog annyit inni, mert vedelni fog – vigyorgott Ari.
– Szent ég! Menjetek inkább, mert nem akarom, hogy több sületlenség szűrődjön be a szobába. Itt a gyerekem mentális egészsége a tét. Sziasztok! – mondtam, majd kilökdöstem őket az ajtón. Imádkoztam, hogy tényleg ne történjen semmi velük, bár mindegyikük vonzza a bajt.
Hajnali négy körül arra ébredtem, hogy rezeg a telefonom a párna alatt. Tudtam, hogy valami baj történt a barátaimmal. Alig bírtam kinyitni a szemeimet, de amikor megláttam, hogy Ariana már többször hívott, rögtön felélénkültem. Kiosontam a konyhába, hogy visszahívjam.
– Ari, szopj le! – szóltam bele kedvesen.
– Bocsi, hogy felkeltettelek, de van egy kis probléma – suttogott.
– Mi az a kis probléma? Hol vagytok? – érdeklődtem.
– Mindjárt kijöhetünk a rendőrségről, és haza kellene vinni Beát. A rendőrök nem vállalták ezt a feladatot – mesélte.
– Rosszul értettem, hogy a rendőrségen vagytok, a háztömbbel szemben, ugye? Mondd, hogy rosszul értettem!
– Ne ess pánikba, minden oké… Bea összeverekedett valakivel a latin partiban, aztán én is megtéptem a csajt. Nem bírtam széjjelszedni őket – röhögött.
– Szia! – le akartam tenni.
– Nehogy letedd! Lotti, csak haza kellene vinni Beát!
– Elmentek ti a picsába, veletek állandóan baj történik! – mondtam felháborodottan.
– Körülbelül öt perc, és elmehetünk innen. Zoé felmegy Borihoz, amíg mi hazavisszük Beát – Vettem egy gigantikusan mély levegőt, hogy folytatni tudjam a beszélgetést.
– Jó, rendben. Ha Zoé feljött, én lemegyek – válaszoltam.
– Szeretlek! – mondta, majd letette a telefont. Tudtam, hogy ezeket nem szabad elengedni sehova. Éreztem, hogy történni fog valami, amitől megfájdulhat a fejem. Nem kellett öt perc, Zoé már fel is jött, én pedig gyorsan magamra kaptam valamit. Támaszkodott az ajtónak, de csak röhögött.
– Ne röhögj, baszod, menj be a szobába! A két szemed a gyereken, mindjárt jövünk! – parancsoltam, és elindultam. Már majdnem világos volt odakint, az idő kellemesen hűvös volt. Rohantam ki az első ajtón, ők pedig a padon ücsörögtek.
– Egy szót se! Mindenki beül az autóba, és kussban maradtok! – mutattam a parkoló felé. Ariana szedegette ki a hajszálakat az ujjai közül, amiket az autómban dobált széjjel.
– Holnap te takarítod ki! – förmedtem rá.
– Ne haragudj, nagyon részeg vagyok – nevetett.
– Mi volt ez a balhé? Bea? – kérdeztem.
– Táncoltam egy színes bőrű sráccal. Kifejezetten jól nyomta. Fogalmam sincs, hogy hogyan, de odajött egy lány, aki nyomulni kezdett. Nem emlékszem semmire, csak arra, hogy a földön hajcsomók hevernek és mindenki ordibál. Fáj a fejem és a karom… Akkor nem fájt semmim, nagyon sokat ittunk – mesélte.
– Megérte elmenni? – tettem fel a kérdést.
– Attól, hogy anyuka vagy, felettünk nem kell anyáskodni! – szemtelenkedett Bea. Felkaptam a szart, és félreálltam, pedig még csak félúton jártunk.
– Szállj ki! – parancsoltam idegesen.
– Jaj, hagyjad már! Nem azért mondtam! – nevetett a barátnőm. Ari nem szólt semmit, csak nézett.
– Hányszor kell még titeket kiszedni a szarból? – kérdeztem.
– Többször nem, megígérem! – szabadkozott Bea. Elindultam, hogy minél előbb kitehessem otthon, hisz ráfért a pihenés. Egyáltalán nem voltam már álmos. Ennyi idegtől hogy is lehettem volna az? Végre megérkeztünk a házukhoz. Nehezen, de végül kiszállt. Arival egymásra néztünk, majd elszívtunk egy cigit. Megbeszéltük, hogy nem haragszom, csak mérges lettem, majd elköszöntünk tőle. Visszafelé elkapott a röhögő görcs. Nem bírtam abbahagyni a nevetést. Akkor tudatosult bennem, hogy mennyi barommal vagyok körülvéve. Az már biztos, hogy ha ez a három nőszemély összekeveredik, akkor abból nagy probléma szövődik. Csodával határos módon Zoé még nem aludt, amikor visszatértünk. Úgy tett, ahogy kértem: figyelt az alvó kislányomra. Szerintem alig várta, hogy megjöjjünk, mert egyből elkullogott a szobájába. Ariana még maradt pár szó erejéig.
– Nagyon haragszol ránk? – kérdezte.
– Már megbeszéltük, hogy nem haragszom. Pihend ki magad, aztán holnap elmeséled részletesen a sztorit – mondtam, és kapott tőlem egy homlokpuszit. Ledőltem, ám aludni nem tudtam. Egészen addig forgolódtam és nyomkodtam a telefont, míg Borka fel nem kelt. Erőt adott, mert már kora reggel mosolygott. Lesétáltunk a boltba, és vettünk reggelit. Kicsit szaladgált a két háztömb között, aztán visszamentünk a lakásba, ahol síri csend uralkodott. Reggeli után úgy döntöttem, hogy beugrunk a plázába, bár a siófokiban annyira kevés és érvénytelen bolt van. Budapesthez képest Siófok egy nagyobb falu. Nem mondom, hogy nem tudnám elképzelni a jövőmet itt, de hozzászoktam a nagyvároshoz. Gyerekkel vásárolni külön történet, de fogjuk rá, hogy nyugisan telt az az egy óra. Hazafelé tartottunk már, amikor megcsörrent a telefonom. Bea keresett, de nem tudtam felvenni. Ha a nap bármely percében eszembe jutott a kalandos este, elröhögtem magam. Már-már törvényszerű, hogy az én barátaimmal mindig történik valami kivételes. Miután lepakoltam, és lett szabad két percem, felhívtam Beát. Elmesélte részletesen a balhét, valamint többször is megkérdezte, hogy haragszom-e, végül megbeszéltük, hogy délután átugrik. Túl közel állnak a szívemhez, nem tudok haragudni rájuk. Mindegyikük szerzett egy újabb brutális emléket, amin később jót lehet mosolyogni, aztán ennyi. Mielőtt Borka szétütötte volna Zoé ajtaját, kinyitottam neki, hogy felkelthesse a másnapossággal küzdő barátnőmet. Felmászott az ágyra, és piszkálni kezdte. Zoé iszonyú nehezen tért magához. Azt láttam a legjobbnak, hogy hagyjuk Zoét észhez térni, ezért tovább is álltunk. Ariana ajtaja előtt megállva arra gondoltam, hogy ő sem érdemli meg a pihenést. Benyitottam a szobába, de nem láttam semmit, mert rohadt sötét volt. A telefonommal világítottam, míg felhúztam a redőnyt, közben Borka leült az ágy szélére. Sikeresen felkelt Ari is, bár nem mondom, hogy örült a látogatásunknak. Amúgy Bori mindenkivel hamar megbarátkozik. Kifejezetten szereti Arianát és Zoét is. Ragaszkodik hozzájuk. Nyugodtan rájuk bízhatom a gyereket.
A konyhában ácsorogtunk egy darabig, ám egyikőjük sem volt éhes. Inkább lementünk Arianával a ház mögé, hogy rágyújtsunk.
– Rengeteget ittunk. Simán elkúrtam egy havi fizetésemet – nevetett.
– Kegyetlen vagy – mosolyogtam.
– Beával nem beszéltél? – kérdezte.
– De, már hívott. Azt mondta, hogy délután átjön.
– Nagyon remélem, hogy ma nem akar menni semerre.
– Szombat van, helló! – röhögtem.
– Nem baj. Én soha többé nem iszom alkoholt – esküdözött, de hiába. Jól ismerjük. Bea meglátogatott minket délután, majd később lementünk a partra. Elmesélték az egész sztorit. Egyszerre kaptam sokkot és nevetőgörcsöt. Nem akartam elhinni, hogy ismét őrültséget csináltak. Bevallom, megnéztem volna a csajbunyót. Már halálosan untam a Balatont, de a gyerekem nem, és az a fontos, hogy ő élvezi. Zoé elvolt Borival a vízben, mi pedig a parton beszélgettünk. Miután mindenki kellőképp kiszórakozta magát, arra jutottunk, hogy hazamegyünk. Amikor a lányom nekiállt hisztizni, a pancsoló nép minket bámult. Akárhogy is szeretném szépíteni a szülőséget, vannak rohadt nehéz pillanatok, mint például, ez is. Vannak olyan napok, amikor ő maga sem tudja, mit akar. Olyankor mindketten szenvedünk. Fárasztó. Rohadt fárasztó, de megéri, hiszen az őszinte mosolyától és az önzetlen szeretetétől nagyobb kincs nincs a világon. Akárhogy is nézzük, minden gyereknek és szülőnek túl kell esni ezeken a korszakokon, amik tényleg rohadt nehezek. Nehéz teljes mértékig megfelelni, de próbálkozom. Sokszor helyette is ordítanék és bömbölnék. Az az érzés, amikor nem tudod, mi a baja a gyereknek, mert még ő sem tudja, az egyenesen eszméletlen. Eszméletlen nagy megpróbáltatás. Ettől eltekintve Borka egy nagyon jó gyerek. Vidám, folyton mosolygós, könnyen barátkozik, ugyanakkor ő sem szereti, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy azt eltervezte. Nos, ő nem úgy tervezte, hogy valaha is hazamegyünk a strandról. Iszonyatosan bőgött, és nem tudtuk megmagyarázni neki, hogy otthon vár minket még számtalan jó dolog. Fájó szívvel néztem, ahogy ücsörög becsomagolva egy törülközőbe, és csak bömböl. Felkaptam úgy, ahogy volt, és elindultunk az autó felé. Megkértem Zoét, hogy vezessen haza, én pedig ölemben a gyerekkel elfoglaltam a hátsó ülést. A sértődött és makacs gyerekkel, aki vigasztalhatatlanná vált. Hazavittük Beát, majd megálltunk a kedvenc gyorséttermüknél. Amire lefutottuk ezt a gyötrelmes kört, Borka nagyjából megnyugodott. Mondhattunk neki bármit, vigasztalhatatlan volt. Amikor kiszálltunk, meglátott egy csomó macskát a parkolóban. A sértődött arckifejezését felváltotta egy apró mosoly. Ketten maradtunk a parkolóban, a csajok észrevétlenül felszívódtak. Nem volt egyszerű megsimogatni a félénk macskákat, azonban amelyik közelebb merészkedett hozzánk, az szeretetteljes dédelgetésben részesült. Borka össze-vissza dumált a jószágoknak, miközben nyúzta őket. Igazán csak akkor nyugodott meg, ahogy én is, amikor már mindent megosztott a cicákkal, és mosolyogni kezdett. A legnagyobb félelmem viszont jelen volt. Attól féltem, hogy nem fogom tudni felvinni a lakásba. Ariana időközben lejött cigizni, majd csatlakozott hozzánk. Aggódtam, amiért nem a megszokott rutin szerint telt Borisz estéje. Feltűnően jól érezte magát, és ezt kár lett volna elrontani azzal, ha újra megzavarom. Kezdett besötétedni, a kisállatok jöttek-mentek, mert meguntak minket, szóval felmentünk a lakásba. Késő lett, amire le tudtunk feküdni, de legalább az elmúlt egy óránk jól telt. Hamar elaludt a kisbabám, ami nem volt meglepő, viszont az nagyon, hogy az apukája nem hívott fel. Hiányérzetem volt. Borkának ilyenkor nem rossz annyira, csak akkor, ha pár velünk töltött nap után eltűnik.
Hétfő este a szüleim hazatértek, a szerelmem pedig írt, hogy már itt vannak a városban. Hatalmas élménybeszámolóval álltak elő a szüleim, és anya rengeteg képet készített, melyekből néhányat anya közzé is tett a profilján. Örültem, hogy jól érezték magukat, ám a gondolataim csak kavarogtak az agyamban. Minden áldott nap azon kattogtam, hogy mikor futunk össze valahol. Beszélni sem tudtunk, fogalmam sem volt arról, hogy ők épp merre vannak. Paranoiás módon nézelődtem az utcákon, hátha valahol feltűnik. Beértem volna azzal is, ha egy pillanatra láthatom.
Péntek este a barátaim és a szüleim a hátam mögött szervezkedni kezdtek. Egyedül ücsörögtem a szobában. Reménytelenül és türelmetlenül vártam, hogy adjon valami életjelet magáról. Belépett anyám, és elkezdte mondani, hogy:
– A csajok megbeszélték Beával, hogy lementek a partra egy kicsit. Csak csajok, tudod!
– Anya, nekem ehhez nincs kedvem – reagáltam határozottan.
– Mi a baj? – kérdezte, miközben megsimogatta az arcomat.
– Semmi, csak szimplán itthon akarok maradni. Hova lettek Ariék?
– Lementek a boltba, hogy vegyenek valami itókát, aztán elhozzák Beát. Ha attól félsz, hogy nekünk teher Borkára vigyázni, akkor most mondom, hogy ne aggódj! Imádunk vele lenni – mondogatta.
– Már megint hogy néz az ki, hogy én elmegyek szórakozni, ti meg vigyáztok a gyerekre?
– Ne beszélj butaságokat! Nem is voltunk még hárman a héten. Menj, és kapcsolódj ki egy kicsit! – kántálta.
– Szerinted az kikapcsolódás, hogy ők vedelnek, én meg nézem? – kérdeztem.
– Igyál te is! – nevetett.
– Na, kösz – mosolyogtam.
Borkával a megbeszélésünk végén tartottunk, amikor hazajöttek a csajok. Addig-addig piszkálódtak, míg végül beadtam a derekam. A határozott Bak újra megenyhült. Felvettem a bikinit, majd visszahúztam a laza pólómat és rövidnadrágot, majd elindultunk. Nekem kellett vezetni, mert a barátaim megint inni akartak. Nincs ezzel baj, csak kedvem nem volt semmihez. Ücsörögtünk a parton, és bámultuk a naplementét, ami ámulatba ejtő volt. Túl voltunk fűtve romantikával. Nem, dehogy! Ők maximum a piától lettek túlfűtve, én meg a nagy semmitől… Semmi, de semmi hangulatom  nem volt a piknikhez. Rávettek, hogy legalább pancsoljak egyet, ha már másra nem vagyok képes. Egyébként dicséretreméltóak a barátnőim, hiszen minden követ megmozgattak, hogy jobb kedvem legyen. Néhány percet eltöltöttem a vízben, mert időközben megjött a kedvem. Igazuk volt. Minden elismerésem az övéké, mert nem hagyták, hogy szarnak érezzem magam, miközben tényleg az voltam. Háttal ültem a járdának, velem szemben Ariana dinnyés almabort iszogatott. Jókat nevettünk, mire a barátnőm tekintete a járókelőkre szegeződött. Nagyon-nagyon furcsa arcot vágott. Körülbelül olyat, mint aki szellemet lát. Hirtelen megszólalt, hogy:
– Lotti, az nem a pasid?
– Sokat ittál már! – nevettem, de megfordulni nem mertem.
– Jézusom, azok tényleg ők! – szólalt fel Zoé. Az ütő megállt bennem, amikor hátrafordultam, és megpillantottam a Führert sétálgatni a famíliával. Ezelőtt még soha, de soha nem láttam őket négyesben. Láttam Arin, hogy egyre nyugtalanabb, ahogy közelednek.
– Megkérdezem tőle, hogy milyen vagy az ágyban! – nevetett, majd kiáltásra nyitotta a száját. Letepertem, jó erősen befogtam a száját, majd megharaptam a nyakát. Össze-vissza röhögött és sikítozott.
– Hagyjál már, csak meg akarom tőle kérdezni, hogy… – Újra befogtam a száját.
– Ha hazaértünk, szívesen megmutatom, de most inkább fogd be – parancsoltam rá.
– Komolyan? Ha állod a szavad, akkor nem szólok semmit – nevetett. Feltűnőek voltunk, kurva feltűnőek. Egy csapat hülye picsa, kezükben piával, hangosan röhögcsélve… Még szép, hogy nem maradtunk tekintet nélkül. Pár méterre volt tőlem életem szerelme a családjával. Alig mertem rájuk nézni, de fél szemmel láttam, hogy a felesége erőteljesen bámul.
– Tuti, hogy megismert – suttogta Bea. Odanéztem egy pillanatra, mire a felesége integetni kezdett. Szabályosan rosszul lettem. Meg kellett játszanom magam, ezért mosolyogva intettem vissza. Egyre közelebb kerültek hozzánk. Felálltam, és elindultam, mielőtt a barátaim elszólják magukat, ha megállnak mellettünk. Körülbelül két kikúrt méterre álltam tőle egy szál bikiniben, ratyi hajjal és rémült arccal. Mindenre számítottam csak arra nem, hogy a felesége kedvesen leáll velem beszélgetni.
– Hát, ti? – vigyorgott.
– A szüleim siófokiak, szóval nyaralunk egy kicsit.
– Jól teszitek! Dolgozol már? – kérdezősködött, én pedig éreztem, ahogy elvörösödik az arcom.
– Aha, március óta újra nekiálltam pillázni. Veletek mi a helyzet?
– Nem megyünk? – kérdezte a szerelmem.
– De, mindjárt. Hadd beszélgessek egy kicsit Lottival! Ritkán találkozunk – nevetett.
– Igen, ritkán… – köszörültem meg a torkom. – Még nem is láttalak titeket így együtt – tettem hozzá ártatlanul. Próbáltam nem a szerelmemre összpontosítani a kínos beszélgetés közben, de lehetetlen volt. Szóvá kellett tennem, hogy nem gondoltam volna, hogy így megismer még itt is. Csak mosolygott. Amúgy tényleg felettébb kedves volt a felesége, azonban életünk közös hibája végig engem bámult. Szó szerint bámult. Legszívesebben elsüllyedtem volna a föld alá. Jó pár percig beszélgettünk, mire az asszony észrevette, hogy már a fia is unja az ácsorgást, az ura meg legalább ötször elmondta, hogy menjenek, így elköszöntek. Mosolyogtam ezerrel, majd mondtam, hogy:
– Örültem a találkozásnak!
– Én is! Remélem, még összefutunk! – integetett. Bólogattam és mosolyogtam, de legbelül bőgtem. Leültem a fűbe. Néztem, ahogy egyre távolabb kerülnek tőlünk. A gyerekem apja visszanézett rám, és csak vigyorgott. Szájba tudtam volna vágni. Egyszerre éreztem a legjobbat és a legrosszabbat. Olyan jó volt végre látni és hallani a hangját, ám azt észlelni, hogy milyen tökéletes családja van, az borzasztó volt. Elment még az élettől is a kedvem, amikor eszembe jutott, hogy rendszerint MIATTAM hanyagolja őket. Annyira szeretem, de ez így egyre nehezebb. Biztos, hogy jól lepleztem a 220-as vérnyomásomat. Nem volt egyszerű. Ha még pár percig eltartott volna a sztorizás, nekem mentőt kellett volna hívni. Úgy megcsókoltam volna. Ücsörögtem a földön, mint egy elmebeteg. Teljes káosz keletkezett a fejemben. Pár perc elteltével visszamentem a csajokhoz. Látták rajtam, hogy rosszul érintett a találkozás.
– Nem hívtak meg vacsorára? – szemtelenkedett Ari.
– Menj a pokolba, kérlek! – vihogtam keservesen, miközben lefeküdtem a törülközőre. 
– Jaj, ne legyél ilyen! – mondogatta Bea.
– Neked is szól az előző – válaszoltam remegő hangon.
– Ha jól láttam, vissza is nézett vigyorogva, nem? – kérdezősködött Zoé.
– Ja, hogy szopna le – morogtam. – Basszátok meg, ott álltam tőle kábé két kibaszott méterre, és még csak rá sem mertem nézni. Úgy szégyellem magam, hogy legszívesebben hagynám a fenébe.
– Az egyenlő lenne az öngyilkossággal – suttogta Ari, de már nem nevetett.
– Ez is az. Nem mindegy? – Elkezdtem bőgni. Próbáltak megvigasztalni, de egyre jobban sírtam. Megbeszéltük, hogy inkább hazamegyünk, hogy kipihenhessem a történeteket. Különben is, másra sem vágytam, csak arra, hogy Borkával megnézzek egy mesét, aztán aludjak egy nagyot. Hazavittük Beát, majd a házhoz érve azt mondtam a csajoknak, hogy:
– Menjetek csak fel, én még maradok.
– Később lejövök! – mosolygott Ari. Leültem egy padra, hogy nyugodt körülmények közt átgondolhassam az elcseszett életemet. Amikor már majdnem megdumáltam magammal, hogy ennyire nem lehet szeretni senkit, megszólalt a telefonom. Mielőtt megnéztem volna, hogy ki hív, rágyújtottam. Más sem hiányzott az életemből, mint az Ő hívása.
– Na, mizu, baba? – kérdezte.
– Hagyjuk egymást.
– Kiborultál attól a kis találkozótól?
– Engem rosszul érintett, de látom, téged nem. Komolyan úgy gondolom, hogy nekem most lett elegem belőled.
– Ne gondold már, hogy nekem olyan jó volt.
– Nem is akarok semmit gondolni. Hagyjuk ezt. Mindenkinek így lesz a legjobb. Arra kérlek, hogy ne is hívj, ne gyere ide, és ne csinálj semmit. Szeretlek! – hablatyoltam, és kinyomtam. Nem vártam meg a válaszát. Egy ideig még szorongattam a telefonomat, majd teljes erőmből a betonhoz csaptam. A lehető legmesszebb hajítottam az égő cigarettámat, majd iszonyatosan bőgni kezdtem. Miután kitomboltam magam, összeszedtem a cuccaimat a járdáról, és felmentem anyámék lakásába. Amikor beléptem az ajtón, mindenki tekintete rám szegeződött. Annyira zavarba ejtően bámultak, hogy másodpercekig szóhoz sem jutottam.
– Mi van? – kérdeztem, miközben értetlenül megálltam előttük.
– Mesélték a lányok, hogy találkoztatok – felelte félve anya.
– Aha, találkoztunk. Azóta már kidobtam – válaszoltam, majd elindultam a szoba felé. Borka már aludt, így hirtelen azt sem tudtam, mit csináljak. Nem akartam senkivel beszélgetni erről. Arra gondoltam, hogy akármennyire is fáradt vagyok, elmegyek sétálni.
– Sétálok egyet, majd jövök – mosolyogtam.
– Vigyázz magadra! – mondta anya, én pedig intettem egyet. Szinte ki sem léptem a házból, már hívott Ariana. Arra kért, hogy ne menjek sehova, hanem beszéljük meg. El kell utasítanom, pedig a szívem mélyén tudtam, hogy most csak rájuk számíthatok. Elindultam gyalog a kikötőbe. Útközben pityeregtem, és az Istenért nem tudtam a fejemben összeszedni a gondolatokat. Teljes volt a káosz a fejemben, és már abban sem voltam biztos, hogy ezt akarom. Persze, hogy nem ezt akartam. A legnagyobb vágyam az volt, hogy felhív, hogy mindent megbeszéljünk, de nem keresett. Igaz, én kértem erre, ám azt hittem, hogy nem vesz komolyan. Leültem egy tetszőleges padra, és csak bámultam ki a zűrös fejemből. Éjfél után pár perccel estem be az ajtón. A helyzet szinte változatlan volt. Ugyanúgy ültek, és engem bámultak, mint pár órával ezelőtt.
– Mi a helyzet? Mit csináltok? – próbáltam viccelődni.
– Veled mi a helyzet? – kérdezte apa.
– Semmi – ráztam meg a fejem. – Sétáltam egyet.
– Meddig fog ez tartani, Lotti? – tette fel a kérdést anya. A fenébe!
– Mégis mi? – háborodtam fel.
– Azt mondtad, hogy kidobtad – rázta a fejét.
– Igen, kidobtam.
– Addig fog tartani, míg meg nem jelenik valami gazzal, aztán beadagol valami nyálas szöveget a Lottinak – szólt közbe Zoé.
– Ezúttal nem így lesz. Azóta sem hívott – replikáztam.
– Tuti, hogy azért, mert most nincs rá lehetősége, de keresni fog – mondogatta Ari.
– Nem hiszem, hogy meg akarja nehezíteni a saját helyzetét. Világosan elmondtam neki, hogy nekem ebből elegem van – közöltem, majd magamra vágtam a fürdőszoba ajtaját. Amire végeztem már mindenki nyugovóra tért. Egy percig sem tudtam egyedül lenni, hiszen Arival osztoztunk a szobán. Egész éjjel bőgtem, ő pedig vigasztalt. Már attól féltem, hogy még Bori is felkel a bömbölésemre.
– Öngyilkosság az, amit csinálsz – suttogta.
– Az, de nem mindegy, hogy mellette vagy nélküle épülök le teljesen?
– Ha vele vagy, akkor boldog vagy.
– Ez a legnagyobb probléma. Rettentően hiányzik.
– Minden rendben lesz. Tudnod kell, hogy rám mindig számíthatsz – mondta, majd lenyomott a homlokomra egy mindennél többet érő puszit. Alig aludtam.
És ez így ment az elkövetkezendő egy hétben. Iszonyatosan rosszul éreztem magam. Nem tudtam se enni, se aludni, folyton csak a sírás kerülgetett. Ha Borka nem lenne, én már totál elhagytam volna magam. Az lebegett a szemem előtt, hogy miatta túl kell élnem ezt az egészet. Pontosan olyan elvont dolgaim lettek, mint régen. Előtört bennem a múlt, amikor együtt voltunk. Nézegettem a képeinket és a videóinkat, miközben egyre jobban bőgtem. Minden egyes tárgy vagy részlet a lakásban rá emlékeztetett, akárhová is néztem. Akárhányszor kinyitottam a szekrényt, és megpillantottam a ruháit, a rosszullét kerülgetett. Képtelen voltam az ágyamban egyedül elaludni. Azt sem tudtam, hogy mi lesz a gyerekkel így. Úgy szeretik egymást. Sokszor meguntam már az ökörségeit, de ezúttal úgy tűnt, hogy ez tényleg komoly. Most akkor vége mindennek? Ennyire ramatyul még soha nem éreztem magam. A legjobban talán az fájt, hogy nem keresett. A hiánya fizikai fájdalmat okozott. Nem telt el egy perc anélkül, hogy ne gondoltam volna rá. Elalvás előtt Ő volt az utolsó gondolatom, reggel pedig a legelső. Annyira bántott, hogy széjjelbasztam a kapcsolatát a feleségével, akit annyira szeret(ett), valamint az is, hogy a drága idejét ránk pazarolta, miközben a gyerekeivel is lehetett volna. Minden eszembe jutott. Minden egyes szava, amiket egy-egy jobb pillanatunkban mondott. Mindig a legjobbat kaptam tőle. Boldog voltam mellette. Nehezen, de végül rájöttem, hogy ezt is én csesztem el. Megint. Legbelül tudtam, hogy valójában ennek nincs vége. Ennek nem lehet így vége. Minket nem véletlen sodort össze a sors.
Egy szombat este Zoé megpróbált végleg észhez teríteni. Borka időben elaludt, így nyugodtan beszélgethettünk a nappaliban.
– Lotti, szedd össze magad! – parancsolt rám.
– Össze vagyok szedve – válaszoltam a hozzám illő morbid humorral.
– Nézz már magadra! Alig vagy 40 kg, folyton ki vannak sírva a szemeid, és folyton rosszul vagy. Szerinted ez normális?
– Nem – ráztam meg a fejem. – Nem az. Mit tehetnék?
– Gondolj a gyerekedre! Szerinted ő így akar látni?
– Dehogyis.
– Hívd fel, aztán beszéljétek meg, vagy mit tudom én!
– Nem akarom felhívni. Ezt annyira elrontottam– hüppögtem. – Nem keresett már mióta. Több, mint egy hónapja nem találkoztunk azt a pár percet leszámítva. Szerintem már Ő sem akarja ezt.
– Ne legyél már ennél is butább! – kiáltott fel, miközben erősen összecsapta a két tenyerét – Itt van gyereke, akit imád, és itt vagy te is. Én nem hittem bennetek soha, de az utóbbi időben észrevettem, hogy mi van.
– Miért, mi van? – húztam fel a szemöldökömet.
– Ha szeretitek egymást, akkor mi a francért történik ez?
– Fogalmam sincs – sóhajtottam. – Amikor megláttam őket négyesben, akkor értettem meg, hogy nekünk nincs helyünk az életében.
– Mégis volt második alkalom, meg 2904. is – mosolygott.
– Zoé, ezt nagyon elbasztam, ugye?
– Nem basztad el. Én azt mondom, hogy vegyük úgy, hogy kicsit ráijesztettél. Így már tudni fogja, hogy elveszíthet titeket. Ehhez az kell, hogy továbbra se keresd. Hidd el, nem kell sok neki, hogy felhívjon! – bátorított.
– Köszönöm – mosolyogtam, ám közben a könnyeimet törölgettem. Szorosan megöleltem Zoét, majd kisiettem az erkélyre. Hihetetlenül jólestek a barátnőm szavai, bár közben féltem. Annyira féltem attól, hogy nem fog keresni. Minden reményemet abba fektettem, hogy minél hamarabb megteszi az első lépést a béküléshez.
Éltem a kis életemet, ahogy szoktam, csak most fele annyi kedvem nem volt semmihez. Több embert megkérdeztem, hogy szabad-e már Borkának gyerekágyat venni, és azt a visszajelzést kaptam, hogy simán vehetek neki. Zoéval elmentünk, hogy megkeressük a megfelelő ágyacskát. Nem volt könnyű a választás. Órákig járkáltunk több üzletben, mire megtaláltuk a tökéleteset, ami állítólag pont jó átmenet a rácsos kiságy és a normálméretű között, de én hihetetlenül féltem ettől. Pont ezért nem kapott előbb ágyat, mert paráztam.
– Akkor most mászkálni fog? – kérdeztem a barátnőmtől.
– Szerintem igen, de tuti, hogy hamar megszokja – válaszolta mosolyogva.
– Nagyon nem akarom én ezt – nevettem.
– Mit? 
– Hogy megnőjön. Holnapután franciaágyat veszünk, mert pasija is lesz. 
– Az még kicsit odébb lesz! – röhögött Zoé.
– Ez most egy kényszerhelyzet, mert már bődületes, amit művel, de most attól fogok rettegni, hogy majd megy össze-vissza, ha kell, ha nem.
– Meg kell vele beszélni a dolgokat. Hidd el, megért mindent – mosolygott. Miután elpanaszoltam a félelmeimet Zoénak, kifizettem az ágyat, aztán haza is mentünk. Bogi vigyázott Borkára, míg mi túlestünk a túrán. Örültem, hogy a barátnőm és a bébiszitter ilyen jól kijönnek egymással. Két nap múlva megérkezett a kislányom új baleseti forrása. Nagyon-nagyon tetszett neki, tök boldog volt az új bútorától. Ebéd után és este is próbáltam elmagyarázni neki, hogy ha esetleg felkel, akkor ne pattanjon le egyből, mert leesik és kitöri a lábát, hanem ordítson, aztán segítek. Mivel az én kölykömről van szó, így természetes, hogy nem azt csinálta, amit megbeszéltünk. A barátaim és a szüleim is megnyugtattak afelől, hogy majd megszokja, és minden rendben lesz.
Eltelt egy újabb szörnyű hét. Nem tudtam önmagam lenni. Olyan volt ez az egész, mintha egyik percről a másikra megszűnt volna az eddigi életem. Minden romba dőlt. Múltkor a barátnőmnek abban is igaza volt, hogy a gyerekem miatt nem lehetek állandóan zombi, ezért megpróbáltam minél vidámabbnak tűnni, de elmondhatatlanul nehéz volt. Az egész pokolian nehéz volt.
Szombat este korán elaludtunk. Csak ketten voltunk Borkával. A nap folyamán a gyerek többször kiborult. Érthetetlen volt számomra, hogy mi volt a baja. Vannak ilyen napok, amikor ő sincs a helyzet magaslatán. Kicsit kezelhetetlenné vált. Rohadtul váratlanul ért, amikor megcsörrent a telefonom. Komolyan abban a hitben voltam, hogy valamelyik barátnőm keres. Az a személy hívott, akinek már ezer éve keresnie kellett volna.
– Szerelmem, meddig akarjuk még ezt játszani? – kérdezte.
– Még húsz másodpercig – válaszoltam.
– Most mi van velünk?
– Nem tudom. Szerinted mi?
– Szeretlek. Hiányzol és Borka is. Hiányzik ez az egész – felelte.
– Azt hittem, hogy már aznap este felhívsz.
– Kellett egy kis idő, hogy átgondoljam. Változatlanul szeretlek.
– Nem így terveztem, csak felidegesített, hogy összefutottunk. Szörnyű volt látni titeket. Semmilyen szerepet nem kellene betöltenem az életedben.
– Dehogynem. Nélküled semmi sem olyan.
– Azt akarod, hogy elpiruljak?
– Inkább az, mint a sírás.
– A sírásba már belefáradtam.
– Sajnálom nagyon!
– Én is, hogy azt mondtam, hogy hagyjuk egymást. Nem tudom, hogyan lehettem akkora paraszt, hogy ilyeneket mondjak.
– Megértelek, éppen ezért nem akartalak felhívni, de idáig bírtam.
– Ne haragudj, csak az annyira rossz volt az a találkozás.
– És most is rosszul érintene? Természetesen a többiek nélkül – nevetett.
– Most?
– Itt vagyok Pesten. Nem megyek haza, ha úgy akarod.
– Ide gyere haza! – jelentettem ki mosolyogva.
– Akkor félóra.
– Nyitva lesz az ajtó – közöltem, majd kinyomtam a telefont. Ugrálni tudtam volna örömömben. Egy perc alatt helyrerakott. Túlontúl vártam a találkozást, hiszen ennyire még sosem hiányzott. Kár, hogy nem hívott fel előbb. Elbasztunk két hetet. Minden másodperc, ami nélküle megy el, az olyan, mintha a pokolban lennék. És megállt az idő. Nem győztem kivárni, hogy végre bejöjjön az ajtón. Már három cigit is elszívtam, rendbe is szedtem magam, de még mindig nem érkezett meg. A kanapén fetrengtem, amikor szinte hangtalanul belépett az ajtón. Egyikünk sem tudta titkolni, amit éppen akkor éreztünk. Hajnali egyig beszélgettünk az ágyban. Csodálatos dolgokat mondott. Nem győztem bocsánatot kérni, és Ő is így cselekedett. Talán nem hibáztam azzal, hogy hisztiztem. Jogos volt, de ez már a múlt, elmúlt. Örültem volna, ha végre szexelünk egy jót, ám az elmaradt. A lényeg, hogy sikerült mindent megbeszélni, és ugyanúgy szeretjük egymást, mint a balhé előtt. Elalvás előtt harminc másodperccel benyögte, hogy:
– Amúgy engem úgy hoztak.
– Mi van? – kérdeztem félálomban.
– Nem saját autóval voltam most. Hazaviszel?
– Majd hívsz valakit – bólogattam.
– Kit hívjak? – nevetett.
– Nem tudom, de majd reggel megbeszéljük – megpusziltam.
Kora reggel arra ébredtem, hogy a szerelmem szexre készül: masszírozgatta a popsimat, miközben egyre intimebb helyeken simogatott.
– Mikor keltél? – kérdeztem csukott szemekkel.
– Félórája. Ha rám néznél, láthatnád, hogy a hajamat is megcsináltam – nevetett.
– Ejha! És hány óra van? 
– Hét.
– Figyeld meg, hogy pár perc múlva a gyereked az ajtóban fog állni.
– Az előbb még nagyon aludt – mondta, aztán tovább simogatott.
– Ha te mondod – mosolyogtam. Elszaladtam a fürdőbe, majd leellenőriztem a gyereket, aki tényleg elég mélyen aludt, bár a tegnapi hisztije után ez a minimum. Áldom az Istent, ha létezik, amiért csak a csókolózgatásnál tartottunk, és arra lettünk figyelmesek, hogy a kislányunk az ajtóban áll, és ásítozik. Mondanom sem kell, hogy innentől nem csak a szexnek lőttek, hanem anyának is. Anya ilyenkor megszűnik, csak apa létezik számára. Hármasban fetrengtünk az ágyban, bár én kicsit ki voltam közösítve. Borka nem volt hajlandó hozzám szólni, és puszit sem kaptam, csak az apján lógott. Örültem, hogy így rajonganak egymásért. Reggelizés közben eszembe jutottak az éjszakai beszélgetésünk fontos részletei.
– Mit mondtál este? – kérdeztem.
– Hogy imádlak. Ez azóta sem változott, ha arra gondolsz – röhögött.
– Azt sejtettem, de nem ezekre gondoltam. Azt mondtad, hogy úgy hoztak, ezért haza kell majd vinni, ugye?
– Ja, igen. El is felejtettem. 
– Na, nem foglak hazavinni – ráztam a fejemet.
– Miért? Szerinted kinek tűnne fel?
– Mindenkinek. Mikor akarsz hazamenni? – kérdeztem.
– Soha nem akarok, de talán holnap itt lesz az ideje.
– Akkor erre térjünk vissza holnap! – kacsintottam. Borka kaja után rávette az apját, hogy lemenjenek a legközelebbi játszótérre, én pedig maradtam, mert rengeteg háziasszonyos meló várt rám. Kiválogattam a gyerek ruháit, mert már nem fértek el a szekrényben. Rengeteg ruhája van. Kitakarítottam a szobáját, majd a lakás többi helyiséget is. Viszonylag nagy ez a lakás, ezért nem egyszerű puccba vágni. Zoé magánszféráját nem bántottam. Ő annyira keveset tartózkodik itthon, hogy nem is tud rendetlenséget csinálni. A legutolsó dolog az volt, hogy kaját rendeltem, mert a főzéshez energiám sem maradt. Tizenegy körül felhívtam a gyerekem apját, hogy mikor szándékoznak hazatérni.
– Mindjárt, csak itt ülünk a homokozóban – válaszolta.
– Ha onnan elhozod egy szó nélkül, akkor ide kell költöznöd! Jöhetnétek, mielőtt a kaja is ideér.
– Azt hittem, főzöl.
– Isten ments, kitakarítottam mindenhol – nevettem.
– Megpróbálom hazavinni.
– Sok sikert, életem! – mondtam röhögve, aztán letettem. Tökéletes apja a gyereknek, csak kár, hogy ritkán tölti be ezt a szerepet. Elmondhatatlan érzés látni, hogy így szeretik egymást. Félóra múlva meg is érkeztek, de a futár gyorsabb volt. Csodálkoztam, hogy Borka megengedte, hogy ebéd után megszeretgessem, de feltétlen apának kellett elaltatnia. Vártam, hogy Bori elaludjon, hogy kicsit kettesben lehessünk. A szerelmeskedést megzavarta egy telefonhívás anyámtól.
– Szia, kicsim! – szólt bele a telefonba.
– Hali. Mi a helyzet? – kérdeztem.
– Arra gondoltunk apáddal, hogy holnapután elmegyünk, és egy hétig maradnánk. Nagyon hiányoztok!
– Király, gyertek csak!
– Aztán meg kellene beszélnünk, hogy Borit elhozzuk magunkkal, ha jövünk haza.
– Mármint, hogy nélkülem legyen nálatok? – kérdeztem.
– Miért ne? Szerintem simán elleszünk – jelentette ki izgatottan. 
– Hát, nem tudom. Mindegy, majd térjünk vissza erre személyesen – válaszoltam, bár én kevésbé voltam izgatott.
– Jól van – sóhajtott. – És te még mindig szingli vagy? 
– Nem, anya, nem vagyok szingli – nevettem.
– Kibékültetek? – kérdezősködött.
– Dehogyis, új pasim van – viccelődtem.
– Ja, értem. Majd megismerkedünk vele – röhögött egyet, aztán csacsogtunk még egy sort, bár már nem a szerelmi életemről.
Sikerült elmélyülnünk egymásban megint, de piszkosul féltem, hogy Bori megzavar mindent, ezért feldobtam azt az ötletet, hogy menjünk ki a nappaliba, és folytassuk ott. Nem tartott tovább fél óránál, ám nagyon-nagyon jó volt.
Szerencse, hogy ilyen hamar végeztünk, mert a kislányom hamar felkelt. Örültem volna, ha alszik egy pár órát, mert nem akartam, hogy estére totál megbolonduljon. Fetrengtek az ágyban, én pedig kimentem rágyújtani. Arival írogattam, aki meglepett azzal, hogy éppen leszokóban van. Már többször próbálta, de most azt állította, hogy sikert hoz az erőfeszítése. Totál meglepődtem. Leírtam neki, hogy holnapután lejönnek a szüleim, és azt is, hogy el akarják vinni Borit. Annyira, de annyira nem támogattam ezt az ötletet, mert még nagyon kicsi ahhoz, hogy ne találkozzunk egy-egy napig. A barátnőm azzal jött, hogy Bogival, meg igazából mindenkivel jól érzi magát, így engedjem el nyugodtan. Aláírom, hogy emiatt szerencsésnek kellene éreznem magam, de az estéket együtt szoktuk tölteni. Ücsörögtem a széken, és vártam, hogy Ariana válaszoljon, de semmi. Amire összeszedtem az erőmet, hogy bemegyek, felhívott.
– Na, így gyorsabb – nevetett.
– Valamivel igen.
– Hol tartottunk? – kérdezte.
– Hogy nem fogom elengedni a gyerekemet anyáékhoz. 
– De miért nem? Legalább, ha az urad is ráér, akkor tudnátok romantikázni – röhögött.
– Az előbb volt egy félórás romantikánk, de most, hogy mondod, nem volt elég – nevettem.
– Látod-látod, erről beszéltem – viccelődött. Húsz percig beszélgettünk még az idiótaságainkról, végül elköszöntem tőle. A szoba ajtajához érve megtorpantam. Meglepett a látvány: összebújva aludtak. Tudtam én, hogy Borinak még aludnia kell ahhoz, hogy kibírja az egész napot kiborulás nélkül.
Este végre szexeltünk egy oltárit, aztán felhozta a témát, miszerint nekem kell hazavinnem.
– Nem lesz semmi baj, csak kidobsz a ház előtt, és jöhetsz is haza – mondogatta.
– Várjuk még két napot! Anyámék eljönnek, és itt lesznek a gyerekkel. Haza foglak vinni.
– Miért csinálsz nekem ennél is több problémát? – nevetett.
– Te csinálod a problémákat folyton.
– Jó, akkor holnap felhívom az asszonyt. Tudom, hogy ki fog akadni.
– Jogosan fog kiakadni – röhögtem.
Reggel egy egész órán keresztül telefonált a feleségével, én pedig alig bírtam Borkát lenyugtatni, hogy ne kiabáljon. Csak úgy maradt csendben, hogy megengedtem neki, hogy a smink cuccaimmal szórakozzon. Mondanom sem kell, hogy néhány terméket dobhattam is ki, mert tönkretette őket. Még szerencse, hogy nem sminkelem magam túl gyakran. Elég idegesen jött be a szobába, amit nem tudtam hova tenni. Arra az egyre tudtam gondolni, hogy megint kiakadt a felesége, amiért késik. Majd megnyugszik. Erre azt mesélte, hogy holnapra megvolt beszélve egy program, amin persze, neki is részt kellett volna venni, de így ugrott a mutatvány. Valami családi összejövetelről volt szó, ám nem is akartam belemenni a részletekbe. A legjobb, ha nem tudok semmiről, mielőtt felidegesíteném magam.
– Szóval, akkor nem lesznek otthon holnap reggel sem. Nyugodtan hazavihetsz – mondta.
– Oké. Így talán egy fokkal jobban hangzik a dolog – mosolyogtam. Nem is érdekelte, hogy mit fog ezért kapni. Megint elcseszte miattunk. Annyiszor elcseszte már. Valamiért én ezt irtóra szeretem. Olyan hülyeségeket beszélt. Igazi tervei voltak arra, hogy mi fog történni, ha hazaviszem. Mert ugye, akkor már be is kell mennem. Rettegtem attól a ténytől, hogy megint idióta leszek.
Este felhívtam az édesanyámat, hogy:
– Mikor értek ide holnap?
– Reggel hét előtt el kell indulnunk, mert öregek vagyunk, és nem bírjuk a meleget – nevetett.
– Az azt jelenti, hogy kilenc körül már itt is vagytok?
– Elvileg azt – reflektálta.
– Oké, azért kérdeztem, mert reggel van egy kis dolgom – titokzatoskodtam.
– Mi dolgod van neked? – kérdezősködött.
– Haza kell vinnem a pasimat – válaszoltam lazán.
– Nem értelek. Tényleg másik van? – nevetett.
– Nem. Ugyanaz az emberem maradt, csak most autó nélkül.
– Ez nekem nagyon, de nagyon furcsán hangzik. Maradjunk annyiban, hogy te tudod…
– Helyes! Holnap majd mindent elmondok részletesen – mondtam, majd jóformán el is köszöntem tőle. Elvileg mindennek jónak kell lennie, ha tényleg időben érnek ide, én pedig időben le is tudom rendezni ezt a kínos dolgot. Mindenképp kell valaki, aki itthon marad Borival, és erre a feladatra alkalmasabb embert nem is találhatnék, mint a szüleimet. Azt, hogy náluk töltsön pár a napot a gyerek nélkülem, kellőképpen meg kell gondolnom. Minden áldott napom egy szenvedés volt, amikor újra dolgozni kezdtem. Maximálisan megszoktam már, hogy ő van, és minden percem az övé. Nem is tudnám, de nem is akarom elképzelni nélküle az életemet. Úgy jött össze, hogy hárman aludtunk el az ágyamban. Nem szeretem az ilyesmit, mint már mondtam, viszont ezúttal így volt tökéletes.
Arra keltem, hogy Borka konkrétan rajtam ugrál. Irigy voltam, amiért kora reggel ennyi energiával rendelkezik, hogy még a fejem tetejét használta trambulinnak. Nagyon álmos voltam, nem is tudtam magamhoz térni, ezért csak annyit mondtam neki, hogy az apján ugráljon, ne rajtam. Amikor észhez tértem, az a bizonyos információ eljutott az agyamig, miszerint kábé két óra múlva ott leszek a szerelmemnél. Akartam is, meg nem is. Ez egy cefetül szar helyzet. Hatalmas örömmel érkeztek meg a szüleim. Persze, nem nekem örültek annyira, hanem az unokájuknak, aki ma jobb lábbal kelt fel, velem ellentétben. Jó volt látni, hogy mennyire boldog. Az más kérdés, hogy mit szól, ha lelépek az apjával. Reménykedtem benne, hogy senki nem fog bőgni, beleértve magamat is. Váltottunk pár szót velük, majd úgy döntöttünk, hogy elindulunk. Mindkettőjüknek rossz volt, de ami pozitív, hogy Borka nem sírt. Anya hamar lefoglalta. Megbeszéltük, hogy odafele Ő vezet, nekem bőven elég lesz majd haza. Egész úton beszélgettünk. Néhány mondata beleégett a fülembe. Szó volt arról is, hogy valószínűleg utánuk fog menni, de csak később.
– Elég nagy szarban vagy, szóval menj is utánuk – jelentettem ki.
– Majd meglátjuk. Terveim vannak veled – nevetett.
– Mármint? – kérdeztem. Nem mondott semmit, csak vigyorgott, így elkönyveltem magamban, hogy bizonyára meg leszek dugva az otthonában. Megint.
Remegtek a lábaim, amikor bementünk. Körül sem mertem nézni, csak a reszkető lábaimat bámultam. Lefeküdt a kanapéra, én pedig méterekre tőle megálltam.
– Gyere ide, baba – invitált.
– Egy puszit adhatok, de aztán hazamegyek – válaszoltam, miközben elindultam felé. Nem hagyott elmenni, hiába jártattam a számat, hogy nagyon furán érzem magam. Minden másodpercben attól rettegtem, hogy ki előtt fogunk lebukni. Nyugtatgatott, hogy úgysem jön senki. Nem kell aggódni. Szoktam én aggódni?
Kimentünk a kertbe, ahol tovább dumálgattunk kettőnkről. Ledobtam a cipőmet, leültem a medence széléhez, és belelógattam a lábamat.
– Jó nektek, hogy nem egy panelban rohadtok egész nyáron. Ezt könnyen meg tudnám szokni – mosolyogtam.
– Miattad képes vagyok abban a lakásban megrohadni – nevetett, majd leült mellém. Nem mondtam semmit, csak ránéztem. Tudjátok, olyan szerelmesen. Elkezdtünk csókolózni, majd gyengéden levette a pólómat. Egy pillanatra elgondolkodtam az életemen, de hagytam. Levettem a rövidnacimat, és lassan belemerészkedtem a vízbe.
– Pancsolni akarsz? – kérdezte nevetve.
– Igen, de ha tudsz jobbat, akkor mondjad – vigyorogtam. Felhúzta a szemöldökét, aztán vetkőzni kezdett. Szerelmeskedni kezdtünk. Fogalmam sincs, hogy mi történt, de délelőtt tizenegy óra környéken, a harmincöt fokban megdugott a medencében. Nem akartam elhinni, hogy már megint mit műveltem. Nem lesz a kedvencem az efféle szex, bár összességében jó volt. Ücsörögtünk a napon, mert mielőbb meg akartam száradni, hogy hazamehessek. Nem is szóltunk egymáshoz, valamiért baromi kellemetlen lett a szituáció. Amikor már kellőképp felforrt az agyvizem, közöltem, hogy:
– Azt hiszem, ideje lesz hazamennem.
Nem reagált semmit, csak végignézte, ahogy felküszködöm magamra a ruhát. Megálltam előtte, sóhajtottam egyet, aztán elindultam befelé. A bejárati ajtónál megfogta a kezem, magához húzott, és csak annyit mondott, hogy nagyon szeret. Elmosolyodtam, ám haladtam kifelé. A kapuban végre váltottunk pár szót, de semmi említésre méltóról nem csacsogtunk. Megígértem, hogy vigyázok magamra, majd beültem az autómba. Útközben felhívtam Arit, és kihangosítva ledobtam az anyósülésre.
– Mizuka? – kérdezte izgatottan.
– Baszd meg, már megint akkora hülyeséget csináltunk!
– Mesélj! – szólt még izgatottabban.
– Azt mondtam, hogy haza kell hozni nem? – kérdeztem idegesen.
– Nem hiszem, de miért volt arra szükség?
– Mindegy akkor. A lényeg, hogy eljöttünk hozzájuk az én autómmal. Nem volt itthon senki, de ezt már előre tudta. Fogalmam sincs, hogy erre miért volt szükség. Ari, olyan gáz vagyok! – meséltem feldúltan.
– Mondd már, hogy mi történt!
– Szexeltünk a kertben. A medencében – dadogtam.
– Van medencéje?
– Látom, a lényeg megragadt.
– Jó, bocsi! Ezért miért érzed magad szarul? Hát, jó volt, nem?
– Mindig jó, de a gyerekemre a szüleim vigyáznak, én pedig megdugattam magam náluk. Megint. Ennél aljasabb dolog talán nincs is a világon – akadtam ki.
– Nyugodj le, és próbáld meg elfogadni azt a tényt, hogy ez is megvolt, szép volt, jó volt.
– Oké, csak hogy ennek nem kellett volna megtörténnie.
– Azt hitted, hogy hazaviszed, aztán te jössz is vissza Pestre történések nélkül? – nevetett.
– Jó, igazad van – sóhajtottam. – Hányingerem van magamtól.
– Kicsim, egy életed van, használd ki! – próbált megnyugtatni. Nem szóltam semmit, mert elgondolkodtam.
– Lotti, itt vagy? Hahó! – kérdezte kétségbeesetten.
– Itt vagyok, itt vagyok! – mondtam, miközben mosolyogtam. Pár perc elteltével elkezdtem áradozni róla, valamint a legutolsó kalandomról. A barátnőm annyit mondott, hogy:
– Ez az igazi Lottika!
– Köszönöm, hogy ismét segítettél – hálálkodtam.
– Ebben mi volt a segítség?
– Szeretlek! – mondtam, és letettem a telefont. Már majdnem otthon voltam, amikor úgy döntöttem, hogy felhívom életem szerelmét.
– Mi a helyzet? – tettem fel a kérdést.
– Készülődöm, hogy utánuk menjek – közölte röviden.
– Olyan fura vagy.
– Jó volt veled, csak ez egy kicsit gáz – nevetett.
– Még, ha csak egy kicsit lenne gáz, akkor elviselhetőbb lenne.
– Mindegy, jól szórakoztunk, azt’ ennyi – mondogatta.
– Ja, de ismétlés nem lesz! – röhögcséltem. Egész úton égett a fejem. Amikor hazaértem, a szüleim azonnal kérdőn bámultak rám.
– Minden rendben volt? – kérdezte anya gyanúsan.
– Persze! Nem buktunk le – vigyorogtam.
– Katasztrófa ez az egész – nevetett apám.
– Tudom, nem kell mondani – meghúztam a vállamat, majd megölelgettem Borkát. Szinte az első szava az volt megint, hogy apa. Próbáltam elmagyarázni, hogy nemsokára jön, de kicsit kiakadt. Az igazat megvallva, rosszabb reakcióra számítottam. Rettentően sajnáltam Borit.
Pénteken apa bejelentette, hogy holnap estefelé elindulnak haza. A lényeg az volt, hogy vihetik-e magukkal az unokájukat. Megkérdeztem erről a nagyságos asszonyt, hogy szeretne-e menni. Csak bólogatott. Mélységesen nehezen, de végül belementem. Mindent megbeszéltünk, hogy minek milyen módon kell történnie. Másnap délután bepakoltam a cuccait. Féltettem, aggódtam, mert még ilyen sokáig sosem voltunk egymástól távol. Segítettem a szüleimnek lehordani a bőröndöket, és majdnem könnyes búcsút vettünk egymástól. Negyvenszer elmondtam anyámnak, hogy azonnal hívjon, ha bármi van. Néztem a kislányomat, ahogy boldogan ül az autóban. Percek választottak el attól, hogy elbőgjem magam. Felmentem a tök üres lakásba. Ledőltem a kanapéra, és csak néztem ki a fejemből. Máris hiányzott. A csendet megzavarta, hogy Bea keresett telefonon. Pár hete nem beszéltünk, nem tudtam, hogy épp mi van vele. Olyan meglepő dolgokat mondott, hogy egy kisebb sokkot kaptam.
– Szakítottam Tomival, mert rájöttem, hogy élni akarok – mesélte lelkesen.
– Tomi mellett is éltél. Mi ez a hatalmas lázadás? – kérdeztem már-már nevetve.
– Tudtam, hogy nem fogsz megérteni! – akadt ki.
– Ha nem magyarázod el, akkor nehéz.
– Szórakozni akarok, bulizni és pasizni, éppen ezért lenne egy kérdésem vagy kérésem.
– Mondjad!
– Ha igent mondasz, akkor azonnal elindulok autóval – kerülgette a dolgot.
– Bea! – szóltam rá.
– Ott aludhatnék nálad ma este? Arival találtunk egy jónak ígérkező bulit a LivingRoom-ban, el akarunk menni – mesélte.
– Hát, ha szeretnél, akkor persze. Totál egyedül vagyok, szóval még az is lehet, hogy elmegyek én is – röhögtem.
– Nagyon jó, köszi! Felhívom Arianát, aztán elindulok. Szia!
– Szióka! – köszöntem el. Eldobtam a telefont a kanapé másik végére, és csak fogtam a fejemet. Nem akartam elhinni, hogy a barátaimnak sosem elég a bulikból, valamint azt sem, hogy Bea azért dobta ki Tomit, hogy eljárhasson szórakozni. Már nem azért, de a volt pasija mellett szinte bármit megtehetett. Vajon Bea most lépett bele a tinikor második szakaszába? Ennyi idősen elkötelezni kellett magát, amihez megvolt a megfelelő partnere is. Az agyam eldobom!
Többször beszéltem anyával. Megemlítettem neki, hogy talán ma este elmegyek egy szórakozóhelyre. Támogatta az ötletet, bár nem értettem, mire fel. Jól ismer, tudja, hogy nem szeretek bulizni, mégis finoman arra célozgatott, hogy nekem erre szükségem van. Elköszöntünk egymástól. Mielőtt bármelyikünk kinyomta volna, újra figyelmeztettem arra, hogy ha bármi van, telefonáljanak. Két óra elteltével arra lettem figyelmes, hogy csengetnek. Sejtettem, hogy a barátnőm érkezett meg. Nagyon fel volt pörögve, izgatott volt a bulit illetően. Felhívta Arit, majd kihangosította, hogy ő is segítsen rávenni engem a bulizásra. Semmi kedvem nem volt kimozdulni, de végül belementem. Következtek a szokásos női problémák, mint például az, hogy mi a szart vegyek fel. Úgy tűnt, hogy Bea már hetek óta tudta, hogy miben fog megjelenni. Előkapott egy fekete miniruhát, és ennyi. Én meg húsz percig ácsorogtam tétlenül a szekrényem előtt. Kotorászni kezdtem. A kezem ügyébe került az a ruha, amit akkor viseltem, amikor összejöttünk… vagy mit csináltunk. Azon az egy bulin volt rajtam. Elmosolyodtam, majd visszatettem a helyére. Egy sereg nőcskét el tudtam volna látni ennyi ruhával. Végül felvettem egy leopárdmintás trikót és egy magas derekú rövid farmert. A cipő kérdésben más szóba se jöhetett, csak a felsővel mintában megegyező Vans-em. Miközben a szemöldökömet csinálgattam halál nyugiban, Bea már tűkön ülve várta, hogy mikor készülök el.
– Neked megvan a Niki száma? – kérdeztem.
– Aha. Miért? – kérdezett vissza.
– Hívd már fel, hogy jöjjön ő is!
– Oké, egy pillanat – mondta, majd így is cselekedett. Niki is eljön velünk, már csak Zoé hiányzott a csapatból. Hiába írtam neki, biztos, hogy aludt, mert semmi válasz nem érkezett. Anyámnak hagytam egy SMS-t, amiben leírtam, hogy kimozdulok kicsit, de ha bármi van, hívjon egyből. Azt reagálta, hogy vigyázzunk magunkra. Ez csak természetes. A barátaim unalmasak, és sosem kerülnek bajba, nem vitték még el őket a rendőrök, de ha ez nem lenne elég, akkor még alkoholt sem fogyasztanak. Csendes szörnyetegek. A barátnőim legnagyobb örömére sikerült összekapnom magam, így időben el tudtunk indulni Beával a megbeszélt szórakozóhelyre. Útközben felszedtük Nikit, aki hasonló hangulatban volt, mint én. Neki sem volt sok kedve bulizni. Végül Ariana ült be az autóba.
– Navigáljatok már! – kiáltottam fel. – Fogalmam sincs, hogy hol van az a szar.
Ari próbálta elmagyarázni, hogy merre menjek, de a tájékozódási készségem a tetőpontján van mindig, tehát megkértem, hogy adja át a telefonját.
– Na, és mi különleges várható ma estére? Ez egy sima buli lesz, vagy valami extra? – nevettem.
– Hát, igazából nem tudom, de megnézem neked a plakátot – reagált Bea, majd dadogva elsorolta, hogy milyen fellépők várhatók.
– Szerinted közülük hányat ismerek? – kérdeztem tök komolyan.
– Annyit, mint én! – röhögött Niki.
Bár nehezen, de épségben odaértünk. Nekem már az elején nem volt szimpatikus a hely, de a többiek miatt megpróbáltam ennek az ellenkezőjét mutatni. Iszonyatosan sokan voltak. Gyanítom, hogy a nép fele hamis személyivel került be. Mindenki nagyon fiatal volt. Már-már annyira, hogy kezdtem magam kellemetlenül érezni, amiért lassan közelebb vagyok a harminchoz, mint a húszhoz. A csajok egész szépen elvegyültek, de Ariana annyira, de annyira furcsa volt. Nem fogyasztott alkoholt, és a cigiről is sikeresen leszokott. Meg kellett kérdeznem kint, hogy:
– Ezt mire vélhetem?
– Mit, kincsem? – kérdezett vissza.
– Nem vedelsz, nem dohányzol. Azt ne merd mondani, hogy a drogokkal is leálltál! – nevettem.
– Hé, a marihuána nem drog! – háborodott fel, miközben kínosan röhögött.
– Bocs, szakértő. Szóval, mi a nagy helyzet? – kérdezősködtem.
– Semmi, csak egyszerűen most nincs kedvem piálni. Pontosan jól tudod, hogy abból mindig a probléma van, ha mi iszogatunk. Bea ötlete volt, nekem különösképp nincs sok hangulatom ehhez.
– Ó, egyet kell értenem veled!
– Hadd érezze jól magát, mi elkísértük – mosolygott.
– Igazad van – ismertem el. Még mindig görcsösen írogattam anyámmal, mert tudni akartam, hogy melyik percben mit csinált a gyerekem. Közölte, hogy volt egy pont, amikor azt hitték, hogy fel kell hívniuk, de sikerült jobb kedvre deríteni Borkát. Kicsit táncolgattunk, amikor megszólalt a telefonom. Szentül hittem, hogy a szüleim keresnek. Kellemes meglepetés ért, ugyanis a szerelmem hívott. Szó szerint kiszaladtam, hogy halljak is valamit.
– Mit csinálsz, életem? Itt vagyok Pesten. Felmehetek egy kicsit? – kérdezte.
– Kanos vagy? – nevettem.
– Hát, enyhén szólva.
– Azt hiszem, hogy ezúttal megszívtuk, mert eljöttem valami buliba a csajokkal. Szólhattál volna – meséltem szomorúan.
– Hol vagytok?
– Valami LivingRoom nevű helyen. Ne kérdezd, hogy hol van, mert azt sem tudom, hogy merre jöttem – röhögtem.
– Megkereslek – mondta.
– Keress meg! – válaszoltam kínosan aranyosan, Ő pedig letette. Elképzelésem sem volt, hogy mire készül. Azt hittem, hogy ad egy puszit, aztán hazamegy, de nem így lett. Kint álldogáltam egyedül, amikor hátulról megölelt. Egy csomót beszélgettünk, míg a többiek egyre jobban érezték magukat odabent. Főként Borkáról volt szó, de hallhattam olyanokat is, hogy mennyire szeret. Így már végképp elment a kedvem a bulizástól. Célozgatott, hogy csináljunk valamit kettesben.
– Nem akarom itt hagyni őket, tudod jól, hogy milyenek.
– Nem is arra gondoltam, hogy hagyd itt őket – nevetett.
– Akkor mire gondoltál? – kérdeztem, Ő pedig nem szólt semmit, hanem vigyorogva mutatott az autója felé.
– Egy pillanat – mondtam, majd beszaladtam, hogy szóljak a csajoknak.
– Nyugalom, nem tűnök el, és nem is ölnek meg! – nevettem.
– Hova mész? – kérdezte Niki.
– Itt leszek az Úrral az autóban, amit megismertek úgyis, ha van valami. Mármint az autóját – mosolyogtam, és kirohantam az épületből. Hűségesen megvárt a járdán. Elkezdte magyarázni, hogy:
– Igazából csak vicceltem, és nem akarom, hogy úgy érezd, hogy kihasznállak!
– Ebben semmi kihasználás sincs, ha mindketten jól érezzük magunkat – vigyorogtam. Nem?
Beültünk a kocsiba. Először az anyósülésre ültem, Ő pedig a megszokott helyére. A csókolózás utáni dolgokat én kezdeményeztem, tökre biztos voltam abban, hogy ez így lesz tökéletes. Körülbelül negyedóra telhetett el, amikor meghallottam Ariana hangját, aki azt kérdezte, hogy:
– Lotti ott van?
– Dolgozik – nevetett a szerelmem, én pedig a jobb kezemet felemelve integettem ki az autóból.
– Ja, jó! – röhögött a barátnőm. Egyáltalán nem éreztem gáznak a szituációt, sőt, egyre jobban azt akartam, hogy megtörténjen.
– Most menjünk hátrébb? – kérdezte.
– Ha szeretnéd, akkor simán – válaszoltam. Nem volt túl kényelmes az autója hátsó ülése, ám abban biztos voltam, hogy az enyémnél jóval nagyobb volt a hely. Eszméletlenül kellemesen telt el az az egy óra hossza, melyet együtt töltöttünk. Szétszórtan ugrottam ki a kocsiból, majd leültem a járda szélére, és rágyújtottam.
– Nem kapsz ki, amiért késel? – kérdeztem.
– Annyira nem érdekel – replikázott az autónak támaszkodva.
– Körülbelül két óra késés még nem a világvége – húztam fel a szemöldökömet.
– Egyre több hülyeséget csinálunk – nevetett.
– Aha. Ez már nekem is feltűnt – mosolyogtam. Szokásomhoz híven szerelmet vallottam. Elmondtam neki, hogy mennyire szeretem, és azt is, hogy nem akarom, hogy hazamenjen. Azt válaszolta, hogy minél előbb megoldja, hogy nálam aludhasson.
– Egy darab hetet talán kibírok.
– Megígérem, hogy nem lesz több annál – hangoztatta, megpuszilta a homlokomat, és beült a kocsiba. Könyököltem az ablakban, és elmondtam újra, hogy nagyon szeretem. Megvártam, míg elmegy, utána lassan visszakullogtam a buliba. Ariana egyből rohant felém, miközben perverz módon húzkodta a szemöldökét.
– Whiskyre van szükségem! – nevettem.
– Te vezetsz hazafelé is! – szólt rám.
– Tudom, csak öblítés céljából kell – nevettem, aztán gyorsan elindultam a pult felé. Valahogy mellém csapódott Niki is, aki azzal jött, hogy itt nagyon drágák a piák. A fülébe súgtam, hogy:
– A pénz sosem érdekelt!
– Ez az én nőm! – vágta rá Ariana, én pedig megfogtam a kezüket, és elhúztam őket a mosdóig. Beálltam a tükör elé, majd kántálni kezdtem magamnak, hogy mekkora egy idióta vagyok, aki úgy viselkedik, mint egy ribanc.
– Most azért mondod ezt, mert leszoptad az autóban? – kérdezte Ari. Niki nem szólt egy árva szót sem, csak rázta a fejét.
– Egyrészt igen, azért. Utána több is volt.
– Egyszer élünk! – vágta rá a barátnőm. Kegyetlen szar íze volt a whiskynek, de a célnak megfelelt. Röhej. Táncoltam még én is egy keveset, valamint azon csodálkoztam, hogy Bea most nem tűnt el, most nem lépett le senkivel. Gondtalanul táncolgatott egy sráccal.
Hajnali négykor, amikor már vége lett a bulinak, leültünk a járdára beszélgetni. Elszívtam egy cigit, majd éppen álltunk volna fel, amikor egy lány rohant felénk.
– Csajok, csajok! Tudnátok segíteni? – kérdezte idegesen.
– Mi a baj? – kérdezett vissza Ariana.
– Elhagytam valahol a táskámat! Fogalmam sincs, hogy hová lett!
– Hol láttad utoljára? – kérdeztük tőle, majd a biztonságiakkal megbeszéltük, hogy átnézzük a helyet. Tíz percig fel-alá járkáltunk, mire az egyik WC mellett megtaláltam.
– Marha nagy szerencséd van, hogy nem lopták el – mosolyogtam, és át is adtam neki.
– Jaj, köszönöm! – válaszolta kedvesen, de utána csendben bámulni kezdett. Néztük egymást egy darabig, mire feltett egy vicces kérdést.
– Nem te vagy a szempillás Lotti?
– Azt a kurva! – mondtam meglepődve.
– Mi az? – nézett rám értetlenül. Hirtelen szóhoz sem jutottam.
– Ne haragudj, ezt a napot fel kell jegyeznem, hogy valaki megismert a nagy Budapesten – vihogtam. – Én vagyok a pillázós Lotti, igen.
– Az egyik barátnőm hozzád jár, azért ismertelek fel. Szokta mutatni a képeidet – mesélte.
– Na, ne! Milyen okból? – kérdeztem rá.
– Ja, csak azért, mert olyan szép vagy! – mosolygott.
– Atya ég, köszönöm! – köszöntem meg hatalmas vigyorral az arcomon.
– Be sem mutatkoztam! – nevetett kínosan. – Amandának hívnak, és nagyon hálás vagyok nektek, amiért segítettetek! Meggondolom ezt a pillás dolgot én is, aztán rád írok!
– Nagyon szívesen! Rendben, nyugodtan írj, ha szükséged lesz pillákra! – vigyorogtam tovább. Szinte elrohant a lány, akiről később megtudtuk, hogy Amanda a neve. Roppant szimpatikus volt, de nem csak azért, mert megdicsért.
Úgy gondoltuk, hogy ideje lesz hazaindulni, ezért gyorsan bepattantunk az autómba. Felértünk Beával a lakásba, ahol továbbra is síri csend uralkodott. Hihetetlenül hiányzott az én kicsi babám. Akkor hajnalban eldöntöttem, hogy estefelé elmegyek a szüleimhez. Nélküle minden más volt. Olyan érzés, mintha nem lenne meg egy lábam. Sőt, sokkal rosszabb. Fél lábbal még csak-csak boldogulnék, de nélküle nem megy. Minden egyes pillantása, mosolya, vagy épp őrült hisztizése a legfontosabb számomra. Néha, csak úgy egy napra lennék egyedül. Egyedül, mint régen. Pillanatok alatt elszállnak ezek a fránya gondolataim, mert nem tudnám elképzelni az életemet nélküle. Borkát talán azért szánta nekem az ég, hogy ne legyek magányos. Bea is úgy tervezte, hogy késő délután indul haza, így megbeszéltük, hogy vele megyek.
Az indulásig legalább százszor telefonálgattam az anyámmal. Megnyugtatott, hogy a gyerekkel minden a legnagyobb rendben van, de azt hozzátette, hogy folyton engem emleget. Amikor beértem a városba, nem rögtön a lakásába mentem fel, hanem a parkolás után elsétáltam a legközelebbi játszótérre, ahol sejtéseim szerint a kislányom homokozott. A homokozás eléggé le tudja foglalni, ám roppantul reménykedtem abban, hogy miattam tartani fog egy kis szünetet a játékban. Elsírtam magam, amikor láttam az arcán, hogy milyen boldog, hogy én is itt vagyok. El sem lehet mondani, hogy mennyire hiányzott.
– Ilyesmit csak akkor csinálunk legközelebb, ha Bori tizenkét éves lesz! – mondtam a szüleimnek, akik szintén örültek nekem. Tudom, hogy mekkora butaságot csinálok az apjával kapcsolatban, de érte minden szenvedés megérte. Ez az anyaság egyszerűen csodálatos. Este leültünk beszélgetni anyáékkal, Borka pedig már aludt. Elmeséltek mindent, ami az elmúlt huszonnégy órában történt. Számomra ez az egy nap olyan volt, mintha hónapok teltek volna el. Mindennél jobban szeretem. Váratlanul megcsörrent a telefonom. Azt hittem, hogy apuci érdeklődik irántunk, de Ariana keresett. Mondtam neki, hogy eljöttem a gyerekem után, mire ő egyre sejtelmesebben kezdett el beszélni.
– Nem tudom, hogy mit sejtesz abból, hogy miért nem dohányzom vagy, hogy már nem fogyasztok alkoholt, de… – dadogott.
– Igazából azt, hogy megtértél. Vártam már ezt a percet, hogy hivatalossá tedd a szentté avatásodat! – viccelődtem.
– Hát, szent nem lettem, viszont eléggé áldott állapotban vagyok.
– Mi a fasz? Babát vársz? – kérdeztem rá izgatottan.
– Méghozzá ikreket, úgy tűnik – válaszolta boldogan.
– Csak viccelsz! – vágtam rá.
– Nem, dehogy. Olyan boldog vagyok, hogy el sem tudnám mondani!
– Gratulálok! – sikoltottam. – Atya ég, nagyon örülök! Mondhattad volna előbb is, egy ilyen nagyszerű dolgot nem lehet csak úgy eltitkolni!
– Köszönöm, kicsim! – mondta, majd elmesélte, hogy hogyan, és mikor lett számukra nyilvánvaló, hogy szülők lesznek. Amikor visszatértem a szüleim közé, egyből a lényegre tértem. A szüleim ugyanúgy örültek a barátnőm boldogságának, ahogy én. Titkos vágya volt, hogy egyszer férjhez menjen egy férfihoz, akit teljes szívéből szeret, majd pedig édesanya legyen. Minden álma valóra vált. Biztos vagyok abban, hogy tökéletes anyukája lesz a kicsiknek.
Feldobottan feküdtem le a gyerekem mellé. Percekig csak bámultam. Annyira tökéletes az egyetlen gyerekem, hogy le sem tudtam róla venni a szemeimet.
Pár napot még a szüleimnél töltöttünk, így csak péntek délután indultunk haza. Hálás vagyok az égnek, amiért ők a szüleim. Rengeteget köszönhetek nekik, de legfőképpen azt, hogy így szeretik Borit, és ja, engem is. Hazafelé tartottunk, amikor felhívott minden baj okozója, akibe ugyanolyan szerelmes vagyok, mint az első percben. Kihangosítottam, mert ugyebár vezetés közben nem lehet telefonálni.
– Egy hetet beszéltünk meg, ha jól emlékszem.
– Pontosan. Szombattól számítva – válaszoltam.
– Az ér, ha egy kicsit előbb érek oda? – kérdezte nevetve.
– Előbb lehet, csak később nem – mosolyogtam.
– Akkor pár óra múlva már veletek leszek.
– Várunk! – mondtam izgatottan, miközben Borkának leesett, hogy az apjával beszélek, ezért elkezdett dumálni. Hagytam, hogy beszéljenek pár szót. Jókat röhögtem a lányomon, mert hatalmas szöveggel állt elő. Jobban nem is alakulhatott volna a hetem. A legjobb barátnőm bejelentette, hogy terhes, a szerelmem egy nappal előbb meglátogat a tervezettnél. Minden tökéletesnek tűnt. Zoé születésnapja alkalmából egy kisebb bulit rendezünk. A tavalyi kellemesen telt, így reménykedem, hogy az idei sem lesz rossz. Talán a cukrászkodás kimarad, mert az nem a mi asztalunk, ez 100%-ig bebizonyosodott. Meghagyom a sütést Zozinak, aki már profi ebben. Amint hazaértünk, Bori elkezdett nyaggatni, hogy menjünk a játszótérre. Alig tudtam elmagyarázni neki, hogy elfáradtam. Javasoltam, hogy inkább dobjunk be valami vacsorát, aztán nézzünk meg egy mesét. Rengeteg győzködés után belement az ajánlatomba. Ültünk a kanapén, és palacsintát ettünk. Mielőtt bárki fejében megfordulna bármi bűnös gondolat, elmondom, hogy a palacsinta nem csak egy desszert. A palacsinta a minden. Miután három különböző palacsintába beleharapott, nekem esett.  Fogalmam sem volt, hogy honnan szedte ezt a harapdálós dolgot, de sikerült kiakasztania. Gonoszka lett. Kinevettem, pedig fájt, majd elmagyaráztam neki, hogy többet ilyet ne csináljon. Elmentünk fürödni, utána beugrált a szobába mondván, hogy megvárja az apját. Helyeseltem az ötletét, de csak azért, mert tudtam, hogy perceken belül elalszik. Hihetetlen, hogy mennyire aranyos. Nagyon szereti az apukáját. Makacs volt, ám végül a saját ágyában aludt el. Egyre furább dolgai vannak. Kimentem az erkélyre, hogy elszívjak egy cigit. Csak bámultam az eget, ahogy villámlik. Amíg nem hallok hanghatást, addig nem félek annyira. Olyan meleg volt az utóbbi napokban, hogy törvényszerű, hogy hatalmas vihar kerekedjen. Amint lefeküdtem az ágyba, iszonyatosan álmos lettem, pedig még csak késő sem volt. Folyton az járt az eszemben, hogy meg kellene várnom. Fogalmam sincs, hogy mennyit aludhattam vagy, hogy milyen mélyen, mert azt sem vettem észre, hogy megjött a szerelmem. Egyszer csak felébredtem, felültem, és láttam, hogy mellettem alszik. Akaratlanul is mosolyogni kezdtem, majd hozzábújtam, és puszilgatni kezdtem a vállát. Másodszorra is sikerült felkelnem, viszont ezúttal a vihar miatt. Alig bírtam visszaaludni. Egy kicsit féltem is. Ez most gáz?
Egy kegyetlenül telt éjszaka után a reggel csodálatos volt. Amikor felkeltem, senkit nem találtam a lakásban. Szólongattam a kis családomat, de választ nem kaptam. Bementem Borka szobájába. Az első dolog, amit megpillantottam, az a pizsije volt, ami a földön hevert. Összehajtottam, letettem az ágyra, majd kimentem a konyhába. Az egy dolog, hogy az uram nem volt sehol, mert azt megszoktam már, de az, hogy a gyereket sem találtam, már elég frusztráló volt. És mikor aludtam olyan mélyen, hogy észre se vettem, hogy megszöktek? Visszamentem a szobába, ahol megkerestem a telefonomat.
– Hol a fenében vagytok? – kérdeztem idegesen.
– Borka üzeni, hogy aludj még nyugodtan – reagálta jókedvűen.
– Hogy tudnék aludni, mikor azt sem tudom, hogy hol vagyok?
– Nemsokára otthon.
– Jó, akkor hol voltatok? – kérdezősködtem tovább.
– Szeretünk! – mondta, aztán le is tette. Ledobtam a telefont az ágyra, ami le is esett a földre. Nem foglalkoztam vele, otthagytam. Felöltöztem, és még a fürdőben is végeztem, ám a szerelmeim még mindig nem értek haza. Gondoltam, rágyújtok, míg várom őket. Kellemesen hűvös volt odakint, ezért reménykedni kezdtem abban, hogy Borkát normálisan felöltöztette az apja. Negyedórát ücsörögtem a nappaliban, mire végre hazajöttek. És igen, normálisan fel volt öltözve a gyerek.
– Vásárolni voltatok kora reggel? – kérdeztem felháborodva, amikor megláttam a szatyrokat.
– Aha. Reggelit akartunk neked csinálni, de nem volt itthon mogyorókrém. Már mindegy… Előbb felkeltél, mint gondoltam – válaszolta mosolyogva.
– Nagyon szarul aludtam az éjjel, és bocsánat, hogy elrontottam a tervet – vigyorogtam.
– Féltél, mi?
– Nem, dehogy! – nevettem. Erre már nem válaszolt, csak bólogatott és mosolygott rám. Miután befejeztük a kajálást, megkérdeztem, hogy:
– Mi az oka ennek a cukiskodásnak?
– Nem lehet csak úgy cukiskodni? – kérdezett vissza.
– Nem? – háborodtam fel nevetve. – Na, mondjad már!
– Úgy volt, hogy itt leszek egész hétvégén, de sajnos, közbejött valami.
– Tudtam!
– Ne haragudj, csak…
– Nekem ne magyarázkodj, nem kell! Otthon kell magyarázkodni, ha hozzám jössz – nevettem.
– Én sem így terveztem.
– Tulajdonképpen én így ismertelek meg, hogy mindig van valami dolgod, szóval ez természetes. Majd bepótoljuk! – mosolyogtam, de belül bőgtem. Meg kell értenem, hogy ilyen az élete, amiben mi csak mellékszereplők vagyunk. Még ebéd előtt el akart menni, de Borka nem hagyta, így megvártuk, míg elalszik. Oltári cirkuszt levágott, amiért az apja távozni kívánt. Ebben az a legszarabb, hogy ez még csak a kezdet. Fáj belegondolni, hogy mi lesz még. Csak az ajtóig kísértem, nem mentem le a parkolóig. Olyan elveszettnek éreztem magam. Délután találkoztunk Nikivel, aki kicsit feldobta a kedvemet. Minden jel arra utal, hogy a barátnőm már nem sokáig lesz szingli. Megismerkedett valami ratyi társkeresőn egy pasival, aki külföldi, ám néhány hónapja Budapesten él. Tök örültem neki. Éppen sétálgattunk a belvárosban, amikor kaptam egy csomó értesítést Arianától. Szinte minden közösségi platformon írt, ahol jelen vagyok. Nem értettem pontosan, hogy mi történik, ezért felhívtam.
– Lotti, úgy néz ki, hogy kislányaim lesznek! – sikoltozott az örömtől.
– Szent ég, ez kurva jó! – válaszoltam, miközben ezerrel vigyorogtam. Niki csak nézett, húzkodta a szemöldökét, de miután letettük, elmeséltem neki a nagy hírt. Egyre több nagyszerű dolgot hallok, így kezdtem visszakapni a reményt, hogy nincs elcseszve a napom teljesen. Hazafelé a semmiből Borkának eszébe jutott az apja, ezért egészen a lakásig sírt. Az istenért nem bírta abbahagyni, szinte levegőt sem vett. Végül sikerült megnyugtatni azzal a kamuszagú szöveggel, hogy majd holnap eljön az apukája. Persze némi reményt fűztem ahhoz, hogy tényleg így lesz. Este megnéztünk egy mesét, utána hívásban voltunk Zoéval. Egy csomó ideig beszéltünk, mire elköszönt arra hivatkozva, hogy reggel nagyon korán kel. Azt hittem, hogy a munka miatt, de a végén benyögte, hogy elutaznak egy pár napra. Egy laza belföldi nyaralásról volt szó, semmi komolyabb, pedig ő abban reménykedett, hogy minimum Horvátországig eljutnak idén. Bori hamar elaludt, én meg szenvedtem egy ideig az ágyamban, mert nem ment az alvás. Reggel még abban a hitben voltam, hogy nem kell egyedül aludnom, erre tessék. Feküdtem, és néztem a plafont, amit csak homályosan láttam a könnyeim miatt. Elmondhatatlanul rossz volt nélküle. Sokkal jobb lenne ilyenkor tudni azt, hogy mikor láthatom újra. Konkrétan úgy feküdtem a kibaszott ágyamban, mintha halott lennék. Létezik egyáltalán ilyen, hogy ennyire hiányozzon valaki? Ránéztem a telefonomra, ami 23:30-at mutatott. Összeszedtem minden erőmet ahhoz, hogy kimenjek egy cigire. Ezúttal én voltam úgy, mint késő délután Bori. Nem bírtam abbahagyni a sírást. Megint nagy vihar készülődött. Félelemmel csodáltam a villámokat, melyek fénye beterítette a sötét eget. Körülbelül a hangulatom is ekképpen festett. Elindultam befelé, amikor furcsa zajra lettem figyelmes a bejárati ajtó felől. Határozottan hallottam, hogy kulccsal zörögnek. Kizárt, hogy Zoé szórakozik az ajtóval, ő miért jönne haza, mikor reggel indulnak nyaralni. Felkapcsoltam az előszobában villanyt, a szerelmem pedig belépett az ajtón.
– Hát, te? – kérdeztem meglepetten.
– Megjöttem – mondta, aztán meg is puszilt.
– Mit csinálsz te itt? Nem úgy volt, hogy majd egyszer jössz? – kérdezősködtem tovább, hiszen nem értettem semmit.
– Te sírsz?
– Már nem – válaszoltam lényegre törően.
– Utálom, ha miattam vagy szomorú.
– Láttad volna Borkát pár órája. Neked nem otthon kellene lenned? Miért jöttél vissza?
– Hát, mert szerelmes vagyok beléd – mosolygott, miközben ölelgetett.
– Hülye vagy – nevettem.
– Tényleg haza akarsz küldeni? – húzkodta a szemöldökét.
– Maradhatsz, ha nagyon szeretnél – pimaszkodtam.
– Nincs ám kedvem aludni.
– Mihez van kedved? – tettem fel a kérdést fülig érő szájjal, Ő pedig megfogta a kezem, és a nappaliban kötöttünk ki. Az ölébe ültetett, és csókolgatni kezdett. Fogalmam sem volt, hogy miért a kanapén kell ezt csinálnunk. Meg is érdeklődtem, de nem válaszolt rá, csak megfogta az arcomat a két kezével.
– Tudtad, hogy elmondhatatlanul gyönyörű vagy? – kérdezte.
– Nehéz lesz, de neked talán elhiszem – válaszoltam. Hát, rendesen zavarba hozott. Hogy csinálja, hogy ennyi idő után is simán zavarba tud hozni? Végül is bementünk a szobámba. Vetettük egy pillantást Borira, aki békésen aludt.
– Nagyon siess! – utasítottam, miután közölte, hogy letusol. Keményen lázba jöttem, beindultam tőle. Alig vártam, hogy végre megcsináljon vagy kicsináljon. Utoljára a buliban kettyintettünk, az meg már régen volt. Talán egy hete? Mindegy. Szinte kéjesen fetrengtem, amíg vissza nem tért. Egy túlméretezett póló volt rajtam, ami hamar lekerült. Miután abbahagyta néhány testrészem megzabálását, a lényegre is tért volna, de meg kellett szólalnom, hogy:
– Várj!
– Mi van, baba?
– Csak azt akartam mondani, hogy… – mondtam befejezetlenül és pimaszul.
– Mi az? – kérdezte türelmetlenül.
– Apukám, ennyire hajt a véred? – nevettem.
– Ennyire – reagált, de már gerincre is vágott. Hirtelen minden mondandóm távozott a kis fejemből, inkább másra koncentráltam. Nem az a legnagyobb bajom, hogy reggel elmegy. Az sokkal rosszabb, hogy úgy jön vissza, hogy tudja, hogy megkaphat. Megkaphat bármikor, amikor szüksége van rám. Egy ilyen éjszaka után fáj, hogy reggel nem csináljuk újra, mert el kell mennie, én pedig itt maradok, akár egy játékszer. Ilyenkor nehéz eldönteni, hogy az élet vagy a farka keményebb. Nem akartam aludni, hiszen a valóság szebb, mint a bugyuta álmaim. Megint azt éreztem, hogy mindennél jobban szeretem. Sokszor úgy ébredek fel, hogy a sok hülyesége miatt túl tudnék lendülni rajta, vagyis kettőnkön. Nappal minden könnyebb, hiszen lefoglal Borka, és itt vannak a barátaim, tehát zajlik az élete nélküle is. Aztán vannak olyan éjszakák, amikor elképzelem, mit tennék, ha megjelenne. Arra gondolok, hogy ha belépne a szobába, minden szörnyűség, amit valaha művelt, ki is repülne a legközelebbi ablakon, elhagyná a szívemet, nem gondolnék többet rájuk, és megint rohadtul szerelmes lennék. Hiába tudnék túllépni, ha mindig visszasodródom hozzá. És nem a szerelem könyörtelen, inkább mi vagyunk azok. Mi csinálunk belőle játékot, holott a szerelem nem játék. Amikor anyám vagy a barátaim azt mondják, hogy jobbat érdemlek, akkor puszta megszokásból kelek védelmére, és vágom rá, hogy: Most is szeret, mindig is szeretett. Számomra is nehéz felfogni, hogy ennyire szeretjük egymást, mégsem lehetünk együtt. Mint amikor nagyon-nagyon éhes vagy, de valaki kiveszi a szádból a sült krumplit, és nem hagyja, hogy megedd. Megint idejött, és helyrerakott, mielőtt szétestem volna miniatűr darabkákra. Mindig ezt csinálja, én pedig nem tudok ettől szabadulni. Egyszer tök véletlen megéreztem, hogy milyen ízű a szerelem, és most már nem tudnék lemondani róla. Mi lesz velem, ha egyszer elmúlik ez az érzés? Nem, nem akarom soha, hogy elmúljon. Egész életemben csak ezt akarom érezni. Szükségem van rá. Szorosan feküdtem mellette, és fogtam a kezét. Ezek a pillanatok sokkal hamarabb érnek véget, mint a fájdalmas, szomorúsággal teli percek. Utálom ezt.
– Mit akartál mondani? – kérdezte, miközben simogatta a hátamat.
– Mielőtt túl kanos lettél volna? – kérdeztem vissza vigyorogva.
– Aha.
– Azt akartam csak, hogy milyen jó, hogy vagy – válaszoltam természetesen, de legbelül bőgni tudtam volna az örömtől. Nem szólt semmit, csak lenyomott egy puszit a homlokomra. Lehunytam a szemeimet, de eszem ágában sem volt aludni. Egy darabig simogattam a mellkasát, aztán csak elpilledtem.
Arra ébredtem, hogy Bori az ágyról lelógó kezemet rángatja, miközben azt magyarázza, hogy nagyon fél. Hamar észhez tértem, és egyből észleltem, hogy kint megint tombol a vihar. Fura volt, mert idáig még soha nem mondta, hogy fél valamitől. Minden nap meg tud lepni valamivel.
– Gyere, nyuszi, itt van apa is! – suttogtam, ő pedig felmászott az ágyra. Végigmászott rajtam, majd lefeküdt közénk. Körülbelül negyedórán keresztül puszilgattam és simogattam, mire végre el tudott aludni.
Kora reggel felkeltem, hogy csináljak nekik reggelit. Kisütötte a napocska a szememet a konyhában, míg alkottam. Szeretek ilyenkor kint füstölni. Vihar után mindig kellemesen hűvös van, valamint olyan, mintha tisztább lenne a levegő. Arianával írogattunk, ezért észre se vettem, hogy a szerelmem már felkelt, és a konyhában mászkál. Amikor visszamentem a lakásba, egyből Borkára szegeztem a tekintetem. Mosolyogva bámultam, ahogy alszik. Olyan csodálatos. Később nekiálltam mosogatni, mert egy kisebb káosz keletkezett a konyhában. Szerelmeskedni kezdtünk. Amikor már a pulton ültem, azt hittem, hogy akár meg is történhet a dolog, de meghallottuk, hogy Zoé hazajött. Elég rég találkoztam már vele, ami elég bután hangzik, hiszen együtt élünk elvileg, de sosincs itthon. Ha épp nem süt, akkor a barátjával van.
– Jó reggelt! – mosolygott.
– Szia! Ezer éve nem láttalak! – köszöntöttem izgatottan.
– Bocsi, most ez van, de ígérem, hogy mindent bepótolunk! Kezdhetnénk Balatonszárszón.
– Mi van ott? – kérdeztem értetlenül, miközben leugrottam a pultról.
– Úgy döntöttem, hogy ott fogom megtartani a szülinapi zsúrt. Lefoglaltam egy szép apartmant a parton. Ízléses kis kert, medence, bográcsozási lehetőség… – mesélte, miközben leült reggelizni.
– Ez tök jó ötlet! Szóval akkor a hétvégét Szárszón töltjük?
– Aha, csak szólni kell még a többieknek is. Csinálok később egy csoportot.
– Az úgy egyszerűbb, ja – vágtam rá. Hallottuk, hogy megint rám van szükség, bár ezúttal Borkának kellettem. Rendkívül boldog volt, amikor felfogta, hogy itt van az apja, és az csak hab volt a tortán, hogy Zoét is láthatta. A barátnőm még az ebédjét velünk fogyasztotta el, aztán elköszönt. Sikerült minden részletet megbeszélnünk a bulival kapcsolatban. Kitakarítottam az egész lakást, Borit pedig az apjára bíztam. Elvileg aludnia kellett volna, de ő inkább széjjelpakolt a szobájában. A szalonban tevékenykedtem, amikor csörögni kezdett a telefonom. Félve vettem fel, mert ezt a számot nem ismertem.
– Szióka! Amanda vagyok, tudod, az a csaj, aki elhagyta a táskáját úgy, hogy még soha nem hagyott el semmit – nevetett.
– Szia! Nyugalom, emlékszem rád! Mi a helyzet? – kérdeztem.
– Az interneten láttam meg a számodat, gondoltam, felhívlak. Tudsz adni nekem egy időpontot? Minél előbb szükségem lenne a megszépülésre.
– Szerencsés vagy, mert pont itt állok a naptáram előtt, és kevés ember van beírva, viszont abból a szempontból balszerencsés vagy, hogy csak két hét múlva fogok dolgozni – magyaráztam.
– Ne már! Nem szeretnék mást keresni.
– Tényleg ennyire fontos? – nevettem.
– Igen, hát, este randim lesz.
– Ma este? Jézusom!
– Aha… – sóhajtott kétségbeesetten. – Nem csinálnád meg soron kívül? Természetesen plusz pénzért cserébe.
– Gyere át félóra múlva, és nem kell a plusz pénz!
– Köszönöm, el is indulok! Várjunk csak! A netes cím, az reális?
– Aha, az. Várlak! – mondtam, és kinyomtam. Az áldott, jószívű Lotti már megint kedves volt. Ennek a lánynak folyton szerencséje van velem. Felvázoltam ezt a hirtelen kialakult helyzetet a szerelmemnek, és megkértem, hogy ne zavarjanak. Nem mintha ők tudnának zavarni, de nem akartam, hogy Amanda tudjon bármiről is. Ez lesz a második találkozásunk, szinte nem is ismerjük egymást. Félóra múlva felcsengetett. Örültünk egymásnak, de ő főleg, hiszen nem dolgozom, mégis fogadtam.
– Azóta nem hagytad el a táskát? – viccelődtem.
– Jaj, dehogy! Soha nem hagytam még el semmit – nevetett. – Köszönöm, hogy fogadtál!
– Kerülj beljebb, és álljunk is neki! – mosolyogtam. Az első reakciója az volt, hogy milyen szép a szalonom, majd megdicsérte a körmeimet is, és megkérdezte, hogy hova járok.
– Most lett új neve a körmös csaj szalonjának, nem is tudom hirtelen – válaszoltam.
– Mindegy, mert a kórház miatt úgysem lehet műkörmöm.
– A kórház miatt?
– Ápolónő vagyok már egy ideje. Szenvedélyem, hogy segítsek az embereken – mesélte.
– Hát, ez tök jó! Az igazat megvallva, én nem tudnék ilyen helyen dolgozni. Rengeteg szörnyűséggel találkozol, gondolom.
– Igen, szinte minden nap van valami érdekes, de már megszoktam.
– Melyik kórházban dolgozol? – kérdeztem kíváncsian.
– A Szent István Kórházban, már egy éve.
– Ott szültem, de egyébként nem sűrűn járok oda.
– De jó! Mik a tapasztalok?
– Nem volt semmi probléma. Magánrendelésekre jártam, gondolom, ezért nem volt baj – nevettem, miközben dolgoztam a pilláin.
– Az lehet. Mennyi idős a babád?
– Jó lenne, ha baba lenne még, de már több, mint másfél éves – reflektáltam, majd meghallottuk, hogy kopogtat az ajtón a gyerekem apja. Gondolkodás nélkül be is nyitott.
– Van egy perced? – kérdezte.
– Egy van, de több nincs – válaszoltam, majd megnyugtattam Amandát, hogy mindjárt jövök. Amikor beléptem Borka szobájába, majdnem infarktust kaptam. Szinte az egész szekrényét kipakolta, mert ruhát keresett. Kiharcolta, hogy elmenjenek valahova az apjával.
– Amire rájött, hogy neki semmi sem jó, téged akart – nevetett.
– Elfog a rémület, hogy ez a gyerek ilyenkor ugyanolyan, mint én – Fogtam a fejem, miközben körbenéztem. Tíz perc elteltével sikerült visszavennie a makacsságából, így ruhát is találtunk, amiben feszülhet a városban. Az ajtóban még váltottunk pár szót, hogy hova is mennek, de még ők sem tudták pontosan, aztán megígértettem velük, hogy egy óra múlva legyenek itthon. Nem győztem bocsánatot kérni az újdonsült vendégemtől, amiért több, mint negyedórán keresztül megvárakoztattam, de ő csak kedvesen mosolygott.
– Semmi baj, tényleg!
– Egyre problémásabb. Most például, nem tudta, hogy mit vegyen fel, ezért kipakolta az egész szekrényt – meséltem nevetve.
– Ó, hát, a lányok ilyenek! És amikor rendesen dolgozol, akkor is az apja van vele?
– Sajnos nem, az apukája elég elfoglalt. Tavasszal találtam egy kiváló bébiszittert, aki most szintén szabadságon van, de két hét múlva visszatér köreinkbe – meséltem.
– Értem, de nem volt rossz? Mármint, hogy ilyen kicsi, és már bébiszittert fogadtál?
– Dehogynem. Rosszul érzem magam emiatt, de muszáj dolgozni. Amúgy ki az az állandó vendégem, aki a te barátnőd?
– Melani. Szintén ápolónő, ha ez így mond valamit.
– Igen, tudom. Majd megköszönöm neki, hogy mutogatott képeket rólam, amiért ilyen szép vagyok – röhögtem. Körülbelül huszonöt perc múlva el is készült a remekmű, ami baromira tetszett Aminak. Igen, Aminak. Azt mondta, hogy szólítsam így. Természetesen nem akartam elfogadni a plusz juttatást, de addig erősködött, míg kénytelen voltam eltenni.
– Lekísérlek, csak hozok egy cigit.
– Na, pont jó, akkor elszívhatunk egyet együtt – mosolygott. Így is cselekedtünk. Kérdezgettem az esti randevúról, de eléggé elzárkózott a témától, úgyhogy hagytam.
– Bocsi, csak elegem van a pasikból. Ezt a randit sem én erőltettem, de már nem akartam lemondani. Úgy voltam vele, hogy odateszem magam, aztán lesz, ami lesz. Tulajdonképpen nincs is időm a pasikra – vigyorgott.
– Bonyolult lények, az biztos – mosolyogtam, majd megpillantottam a szerelmem autóját. És ennek nem igazán örültem. Tudtam, hogy ciki lesz, de megpróbáltam minél természetesebben viselkedni. Borka rohant felém, a szerelmem pedig még valamit szerencsétlenkedett az autónál. Eldobtam a cigit, és felkaptam a gyereket.
– Hát, ő itt Bori, aki amúgy a Sátán. Épp álruhában van.
– Jaj, biztos, hogy nem! Élőben sokkal szebb, mint a képeken, pedig azokon is gyönyörű! – mondta. Csak vigyorogtam, miközben megköszöntem a kedvességét. Apuci arcán láttam, hogy zavarban van, ezért azzal próbálta oldani a feszültséget, hogy viccelődött, hogy:
– Találjak ki egy álnevet, vagy felesleges? – kérdezte nevetve.
– Szerintem felesleges – vágta rá Ami, majd bemutatkozott neki.
– Nem vagy nagyképű – mondtam, a hozzám illő stílusban.
– Á, hagyjad! Nekem mennem kell. Örültem, hogy megismertelek titeket, és köszönöm, hogy fogadtál! – hálálkodott.
Felmentünk a lakásba, meghallgattam a beszámolót, hogy merre járt a lányom, aztán neki is láttam összepakolni. Este elalvás előtt beszélgettünk. Egy-két dologra kíváncsi voltam, amiket végül megkérdeztem.
– Hogyhogy nem mentél haza reggel?
– Szeretek veled lenni, és Borka is annak örül, ha itt vagyok – reagált tök komolyan.
– Ez így van. Nem csak én vagyok boldog, hanem ő is.
– Viszont reggel tényleg haza kell mennem – nevetett.
– Jól van, de előre félek attól, hogy Bori mit fog művelni – szomorkodtam. Őt is nagyon bántotta ez az egész, tudom, látom, mégsem történik változás.
Reggel, miután lekísértük az apját, Borka olyan kezelhetetlenné vált, hogy egy hajszálnyi választott el attól, hogy otthagyom a ház előtt, és egyedül megyek ajándékot venni Zoénak. Negyedóra győzködés után megengedte, hogy beültessem az autóba, de ugyanúgy sírt. A szívem megszakadt érte. Egész úton azt hajtogattam, hogy hagyja abba, mielőtt elájul vagy megfulladt, de mintha a mellettem lévő ülésnek beszéltem volna.
– Ki foglak dobni az autóból! Nem hagynád már abba? – mérgelődtem.
– Nem! – válaszolta, és még jobban ordítani kezdett.
– Jó, akkor bőgj! – kiabáltam hátra, majd felhangosítottam a zenét. A tükörből bámultam, de direkt nem szóltam egy szót sem. Addigra hagytam abba, mire sikerült leparkolnom. Nehezen, de végül hajlandó volt kiszállni az autóból. Talán azért változott meg a véleménye, mert fűt-fát ígértem neki. Persze, hogy bármit megkaphat, amit kér, csak legyen jobb kedve. Szipogva, vörös szemekkel kullogott mellettem a bevásárlóközpontban. Tanácstalan voltam az ajándékot illetően. Minden évben így vagyok, pedig Zoénak nem nehéz találni prezentet, mert mindent értékel, mindennek örül. Mivel ruhát tavaly kapott, ezért arra gondoltam, hogy idén táska vagy egyéb kiegészítő után nézek. Félóra járkálás után találtam egy kisebb Adidas hátitáskát, ami teljesen az ő stílusa, szóval megvettem, és még egy flamingós telefontokot is szereztem. Kerestem egy drogériát, ahol arcmaszkokkal dobáltam tele a kosarat, meg Borkának fürdőbomba kellett, amitől előre agyfaszt kaptam. Egy nagy rózsaszín golyót könyörgött ki, ami csillámporral volt bevonva. Reménykedtem, hogy a használata után nem lesz diszkógömb a gyerekem. Eszembe jutott, hogy Arianának is nemsokára születésnapja lesz. Azon agyaltam, hogy miért nem harangozott be egy hatalmas bulit, mint tavaly, mire rájöttem, hogy idén semmiféle ivászat nem lesz. Sokkal nagyobb öröm a babavárás számára, így nem hiszem, hogy bulit fog rendezni. Kötelezően betértünk a kedvenc játékboltunkba, ahol Bori azonnal felpörgött. Van otthon körülbelül húsz plüss macsekunk, de most kellett kettő új, mert a többi biztosan unatkozott, hogy régóta nem érkezett új lakó a királylány szobájába. Körbe-körbe járkáltunk, nem akartam elhinni, hogy a gyerekem nem szédül el, mire kitalálta, hogy elég lesz a két cica. Megkönnyebbültem, ahogy a pénztárcám is, majd elindultunk a parkolóba. Útközben elszívtam egy cigit, mert már igazán rám fért, a kislányom pedig boldogan sétált mellettem. Annyira örültem, hogy megnyugodott. A legrosszabb ilyenkor, hogy nem tudok mit kezdeni vele, akármit mondhatok, ő hajthatatlan, csak sír, és néha még harap is. Anyám nem egyszer mondta, hogy jó úton haladok afelé, hogy egy igazi hisztérikus és makacs gyereket neveljek, aki egyre rosszabb lesz. Jó, nem szépítem: szerinte maga az ördögöt nevelgetem. Pont olyat, amilyen én voltam. Tudjátok, hogy milyen rossz érzés az, amikor az ősök azt vágják a fejetekhez, hogy megérdemlitek? Borzasztó! Bár, amikor Borka velük van, akkor egészen másképp viselkedik. Próbálkozom jó szülő lenni, de sokszor baromi nehéz. Annyi dologban rám hasonlít, hogy elfog a rémület. A védőnő szerint nagyon okos és ügyes, ami igaz is, viszont láthatóan el van kényeztetve. Annyira pedig nincs, hogy látszódjon rajta, esküszöm! Mindenesetre mindennél jobban szeretem. Ő a legcukibb méregzsák, akivel valaha találkoztam. Otthon beszéltem Arianával, fel kellett hívnom. Érdeklődtem a szülinapja iránt is.
– Lesz buli? Egy évvel megint öregebb leszel, nagyi – viccelődtem.
– Nem, semmi ilyesmi… Zoé buliján még részt veszünk, ott is alszunk, aztán elutazunk három hétre – mesélte.
– Hova mentek? Nekem sosem szóltok, és Balira se vittetek magatokkal – pimaszkodtam.
– Larnaca, Ciprus. Majd egyszer elmegyünk kettesben. A gyerekeket lepasszoljuk – kuncogott.
– Baszódj meg, ez rohadt jól hangzik!
– Nekem mondod? Nagyon izgatott vagyok! Most le kell tennem, de később beszélhetünk! Ja, és akkor szombat reggel Balatonszárszón találkozunk!
– Rendben, jó legyél! Szombaton! – köszöntem el. Vártam már a hétvégét, jót fog tenni a környezetváltozást mindkettőnknek. Telefonáltam a szerelmemmel is, aki azzal próbált lenyugtatni, hogy körülbelül másfél hét múlva újra együtt fogunk aludni, mire közöltem vele, hogy a most is késő lenne. Nagyon-nagyon hiányzik.
Hamar elérkezett a szombat reggel, illetve hajnal. Kereken öt órakor keltem, hogy minden egyezzen, bár már előző este előkészítettem mindent az induláshoz. Sok cuccra nem volt szükség, mivel csak két napról volt szó. Úgy tudom, Zoé és Beni már ott is aludtak, és tökéletesítették a helyszínt. Fájt a korai kelés, de egy kakaó után egyből jobban éreztem magam. Hétkor elindultunk. Útközben felvettük Nikit és az új pasiját. Most először találkoztam vele. Normálisnak tűnt, bár nekem mindegy, hogy milyen, csak a barátnőmmel legyen korrekt. A srácot Danielnek hívják, és egész jól beszéli a nyelvünket. Közvetlen volt, és szinte egész úton csacsogtunk. Ezt a másfél órás utat nemhogy a gyerekem, de még én is nehezen bírtam ki. Amikor beértünk a városba, legalább ötször eltévedtünk a parton, de csodával határos módon megtaláltuk az apartmant, mely előtt Zoé várt bennünket. Baszkikám, én fele ennyire nem várnám magam, de ő annyira aranyos. Nem is én lettem volna, ha előbb ideérek, mint a többiek. Tegyük hozzá, hogy Beának volt a legközelebb a helyszín, így ő volt a legelső a vendégek közül. Nem voltunk sokan, ahogy máskor sem. Azon viszont meglepődtem, hogy elhívta három alkalmazottját is, akikkel viszonylag jó kapcsolatot ápol. Niki bemutatta mindenkinek a barátját, aztán nekem szaladnom kellett a gyerek után, tehát fogalmam sem volt, hogy milyen események történtek. Elég pazar helyet talált a barátnőm az ünneplésre, mert szépek voltak maga az épületek, a kert, valamint még medence is, de ami a legjobb, bár nem épp nekem, hogy a Balaton pár méterre volt tőlünk. Zoé kedvesen rohant felém azzal a mondattal, hogy:
– Vettem grillsajtot is, hogy ne csak nézegess minket evés közben! Ja, és van mályvacukor is. Ha gondolod, este süthetünk.
– Jaj, nagyon édes vagy, de miattam nem kellett volna külön vásárolgatnod – mosolyogtam. Örültem, hogy mindig gondol rám, de ezzel lőttek is a fogyókúrámnak. Ezt a gondolatomat előttük nem merem mondogatni, mert megölnek. Mindegyikőjük elmondása szerint egészségtelen, ahogy kinézek, de amíg én nem érzem jól magam a bőrömben, addig mondhatnak bármit. Semmi érdekes nem történt, tök jól éreztük magunkat. Evés után mindenki lejjebb vetkőzött. Nem akartam, nagyon nem, de csak felvettem a bikinimet. Ariana pocakjánál szebbet még sosem láttam. Már most hatalmas volt neki. Szépen növögetnek a csajok. Bementem a kijelölt szobánkba, hogy megkeressem Borinak az úszógumit, de pechemre azt rohadtul otthon felejtettük.
– Basszus, az úszógumi otthon maradt, tehát elmegyek venni egyet, vagy Borka folyton valaki kezében fog pancsolni – súgtam Zoé fülébe. 
– Hát, figyelj, szerintem vannak ilyen árusok a parton valahol. Idefelé egyet sem láttam, de ha gondolod, elkísérlek, aztán keresünk egyet.
– Rendben, de akkor észrevétlenül kell kisurrannunk az udvarból, mert ha észrevesz, rendkívül ki fog akadni. Nem szívesen cincálnám magammal, sietni akarok – mondtam, majd megkértem Arit, hogy foglalja le a gyerekemet. Mély levegőt vettünk az udvaron kívül, aztán gyorsan bepattantunk a barátnőm autójába, és nekiálltunk felderíteni a terepet. Marha nagy szerencsénk volt, hogy találtunk árust, plusz még volt is nála olyan úszógumi, amit kerestünk, így teljes volt a boldogság. Egész úton beszélgettünk. Annyi, de annyi mindent mondanom kellett volna, hiszen már egy jó ideje nem volt alkalmunk kettesben dumcsizni. Felváltva meséltünk egymásnak jobbnál jobb sztorikat, mire visszaértünk.
Meglepődve tapasztaltam, hogy a gyerekem mindenkit tökéletesen elszórakoztat. Mást sem láttunk, csak azt, hogy mindenki vigyorog rajta. Az egyik cukrász csaj rám is kiáltott, hogy:
– Ez a kislány borzasztó cuki! 
– Köszi – mosolyogtam kínosan, mert fogalmam sem volt arról, hogy valójában minket beszélt, amin mindenki ilyen jót derül. Pancsoltunk a medencében, tortáztunk, és ami a legjobb, hogy sokat nevettünk. Olyan jól alakult ez a nap. Amikor már kezdett sötétedni, a bogrács helyére mályvacukrok kerültek. Az egyik asztalon hevert a telefonom, ami furcsán pityegett. Nem is értettem, míg nem vettem észre, hogy a netem be van kapcsolva, és a borzasztó cuki kislányom apukája hív FaceTime-on. Egyből szóltam Borkának, hogy:
– Borisz, ha kíváncsi vagy az apádra, akkor gyere gyorsan! – Ő pedig megfordult, és mosolyogva szaladt felém. Hagytam, hogy beszélgessenek, de úgy, hogy letámasztottam a telefont. Semmi esetre sem hiányzott, hogy összetörje, mert nincs pénzem egy új készülékekre. Visszamentem a többiekhez. Olvadoztam rendesen, és ennek semmi köze nem volt a tűzhöz, ami konkrétan a pofánkban lobogott. Jó érzés volt hallani, ahogy eldumálgatnak, ahogy becézgeti a gyereket. Megkértem, hogy hozza ide a telefont, bár rettentően féltem, hogy leejti, de épségben a kezemben tarthattam. Úgy tűnt, hogy elköszöntek egymástól, így megmutattam a többieket, aztán közöltem Borival, hogy:
– Bemegyek a szobába kicsit, Ari segít neked sütni!
– Gyere, nyuszika! – mondta neki a barátnőm, ő pedig vigyorogva oda is ment. Ledőltem az ágyra, és örömmel hallgattam életem legtökéletesebb hibáját, vagyis néztem is.
– Gyönyörű vagy megint – közölte halkan.
– Miért suttogunk? Kösz, édes vagy – suttogtam.
– Nem tudom, hogy ki hall minket – nevetett. 
– Ez izgalmas.
– Aha, felettébb. Holnap este már otthon lesztek? – kérdezte.
– Elvileg igen. Ez azt jelenti, hogy nem fogok egyedül aludni? 
– Reménykedjünk benne, baba.
– Oké, akkor reménykedjünk – mosolyogtam ezerrel, miközben tudtam, hogy úgyis eljön. Sajnos hamar abba kellett hagynunk a dumálást, mert mennie kellett. Ettől egy kicsit szomorú lettem, de igyekeztem leplezni a többiek előtt.
Egy óra elteltével azt vettük észre a kislányomon, hogy alig lát. Nagyon álmos lett, így megfürdettem, aztán úgy csináltam, mintha én is szunyókálnék. Nem kellett negyedóra, hogy elég mélyen aludjon ahhoz, hogy kiosonjak. Hiába akartam leplezni, hogy nincs túl jó kedvem, csak-csak észrevették rajtam. 
– Mi a baj, picikém? – kérdezte először Ariana.
– Nincs semmi baj. Miért kérdezel ilyen baromságokat? – nevettem kínomban.
– Mert itt ülsz megrogyva, miközben fogalmam sincs, hogy hányadik cigit szívod – magyarázta.
Úgy gondoltam, hogy ez a megfelelő pillanat arra, hogy megint adjam magam, így csak annyit válaszoltam, hogy:
– Szexelhetnékem van – húzkodtam a szemöldökömet. Az összes jelenlévő ember tekintete rám szegeződött. – Most meg mi a pöcsöm van? – mosolyogtam újra kínosan. Mielőtt bárki megszólalt volna, csak annyit hallottunk, hogy Bea a sötétben röhög, miközben a telefonját nyomkodja.
– Beáta, veled mi a helyzet? – szólt oda Ari.
– Ja, semmi, csak beszélgetek egy sráccal – vágta rá, de még mindig nevetve. 
– Mint mindig – állt fel Zoé, majd bement a szobájába. Még szerencse, hogy nem az én perverz megnyilvánulásomon lovagoltak tovább, hanem Beától kérdezgették, hogy kivel beszéltem. Inkább felszívódtam, csendben eltűntem, hogy csekkoljam Borit. Mivel minden a legnagyobb rendben volt, így visszakullogtam a többiekhez.
– Ez egy extra gyors maszti volt – nevetett az áldott állapotban lévő barátnőm.
– Szopjál le! – vigyorogtam, és újra rágyújtottam. Folytattuk a beszélgetést, majd később belemerészkedtünk a medencébe. Észre sem vettük, hogy Bea lelépett, csak akkor, amikor Zoé kérdezni akart tőle valamit.
– Ez már szopikázik – hecceltem.
– Ne már! Hova a fenébe mehetett megint? – tette fel a kérdést Niki.
– Mit izgultok? Ő mondta, hogy élni akar. Gondolom, elment ezzel a csávóval dugni – válaszoltam hót lazán.
– És ha valami baja esik? – akadt ki újra Niki. 
– Igaza van Lottinak! Ezt már eljátszotta velünk egyszer, és akkor sem történt semmi gikszer – kelt védelmemre Zoé.
– Dilisek vagytok! – szólt közbe Gergő, miközben jót nevetett a történteken.
Fogalmunk sem volt, hogy az elveszett bárány mikor térhetett vissza az apartmanba, de mi egész jól bírtuk. Hajnali háromig pancsoltunk. Annyira jó volt ez a nap. Ja, azt nem is mondtam, hogy Zoé nagyon örült az ajándékomnak. A telefontokot egyből rá is tette a telefonjára, a táskát pedig szépen biztonságba helyezte a szobában.
Hat óra körül felébredtem, alig aludtam valamit. Talán szokatlan volt a környezet. Hangokat hallottam az udvar felől, így kinéztem.
– Nincsenek pasik? – kérdeztem halkan a Zoétól és Arianától.
– Nincsenek, csak mi. Miért? – kérdezett vissza Zozi.
– Nincs rajtam melltartó – nyögtem be, és nevetve kimentem hozzájuk. Leültem, majd odabújtam Arankámhoz, aki szinte egyből pimaszul viccelődni kezdett velem.
– Na, akkor hadd lássuk a ciciket! 
– Hűha, ezeket nem szoktam ám csak úgy mutogatni – mondtam, miközben egyre feljebb húztam a pólómat.
– Te állat, hagyd abba! – förmedt rám Zoé, ezzel megakadályozva a kora reggeli sztriptízt.
– Csöcsöket akartam látni, te meg elrontottad! – vihogott Ari. Hűvös volt még, ezért plédekkel takaróztunk. Talán egy óra múlva meghallottam gyermekem angyali hangját, így gyorsan bementem hozzá. Az időjárás rendkívül kedvező lett a későbbiekben. Tudtunk még egy nagyot fürdőzni a medencében reggeli után, majd délután belementünk az ország legnagyobb és legundorítóbb tavába. Annyira hálás voltam a barátaimnak, amiért léteznek. Boldog voltam, hogy ilyen jól sikerült a parti. Mindenki tök jól érezte magát. Indulás előtt megkérdeztük Beától, hogy mégis hogy alakult az éjszakája. Persze én voltam a kezdeményező.
– Hát, jó volt, de semmi extra – reagált, miközben fülig ért a szája.
– Ki vagy elégülve, vagy nem vagy? – nevettem.
– Nyugi, ki vagyok! 
– Ez a beszéd! – kacsintottam. 
Hazafelé Danielt kérdezgettem, hogy mit gondol erről a birka társaságról. Tök őszintén elmondta, hogy meglehetősen szórakoztatóak voltunk, és nagyon bejött neki a buli.
– Akkor lesz még ismétlés? – kérdezősködtem. 
– Simán! – vágta rá határozottan. 
– Biztos, hogy én ezt akarom? – dobta be a kérdést Niki.
– Persze, hogy akarod – mondogattam.
A kicsikém elaludt az autóban, és nem is akartam, hogy felkeljen, úgyhogy hihetetlenül óvatosan kellett kiszednem az üléséből. Pechemre felkelt, és baromi nyűgös volt. Megegyeztünk, hogy vacsora után megnézünk egy mesét, aztán alszunk egy hatalmasat. Voltaképpen ő már a mesézés közben beadta az unalmasat. Megint a lehető legóvatosabban kellett cincálnom a gyereket. Szerencsére békésen aludt tovább, csak már az ágyikójában. Elszívtam egy cigit, kinyomtam a tévét, aztán elvonultam a fürdőbe. Már csak apuci hiányzott. Egy darabig tűkön ülve vártam, hogy mikor nyit be azon az ajtón, amit nyitva hagytam. Éjfél tájékán már-már arra a mélypontra kerültem, hogy inkább alszom. Egy utolsó cigi belefér címszó alatt kimentem az erkélyre. Bámultam a csillagokat, közben arra gondoltam, hogy mitől lettem én ekkora balfék. Szentül hittem, hogy erősebb vagyok ennél a csődtömegnél, mint amivé miatta váltam. Leültem az ágy szélére, és nem bírtam tovább a könnycsatornámnak parancsolni. Zokogtam, mint egy kisgyerek. Nem akartam aludni, mert annyira reménykedtem abban, hogy mindjárt belép a szobámba. Inkább fel-alá járkáltam a lakásban. Fél kettő volt, amikor nyitódott az ajtó. Szellemként nyűglődtem a kanapén.
– Kicsim, te még fent vagy? – kérdezte meglepődve.
– Megvártalak. Tudtam, hogy jönni fogsz – mondtam, és azonnal átöleltem. Nem is akartam elengedni.
– Megint sírtál? 
– Mindegy – mosolyogtam. Halkan bementünk a szobámba. Az ágyra ledőlve elkezdte mondogatni, hogy:
– Nagyon álmos vagyok…
– Ezért vártalak meg? – szóltam közbe picikét feszülten.
– Nem is hagytad, hogy befejezzem. 
– Mondjad akkor! 
– Álmos vagyok, de ahhoz még lenne energiám, hogy kistesót csináljunk Borkának – vigyorgott. Nem szóltam semmit, csak lassan kitakaróztam, egyre távolabb csusszantam tőle. Letettem az egyik, majd a másik lábamat az ágyról, mert rohadtul magára akartam hagyni, de nem engedett, inkább magához húzott. Próbáltam menekülőre fogni a dolgot, aminek az lett a vége, hogy nagyon-nagyon megharapta a hátsómat.
– Baszd meg, hiába haraptál meg, én akkor sem akarok gyereket! – halkan röhögtem.
– Jó, annyira én sem, de a folyamatot annál inkább. 
– Mondd meg, mi a francért szeretlek én ennyire? – tettem fel eme költői kérdést.
– Pont azért? 
– Most erősen gondolkodóba estem.
– Ne gondolkodj! – parancsolta, és puszilgatni kezdte a nyakamat. Össze-vissza nyalogatta a melleimet, amikor eszembe jutott a reggeli szitu. Akaratom ellenére elröhögtem magam.
– Most jutott eszedbe, hogy csikis vagy? – kérdezte.
– Nem! De hülye vagy! – kuncogtam. – Ariana reggel arra kért, hogy mutassam meg ezeket, de végül nem lett belőle semmi.
– Nem akarom tudni, hogy ti miket szoktatok kettesben csinálgatni – vigyorgott, majd elég jó helyre tévedt a keze.
– Haha, azért ilyeneket nem szoktunk csinálni. Ilyen dolgokat csakis kizárólag veled szeretek csinálgatni.
– Reméltem – osztotta meg velem ostoba gondolatát. Lassan a lényegre tértünk, a pulzusom olyan ötszáz volt percenként. Nem bírtam ki, hogy ne hagyjam szó nélkül azt, amikor betette, amit be kellett.
– Na, ilyet Ari nem tud! – viccelődtem, de a szerelmem már nem szólt semmit, csak cselekedett. Konkrétan széjjelharaptam Őt is, meg a saját ujjamat is, mire végeztünk. Kedvelem. Kedvelem a csávót.