10. fejezet ♡

Az elmúlt két hónapban sikerült lelkileg felépülnöm. Azt hiszem, ebben közrejátszottak az új tetoválásaim, a szoli és a szájfeltöltés is. Az a kevés önbizalmam visszatért. Újult erővel állok elébe a legújabb kihívásoknak, melyeket a nyár tartogat számomra. A kapcsolatunk nem fejlődött, a helyzet változatlan. Ugyanúgy szeretjük egymást, mint eddig, csak most talán kevesebbet találkozunk. Közeledik a nyár, és ezer meg egy helyre hívják fellépni. Fogalmam sincs, hogy meddig leszek ilyen türelmes és kitartó, de egyelőre csillapíthatatlan vágyat érzek iránta. A családommal és a barátaimmal minden a legnagyobb rendben van. Anyáék munkahelyet váltottak, Zoé remekül teljesít a legmenőbb cukrászok között, Ariana pedig rohadt jó munkahelyet szerzett, valamint továbbra is irigylésre méltó a kapcsolata Gergővel. Borka lassan féléves lesz. Már sokkal könnyebb vele kimozdulni, mert kedveli, ha emberek veszik körül, akik kivétel nélkül megcsodálják őt. Kínlódott sokat, de én is, amikor jelentkeztek az első tünetek arra, hogy lassan, de biztosan lesznek fogacskái, ám ennek még koránt sincs vége. Rengeteget nőtt és fejlődött. Ja, és időközben kétszer is találkoztam Nikivel. Az első találkozáskor főként a termékekről és a munkájáról volt szó, ám a másodiknál már kezdett megnyílni. Összességében minden jó, csak a gyerekem apja ne hiányozna annyira.

Egy péntek este sikerült nagyon meglepnie. Borka aludt a szobájában, én pedig a kanapén fetrengve vártam, hogy hívjon. Várhattam, mert semmi. Gondoltam, kimegyek az erkélyre cigizni, amikor nyitódott az ajtó. Nem is foglalkoztam vele, mert azt hittem, hogy Zoé tért haza. Felkeltem a kanapéról, amikor megláttam életem szerelmét. Szorosan megöleltem.

– Remélem, tudod, hogy minden egyes előbukkanásoddal újabb és újabb reményt adsz.

– Csak látni akartam a szádat – mosolygott.

– Csak látni?

– Érezni is, na – mondta, majd megcsókolt. A pillangók a gyomromban repkedtek, a szívem a torkomban dobogott. Ilyenkor felpofoznám magam vagy Őt. Nem tudom, hogy kit, de valakit biztosan megilletne néhány füles. Elég egyértelmű célból tepert le a kanapén, de le kellett állítanom.

– Várj! Te most azt hitted, hogy ha beállítasz az éjszaka közepén, és bókolgatsz egy kicsit, akkor meg is kaphatsz?

– Nem hittem. Tudom, hogy így van.

– Mitől vagy ilyen magabiztos?

– Zoé itthon van?

– Na, nem! – háborodtam fel. – Nem fogsz megdugni a kanapén, aztán reggel csak úgy lelépni!

– És miért nem? – kérdezte, miközben levette a pólómat.

– Úgy tűnik, mintha nem értetted volna, amit az imént mondtam.

– Te sem hiszed el, amiket beszélsz – nevetett.

– A francba már! – akadtam ki. Persze, hogy hagytam, hogy levegye a bugyimat is. Elkezdtem énekelni azt a számot, ami a múlt hónapban lett kész, amit elvileg én ihlettem meg.

– Meghallgattad?

– Meg. Sajnos nincs olyan közösségi oldal, ahol ne követnélek. Minden lépésedről tudok.

– És mit gondolsz róla? – érdeklődött.

– Azt, hogy imádom, de néhány rész nem egészen tiszta – mondtam, Ő meg elkezdte csókolgatni a nyakamat.

– Melyik rész?

– Fogalmam sincs – válaszoltam vigyorogva, mert teljesen rabul ejtett, amit csinált. Még szerencse, hogy nem a nevemet kérdezte, mert pillanatnyilag azt sem tudtam volna megmondani. Letérdelt a kanapén elé, közben levette a pólóját. Félig feküdtem széttett lábakkal, amikor közelebb húzott magához. A szívem egyre gyorsabban és gyorsabban vert, miközben tette a dolgát. Halk nyögések közepette elnevettem magamat, és megkérdeztem, hogy szeretné-e látni valahol az új ajkaimat. Amik persze, csak neki újak, én már teljesen megszoktam.

– Térdelj, baba! – mondta, majd abbahagyta az előző dolgot.

Levetkőzött végre teljesen. Szófogadó kislány módjára letérdeltem elé. Nagyon élveztem, ahogy finoman tépte a hajamat és simogatott. Vigyorogva dicsérte meg az ajkaimat, miközben félig fekve elhelyezkedett a kanapén. Szépen, lassan rá-, illetve beleültem. Azt mondta, hogy nagyon szerelmes belém, miközben én egy egész lassú tempót diktáltam. Szorosan hozzábújtam, Ő pedig erősen rámarkolt a popsimra. Bírom, hogy egyszerre figyelmes és érzéki, de közben meg vad és szenvedélyes. Azt is imádom, hogy pontosan jól tudja, hogy mire van szükségem. Az életben kevésbé, mert csak is rá lenne szükségem, de az ágyban teljesen érti a dolgát. Igazán csak ilyenkor érezhetem, hogy Ő az enyém, mert egyébként sosem volt. Eléggé ki lehetett rám éhezve vagy úgy egyáltalán a nőkre, (még mindig nehéz elhinni, hogy csak két nője van) mert arra lettem figyelmes, hogy mit sem törődve a szomszédok nyugodt éjszakájával, hangosan sikítozom. És nem érdekelt. Abban a pillanatban semmi más nem érdekelt, csak hogy élvezzem az együtt töltött perceket. Az már más kérdés, hogy holnap a lépcsőházban majd ég a fejem. A lábaim a nyakában voltak, amikor elmentem. Egy kicsit féltem, hogy Ő is, de nem így lett. Az másképp alakult. Miután visszamentem a nappaliba a fürdőszobából, addigra félig felöltözve elaludt a kanapén. Párnák és ruhadarabok hevertek szanaszét a földön, a telefonjára majdnem rá is léptem. Álltam egy darabig, és csak bámultam mosolyogva, ahogy alszik. Megkerestem a pólómat, és kimentem az erkélyre. Elszívtam egy cigit, közben gondolkodtam. Arra jutottam, hogy szeretem, és ez ellen nem tehetek semmit. Amikor visszamentem, leguggoltam a kanapé mellé, és simogatni kezdtem az arcát, közben kérleltem, hogy keljen fel, mert itt nem igazán tudok mellé lefeküdni. Huncut vigyorral az arcán, azt mondta, hogy:

– Látod, én tudtam, hogy meg foglak dugni ma éjjel.

– Örülök, hogy ilyen okos voltál megint – mosolyogta, Ő pedig felült, és magára húzott. – Na, de most már tényleg menjünk aludni. Mindjárt reggel lesz – mondtam, miközben leszálltam róla. Csak nézett. Mosolyogva bámult.

– Mi van? – kérdeztem nevetve.

– Gyönyörű vagy!

– Kösz, de gyere már! – vigyorogtam, és megfogtam a kezét. Egy ideig még csókolóztunk, aztán végre bejutottunk a szobámba. A karjai közt hallgattam, hogy mennyire imád. A szavai beleégtek a fülembe.

Pillanatok alatt reggel lett. Az egyik kezemben Borka, a másikkal pedig a kajáját csináltam a konyhában. Időközben Zoé hazajött, és lazán ledobta a táskáját. Az első kérdése az volt, hogy:

– Mi szent ég történt itt?

– Borka megetetése után akartam rendet varázsolni – vigyorogtam. Zoé leült a kanapéra, felvette a földről a telefonját és az óráját, majd csodálkozva nézett rám.

– Szóval itt hancúrozás volt?

– Egy kicsike – válaszoltam.

– Fantasztikus! – nézett tovább érdekesen.

– Aha, az volt.

– És mit szólt a szádhoz? – kérdezősködött.

– Szerintem tetszik neki. Durva, hogy én már megszoktam, ő pedig még csak most látta először.

– Hát, igen – mondta, én meg leültem mellé Borkával.

– Úgy érzem magam, mintha egy ribanc lennék. Vagy mint egy idióta tinédzser.

– Miért? – nevetett.

– Talán azért, mert újabb reményeket kaptam azáltal, hogy megint eljött. Rossz, mert közben tudom, hogy csak álmodozom kettőnkről.

– Az én fülem rossz, vagy te tényleg arra célzol, hogy azért jött, hogy szexeljetek?

– Nincs baj a hallásoddal – válaszoltam szomorúan.

– Miért hagyod magad?

– Őszintén?

– A legőszintébben!

– Csak olyankor érzem azt, hogy Ő az enyém. Olyankor megáll az idő, csak ketten vagyunk, és elfelejtjük, hogy nem én vagyok az egyetlen. Akkor épp én vagyok az egyetlen.

– Sajnálom – mondta, majd elindult a szobája felé.

– Mit sajnálsz? – kérdeztem.

– Azt, hogy úgy tűnik, hogy a titkos kapcsolatotok nem fog igazivá válni. Persze mindenesetre imádkozzunk, hogy tévedtem – végszóra bement a szobájába, és becsukta az ajtót. Gondolkodóba estem pár percre. Kísértést éreztem arra, hogy most én nyomassam tele képekkel a telefonját. Felálltam Borkával, és lőttem pár képet a tükörben. Az egyik annyira megtetszett, hogy kitettem háttérképnek. Tudtam, hogy kénytelen lesz lecserélni, amint elmegy tőlem, ám ez épp akkor hidegen hagyott. Összepakoltam a nappalit, majd beosontunk apához a szobámba. Fent volt már, épp öltözött. Közölte, hogy mindjárt jön. Borival lefeküdtünk az ágyra. Mondogattam neki, hogy soha ne legyen szerelmes, mert az ilyen dolgokkal csak a baj van. Negyedóra múlva visszajött, és lefeküdt mellénk. Nem csináltunk semmit, mégis jól éreztem magam, ahogy Borka is. Megzavarta a tökéletes nyugalmunkat egy nem kívánt telefonhívás. Kiment a szobából, hogy felvegye. Tudtam, hogy a felesége keresi. Öt perc sem telt el, alig beszélhettek pár szót.

– Cuki a hátterem! – mondta, majd megpuszilt.

– A kislányunk a cuki. Hogyhogy ilyen gyorsan lerendezted az asszonyt? – kérdeztem.

– Csak a szokásos. Különben meg úgy tudja, hogy dolgozom.

– Te folyton dolgozol – pimaszkodtam.

– Elviszlek ebédelni, aztán megyek a dolgomra.

– Mondom én, hogy mindig a meló! – nevettem.

Tényleg elvitt kajálni, aztán hazahozott. Álltam a kezemben Borival az autó mellett, és vártam, hogy mikor árulja már el, hogy visszajön-e este. Látta rajtam, hogy frusztrált vagyok, ezért benyögte, hogy este találkozunk. Dobtam egy mosolyt, és elindultam a ház felé. Zoéval összefutottam a lépcsőházban. Azt mondta, hogy Benjivel elmennek a szüleihez, és majd csak holnap estefelé jönnek vissza. Erről jutott eszembe, hogy ma még nem is dumáltam anyáékkal, szóval fel is hívtam őket. Borka elaludt. Kitakarítottam az egész lakást, de még mindig csak délután három óra volt. Felnéztem a netre, hogy annyira ne unatkozzak. Meglepődtem, mert Niki írt. Azt kérdezte, hogy nem futunk-e össze. Válaszoltam, hogy nemrég aludt el a kislányom, de ha gondolja, jöjjön fel. Pár perc elteltével elkérte a pontos címemet, én pedig leírtam neki. Aztán leesett, hogy tele van a hálószobám közös képekkel, itt van egy csomó cucca, amiket Niki látni fog. Most arra készülök, hogy lebuktassam magunkat? Nagyon úgy néz ki a helyzet. Kétségbeesetten felhívtam Zoét, hogy tanácsot kérjek tőle. Úgy tettem, mintha még nem lenne biztos a lebukás.

– Bocs, hogy zavarlak, de van egy kis gond.

– Hali! Most jöttem el otthonról! Mi a gond? – nevetett.

– Ez nem vicces! Az van, hogy Nikit felhívtam a lakásunkra.

– A kozmetikumos Nikit? Miért?

– Mert találkozni akart, én pedig nem gondoltam át hirtelen, és áthívtam.

– Mi ezzel a baj? Nem értelek. Azt hívsz fel, akit akarsz!

– Zoé, jóformán ki van plakátozva közös képeinkkel a szobám! Bori alszik, és kíváncsi lesz rá. Át fog menni az enyémen, hogy megnézze a gyereket!

– Az a baj, hogy a falra is került a képekből, igaz?

– Aha, és ezért nem bombáznám széjjel az egész szobát!

– Hát, ha rákérdez, akkor legyél őszinte. Ha nem kérdez, akkor ne mondj semmit.

– Jó, így lesz – sóhajtottam. – Kösz. Érezd jól magad!

– Puszi! – mondta, majd letette. Törtem a fejem, hogy mit csináljak, de végül úgy döntöttem, hogy megfogadom a legjobb barátnőm tanácsát.

Körülbelül félóra múlva felcsengetett Niki. Izgultam. A szó szoros értelmében izgultam. Feljött, puszi-puszi, aztán leültünk a nappaliban. Megdicsérte a lakást. Gondoltam, arra célzott, hogy nagyjából vezessem körbe. Megmutattam neki a szalont. Nagyon tetszett neki a dizájn. Csináltam neki egy kávét, aztán megkértem, hogy jöjjön ki velem az erkélyre. Amíg elszívtam a cigit, addig általános dolgokról beszélgettünk. Éppen beértünk az ajtón, amikor Borka elkezdett sírni.

– Maradj csak, foglalj helyet a kanapén! Kihozom a drágámat – mosolyogtam, aztán besurrantam a szobámba. Niki megfogta, míg elkészítettem a kajáját.

– Hány szobás ez a lakás? – kérdezte.

– Van ott egy vendégszoba, az ott a barátnőmé, az pedig az enyém. Az enyémből nyílik egy kisebb, az Borka szobája – mutogattam.

– Jó nagy! Egy vagyon lehetett! – csodálkozott.

– Igen, szó szerint egy vagyon volt.

– Ilyen fiatalon szép életet kreáltál magadnak.

– Ebben a barátnőm pénze is benne van, szóval ez a kettőnk érdeme. Hidd el, ilyen áron nem kellett volna a rengeteg lóvé.

– Ezt mire érted?

– A nagymamámtól örököltem egy kisebb összeget.

– Sajnálom!

– Nagyon rossz, hogy nincs többé, de eleget tettem a kívánságának. Azt akarta, hogy valósítsam meg az álmaimat.

– Hű, ez szép! Csodálatos ember lehetett!

– Igen, az volt. A legcsodálatosabb – mondtam, aztán tovább beszélgettünk. Addig-addig dumálgattunk, míg Bori elaludt az ölemben, ezért bevittem a szobába. Halkan becsuktam az ajtót, és visszamentem az új barátnőmhöz. Ücsörögtünk a kanapén, amikor az asztalon lévő telefonom megszólalt. A hívóképem eléggé egyértelmű volt. Láttam Nikin, hogy elkezdte foglalkoztatni az imént látott dolog. Lehalkítottam, és magam mellé tettem a telefont.

– Miért nem veszed fel? Nyugodtan felveheted! – mondta.

– Hát, biztos, hogy semmi értelmeset nem akar mondani.

– Ő ki? Mármint látom, hogy ki, csak milyen célból hív? – kérdezte. Hirtelen azt sem tudtam, mit válaszoljak.

– Mi célból? Semmi különös szerintem – nézelődtem jobbra-balra, mert nagyon gáz volt a helyzet.

– Apuci volt odaírva? – nevetett.

– Azt hiszem.

– Mi a fene! Ugye nem azt akarod mondani, hogy ő a párod?

– Nem akarom azt mondani, hogy ő a párom, mert igazából nem az.

– Mesélj már!

– Jaj, hát, mit meséljek? – nevettem.

– Róla! Rosszul tudom, hogy neki felesége és gyerekei vannak?

– Nem, jól tudod. És én csak a szeretője vagyok vagy mi.

– Ne! Ez komoly?

– A legkomolyabb – mondtam, erre megint hívott. Elnézést kértem Nikitől, aztán kimentem az erkélyre telefonálni. Azt kérdezte csak, hogy milyen kaját hozzon haza. Érdeklődtem, hogy mikor ér ide, Ő meg rávágta, hogy körülbelül negyedóra múlva. Csak pislogtam. A kanapéra leülve elkezdtem elmesélni a kínos sztorit, hogy hogyan jöttünk össze. Próbáltam vázolni a helyzetet, mielőtt hazaért volna. Niki csak röhögött, nem akarta elhinni.

– Ez most így gáz nekem – mondtam.

– Ez nem gáz, hanem nagyon jó! – vágta rá.

– Amúgy igen, az, csak fura erről beszélni.

– De miért? Vagyunk mi már olyan viszonyban, hogy meg tudjak mindent!

– Persze, simán – mosolyogtam. Pár perc elteltével arra lettünk figyelmesek, hogy nyitódik az ajtó.

– Ha most ő jött, akkor lehidalok!

– Elvileg ő. Más nem jöhetett – mondtam. És belépett a nappaliba. Niki arcán a döbbenet, de az övén is hasonló csodálkozás volt látható.

– Miért nem mondtad, hogy itt van a barátnőd is? Hoztam volna több kaját.

– Jaj, dehogy! Épp menni készültem! – mondta Niki, majd felállt.

– Miattam nem kell elmenned! – nevetett. Gondoltam magamban, hogy én szívesen elmennék miatta, de ahelyett, hogy kimondtam volna, inkább bemutattam őket egymásnak. A barátnőm csak vigyorgott. Pontosan jól tudta, hogy kivel áll szemben.

– Mondtam már neked, hogy bonyolult a kapcsolatom – mosolyogtam.

– Igen, csak én nem gondoltam, hogy tényleg ilyen bonyolult.

– Nem szoktam viccelni.

– Ez nagyon durva! Figyelj, Lotti, én most hazamegyek, de mindenképp találkozzunk még!

– Rendben – vigyorogtam. Lekísérlek! – mondtam, majd Niki elköszönt a szerelmemtől. A ház előtt megkértem, hogy ne mondja senkinek, ne is kezdjen el agyalni ezen a románcon, mert majd megbeszéljük. Megígérte, hogy tartja a száját. Azzal viccelődött, hogy ezt még nem sikerült felfognia, de talán reggelre elhiszi, amit látott. Annyiban maradtunk, hogy majd felhív. Visszamentem a lakásba. Ücsörgött a kanapén, halál nyugodtnak tűnt. Leültem mellé.

– Ez irtó gáz volt, igaz? – kérdeztem.

– Miért lett volna az?

– Csak nekem hangzott úgy, mintha azt mondtad volna, hogy nem baj, ha lebuktunk, egyszer úgyis meg tudja mindenki?

– De szeretlek, te! – mondta, majd megölelt, megpuszilt.

– Bírom, amikor nem válaszolsz ilyen kényes kérdésekre.

– Ne gondold túl a dolgokat!

– Jaj, dehogy! Nem szoktam.

– Soha.

– Együnk inkább, mielőtt felidegesítjük egymást! – mosolyogtam, majd leültem az asztalhoz. Vacsora közben meséltem neki Nikiről. Nevetve mondta, hogy még egy ember tudja.

– Mindenkinek tudnia kellene már, csak te nem mersz lépni – húzkodtam a szemöldökömet.

– Hát, ja – válaszolta röviden.

– Remélem, hogy nem lesz késő, amikor rájössz a dolgokra.

– Ezt már sokszor megbeszéltük, ugye?

– Igen, de nem elégszer. Annyira jó lenne már, ha csak az enyém lennél.

– Hidd el, nekem sem könnyebb.

– Tudom – mondtam. Mielőtt folytattuk volna, Borka felébredt. Egyrészt örültem, mert tuti, hogy összevesztünk volna, ha tovább beszélgetünk erről. Egész szótlan volt, míg le nem feküdtünk. Próbáltam oldani az érezhető feszültséget kettőnk közt.

– Békülős szex? – mosolyogtam.

– Nem is vesztünk össze – mondta, majd átölelt.

– Anélkül is lehet, nem? – kérdeztem, de nem kaptam választ. Ránéztem, és láttam, hogy valami tökre nem oké, szóval fogtam magam, kimentem rágyújtani. Egymás után két cigit is elszívtam, pedig ez volt sosem nem jellemző rám. Ücsörögtem kint egy darabig, mire végre kijött utánam.

– Ne haragudj, csak gondolkodtam – mondta halkan. Szinte suttogott.

– Min gondolkodtál?

– Rajtunk.

– Ez érdekes. Na, és mire jutottál? – kérdeztem, Ő pedig megfogta a kezem, és magához húzott.

– Csak arra, hogy nagyon szeretlek – mondta, majd megcsókolt. Szerelmeskedtünk egy ideig az erkélyen, aztán visszamentünk a szobámba. Az előző estéhez hasonlóan alakultak a dolgok. Olyan jó volt minden. Nem akartam, hogy vége legyen. Mielőtt elaludtunk volna, beszéltünk kettőnkről. A lényeg nem változott, de nagyon-nagyon szeret állításai szerint. Feküdtem a mellkasára dőlve, Ő pedig simogatta az arcomat. Nem akartam elaludni.

Korán elhúzott. Látszott rajta, hogy nem szívesen hagy itt. Egész délelőtt bőgtem. Fetrengtem a kanapén, amikor Zoé betoppant.

– Mi a baj? Összevesztetek? – kérdezte, aztán leült mellém.

– Nem, most nem. Csak annyi a bajom, hogy elment.

– Lotti! Őszintén! Ez így jó?

– Mármint? – kérdeztem vissza sírva.

– Hogy két napig boldog vagy, mert itt van, utána tizenöt napig bőgsz. Arról nem beszélve, hogy úgy nézel ki, mint egy anorexiás. Megéri?

– Azt hiszem, meg.

– Akkor szenvedj tovább! Nyugodtan emészd magadat itt a kanapén!

– Zoé!

– Mi van? Ezt a pesszimizmus mindenkire ráragasztod – mondta, majd bevonult mérgesen a szobájába. Tökre igaza volt, de nem tudok az érzéseim ellen tenni. Ezt még én sem értem, nemhogy más. Niki írt egy üzenetet, hogy nem ülünk-e be valahova kajálni. Azt válaszoltam, hogy kicsit később, ha a gyerek felkel, és már nem lesz ilyen meleg odakint. Szükségem volt arra, hogy szocializálódjak egy kicsit. Borka feltöltött egy kicsit. Énekelgettem neki a szobában, Zoé pedig benyitott.

– Na, fangörcs? – kérdezte mosolyogva.

– Igen – vigyorogtam. – Most nincs itt, hogy énekelgessen Borinak, így én vagyok a soros.

– Jobban vagy?

– Aha, köszi. Niki elhívott vacsorázni. Nem jössz velünk?

– Bocsi, most kihagyom. Még beugrom a cukiba, utána Benjivel elmegyünk valamerre. Majd beszélünk! – mondta, és el is ment.

Éppen elkészültem, amikor megszólalt a telefonom. Alex keresett. Elég rég beszéltünk, el sem tudtam képzelni, hogy mit akarhat. Félve vettem fel a telefont.

Tíz percig beszélgettünk. Jókat nevettem, ő is feldobta a kedvem. Azt kérdezte, hogy mikor tudunk találkozni. Közöltem vele, hogy bármikor feljöhet, mert én Borkához vagyok kötve. A válasza az volt, hogy neki bármikor jó, majd hív. Örültem, hogy érdeklődött felőlem. Azok ellenére, hogy nem voltam hajlandó összejönni vele, még mindig nagyon normális velem. Talán megértette, hogy csak barátok lehetünk.

Az utam egy gyorsétterembe vezetett. Niki már kint ült az egyik asztalnál. Megölelgettük egymást, aztán bement, hogy kikérje a kaját. Viccelődni kezdtem.

– Úgy terveztem, hogy ma csak fénnyel fogok táplálkozni.

– Még jó, hogy megakadályoztam! – mondta mosolyogva.

– Lehet – húztam meg a vállam. – És hogy vagy?

– A sokk után? Én egész jól, de te nem tűnsz túl boldognak.

– Ennyire látszik? – kérdeztem vissza.

– Az arcodra van írva, hogy van valami baj.

– Reggel elment, és fogalmam sincs, hogy mikor találkozunk újra. Nagyon hiányzik.

– Sajnálom! Hogy lehet ilyen bizonytalanságban élni?

– A szerelem nagyúr.

– Ne is mondd! Egy kicsit elegem van a pasikból.

– Mesélj, de segítséget ne várj, mert nem értek hozzájuk! – nevettem. Niki is a Bak csillagjegy alatt született. Nincs még egy barátom, aki Bak. Jól kijövök vele, mert kedves, jószívű, mindig segítőkész, és bírom a humorát is. Épp ezért nem értem, hogy miért nincs pasija. Elmondásai szerint sokszor túl szokta reagálni a dolgokat, és ezáltal feleslegesen kiakad. Amikor ezeket elmondta, leesett, hogy sokszor én is ilyen vagyok. Felesleges agyalni azon, hogy mi lesz velünk. Már régebben is megfogadtam, hogy a mának fogok élni. A legrosszabb, hogy a ma egy rakás kaki. Ott tartottam, hogy Niki igazán szerethető személyiség. Kajáltunk, aztán sétáltunk egy kicsit. Szóba került a bonyolult kapcsolatom is. Furcsa lett volna, ha nem hozza fel. Elmeséltem neki mindent. Azt mondta, hogy simán kinézte belőle, hogy csalja az asszonyt, de azt nem gondolta, hogy van egy ilyen komoly titkos kapcsolata. Ezen csak mosolyogtam. Beszéltem az érzéseimről, ami nem jellemző a ránk, Bakokra. Úgy teszünk, mintha nem lennének érzéseink, pedig nagyon is vannak. Főként azért nem szeretek ilyen dolgokról beszélni, mert akkor az emberek megismerik a gyengéimet. A legnagyobb gyenge pontom Ő. Elköszöntünk egymástól. Megköszöntem, hogy kiönthettem a lelkemet. Útközben Borka elaludt az autóban.

Amikor hazaértünk, letettem az ágyamra az alvó kisbabámat. Konkrétan el tudtam volna magam sírni, mert annyira szeretem. Olyan jó, hogy ő van. Erőt ad. Miután felébredt, pancsolt és megevett egy csomó tápszert. Babáztam, amikor újra felhívott Alex.

– Mizu, kicsi? Most is ráérsz? – kérdezte.

– Nincsen semmi, Borit dédelgetem. Lassan aludnia kellene újra – motyogtam. – Gyere fel!

– Nemsokára ott vagyok. Kell valami kaja?

– Nem, köszönöm. Nemrég az egyik barátnőmmel vacsoráztam. Majd csengess fel!

– Csók a pofikádra!

Csók a pofikámra? Mindig meglep, amikor ilyeneket mond. Húsz perc elteltével fel is csengetett, én pedig beengedtem. Borka félálomban volt, szóval lefektettem az ágyamba. Nem szoktunk együtt aludni, mert nem akarom sokak hibáját elkövetni. Megöli a párok életét, ha a gyerek velük alszik. Nem mintha jelen esetben nekem normális párom lenne. Alex nagyon aranyos volt, mert egyből azzal jött, hogy hiányoztam neki. Rengeteget beszélgettünk. Néhányszor különös érzés fogott el. Az erkélyen álltunk, amikor elég közel kerültünk egymáshoz. Beletette a kezét a farzsebembe.

– Mit csinálsz? – kérdeztem nevetve.

– Érezni akartam azt a jó popsidat

– Hülye! – mondtam, majd kivettem a kezét a zsebemből.

– Miért nem hagyod magad?

– Mert nem akarok elveszíteni egy jó barátot.

– Lehetünk utána is barátok. Egy kis baráti szex belefér, nem? – elkezdte simogatni az arcomat.

– Nem, nem fér bele!

– Még mindig annyira szerelmes vagy? – kérdezte bunkón.

– Pont annyira, mint előtte.

– Csak tudnám, hogy mit eszel rajta. Nektek nincs közös jövőtök. Nem jöttél még rá, bébim?

– Baszódj meg! A gyerekem apjáról beszélsz.

– Lottika, elfelejtenéd hamar! – röhögött gúnyosan.

– De én nem akarom elfelejteni, és kérlek, hagyjuk ezt!

– Csak nem attól félsz, hogy elcsábulsz? – simogatta a hajamat.

– Ugyan már! Különben miért vagy ennyire rám izgulva?

– Mert értékes csaj vagy. Tudod, hogy mit gondolok rólad.

– Tudom, de nekünk nincs közös jövőnk.

– Vele még ennyire sincs jövőd.

– Ne vegyél rá mérget – forgattam a szemeimet.

– Jaj, már! Ennyire buta nem lehetsz! Neki nem kellesz másra.

– Az előbb te tettél nekem ajánlatot, ha jól emlékszem.

– Igazad volt, hagyjuk. Megyek! Majd beszélünk!

– Alex! Várj már! – mentem utána. Megfordult, és majdnem sikerült megcsókolnia, de nem hagytam.

– Majd rájössz! Jó éjt! – mondta, majd elment.

Ültem a kádban, és csak bőgtem. Vegyesek érzelmeim voltak vele kapcsolatban. Miért akarja elrontani az egész barátságunkat ezekkel a hülyeségekkel? Pontosan tudja, hogy őt sosem tudnám úgy szeretni. Ezeken a pasikon lehetetlen kiigazodni. Alex egyszer tök normális velem, utána simán, szemrebbenés nélkül bepróbálkozik. Egész éjszaka Nikivel chateztem. Sok biztatót ő sem tudott mondani. Miért van az, hogy ha Alex feltűnik, akkor egyből tönkretesz? Mindig eszembe fog jutni, hogy Arianával szinte ugyanezt csinálta. És mi lett a vége? Azóta sem beszéltek egymással. Nos, én ezt nem akarom. Nekem eléggé fontos ahhoz, hogy soha többé ne beszéljek vele.

Reggel öt órától aludtam hétig. Ez a két óra alvás bőven elegendő volt ahhoz, hogy egész áldott nap rosszul érezzem magam. Délután Zoéval sétáltunk a parkban. Elmeséltem neki, hogy este milyen kalandba keveredtem.

– Szard le Alexet! – tanácsolta.

– Hogy szarnám már le, mikor fontos nekem? – kérdeztem idegesen.

– Láthatod, hogy mire megy ki a játék.

– Pontosan tudom, de sokszor ő volt ott, amikor más nem. Hálás lehetek neki.

– Legyél csendben hálás, de ne foglalkozz már vele!

– Most megint eltűnik egy időre, aztán majd ír. Lehet, hogy jobb is. Olyan pofátlanul viselkedett.

– Ha annyira határozott vagy, akkor most miért érzed magad ennyire rosszul?

– Fogalmam sincs. Sokkal lazábbnak kell lennem. Bepróbálkozott, de megint feleslegesen.

– Hagyd rá!

– Jó, csak idegesít, hogy nem bírja elfogadni a helyzetemet.

– Elhiszem. Folyton nehéz esetekkel kerülsz kalandokba – nevetett.

– Bárcsak tudnám, hogy miért sújt az Isten ilyen idióta pasikkal! – mondtam, majd csörögni kezdett a telefonom.

– Na, ki az? – kérdezősködött Zoé.

– A fő idióta. Felvegyem vagy ne?

– Ne! Hadd aggódjon egy kicsit! – javasolta, én pedig így is cselekedtem.

Négyszer hívott, amíg a parkban járkáltunk fel-alá. Kisebb bűntudat gyötört, de elengedtem a negatív gondolatokat. Kaptam tőle egy SMS-t, ami megváltoztatta az egész hátralévő napomat. Azt írta, hogy hol vagyok, kábé tíz perce ácsorog a ház előtt.

– A picsába! – szólaltam fel.

– Mi az?

– Azt írta, hogy a ház előtt áll egy ideje.

– Hát, akkor hívd fel, hogy megyünk mindjárt! – vigyorgott Zoé, én meg felhívtam. A legnagyobb bajom jelenleg az volt, hogy észre fogja venni rajtam, hogy van valami problémám, és én nem tudok hazudni. Ha elmondom őszintén a történteket, akkor sejtéseim szerint nagyon ki fog akadni. Útközben a barátnőmmel megtárgyaltuk, hogy ne mondjak semmit Alexről, hanem inkább fogjam rá az egészet. Mármint, hogy azért vagyok magam alatt, mert Ő hiányzott. Ebben semmi kamu sincs, mert a hiánya is rátett egy lapáttal a depressziómra. Nagyon sokkal jövök Zoénak a sok segítségért. Ha a sok segítségét pénzben számolnánk, akkor már milliárdossá tettem volna. Pár perc múlva oda is értünk a házhoz. Elmondhatatlanul örültem, amikor megláttam. Úgy éreztem, ez kölcsönös.

Négyesben töltöttük az este nagy részét, aztán eljött a lefekvés idő. Szinte el is felejtettem, hogy Alex padlóra tett. Ez így volt helyes. Ha nem jött volna, akkor valószínűleg bőgtem volna tovább. Be kell vallanom, hogy valamilyen szinten jólesik, hogy bejövök neki. Kinek ne esne jól? Ücsörögtem az ágyban. Mosolyogva hallgattam, ahogy énekelget Borinak. Totál elvette az eszemet, amikor lefeküdt mellém. Ha valaki megkérdezte volna, hogy mi újság van Alexszel, akkor a visszakérdeztem volna, hogy ki az az Alex?

– Borka rá fog szokni az esti koncertekre – ezerrel mosolyogtam.

– Lehet – mondta, majd levette a pólómat, és simogatni kezdett.

– Én erre vagyok rászokva. Nélkülözhetetlen vagy!

– Te meg gyönyörű! – vigyorgott. Egyre izgatóbb helyeken járt a keze, amikor megszólaltam, hogy:

– Az előbbi bóktól elpirulni készültem, de most már más a helyzet…

Nem szólt semmit, csak felhúzta az egyik szemöldökét. Mondtam már, hogy gyönyörű a szemöldöke? Fölém hajolt, és hosszasan csókolóztunk. A nyakamnál kezdte a puszi osztást, a hasamon át, egészen odáig. Lassan levette a bugyimat is. A pulzusom igencsak megemelkedett, amikor a lábaim között tevékenykedett. Tapogatózni kezdtem a félig sötétben. Megfogtam a kezét, és megszorítottam.

– Mi a baj? – kérdezte.

– Minden a legnagyobb rendben van – válaszoltam, Ő pedig folytatta. Fogalmam sincs, mennyi ideig csinálta, aztán arra invitált, hogy most Ő következik. Kissé zavarban voltam hirtelen, bár nem volt rá okom. Próbáltam a lehető leglazábban viselkedni. Megnyugtatott, hogy élvezi, amit csinálok. Miután vége lett a kis előjátéknak, az ölébe húzott. Sokáig csókolgatta a nyakamat és simogatta a melleimet. Totál kicsinált minden érintésével. Lassan előrébb másztam, felvettem a pajkos kiscica pózt. Belemarkolt a popsimba, én meg csak élveztem, amit csinál. A párnába fojtott nyögések elmaradtak, hiszen akkor épp nem érdekelt, hogy ki hallja. A kínos reggeli találkozások Zoéval megszokottá váltak, ezért tényleg nem zavartattam magam. Ez most rohadt nyálasan fog hangzani, de éreztem, hogy ilyenkor nem csak a testünk válik eggyé, hanem a lelkünk is, meg úgy mindenünk. Értitek, hogy mit akarok ezzel mondani, ugye?

Szeretkezés után feküdtünk, mindegyikünk felnézett a netre. Rohadtul nem számítottam arra, hogy anyám észreveszi hajnali egykor, hogy fent vagyok, és rám is ír. Azt pötyögte, hogy holnap reggel indulnak hozzám, és két hétig nálam lesznek. Meséltem neki, hogy mit írt anya, erre megszólalt, hogy akkor holnap este elvisz randizni. Mi a frász? Durva, hogy ennyi öröm ért körülbelül egy óra alatt. Megkérdeztem anyától, hogy mit csinál még fent, mert rá ez nem jellemző. Azt válaszolta, hogy nem tud aludni, nagyon meleg van a panelházban, majd visszakérdezett, hogy és én mit keresek az interneten éjjel. Küldtem egy képet, hogy fekszem mellette. Anya reakciója az volt, hogy örül, hogy együtt vagyunk. Pár perc múlva elköszöntem tőle, aztán felvettem a pólóját, és kimentem rágyújtani. Nem volt túl támogató, de szükségem volt egy cigire. Titkolni sem tudtam volna, hogy mennyire boldog vagyok. Az erkélyen is csak vigyorogtam magamban. Visszamentem a szobába, aztán ledobtam a pólóját a földre, majd odabújtam mellé.

– És hova viszel randizni? – kérdeztem.

– Nem tudom. Majd kitaláljuk – mondta, majd átölelt.

– Ez hogy jutott eszedbe?

– Miért olyan furcsa, hogy el akarom vinni a szerelmemet vacsorázni? – kérdezte, az én szívem pedig elolvadt, de talán még szívritmus zavarom is lett egy pillanatra. Nem szóltam semmit, csak megpusziltam, aztán becsuktam a szemeimet.

Reggel kivételesen nem keltem fel Borka sírására. Utólag kiderült, hogy azért, mert az apja már felkelt hozzá, és amire kiment a konyhába, anyáék már itt voltak. Teljesen lemaradtam a reggelről. Totál kómában mentem ki a nappaliba, ahol a szüleim Borkát nyúzták, Ő meg sehol sem volt. Hirtelen azt sem tudtam, hogy a szüleim mi okból vannak a konyhámban.

– Miattad kihalhatna az emberiség – mondta apa.

– Nem fér bele, hogy egy évben egyszer elalszom? Ha egyedül lettem volna itthon, akkor ez nem történt volna meg, nyugi.

– Hát, aki egykor is az interneten lóg… – szólt bele anya vigyorogva.

– Mondja a másik! Nem mondta, hogy hova megy? – kérdeztem.

– Nem, csak annyit, hogy estefelé visszajön. Nagyon kis aranyosak voltak reggel Borival – mondogatta anya.

– El tudom képzelni. Szükségem van egy cigire, hogy felébredjek teljesen, aztán összeszedem magam. Mi a terv mára? – kérdeztem, közben elindultam az erkély felé.

– Megbeszéljük, ha bejöttél! – vágta rá kedvesen anya. Mutattam, hogy oké, és leültem az erkélyen lévő székre.

Egyébként a nagy terveik egyenlők voltak a semmivel. Kitaláltuk, hogy ebéd után csendes pihenőt tartunk, aztán elmegyünk sétálni a városba. Ebéd közben apa felvetett egy érdekes ötletet.

– A barátaid hogy érnek rá? – kérdezte.

– Passz. Miért kérdezed?

– Arra gondoltam, hogy tőled nem Siófokra mennénk, hanem haza. Mehetnénk mindannyian, ha a többiek is ráérnek.

– Ó, ez jó ötlet! – vigyorogtam. – Meg is kérdezem Ariékat később, Zoéval meg úgyis találkozunk.

– Rendben. A barátodat majd ráveszem én! – viccelődött apa.

– A barátom szerinted ráér ilyenekre? – néztem flegmán.

– Megkérdezzük! Bemutathatnád a szomszédoknak végre.

– Örülne neki, ha rázúdítanánk az idiótákat, igazad van.

– Miért vagy mindig ilyen negatív? – kérdezte anyám.

– Nem vagyok negatív. Ez az igazság.

– De, folyton ilyen vagy! – közölte apa.

– Azt akarjátok, hogy még az étvágyam is elmenjen?

– Isten ments! – röhögtek.

– Kösz…

– Tényleg, Beával mi van? Ő is eljöhetne. Minél többen vagyunk, annál jobb!

– Hol fog aludni ennyi ember? – kérdeztem.

– Sok jó ember kis helyen is elfér! – mondogatta.

Csomót sétáltunk a városban, nézelődtünk és beszélgettünk. Mindig rá kell jönnöm, hogy milyen csodálatosak a szüleim. Boldog vagyok attól, ahogy viszonyulnak az egész hülye életemhez. Hazafelé tartottunk, amikor felhívott, hogy később ér haza, mint gondolta, de bepótoljuk a randit. Kicsit bántott a dolog. Este apa ment a szobába, hogy kihozzon valamit, amit sürgősen meg kellett mutatnia nekem. A félelmeim beigazolódtak: több üveg piát hozott. A reakcióm az volt, hogy még szerencse, hogy nem lesz kivel meginni ezeket, de erre a szóra meglépett az ajtón a nagy Ő.

– Ne legyél ilyen magabiztos! – vágta rá apa, aztán leült a kanapéra a kezében egy üveg whiskyvel.

– Oké, én lassan megölöm magam… – mondtam, majd bementem a szobába, hogy rápillantsak Borira és anyára. Megkérdeztem anyámat, hogy apa mi okból akar állandóan mini bulikat tartani nálam, erre ő csak röhögött.

– Ó, te is milyen vagy! – ráztam a fejem. Megfogtam Borit, és kivittem egy kicsit apáékhoz. Megláttam, hogy már a poharak előttük sorakoznak, és lazán beszélgetnek. Imádják egymást Borkával, szóval nem volt kérdés, hogy az apja öléből fog nézelődni és vigyorogni az idióta papájára. Elmentem tusolni. Tudtam, hogy Borka jó kezekben van. Amikor visszatértem, már aludt az apukája ölében. Bevittem a szobába, majd újra csatlakoztam hozzájuk. Látszott a szemükön az elpusztított whisky mennyisége. Alig volt pár csepp az üveg alján. Igazából nem érdekelt, hogy mennyit ittak. Az kárpótolt, hogy ilyen jól elvoltak. Átkarolt, puszilgatta a fejemet, amikor apa észlelte, hogy inkább lennénk kettesben.

– Én megyek, és lefekszem! A zuhanyzás már nem menne… – nevetett, majd elindult a vendégszoba felé.

– Jó éjt – mosolyogtam.

Anya már elvileg aludt, de gyakorlatilag olvashatott még, mert hallottuk, ahogy röhögve kiosztja apát. Régen a befeszült szüleimről ilyet sosem gondoltam volna: apa italozgat, anya meg huncut nevetésbe kezd tőle. Amint csend lett, az ölébe ültem, és heves csókolózásba kezdtünk. Percek múlva mindketten éreztük, hogy be kell mennünk a szobába, ezért el is indultunk, és az ágyamban folytattuk. Elképzelésem sem volt, hogy a pia hatására lett-e ilyen kanos, vagy alapból ilyen hangulatban találtam. Felgyorsultak az események, csak azt vettem észre, hogy a fenekemet masszírozgatja, miközben keményen bennem van. Finoman tépte a hajam, amitől még jobban beindultam. Nagyon belejöttük. Egyszer csak beütöttem a fejemet az éjjeliszekrény sarkába. Mindketten röhögtünk, de közben magához húzott, és puszilgatni kezdte a fejemet. Nem győzött bocsánatot kérni, hiába mondtam, hogy nem fáj.

Amikor visszaértem a cigizésből, már aludt. Jó lett volna még szerelmeskedni egy kicsit, de teljesen megértem, hogy bealudt. Nem is ivott keveset, ki is kefélte belőlem a lelket. Hadd aludjon. Befeküdtem mellé, és boldogan lehunytam a szemeim.

Reggel egyszerre ébredtünk. Ölelgetett egy darabig, aztán elment tusolni, én pedig leellenőriztem Borkát. A kis drágám kicsivel később aludt el, ezért még nyugodtan pihent. Felöltöztem, és kiosont a konyhába. Anya kávézott egyedül. Apa még nem tért magához. Nem csodálkoztam egy percig sem.

– Téged nem zavar apa viselkedése? – kérdeztem, majd megöleltem.

– Nem, dehogy – válaszolta tök nyugodtan.

– Hogy tudtál így megváltozni? Azt ne mondd, hogy imponál!

– Nem imponál, csak örülök, hogy sokkal lazább lett – mosolygott. – Borka?

– Még alszik. Most jól kipiheni magát, aztán nem bírunk vele – nevettem.

– Úgy hiányzott már! – mondta, majd hallottuk, hogy felkelt. A kávéját hátrahagyva, berohant a szobába. Vajon mikor tudja meg a kisbabám, hogy mérhetetlenül boldog leszek, ha rám mosolyog? Örökre elrabolta a szívemet. Hogy tudtam megijedni egy ilyen csodálatos feladattól? Hogy tudtam zokogni és tombolni, amikor megtudtam, hogy engem választott az anyukájának? A jelenlétében meggyógyul a lelkem. Örökké köszönettel tartozom neki, amiért belecsöppent az életembe. Öröm gondoskodni róla és imádni őt. Olyan jó tudni, hogy többé már nem leszek egyedül, mert itt vagyunk egymásnak. Viszont sokkal magabiztosabb vagyok, amikor anyukám itt van. Sokat segít a baba körül. Igazából ilyenkor képes kisajátítani, de ezzel nincs semmi bajom, hiszen ritkán találkoznak. A szüleimet is rögtön elbűvöli.

A szerelmem reggeli közben feltette a nagy kérdést a szüleimnek:

– Nagy gond lenne, ha ma estefelé elvinném a lányt egy pár órára?

– A mi lányunkat? – viccelődött apa.

– Hát, aha.

– Hová mentek? – tette fel a kérdést anyukám.

– Lógok neki egy randevúval, ezért arra gondoltam, hogy elmennénk Siófokra. Nosztalgia – nevetett.

– Siófokra? Én azt hittem, hogy valamelyik öt percre lévő étterembe akarsz elvinni – néztem furán.

– Nekem mindegy – mondta.

– Értem, hogy mire gondolsz – vigyorogtam. – Anya, apa, eltöltenétek Borkával pár órát?

– Akár a lakásba is felmehettek – válaszolta anya.

– Jaj, annyira nem lesz nagy randi! – nevetett a szerelmem.

– Itt sem bírnám hagyni annyi időre Borkát – mosolyogtam.

Tehát, este elvisz randizni Siófokra. Talán egy órát volt távol, így az egész napot együtt tölthettük. Rettentő kíváncsi voltam az estére. Napközben telefonáltam Arival, írogattam Beával és Nikivel is. Zoé akkor jött haza, amikor épp készülődtem.

– Hova mész? – kérdezte egyből.

– Randim lesz – nevettem.

– Most komolyan?

– Aha. Szerinted kiakad, ha megint valamelyik szőrös papucsot veszem fel? – kérdeztem, közben kerestem a megfelelő lábbelit.

– Igen, bár megszokhatta volna – válaszolta, én meg csak bólogattam.

A legegyszerűbb ruháim egyikét vettem fel, ezúttal egy feketét. Ehhez pontosan illett a fekete-fehér szőrös papucs. Benézett a szobába, és azt kérdezte, hogy kész vagyok-e. Mosolyogtam, mint egy hülye, aztán közöltem anyáékkal, hogy félóránként írjanak SMS-t, hogy épp mi történik itthon. Kinevettek, pedig komolyan aggódtam Borka miatt. Tudtam, hogy a legjobb kezekben van, mégis rám törtek az anyai ösztönök. A liftben ácsorogtunk, amikor észrevette a papucsot.

– Holnap elmegyünk, és veszünk valami normális cipőt neked – mondta, miközben megölelt.

– De tudod, hogy ezeket szeretem. Imádom sokkolni a népet.

– Még jó, hogy sötét lesz, mire odaérünk.

– Az étteremben nem lesz sötét – nevetettem.

– Menjünk vissza, vedd át!

– Felejtsd el! – pimaszkodtam, majd megsimogattam az arcát. Megfogta a kezem, míg odaértünk az autóhoz. Beszállás előtt rácsapott a fenekemre. Eléggé bejött, hogy így viselkedik. Útközben végig beszélgettünk. Elmondta, hogy örül, hogy elfogadták a szüleim, és bírják, bár Ő sejtette, hogy így lesz. Kevés ember van, aki nem bírja Őt. Ahogy rólam és Borkáról beszélt, azt egyszerűen csodálatos volt hallgatni. Nos, hogy lehet-e még fokozni az iránta érzett szerelmet, azt nem tudom, de teljesen elvarázsolt. Muszáj volt posztolnom egy képet a történésekről. Lefotóztam a lábaimat, majd fel is töltöttem sztoriba. Nem telt el két perc, Alex már reagált is. Csak annyit írt, hogy jól megy nekem. Küldtem egy snassz smiley-t, mert különösképpen nem érdekelt. Semmi kedvem nem volt hozzá a múltkori után. Nem tudtam neki elfelejteni. Nem akartam zavarni anyámékat, de írtam neki egy SMS-t, hogy ne felejtse el közölni az eseményeket. Beértünk Siófokra, mentünk a városközpont felé. Hatalmas meglepetés ért, amikor a McDonald’s felé kanyarodott le.

– Most ez komoly? Hogy lehetsz ilyen cuki? – kérdeztem izgatottan.

– És most be is ülünk, mert alig vannak.

– Én tényleg azt hittem, hogy eszünk valami unalmas étteremben, aztán hazamegyünk.

– Azt terveztem, de tudom, hogy ezt mindennél jobban szereted.

– Istenem, te vagy a világ legédesebb pasija! – mondtam, közben kiszálltunk. Szó szerint a nyakába ugrottam. Egy ideig csókolóztunk az autó mellett.

– Tényleg ennyire örülsz? – nevetett.

– Annyira tudod, hogy éppen mire van szükségem!

– Csak miattad jöttünk ide.

– Kösz, nagyon szeretlek – mosolyogtam.

– Én is! Amúgy azért eszünk itt, mert ebben a ronda papucsban máshova be sem engednének.

– Hülye! – nevettem, Ő meg adott egy puszit a homlokomra, és elindultunk befelé.

A takarítónő feje megcsinálta az estémet. Annyira ledöbbent a jövőbeli férjem láttán. Sutyorgott a többi dolgozóval, és egész végig körülöttünk takarította az asztalokat. Kajálgattunk, közben körülbelül tíz-tizenöt képet csináltam róla. ICloud tárhelyet kell lassan vennem, ha ez így fog folytatódni. Elmondhatatlanul szerelmes voltam belé. Képes volt egy McDonalds’-ba elhozni, miközben Ő nem szereti. Megállhatott volna az idő, amikor kiléptünk az étteremből. Hihetetlenül aranyos volt a takarítónő. Az arcára volt írva, hogy örül a látványnak. Amin még jobban meglepődtem, az az volt, hogy köszönt is nekünk. Nem az autóhoz mentünk, hanem elindultunk a part felé gyalog. Végig csak áradoztam, hogy mennyire imádom. A parton leültünk egy padra, majd komoly hangvétellel elkezdte mondani, hogy:

– Baba, egyre jobban félek.

– Most éppen mitől? Annyira nincs is sötét, hogy félned kellene – nevettem.

– Attól, hogy hülyeséget csinálok – mondta, majd nekiállt fel-alá járkálni a pad körül.

– Hé! Ülj már vissza!

– Nekem mellettük van a helyem. Annyi mindent köszönhetek az asszonynak. Ő végig mellettem volt, nélküle sehol sem lennék. A gyerekeknek is szükségük van rám – magyarázta, majd visszaült mellém.

– Most muszáj ezen rágódnod? – kérdeztem, miközben simogattam az arcát.

– Bocs, csak olyat érzek, amit már nagyon régen éreztem. Ez egy kicsit ijesztő – nevetett.

– Mit érzel? – érdeklődtem, majd az ölébe dobtam a lábaimat.

– Nagyon szerelmes vagyok a legcsodálatosabb szőrös papucsos lányba – mosolygott, miközben simogatta a lábaimat.

– Én is nagyon szeretlek. Tudom, hogy a szíved mélyén rohadtul tisztában vagy azzal, hogy mekkora hibát követsz el.

– A legszebb hiba vagy, amit valaha elkövettem – mondta, én pedig szótlan lettem. Heves csókolózásba torkollott a padon eltöltött idő. Hirtelen letette a lábaimat, megfogta a kezemet, és felhúzott a padról.

– Menjünk!

– Haza? – kérdeztem szomorúan.

– Dehogy, csak az autóig.

– Ó, mindent értek! – mondtam kuncogva, aztán elindultunk. Ez az este volt talán a legboldogabb a közelmúltban.

– Tudod, mitől félek még? – kérdezte.

– Mitől? – kérdeztem vissza.

– Attól, hogy egyszer beleunsz abba, amit csinálok veled, de esküszöm, hogy nem szándékos.

– Most arra gondolsz, hogy rengetegszer hanyagolsz?

– Aha.

– Úgy érzem, hogy soha, de soha nem tudnék kiszeretni belőled. Nincs az a szörnyű dolog, ami meg tudná változtatni az érzéseimet.

– Mégis aggódom.

– Ne aggódj! Nem beszélek zöldségeket! – megszorítottam a kezét. Megálltunk, és megcsókolt. Egészen az autóig dicsért. Az egész este olyan volt, akár egy nyálas Disney mese. Akármi történjen, a mi sztorink vége fixen happy end lesz. Az elkövetkezendő pár percben már inkább hasonlított egy felnőtt filmre. Az anyósülést teljesen hátrahajtotta, az ölébe ültetett, aztán szenvedélyesen csókolgatott és simogatott. Nem volt a világ legkényelmesebb póza, ahogy szexeltünk, de baromira élveztem. Nagyon nosztalgikus hangulatba kerültem. Elég későre járt, de nem bántuk. A telefonomat megnéztem, és anya rendesen betartotta a kéréseimet. Szótlanul ültünk egy darabig az autóban, mire azt mondta, hogy:

– Sose gondoltam volna, hogy így megszédít egy lány. Azt hittem, hogy ő lesz az utolsó nő az életemben, erre jössz te, és megváltozott minden.

– Amikor felhívtál annak idején, az szándékos volt? Tudtad, hogy feljössz a lakásomra, és meg fogsz dugni? – kérdeztem.

– Reménykedtem benne – nevetett.

– Titkon én is.

– Tudod, hogy milyen rossz volt azon rágódni, hogy felhívjalak-e, vagy inkább elfelejtselek örökre? Előbb vagy utóbb úgyis megkerestelek volna. Megpiszkáltad a fantáziámat akkor éjjel.

– Mit hittél rólam? Mert én azt gondoltam magamról, hogy egy kis ribanc vagyok, akinek elég volt egy-két kedves szó, aztán már mehetett is a buli.

– Őszinte leszek…

– El is várom, hogy az legyél!

– Egy nagyon jó csajt láttam benned, akiről nem gondoltam volna, hogy képes lesz velem bűnözni.

– Mégis itt vagyunk. A legdurvább, hogy mindez odáig fajult, hogy el kell gondolkodnod azon, hogy hogyan tovább – sóhajtottam.

– Nem bánom. Semmit sem bántam meg, ami veled kapcsolatos.

– Ezzel én is így vagyok. Egyszer a fejemhez vágtad, hogy nagyon sokáig csak a szexre kellettem neked. Tudtam, mégis olyan szarulesett.

– Egy ideig így is volt, aztán szerelmes lettem – mondta, aztán rácsapott a combomra.

– És milyen jó, hogy végül ez lett belőle.

– Az biztos – vigyorgott, majd megcsókolt. Miután kibeszélgettük magunkat, elindultunk haza. Álmos, de közben feldobott voltam, ezért kivételesen nem aludtam el. Nem győztem hálálkodni, amiért elvitt randizni. Elég régen történt velünk ilyesmi, ez már nagyon kellett. A ház előtt szerelmeskedtünk még pár percig. Hajnali fél kettő volt, amikor felértünk a lakásba. Az első dolgom az volt, hogy lecsekkoljam Borit. Mosolyogva bámultam percekig, aztán Ő is bejött a szobába. Azt mondta, hogy olyan gyönyörű, mint az anyukája. Kétségtelen. Lezuhanyoztam, aztán kimentem egy utolsó cigire az erkélyre. Amíg vártam rá, addig nézegettem a képeket a telefonomon. Ilyenkor mindig megzuhanok egy kicsit, hiszen nem oszthatom meg a világgal az egyik fő okát a boldogságomnak. Az életem akkor kezdődött el igazán, amikor megismertem. Sosem gondoltam volna, hogy méltó vagyok arra, hogy bárki így is szeressen. Feküdtünk, és csak fogtam a kezét. Ha ez egy álom lenne, akkor örökké tartana. Bármilyen közhelyesen is hangzik, minden egyes vele töltött perc ajándék. Mellette önmagam tudok lenni. Önmagam merek lenni. Őt nem érdekli, ha ratyin nézek ki reggelente, mert komolyan gondolja, hogy szép vagyok. Csodál engem. Szeret engem minden egyes hibámmal együttvéve. Különleges pillanatként élem meg minden percét annak, ha együtt vagyunk. A szívem legmélyén mindig is egy ilyen férfira vágytam. Minden ostoba tényezőtől eltekintve, Ő a legtökéletesebb. Az életemet is odaadnám azért, hogy végre csak az enyém lehessen. Nos, amíg így vagyunk, addig azért is jó ez, mert a tiltott gyümölcs mindig édesebb. Tudjátok, Isten útjai kifürkészhetetlenek. Nekünk egymásra kellett találnunk, hogy boldogok lehessünk. Tökéletes élete lehetne, de jól belekavartam. Visszafordíthatatlan dolgokat csináltunk, és ez így van rendjén. Nélküle nem tudnám, de nem is akarom elképzelni a hátralévő életemet. A karjai közt elaludni olyan érzés, ami nem hasonlítható máshoz. A legcsodálatosabb megnyugvást és a biztonságot jelenti számomra.

Reggel a legszebb ébresztőre keltem. Kivittem Borit a konyhába, ahol anyukám már kávézott.

– Hogy sikerült az este, kicsikém? – kérdezte.

– Tökéletes volt – mondtam mosolyogva.

– Bővebben?

– Jaj, hát kajáltunk egyet a Mekiben, aztán sétáltunk a parton.

– Miért pont ott ettetek? Azt hittem, hogy gyertyafényes vacsora lesz.

– Mert tudja, hogy imádom a szemetet, meg a papucsom miatt is – nevettem.

– Sosem fogom megérteni, hogy miért kell egy szobapapucsban kilépni az utcára.

– Nem is próbálom elmagyarázni a lényegét! – nevettem. Anya készített reggelit, Borka a játszószőnyegen feküdt, apa a fürdőben volt, én meg visszamentem a szobába. Nem akartam felébreszteni, de sikerült.

– Hány óra van, szépségem? – kérdezte.

– Hajnali nyolc múlt kábé tíz perccel – válaszoltam.

– Fel kellene kelnem.

– Mész valahova?

– Aha. Egész napos programom van.

– És este haza is mész, mi?

– Nem terveztem.

– Ezt örömmel hallom – mondtam, Ő pedig öltözködött. Mosolyogva bámultam.

– Mi az? – kérdezte.

– Inkább le kellene vetkőznöd.

– Édes vagy, de tényleg mennem kell!

– Jó, tudom – válaszoltam, aztán kimentem a szobából.

Húsz perc elteltével elköszönt tőlünk, és elment. Elmentünk anyával vásárolni. Borkát rá mertük bízni apára, hiszen aludt. Vettünk gyümölcsöket és zöldségeket, mert pürét akartunk csinálunk Borinak. Semmi különös nem történt egész áldott nap, csak vártam, hogy mikor jön már haza. Zoéval nem találkoztam, Arival nem telefonáltunk, és a többiekkel sem sokat beszéltem.

Eljött az este. Borkát elaltattam, de kivételesen az ágyamban pihentünk együtt. Nem bántam egy percig sem, hogy születése óta külön szobában alszik. Persze sokszor jó, ha velem van a nap minden percében, beleértve azt, hogy velem szunyókál, de nem egészséges, ha egy gyerek a szüleivel alszik. Éppen ruhákat rendeltem egy oldalról, amikor anya bekopogott, majd be is jött. Suttogva beszélgettünk, nehogy felébredjen a kisbabám. Rengeteget dumáltunk az élet nagy dolgairól, és persze rengeteg kevésbé fontosról is. Az édesanyám azt mondta, hogy még soha sem volt ilyen boldog, mint most. Rákérdeztem a boldogsága pontos okára, mire ő lazán azt válaszolta, hogy:

– Lotti, számomra a legnagyobb boldogság, hogy vagy nekem, és megajándékoztál ezzel a csodaszép kislánnyal.

– Szeretünk, mami.

– Én is titeket! Tudod, sokkal másabb érzés nagymamának lenni, mint édesanyának – mondta, de igazából nem tudta a miértjét. Megkértem, hogy feküdjön Bori mellé, amíg letusolok. Szörnyen álmos lettem, mire visszamentem, szóval úgy döntöttem, hogy nem várom meg, hanem óvatosan beviszem a bébit a szobájába, és alszom is.

Reggel, amikor felkeltem, át voltam ölelve. Csak mosolyogtam. Semmit sem vettem észre abból, hogy hazajött, pedig este már meg voltam győződve arról, hogy nem fog eljönni. A telefonomért nyúltam félig csukott szemmel, amikor nekiütközött a kezem egy mekis zacskónak. Olyan cuki, hogy hozott nekem kaját, és én meg sem vártam. A totál hideg krumplikkal a számban mentem ki a konyhába Borival. Anya egyből rám is szólt, hogy egyek normális reggelit, de csak tömtem magamba a krumplit. Megetettem Borit, aztán anyára bíztam, míg kimentem az erkélyre, hogy elszívjam az első cigimet. Megcsörrent a telefonom az asztalon. Kisebb infarktust kaptam. Elképzelésem sem volt, hogy ki hív hajnali hét óra előtt.

– Jó reggelt! Ugye, nem ébresztettelek fel? – szólt bele a telefonba Ariana.

– Szia! Nem, dehogy, már egy ideje fent vagyok. Mi a helyzet?

– Akkor jó. Csak el akartam mondani, hogy este megtaláltuk a tökéletes helyszínt az esküvőhöz!

– Kíváncsivá teszel! Mondjad!

– Tihanyban van egy Echo nevű étterem és kávézó, ami mindkettőnknek nagyon megtetszett, szóval ott lesz a buli és a ceremónia is. Felhívom őket nemsokára. Van esküvőszervezőjük, a dekorációra lehetőség, sminkes, fodrász és még cukrász is, így tulajdonképpen minden adott.

– Jól hangzik! Később meg is nézem a neten, hogy hogyan néz ki a hely.

– Oké, de majd mondj véleményt! Anyudék ott vannak még?

– Igen, és még egy darabig itt is lesznek. Miért?

– Csak azért kérdeztem, mert ha még most délelőtt lefixálom a helyet, akkor délután megyek is meghívókat venni.

– Azt a kurva, te nagyon rá vagy pörögve! – nevettem.

– Igen, de mindent időben meg kell szervezni, hogy tökéletes legyen. Nézd meg, aztán majd írj! Valamelyik nap felnézünk!

– Rendben, úgyis apa meg akar titeket hívni hozzánk. Mármint, haza-haza.

– Milyen alkalomból?

– Semmi különleges, csak veletek lehet inni. Kerti partit akar.

– Ez jó ötlet. Majd beszélünk. Puszi!

– Az, nagyon. Oké, szia! – elköszöntünk egymástól. Bementem a nappaliba, aztán el is újságoltam anyának, hogy Ariana nagyon rá van pörögve az esküvőre.

– Jaj, te! Ha neked lenne, te is pont így viselkednél – mondta.

– Lehet, de nekem nem lesz soha, ugyanis ahhoz, hogy össze tudjunk házasodni, előbb el kellene válnia. Lehetetlen, hogy elváljon az asszonytól.

– Mindig, de mindig túl negatív vagy.

– Nem vagyok az, csak tisztán látom a dolgokat. Eszem ágában sincs tovább reménykedni kettőnkben – mondtam, anya meg csak rázta a fejét.

Talán félóra óra múlva felkelt. Láttam rajta, hogy valami nincs rendben. Megköszöntem a kaját, szerelmeskedtünk egy picit, de fura volt. Kimentem cigizni, Ő meg jött utánam. Nem tudtam hova tenni.

– Hallottam, hogy mit beszéltél anyukáddal az előbb – mondta.

– Mit beszéltem anyukámmal? – kérdeztem vissza.

– A házasságról…

– Hogy jön ez ide?

– Valami olyasmit mondtál, hogy nem reménykedsz tovább bennünk.

– Nem csak mondtam, hanem így is gondolom.

– Elszomorítasz.

– Te is engem – mosolyogtam. Megölelgetett, majd közölte, hogy hazamegy. A szokásos feeling tört rám, miszerint egy átkozott mondattal elcseszte az elkövetkezendő pár napot vagy hetet, amíg nem találkozunk újra. Borkával lekísértük. Igazából csak a tudtára akartam adni, hogy mennyire szeretem, és azt is, hogy hálás vagyok az elmúlt napokért. Mindkettőnknek borzasztó kedve lett. Bőgni tudtam volna. Ez a rohadt szerelem olyan körülbelül, mint a pestis. Csak pusztít és pusztít, majd totál megsemmisít mindent. Ha minket nem egymásnak szánt az univerzum, akkor miért találtunk egymásra? A legrosszabb az egészben, hogy Ő is ugyanúgy szenved, mint én, de nem tesz ellene semmit. Én sajnos nem tudok mit csinálni, neki kell tudnia, hogy mit akar. Épp, hogy felértünk a lakásba, már hívott is.

– Már most hiányoztok – mondta.

– Te is, de tudod, erről csak te tehetsz. Én akár meg is halnék érted, te meg arra nem vagy képes, hogy csak elválj a feleségedtől.

– Csak váljak el? – háborodott fel. – Csak – morgott.

– Igen? Mindegy, megvagyunk kettesben is.

– Nem szívesen dobnék el tizennégy évet…

– Értünk? Ha már elkezdted, legalább fejezted volna be.

– Ne drámázz már!

– Ez nem dráma, csak fáj az igazság.

– Ahogy neked is.

– Na, jól van. Szia! – mondtam, és letettem a telefont. Hamar egyértelművé vált a szüleim számára, hogy valami nincs rendben velem, mert az elkövetkezendő egy hétben csak bőgtem, semmi életkedvem nem volt. Ariana elhozta a meghívókat, de nem igazán tudtam osztozni az örömében. A szüleim közölték vele, hogy hétvégén várják őt és Gergőt a buliba. Ari ettől felpörgött, hogy végre kiszakadnak egy kicsit a nagyvárosi életből. Zoé és Benji is eljönnek, közben még a régi szomszédokat és barátokat is meghívták. Már csak ez hiányzott az életemből. Hogy vágjak mindenhez jó arcot, miközben belülről megesz a fene? Apa szerint én voltam a hibás, amiért piszkáltam. Ettől a beszólástól még mérgesebb lettem.

– Nem normális, amit csinál. Jogosan tettem szóvá – mondtam.

– Te pontosan jól tudtad, hogy családos embernek szülsz gyereket. Mit vártál? – kérdezte.

– Te mégis kinek a pártját fogod?

– A tiédet, ez egyértelmű, de mindezek ellenére belementél a kapcsolatba.

– Csak tudnám, hogy hogy a viharba lehettem ekkora barom – mondtam, aztán elindultam a szobám felé.

– Sokkal jobb kedved lesz, ha holnap reggel elindulunk haza.

– Dehogy lesz – vágtam rá, majd becsaptam az ajtót. Felkelt Borka. Persze miattam. Fogtam, és bőgve magyaráztam neki, hogy akkora seggfej az apja, hogy ilyen csak a mesében van. Vagy még ott sincs? Aludni sem bírtam, pedig azt hittem, hogy majd megnyugtat a kislányom közelsége. A legnagyobb hibát akkor követtem el, amikor pár nap mellőzés után újra felnéztem a világhálóra. Megláttam egy képet, amit két napja tett közzé. A képen az asszonnyal van, ami még el is menne, de az a szöveg hozzá egyenesen agyvérzést okozott. Képes vigyorogni a nővel, és azt odaírni, hogy imádja ezt a kiscsajt. Szívecskékkel meg minden lófasszal. Hirtelen felindulásból odaírtam pár snassz smiley-t. Két perc sem kellett, felhívott. Nem vettem fel, ezért írt is, hogy ne legyek már féltékeny. Több sem kellett, visszahívtam.

– Most mi van, baba? – kérdezte.

– Ne legyek féltékeny? – kérdeztem vissza.

– Hát, ne!

– Nem vagyok. És tudod, hogy miért?

– Miért? – röhögött.

– Mert, ha baszhatnékod lesz, úgyis hozzám jössz.

– Kettyós vagy – mondta, én meg letettem. Jó volt hallani a hangját… Ahogy mondta, hogy baba… De kurvára haragudtam. Aztán lehet, hogy nem is rá, hanem magamra. Az erkélyen cigiztem, és közben zokogtam. Elmúlt már éjfél, ezért meg is lepődtem, amikor anya kijött hozzám. Próbált megvigasztalni, de nem járt túl sok sikerrel. Kezdett átmenni a dolog abba, hogy magamat hibáztattam. Lehet, hogy apámnak volt igaza, amikor a fejemhez vágta a fájdalmas valóságot. Anya szerint túlságosan makacs vagyok, egy önfejű hülye.

Reggel alig bírtam felkelni a végigsírt éjszaka után. Rápillantottam a telefonomra, és azzal szembesültem, hogy egy csomó SMS-t írt, hogy nagyon szeret, és csak azért mondta azokat a fájdalmas dolgokat, mert megijedt. Tudom, hogy hihetetlenül nehéz a helyzete, de nagyon megbántott. És igen, nagyon fáj az igazság. Mit sem törődve a bocsánat kérő szövegekkel, nekiálltam készülődni. Rajtam kívül már mindenki rajtra kész volt. Zoé megkapta a házunk kulcsát, mert mi még beugrottunk egy boltba vásárolni a bulihoz.

Egy fokkal tényleg jobban éreztem magam, amikor beértünk a faluba. Amikor még itt laktam, fele ennyire voltam idióta. Tényleg jó ötlet volt az, hogy nagylánynak képzeltem magam, és egyből Pestre költöztem? Mindenesetre jó nagy szarban vagyok. Próbáltam oldani magamban a feszkót, ezért segítettem pakolni, gyorsan takarítani és zöldségeket hámozni, addig apa elvolt Borkával. Mire végeztünk, meg is érkeztek a vendégek. Egyből mindenki lerohant engem és főleg a kislányomat. Kaptam egy beszólást Szilvi férjétől, ami komolyan megviselt:

– Lottika, nagyon megvisel a felnőttek élete!

– Ennyire látszik? – kérdeztem vissza, pedig tényleg szarulesett.

– Nyugalom, csak egy kicsit! – mondta, aztán röhögtek, konkrétan rajtam. Tényleg megvisel, azt hozzá kell tennem. Nem beszélt badarságokat.

Megérkeztek még a szomszédok is, akinek nem örültem, de legalább a szüleim igen. Sunyi módon a gyerekem apjáról kérdezősködtek. Az első kérdésük az volt, hogy most épp hol van, és miért nincs itt. Próbáltam kimagyarázni a kínos helyzetet, de nem mentek velem semmire. Egyre jobban feszegették a határaimat.

– Mondd, nem furcsa nektek, hogy az egyetlen kislányotok egyből terhes lett, miután elköltözött? – kérdezte a szüleimtől az egyik volt szomszédunk.

– Hát, azért nem egyből lett terhes. A költözés után több, mint félév után ismerte meg a párját – válaszolta anya. Öklendezni, hányni tudtam volna tőlük, ahogy a párom szótól is.

– Akkor hamar lett a gyerek. Talán már együtt sem vagytok, Lotti?

– Dehogynem, együtt vagyunk – mondtam, és inkább bementem a szobámba. Régen se tudtam elviselni őket, akkor most hogyan gondolták anyámék, hogy minden rendben lesz? Utoljára október végén voltam itt. Leültem az ágyra és csak néztem ki a fejemből. Szinte minden percben rá gondoltam, mintha minden fájdalmam megszűnt volna. Igazából én voltam a fasz. Ő már több milliószor megkért arra, hogy ne baszogassam, mert akkor sem lesz változás. Összeszedtem minden erőmet, aztán kimentem az udvarra. Bográcsoztak és grilleztek, de főként vedeltek. Zoé ölében huncutkodott a kislányom, szóval leültem melléjük a terasz lépcsőjére. Próbált jobb kedvedre deríteni, de mondtam is neki, hogy halott ügy. Hirtelen megszólalt a telefonom. Ahogy megláttam, hogy ki keres, beszaladtam a házba.

– Baba, direkt nem engedsz fel? Kénytelen leszek felcsengetni a kedvenc nénimhez, ha ez így megy tovább.

– Mi van? Te ott vagy nálunk? – kérdeztem meglepetten.

– Húsz perce ácsorgok a ház előtt. A telefonod ki se csengett.

– Baszki! Nem vagyunk otthon. Mármint Budapesten. Hazajöttünk.

– Ma van apád bulija?

– Igen, a nagy kerti parti – röhögtem.

– Jól van, akkor majd találkozunk.

– Igen?

– Miért, nem akarsz?

– Azt hiszem, de.

– Akkor jó.

– Várj! Nehogy ide gyere! Itt van a fél falu, és ezek teljesen idióták.

– Szia, baba! – elköszönt, majd le is tette. A francba! Amilyen hülye, képes lesz eljönni… Levert a halál vize, amikor megláttam a lelki szemeim előtt a szomszédok arcát, miután szembesültek vele, hogy ki a gyerekem apja. Kimentem, és felkaptam Borit, hogy bevigyem kajálni. Zoé utánunk jött.

– Na, mi van? Ki hívott? – kérdezte.

– Borka apukája volt – mondtam idegesen.

– Nyugi, úgyis ki fogtok békülni előbb-utóbb.

– Zozi, ez a barom képes eljönni.

– Ide? Most? – lepődött meg.

– Aha. Úgy tűnik, hogy most jutottunk eszébe.

– Jobb később, mint soha! – mosolygott, aztán beszélgettünk tovább. Zokogva meséltem Zoénak, hogy milyen csúnya dolgokat mondtam neki még tegnap este. És igen, ezt az egészet én kezdtem. Hiba volt.

– Ha ezek után is felhívott, sőt, lehet, hogy eljön, akkor tényleg sokat jelentetek neki. Ezt kár túlozni, mert így van. Tudnod kell, hogy én fele ennyi ideig tudtam volna elviselni a helyzetedet, szóval nagyon erős vagy, és ez maradjon is így.

– Kösz. Jólesik – mondtam, ő pedig megölelt.

– Na, kimehetünk? – kérdezte, és felvette Borkát.

– Menjetek! Egy perc, és megyek én is, csak összeszedem magamat – válaszoltam.

Az összeszedem szó alatt nem azt értettem, hogy bőgni fogok a szobámban, de sajnos ez történt. Pár perc elteltével bejött anyukám, és leült mellém. Simogatta az arcomat, miközben arra kért, hogy ne sírjak, hanem menjek végre ki, és érezzem jól magamat. Gondolhatjátok, hogy anya mennyire örült, amikor elkezdtem nyávogni, hogy romokban van az életem és hasonlók. Végül rávett, hogy csatlakozzak a többiekhez. Örültem, hogy mindenki más jól érzi magát. Rávettek, hogy igyak én is pezsgőt Ariékra. Ittam egy pohárral, aztán leültem a hintaágyra. Néztem, ahogy apám szépen lassan lerészegedik, kajálnak és nevetgélnek. Eltelt két óra a hívása óta, ezért teljesen letettem róla, hogy eljön. Borka elálmosodott, úgyhogy bementem vele. Pancsizott, evett és vigyorgott egy sort nekem, aztán elaludt az ágyamban. A telefonomat a konyhában hagytam, és kikullogtam. Körbenéztem, és azonnal feltűnt, hogy apát nem látom. Különös érzés fogott el, ezért gondoltam, kinézek. Amint leértem a lépcsőn, megláttam, hogy a kapu nyitva van. Sejtettem, hogy nem kellene kimennem apa után. Szerencsére a kerítésünk olyan, hogy nem látni ki az utcára. A pulzusom az egekben volt. Leültem, de egy percre sem vettem le a szememet a kapuról. Hirtelen apa vigyorogva elkezdett kiabálni nekem, hogy menjek már ki. Ariék látták az arcomon a rémületet. Meggyújtottam egy cigit, és elindultam. Amikor megláttam, egyszerre lettem boldog és mérges.

– Mondtam, hogy ne gyere el! Itt van a fél falu az udvarban, és a fele társaság egy szemétláda. Mi a francnak jöttél? – kérdeztem. Apa lassan elpárolgott, közben a fülembe súgta, hogy menjünk majd be.

– Látni akartalak – mondta, és megölelt.

– Láttál. Most már akár haza is mehetnél!

– Nem fogok hazamenni addig, amíg nem beszéljük meg.

– Jó, oké. Bocs, hogy drámáztam. Hülye voltam. Na, szia! – elindultam, hogy bemenjek. Megfogta a kezemet, magához húzott, és megcsókolt.

– Sajnálom, amiket mondtam, de meg kell értened a helyzetemet. Nem hagyhatom el a családomat, akármennyire is szeretlek.

– Tudom, már megbeszéltük – feleltem.

– Akkor miért kell összevesznünk?

– Mit tudom én. Rossz volt, hogy annyi együtt töltött idő után újra elmentél. Persze így még annál is rosszabb volt, tehát feleslegesen balhéztam.

– Csak, hogy tudd, egy nőért sem csinálnám ezt, amit érted.

– Tudom, már mondtad, de akkor is szar. Tényleg bocs, amiért elviselhetetlen voltam. Megértelek. Megértem, ha így gondolod – mondtam, majd folytattuk a kínos beszélgetést. Közben szó esett Boriról, hogy nagyon imádja, meg igazából mindenkit: anyát, apát és a barátaimat is. Azt mondta, hogy megígéri, hogy többet fogunk találkozni. Én meg elhittem. Miért ne hittem volna el? Még szerencse, hogy kezdett besötétedni, mert elég hevesen csókolózgattunk az autó mellett. Pár perc múlva apa kijött, és megkérdezte, hogy miért nem megyünk be.

– Apa, ezek az emberek a világ legnagyobb seggarcai. Most komolyan azt akarod, hogy rólunk beszéljenek a hátralévő életükben? – kérdeztem.

– Miért beszélnének rólatok? – kérdezett vissza.

– Ennyire nem lehetsz részeg! – vágtam rá, aztán a szerelmem közbeszólt:

– Ha Lotti ennyire nem akar velem mutatkozni, akkor hagyjuk.

– Nem az van, hogy nem akarok, csak jobb ezektől távol maradni. Viszont azt sem akarom, hogy most elmenj, de kint sem maradhatunk az utcán reggelig.

– Gyertek már, senkinek sem fog feltűnni, hogy megjött a barátod! – magyarázta apa, közben újra elpárolgott. Egymásra néztünk, mély levegőt vettem, végül mi is bementünk. Úgy voltam a dologgal, hogy igazából mit számít, amit az emberek beszélnek? Semmit. Az égvilágon semmit. Na, hát, a körülbelül a tizenöt vendégből huszonnégy és fél bámult minket. Ennél gázosabb pillanatokat nem mostanában éltem át. Köszönt nekik, közben anya próbálta feloldani a látható feszültséget azzal, hogy elkezdett szövegelni:

– Ó, és megérkezett a drága kislányunk barátja is – kínosan vigyorgott. Síri csend uralkodott az udvarban. A szüleim unszolására leültünk enni, ugyan étvágyam nem volt. Fogalmam sem volt, hogy miről beszélgettek pontosan az asztal másik végén, ám apám válasza igazán felkeltette az érdeklődésemet, ugyanis valami olyasmit mondott, hogy:

– Mi az, hogy hogyan engedhettük meg? Ha egyszer szeretik egymást… Az a legfontosabb, hogy Lotti boldog – mondta, én meg odaszóltam, hogy:

– Mi lett mindenkivel?

– Semmi, drágám, csak nem egészen értik a helyzetet a kedves szomszédok – mondta apa érezhetően ironikusan.

– Majd feldolgozzák! Ha meg véletlen nem sikerül, nekem úgy is jó – vigyorogtam, közben kacsintottam. Megkérdezte, hogy Borka merre van, mert Ő inkább bemenne hozzá. Bekísértem, de vissza is mentem a teraszra. Szilvi egyből rohant felém, hogy meséljek már.

– Lottika, neki nincs családja? Hogy a fenébe jöttetek ti össze? – kérdezősködött.

– Van családja, igen, de közben velem is együtt van – válaszoltam a tőlem megszokott modorral. Nem volt kedvem tovább válaszolgatni a kérdéseikre, szóval közöltem, hogy mi inkább lefeküdnénk aludni. Elköszöntem illedelmesen, aztán rájuk csaptam a terasz ajtaját. Ariana futott utánam.

– Ugye minden rendben van köztetek? – kérdezte.

– Nyugi – bólogattam. – Megbeszéltük.

– De jó! Nagyon örülök neki. Ezekkel meg ne foglalkozz, holnapra el is felejtik!

– Remélem… – fintorogtam. – Ti a vendégszobában alszotok? – érdeklődtem.

– Igen.

– És Zoé?

– Ők megbeszélték délután a szüleivel, hogy a buli után hazamennek.

– Mindent értek. További jó szórakozást, nyuszifül! – mosolyogtam, majd megöleltem. Amikor beléptem a szobámba, ismerős érzés fogott el. Egy dolog nem tetszett, mégpedig az, hogy Borka fent volt. Megnyugtatott, hogy az előbb kelt fel, ne aggódjak feleslegesen. Vittem be kaját, hogy az apukája megetesse, míg én letusolok. Fürdés előtt kimentem még egy utolsó szál cigire. Roppant kellemetlen volt, ahogy rám néztek. Apa egyből leült mellém, és elkezdte kántálni, hogy büszke rám.

– Miért mondod ezt? – kérdeztem.

– Az vagyok, és kész! – vigyorgott. – Szeretlek!

– Én is téged – válaszoltam. Apa olyan szorosan ölelt, hogy alig kaptam levegőt. Zoé épp indulni készült Benjivel, aminek csak azért örültem, mert így normálisan el tudtam köszönni tőlük. Mondta, hogy ők még maradnak egy pár napig.

– Mi holnap reggel haza is megyünk, de majd otthon találkozunk – megöleltem.

– Vigyázz magadra! Majd mindenképp írj! – mondta, majd elsétáltak.

Benéztem a szobába, hogy érdeklődjek, de minden rendben volt, szóval elvonultam végre a fürdőbe. Fél órát biztosan bent töltöttem, pedig sietni akartam. Én és a gyors zuhanyzás két külön világ. Amikor beléptem a szobámba, Borka és a szerelmem már aludtak. Mosolyogva léptem közelebb, majd így is feküdtem be az ágyba. Boldogan aludtam el, habár a békülős szex rám fért volna ennyi stressz után.

Mivel este elfelejtettem lehúzni a redőnyt, arra keltem, hogy kisüti a szememet a nap. Ránéztem a telefonomra, és sokkot kaptam, mert hét órát mutatott. Csendben kimentem, hogy rágyújtsak, mielőtt Borka felébred. Ariana egyedül kávézott a teraszon.

– Életem, te mit csinálsz? – kérdeztem.

– Nem tudtam aludni, pedig hajnali kettő után feküdtünk le. Na, megvolt a békülős szex?

– Úgy nézek ki? – nevettem.

– Igaz – vigyorgott rám.

– Majd talán este bepótoljuk. Istenem, tudod, milyen jó érzés volt velük elaludni?

– Hát, gondolom, csak ne szokj hozzá, hogy Bori is veled alszik – mosolygott.

– Ja, tudom. Milyen volt a buli? Ezt csak azért kérdezem, mert nem sokat észleltem belőle – kérdeztem, majd elmesélte, hogy jól érezték magukat. Megbeszéltük, hogy velünk haza is jöhetnek, mert anyáék maradnak hétfő estig. Borka már vigyorgott, amikor beléptem a szobába. Olyan csodálatos kislány. Na, rá nagyon is igaz a mondás, miszerint aki szép, az reggel is szép. Borka a legszebb. Megvártuk, míg anyáék felkelnek. Segítettem pakolászni, közben összeszedtem magunkat. Indulásra készen voltunk, amikor elkezdték mesélni a szüleim, hogy mindenki ki volt akadva, de ők rettentő büszkék rám, amiért mindvégig laza voltam. Elköszöntünk tőlük, és megköszöntem nekik mindent. Tényleg rettentően jó fejek voltak. Anya olyan nehezen enged el minket, amit meg is értek. Arival és a babával ültünk hátul. Percek múlva a barátnőm elaludt. Hosszú volt az éjszaka. Körülbelül egy óra múlva megérkeztünk Budapestre. Hazavittük Ariékat, aztán beültünk egy étterembe. Minden elismerésem az övé, amiért nem emlegette a legutolsó őrültségem szóba se került. Úgy tettünk, mintha meg sem történt volna. Akkora barom voltam, hogy az egyenesen hihetetlen. Több milliószor megfogadtam már, hogy nem leszek idióta, de ezentúl tényleg nem leszek az. Délután lazulgattunk, sétáltunk. Boldog voltam. Rohadtul nem érte meg kirobbantani a balhét. Bűntudat gyötört, amikor mesélte, hogy a gyerekei utálják, hogy híres lett, mert nem tölt velük sok időt. Csak azon kattogtam, hogy most is lehetne a családjával, de helyettük velünk van. Nem tudom, miféle meséket mond otthon, de jól csinálja. Az fix, hogy a családja nem örülne, ha ez az egész kiderülne. Nem hinném, hogy jó szemmel néznék a viszonyunkat.

Borka hamar elaludt, és mi is hamar ágyba kerültünk, ami meglepő. Anyával videóztunk vagy negyven percig, aztán elköszöntem, mert még terveim voltak a gyerekem apjával.

– Szóval elmaradt a békülős szex tegnap, de most bepótolhatnánk, ha van kedved – közöltem, miközben rámásztam.

– Hozzád mindig van kedvem – mondta, közben belemarkolt a popsimba.

Oltári jót szexeltünk, mint mindig, bár most sokkal romantikusabb volt a helyzet. Kimentem még egy cigire, közben élveztem a hűvös időt, mert a lakásban rohadt meleg volt. Amikor visszamentem a szobába, a szerelmem már aludt. Percekig csak bámultam. Nagyon szerelmes voltam.

Kora reggel Borka nevetésétől voltam boldog. Evett, aztán mindent megrágcsált, ami a kezébe került. Egész reggel nevetett. Elégedett baba. Olyan cuki, amikor képes percekig nézni a tévét, totál elbambul. És el sem hiszem, hogy már hat hónapos. A szerelmem egész délelőtt lefoglalta Borit, ezért kitakarítottam az egész lakást. Bementem a szobámba, és az a látvány fogadott, hogy Borka alszik, Ő meg a telefonját nyomja mellette. Mocskos gondolatok járták át az agyacskámat, amiket szóvá is tettem, miután leültem az ágy szélére.

– Kitakarítottam.

– Ügyes vagy – válaszolta, de tovább nyomkodta a telefonját.

– Mondom, kitakarítottam.

– És?

– Mit és? Tiszta a konyhapult is – közöltem.

– Aha.

– Te tényleg ennyire hülye vagy? – kérdeztem, aztán kivettem a telefont a kezéből.

– Most mi van?

– Megfordult a fejemben, hogy esetleg megdughatnál a konyhapulton.

– Esetleg lehet róla szó – mondta, kivette a kezemből a telefonját, aztán ledobta a szekrényre. Azt kérdezte, hogy miért pont ott akarom, de fogalmam sem volt az okáról, csak eszembe jutott, hogy múltkor kényelmes volt szerelmeskedni a pulton. Halál nyugodt voltam, hiszen tudtam, hogy Zoé még nem jön haza. Csak a miénk volt a lakás, és ezt ki kellett használni. Éppen nekiállt valaminek, amikor a telefonom csörögni kezdett. Nem voltam hajlandó lepattanni a pultról, ezért Ő megkereste, és közölte, hogy anyám keres. Megfogtam a telefont, lehalkítottam, majd magam mellé tettem. Ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Nem telt el öt perc, megint hívott az édesanyám. Úgy cselekedtem, ahogy az előbb, nem vettem fel. Amikor már tízszer hívott, megfordult a fejemben, hogy meg kellene kérdeznem, hogy mit akar, de orgazmus közeli állapotban voltam. Megelégeltem, ezért repülő üzemmódba tettem a telefont. Felőlem meg is halhat az ember, tudom, de nagyon oda voltam, meg vissza. A vége felé tartottunk, amikor csengettek.

– Ugye nem anyámék? – kérdeztem két nyögés között.

– Biztos, hogy azért hívott, mert eljöttek – válaszolta. Lepattantam a konyhapultról, és a kaputelefon felé vettem az irányt. Anya úgy kezdte, hogy csúnyán leszúrt, amiért nem vettem fel.

– Bocsi, a szobában volt a telefonom.

– Felengedsz minket, vagy tovább magyarázkodsz? – kérdezte mérgesen.

– Ja, persze – mondtam, majd sietve visszamentem a konyhába. A ruháink a földön szanaszét hevertek, Ő meg állt minden értelemben, és azt kérdezte, hogy:

– Akkor ennyi? – vigyorgott.

– Mindjárt itt lesznek a szüleim, inkább öltözz fel – mondtam, aztán hozzávágtam a pólóját. Pont felöltöztünk, amire felértek. Mivel kerülni akartam a kínos első pillantásokat, kimentem az erkélyre, Ő meg a szobába. Anya feldúlva jött utánam, hogy ilyet máskor ne csináljak, mert tiszta stresszben volt miattam.

– És ha baj lett volna velem vagy apáddal? Ezerszer hívtalak! – vágta a fejemhez.

– De nincs semmi baj, úgyhogy lényegtelen. Itt vagytok, és senki nem halt meg… – mosolyogtam.

– Téged lehetetlen elérni. Mi a francot csináltatok, hogy nem hallottad?

– Le volt halkítva a telefonom, mert Borka épp alszik.

– És utána már ki voltál kapcsolva?

– Zárjuk rövidre a témát – mondtam, aztán elindultam, hogy rájuk nézzek.

Apa ücsörgött a kanapén. Természetesen tőle is megkaptam, hogy minek nekem telefon, ha nem tudnak elérni. Csak forgattam a szemeim, nem volt kedvem vitázni egyikükkel sem. A szobám felé vettem az irányt. A lehető leghalkabban becsuktam az ajtót. A szerelmem ölébe ültem és megöleltem, de nem szóltam semmit.

– Mi van, baba? – kérdezte.

– Ez nagyon szarulesett.

– Örüljünk, hogy itt vannak. Este befejezzük – mondta.

Örültem is, hogy eljöttek, de a legjobb az lett volna, ha legalább félórát várnak az érkezéssel. Kivonultunk a szüleimhez a nappaliba. Az első és legfontosabb kérdés, amit feltehettem nekik, hogy mi az oka a váratlan látogatásuknak. Anya azt válaszolta, hogy unatkoztak otthon, meg hát, hiányzunk nekik. Apa mindezt megerősítette bólogatással. Egy csomót beszélgettünk, közben Bori is felébredt. Estefelé sétálgattunk a városban, és természetesen vacsoráztunk is. Minden reményem abban volt, hogy apa már rég elfelejtette, hogy hagyott nálunk piát, és nem akar iszogatni. Az őseim lefeküdtek, Borka is aludt már, de mi még szerelmeskedtünk az ágyban. Kitalálta, hogy éhes, szóval kiosont a konyhába. Pár perc elteltével felkeltem én is, mert rá akartam gyújtani. Ücsörögtem a székben, amikor kijött utánam.

– Rájöttem, hogy csak veled laknék jól – súgta a fülembe. Elmosolyodtam, és elnyomtam a cigit. Befelé menet felkapott, ráültetett a pultra, majd csókolgatni kezdett. Addig-addig ellenkeztem, míg a kanapén kötöttünk ki. Jó lett volna a konyhában is, de féltem, hogy valamelyikük felkel, és meglát minket. A nappaliban egy fokkal biztonságosabban éreztem magam, hiszen, ha ki is jönnek, olyan durva dolgokat nem láthatnak. Kérdezgettem, hogy a szobám miért nem felel meg, de nem válaszolt, hanem elhajította a trikómat a nappali másik végére. Próbáltam a lehető leghalkabban élvezni, hogy rajta lovagolok, de kevésbé jött össze. Nos, ha azt hittétek, hogy apa vagy anya kijön, miközben épp szexelünk a nappaliban, akkor tévedtetek. Nyugi, én is végig abban a hitben voltam, hogy beégetjük magunkat, de semmi ilyesmi nem történt. Elaludtunk a kanapén, reggel pedig az agyam nem hagyott aludni, mivel a gyerekem tök egyedül volt a szobában. Mármint… Idáig is egyedül volt, csak akkor kábé öt méterre tőlem. Ránéztem az órára, ami fél hatot mutatott, ezért egy picit megnyugodtam. Még nem volt esedékes Borka ébredése, de megtartottam a terepszemlét. Amikor visszamentem a nappaliba a ruháimat keresni, a szerelmem még ébren volt. Azt mondta, hogy tök fura érzése támadt, ezért felkelt. Csak annyi volt a baj, hogy nem voltam mellette. (Kora reggeli olvadozások level 99.)

Bementünk a szobába, de már nem aludtunk vissza, mert közölte, hogy nemsokára megy, csak megvárja, míg a bébi felkel. Fél hétig vártuk az ébredését, közben nézegettük egymást. Vajon tudja, hogy mennyit jelent nekem? Ő nem csak szimplán egy pasi vagy a gyerekem apja, hanem úgy minden. Nem is lehet elmondani, sem leírni, hogy milyen szerepet tölt be az életemben. Sok mindent köszönhetek neki. Nélküle a kislányom se lenne mellettem. Rengeteg olyan dolog történt, amikről még csak álmodni sem mertem.

Úgy éreztem magam, mint akit fejbe lőttek, amikor elment. Egyre nehezebben enged el minket. A szüleim lelket öntöttek belém, amikor visszamentem a lakásba. Szerencsére ők velem voltak. Ebéd után Borkával aludtunk egyet. Rohadt meleg volt, de a gyerek miatt nem szívesen használtuk a légkondicionálót. Elnyomott a légkör, szóval hamar beájultam. Délután vettem észre, hogy küldött pár képet, amiken Borival szelfiznek. Olyan cukik. Váratlanul a telefonom csörgésére lettem figyelmes. Alex. Félve vettem fel.

– Felmehetek, cicus? Éppen a környéken vagyok – kérdezte kedvesen.

– Persze, gyere. Itt vannak a szüleim, tehát megerőszakolni nem tudsz – nevettem.

– Ó, hát, akkor én nem is zavarok. Majd máskor felmegyek.

– Gyere fel nyugodtan!

– Meglátom. Csókolom, hölgyem – mondta, aztán letette. Csak arra tudtam gondolni, hogy minek vettem fel. Öt perc elteltével újra felhívott.

– Nincs kedved eljönni velem futni? – kérdezte.

– Kedvem lenne, csak cipőm nincs hozzá. Merre szoktál futni?

– Mindenfelé, de most a parton tudnám elképzelni. Meg hát, a te társaságodban.

– Ha vársz egy kicsit, akkor körülnézek, hogy milyen lépők vannak itthon – mondtam, aztán le is tettem. A rengeteg cipő között sikerült találnom egy nyúzott Converse-t, ami talán megfelelő a futáshoz. Nem a legkényelmesebb, de meglátjuk. Vissza is hívtam, Alex pedig közölte, hogy tíz perc, és itt lesz. Sunnyogva mentem oda anyáékhoz a laza szerelésemben. Azonnal feltűnt neki, hogy készülök valahová.

– Nem lenne gond, ha hármasban maradnátok Borkával?

– Dehogyis, de te hova készülsz így? – kérdezte anya.

– Elmegyek futni Alexszel. Már nagyon rám férne.

– Az rendben van, de miért pont vele? Nem úgy volt, hogy összevesztetek?

– De, úgy volt, aztán elsimult a dolog.

– Fura a kapcsolatotok – szólt bele apa.

– Miért lenne fura? – kérdeztem vissza, de mielőtt válaszolt volna, a telefonomra néztem. Alex írt egy SMS-t, hogy menjek már le. Elköszöntem tőlük, és megígértem, hogy sietek haza.

Alex ezerrel mosolygott, amikor meglátott. Beültem az autójába, aztán el is indultunk. Útközben sokat beszélgettünk az élet nagy dolgairól. Mielőtt még bármi kínosról esett volna szó, odaértünk.

– Ezer éve futottam, meg fogok halni – mondtam nevetve.

– Nyugi, újra tudlak éleszteni.

– Kösz, de azért megpróbálok életben maradni – mosolyogtam.

Még jó, hogy futkorászás közben nem nagyon tudtunk beszélgetni, mert tuti, hogy megbolondított volna valami ökörséggel. Talán a harmadik kilométer után közöltem, hogy feladom.

– Látod, ezt simán túlélted – mondta.

– Azért a simán túlzás, de ja, élek még – vigyorogtam.

– Sétálgassunk. Nézd, milyen romantikus a Duna-part – mosolygott. – Főleg a naplementében.

– Valóban – ráztam meg a fejemet.

– Egész idáig melóztam. Most már nagyon kellett ez.

– Muszáj néha lazítani.

– Ja. A legjobb, hogy most veled lazítok – mondta, én meg csak mosolyogtam.

– Bocs, felhívom anyát, hogy megvannak-e.

– Miért aggódsz ennyit? – kérdezte, de választ már nem kapott, mert épp telefonáltam. Megnyugtatott, hogy minden a legnagyobb rendben van, kicsit sétálnak a parkban.

– Tényleg szép most minden – mondtam, aztán lőttem egy képet.

– Jelölj meg rajta! – nevetett.

– Nem akartam kitenni sehová…

– Na, állj csak meg! Ha nem posztolunk, akkor meg sem történt – mondta, majd csinált egy szelfit, és feltolta Instagram sztoriba. Csak imádkozni tudtam, hogy a szerelmem ne lássa meg, mert akkor hallgathatom, hogy mit keresek vele megint. A múltkorihoz képest nagyon elvoltunk, rengeteget nevettem, össze-vissza dicsért. A kedvenc bókom az volt, amikor azt mondta, hogy a kislányom is pont olyan csodálatos, mint én. Anyuka vagyok, nyilván ez volt a legszebb, amit egy ember mondhat nekem. Visszafelé sétáltunk, amikor megszólalt a telefonom. Ő hívott. A gyomrom hirtelen görcsben rándult. Inkább nem vettem fel. Hazudni nem tudok, tehát jobb volt így. Visszaértünk az autóhoz. Gyorsak voltunk, mert még futottunk is egy keveset. Égtek a talpaim a vacak cipőtől, szóval a kocsiban ledobtam őket.

– Vetkőzöl, drágám? – kérdezte, miközben sunyin nézett.

– Csak megfájdult a lábam. Venni fogok egy futócipőt – válaszoltam.

– Ez azt jelenti, hogy fogunk még futni együtt?

– Mivel most szépen viselkedtél, ezért igen – nevettem.

– Ne emlegesd már a múltkorit!

– Te gondoltál rá, én egy szót sem szóltam most.

– Bánt ám engem is, csak nem beszélek róla.

– Tényleg? – kérdeztem vigyorogva.

– Na, fejezd be, vigyori! – mondta, majd felhangosította a zenét. Persze saját magát kellett hallgatni. Nem igazán dumáltunk útközben.

Hála az égnek, hamar hazaértünk. Minden vágyam egy tusolás volt. Elköszöntünk egymástól két puszival, és ennyi volt. Kivételesen a lépcsőt használtam, hogy felmenjek a lakásba. Gondoltam, levezetem a futást. Amikor felértem, anyáék és a kisbabám a nappaliban pihentek. Odamentem Borkához, és össze-vissza puszilgattam. Elmeséltem a szüleimnek, hogy teljesen normális volt Alex, jól éreztem magamat vele. Beugrott, hogy a szerelmemet vissza kellene hívni, ezért kimentem az erkélyre, egyúttal rá is gyújtottam. Sajnos nem vette fel. Amikor már mindenki aludt, csak én rendelgettem ruhákat a netről, akkor hívott fel. Elég késő volt. Elmeséltem neki, hogy futottunk egyet Alexszel. Csodák csodájára nem szólt semmi rosszat, örült neki, hogy jól éreztem magam.

– Mit csinálsz most, szerelmem? – kérdezte.

– Azon gondolkodom, hogy kibasszam-e a laptopot, mert nagyon lassú. Ruhákat rendelgetnék, ha menne. Jaj, képzeld! Ariana most kapott Gergőtől egy MacBookot. Képeket küldött róla, hát, rohadt jó – meséltem.

– Aha, az jó – mondta rejtélyesen.

Mesélte, hogy mit csinált délután és azt is, hogy nem tudunk találkozni egy jó darabig, mert összejött minden. Nagyon elszomorított, de aztán lelket öntött belém, amikor azt mondta, hogy nagyon hiányzom neki. Jólesett. Nagyon sokáig beszéltünk, alig bírtuk letenni a telefont, ám már nagyon álmos volt. Végül sikerült rendelnem néhány ruhát, szóval teljes volt az öröm.

Egy hét telt el. Közeledett Zoé születésnapja. Délelőtt gyanútlanul vettem fel a telefont a futárnak, aki közölte, hogy tíz perc múlva nálam lesz. Miután letette, azon kezdtem el morfondírozni, hogy miért nem küldtek e-mailt a szállításról. Máskor mindig szoktak. Gyorsan beléptem a fiókomba, de egy értesítővel sem találkoztam. Csengetett a futár, én pedig felengedtem. Amikor kinyitottam az ajtót, szembesültem azzal az érdekes ténnyel, hogy nem ruhákat hozott.

– Én nem rendeltem semmit az Apple-től! – mondtam.

– A te címed és neved van itt, még ki is fizetted. Minden stimmel – válaszolta.

– Komolyan nem rendeltem semmit! – nevettem.

– Akkor most aláírod, hogy átvetted vagy mi lesz? – kérdezte mosolyogva.

– Persze, bocsi. Most már nagyon kíváncsi vagyok – vigyorogtam, aztán alá is írtam. Nagyon cuki volt a futár, de egyértelműen amnéziásnak nézett. A kanapén ülve bontottam ki a csomagot. Infarktust kaptam, amikor megláttam, hogy egy MacBook Air-t rejt az igényes csomagolás. Mielőtt felfogtam volna, felhívtam a gyerekem apját.

– Ezt mire vélhetem? – kérdeztem.

– Mit, babám? – kérdezett vissza.

– A kis ajándékot, amit vettél.

– Na, meg is kaptad?

– Ezt most miért kellett?

– Mert azt mondtad, hogy rossz a géped. Elvileg ez jobb lesz – nevetett.

– Nem azért mondtam… – mondtam, aztán nem győztem hálálkodni. Nagyon-nagyon örültem neki, de tényleg nem kellett volna.

– Annak örülök, ha boldog vagy – nyögte be.

– Az vagyok!

– És mit szólnál hozzá, ha este meg is néznénk, hogy ez mennyire lassú?

– Baszki! Ez most azt jelenti, hogy nálam alszol ma este?

– Fogunk mi aludni?

– Egy kicsikét – nevettem. Dumáltunk még vagy negyedóráig, aztán majdnem ugráltam örömömben. Felhívtam Arianát, miután Borka elaludt, hogy elmeséljem neki a történteket.

– Baszd meg, Ari! – szóltam bele a telefonba.

– Na, mi van? – kérdezte kíváncsian.

– Meséltem az uramnak, hogy mit kaptál Gergőtől, miközben mérgelődtem a lassú laptopom miatt, erre mit vettem át a futártól délelőtt?

– Egy MacBookot?

– Talált! Nem akarom elhinni, hogy most komolyan vett egyet.

– Örülj neki!

– Örülök, de baszki, nem szeretem, ha más vesz ilyen drága dolgokat. Ja, és a legjobb, hogy ma itt alszik – magyaráztam. Imádom Arit, mert olyan lelkesen tud osztozni más örömeiben. Beszéltünk még Zoé születésnapi bulijáról is, amit segít megszervezni. A barátnőnk nem tud az egészről semmit, de ez így van rendjén.

– Mi lenne, ha sütnénk neki egy tortát? – kérdezte.

– Egy tortát? Mi ketten? – kérdeztem vissza gúnyosan röhögve.

– Miért ne? Nem lehet olyan bonyolult.

– Rengetegszer láttam már, hogy hogyan csinálja, és még segítettem is neki.

– Igen, plusz az internet a barátunk.

– Jó, legyen. Akkor péntek este várlak, hogy alkossunk – nevettem.

– Oké, addig kitaláljuk, hogy milyen ízű legyen – mondta izgatottan. Hát, úgy tűnt, hogy egy újabb hülyeségbe rángat bele a legjobb barátnőm, de egye fene, ez még talán belefér. Kellemesen telt a délutánom. Alex telefonált, találkozni akart. Mondtam neki, hogy jöjjön fel. Igazából tök jól elvoltunk, hülyéskedtünk, meg minden, de egy valamit nem értettem. Elvileg mi barátok vagyunk. Ha mi csak barátként tekintünk egymásra, akkor miért próbálkozik be folyton? Nem nevezném barátságnak azt, amikor az egyik félnek tetszik a másik. Nem mondom, hogy nem tetszik vagy ilyesmi, ám még nem tudnék másképp tekinteni rá. Folyton sérelmezi, hogy én nem akarok tőle többet. Nem volt nálam sokáig, mert hívták, és el kellett mennie. Borkával is tök jól elszórakozott, aminek különösen örültem. Lekísértük Alexet, aztán a parkban fetrengtünk egy pléden. Mármint Borkával. Alexszel nem fetrengnék. Annyira aranyos, ahogy tágra nyílt szemekkel rácsodálkozik a világra, és mosolyog minden emberre. Folyamatosan beszélek neki, pedig elfelejti, amiket mondok, de remélem azt nem, hogy milyen jól érzi magát a szavaimtól. A legszebb mosoly az övé, amit valaha láttam. Nem is tudtam, hogy léteznek ilyen múlhatatlan, mély érzelmek, mint amelyek végigkísérik a mindennapjaimat, amióta ő létezik. Teljesen megváltozott az életem a születése óta. Olyan rosszul éltem meg, amikor kiderült, hogy babát várok. Tudom, hogy rajtam kívül még rengeteg nő van így nap, mint nap. Ha van felelősségtudatunk, akkor akárhogyan cselekszünk, az helyes lesz. Hiába vártam annyira, mégis rettegtem az anyaságtól. Rá kellett döbbennem, hogy felesleges volt félni. Új célt tűzött ki elém az élet Borka személyében.

Hamar eljött az este, de azt nem mondanám, hogy Borka apukája hamar megérkezett. Félig aludtam, amikor tizenegy óra felé benyitott a szobámba. Azt kérdezte, hogy:

– Zoéval mi van? A parkolóban kiabál a barátjával.

– Fogalmam sincs, nem is beszéltünk – feleltem.

– Kicsit idegesnek tűnt.

– Majd megkérdezzük holnap, hogy mi volt a baja. Veled mizu? – kérdeztem. Egyből jobb kedvem lett, még az álmosság is megszűnt. Picit frusztrált, hogy Zoéval mi a franc történhetett, de eszem ágába se jutott, hogy lemenjek. Nem akartam belekotyogni a magánéletébe. Megdumáltuk, hogy kivel mi történt az elmúlt egy hétben, aztán több milliószor megköszöntem a MacBookot. Délután már be is léptem, szóval minden remek volt. Forrósodott köztünk a levegő, amikor nekiálltunk csókolózgatni az ágyban. Természetesen szex lett a vége. Majdnem elaludtam, amikor mondta, hogy reggel megy is el. Szarulesett, de megértem. Legszívesebben hisztiztem volna, csak annak megint nem lett volna jó vége. Inkább örültem, hogy még pár óráig élvezhetem a társaságát, habár percek választottak el az elalvástól.

Reggel konkrétan olyan voltam, miután elment, mint akit agyonvertek. Kedvetlen és szomorú voltam. Egészen az autójáig mondogatta, hogy hova fog menni az elkövetkezendő pár hétben, tehát egy az egyben letettem arról, hogy mostanában találkozunk. Borka feldobta a kedvemet, de nem volt az igazi. Zoé nem aludt itthon az éjjel, még a veszekedés ellenére sem. Mindenesetre felhívtam, hogy érdeklődjek. Azt állította, hogy semmi komoly, ám hallottam a hangján, hogy valami nincs rendben. Nem akartam kínozni, szóval finoman közöltem, hogy hétvégére találjon haza. Megígérte, hogy már szombat reggel itthon lesz.

Eljött a várva várt péntek este, és ezzel a félelmetes tortasütés. Ariana átjött, és neki is láttunk. Kinder Bueno tortát akartunk készíteni Zoénak, hiszen az az egyik kedvence. A neten találtunk is receptet, ami kedvezőnek tűnt két analfabéta számára. Könnyedén eljutottunk a piskótáig. Beleöntöttük a formába, aztán bedobtuk a sütőbe. A krémnek is nekiálltunk, de ez Ariana nagyon rá akart gyújtani, ezért kisiettünk az erkélyre. Közben Borka felébredt, én pedig berohantam. Ari bejött utánam a szobába, és beszélgetni kezdtünk. A piskóta körülbelül negyven percet töltött a sütőben a húsz helyett, szóval megégett. Csak arra lettünk figyelmesek, hogy égett szag árad a konyhából. Egymásra néztünk, és röhögni kezdtünk. Nem is mi lettünk volna, ha ez most nem így történik. Amíg Ari kikapargatta a formából az égett tésztát, én addig a krémmel próbálkoztam. Borka az etetőszékből nézett minket.

– Sajnálom, hogy én vagyok az anyukád – néztem rá kínosan mosolyogva.

– Most miért mondod ezt neki? Csodálatos az anyukája, csak éppen sütni nem tud, ahogy a barátnője sem – nevetett. A legjobb része a tortázásnak a díszítés volt. Egy csomót kellett várnunk, hogy kihűljön a piskóta, hogy be tudjuk tölteni, de megérte. Teljesen őszintén elmondhatom, hogy finom lett, és szép is. Igazán büszkék voltunk magunkra, hiszen mindkettőnknek ez volt a legelső alkotása. Már csak abban bízhattunk, hogy Zoénak is tetszeni fog a remekmű. Rohadt késő volt, amire elkészültünk. Arianak nem sok kedve volt hazamenni, szóval miután Borka elaludt az ölemben, megnéztünk egy filmet. Bevittem a bébit a szobájába, és elszívtunk egy utolsó cigit. Segített rendet rakni a konyhában, már csak tusolnom kellett, miután hazament. Lefekvés előtt kiosontam a konyhába, hogy lefényképezzem a tortát, és átküldjem anyának. A szüleimet is meghívtuk. Agyon voltunk dicsérve. Ritkán szoktam büszke lenni magamra, de most az voltam.

Reggel kómásan mentem ki a konyhába Borival, amikor megláttam, hogy Zoé épp reggelit készít magának.

– Most lebuktunk, igaz? – kérdeztem.

– Le, de vegyük úgy, hogy nem láttam semmit.

– Istennő vagy! – vigyorogtam.

– Tudom, de még egy kérdés: honnan rendelted? – kérdezte mosolyogva.

– Ez most egy komoly kérdés akart lenni? Arival sütöttük tegnap este – válaszoltam elégedetten.

– Komolyan? Nagyon szép lett, már amennyit láttam belőle – mondta izgatottan.

– Igen. Úgy gondoltam, hogy ez így sokkal személyesebb, és te is mindig ellátsz minket tortával.

– Nagyon ügyesek vagytok!

– Jó volt a tanárom – kacsintottam.

– De buli nem lesz, ugye? Nem vagyok valami jó passzban – közölte szomorúan.

– Nem mondanám, hogy hatalmas bulit szerveztünk, mert csak a szüleink és Ariék lesznek itt.

– Eljönnek az anyámék? Benji? – kérdezte meglepve.

– Aha, nemsokára megérkezek, anyámékkal jönnek – magyaráztam. Nyugi, Benjivel is megbeszéltük titokban, hogy dél körül itt kell tartózkodnia. Rendeltünk kaját, mert főzni nem mernék. Most már igazán elmesélhetnéd, hogy mi a baj!

– Köszi, aranyosak vagytok! Nincs semmi baj, de egyre jobban úgy érzem, hogy nem illünk össze. Minden apróságon összeveszünk – mesélte.

– Sajnálom. Lehet, hogy ez egy ilyen időszak, de majd túl fogtok rajta esni, és majd minden a régi lesz – próbáltam tanácsot adni.

– Legyen igazad! – mosolygott.

Tíz óra felé megérkeztek az őseink, majd ebéd előtt a kaja is. Zoé barátja az utolsó percben ért ide, amikor már épp enni készültünk. A barátnőm megölte a szemeivel. Elég kellemetlen volt, ezért inkább elkezdtem viccelődni, hogy együnk, mert egész héten erre a kajára vártam. Arival összenéztünk, mert ő sem értette, hogy Zozi mitől ilyen feszült, hiszen csak késett egy kicsit a barátja. Miután mindenki végzett az ebéddel, elindultam a tortáért. Zoé egyből mosolyogni kezdett, és közölte a néppel, hogy mi csináltuk neki. Büszkék voltunk magunkra. Zoé rengeteg Hollister és Tommy Hilfiger cuccal lett.

Zoé születésnapja eltelt balhé és különösebb izgalom nélkül, de Ari bulija nem volt semmi. Az augusztus 22-e mindenki számára felejthetetlenné sikeredett. A buli előzményei közé tartozik, hogy Ariék kibéreltek egy éttermet, hogy ott üljük meg a születésnapot. Az étteremhez tartoztak szobák is, ezért inkább panziónak titulálnám. Azt hozzá kell tennem, hogy pia több volt, mint kaja. Jól kitalálták, hogy a legrészegebb pillanatokban nem kell hazamenni. Ariana rávette a jövőbeli férjemet, hogy zenéljen. Amikor ezt meghallottam, már akkor sejtettem, hogy ennek nem lesz jó vége. Délután még a szüleim is részt vettek a mulatságon, aztán hazavitték Borit, és ők vigyáztak rá egész éjjel. Pontosan tudtam, hogy barátnőm mire vágyik, ezért Zoéval közösen vettünk neki egy Gucci övet és egy felsőt. A vőlegényétől pedig egy szintén ilyen márkájú táskát kapott, sőt, még a tortájára is a Gucci emblémája került. Igazi puccos parti vette kezdetét. Ari felvette az új cuccait, a táskáját, és egy hatalmas sarkú cipőben sétált vissza hozzánk, persze legalább hat feles után. Szinte éreztem, hogy valami szörnyűség fog történni. Kimentem rágyújtani a teraszra, a szerelmem meg utánam jött. Kintről hallgattuk, hogy bent nagyon jól érzik magukat a vendégek. Nem voltunk sokan, csak a szokásos, illetve Gergő néhány barátja, Bea és Niki, akik újak voltak a bandában. Ücsörögtünk összebújva, amikor észleltük, hogy Ariana szalad a magas sarkújában az autójukhoz, kezében a kamerával. Meglátott, és elkezdett ordibálni nekem.

– Lotti, gyere már! Fotózz le az autón!

– Biztos, hogy jó ötlet, hogy te rámászol az autóra ilyen állapotban? – kérdeztem, miközben elindultam.

– Persze! – kiabálta, közben majdnem kiesett a kezéből a drága gépecske. Gergő már egy üveg whiskyvel jött kifelé, és nekitámaszkodott az autónak. Nem bírtam felfogni, hogy ilyen állapotban, ilyen cipőben hogy a francba tudott felmászni a motorháztetőre, de megtette. Mély levegőt vettem, aztán elvettem tőle a kamerát. Gyorsan lőttem néhány képet róluk, mielőtt még lecsúszott volna.

– Elvileg hátul van medence is, megnézzük? – kérdezte ugyanúgy kiabálva.

– Szerintem senki sem hozott fürdőruhát – mondta Bea, aki az ajtóban állt.

– Kit érdekel? Fürödhetünk így is! – mondta, közben lassan csúszott le az autóról.

A szemem láttára majdnem kitörte a bokáját, ezért mondtam neki, hogy vegye le a cipőt, de ő csak a medencét akarta. Végül megtaláltuk a hatalmas medencét a hátsókertben.

– És ezt használhatjuk? – kérdeztem.

– Miért aggódsz? Maximum majd fizetek ezért is – röhögött. Mindenki ivott valamit Ariana unszolására, kivéve engem. Összességében jól éreztem magam, de aggódtam, hogy valami bajt csinál. Besötétedett, a barátnőmet pedig sehol nem találtam. Benyitottam az egyik fürdőszobába, hátha megtalálom. Gergővel épp egy füves cigit gyújtogattak.

– Ari! Nem akarlak elhinni! Legalább ne piára szívnál… Te állat!

– Egy ilyen cigibe még senki nem halt bele, nyugi már! Tudom, hogy nem iszol, de próbálj laza lenni! – parancsolt rám.

– Hogy lehetnék így laza, mikor a legjobb barátnőmnek elmentek otthonról? – kérdeztem.

– Kérsz? – kérdezte Gergő.

– Bolondok vagytok – mondtam, majd rájuk csaptam az ajtót. Visszamentem a többiekhez. Bea egyből észrevette rajtam, hogy valami nincs rendben. Nem mondtam semmit, mert nem akartam pletykálni. Arra hivatkoztam, hogy egy kicsit fáj a fejem. Tényleg fájt, szóval nem kamuztam akkorát. Amikor Ariék kijöttek, megkérdeztem tőle, hogy melyik szobát szánta nekem, mert le kell egy picit dőlnöm a fejfájás miatt. Még a fű hatása nem, de az alkoholé nagyon látszott rajta, ám sikeresen elmagyarázta, hogy hol találom, én pedig nem szóltam senkinek, csak elindultam, hogy megkeressem a szobát. Körülbelül öt perce feküdtem egyedül az ágyon, amikor benyitott a szerelmem, és azt mondta, hogy túlságosan szexin fekszem, ezért bezárta az ajtót.

– Mondhattad volna, hogy feljössz – rázta a fejét.

– Bocsi, csak pár perce le akartam dőlni. Miért zártad be az ajtót? – kérdeztem.

– Azt hittem, ha már így elvonultál, akkor lesz is valami.

– A szex jó fejfájásra, mi?

– Mindenre – válaszolta, miközben lefeküdt mellém.

– Nem szemétség, hogy nagyban megy a legjobb barátnőm bulija, mi meg itt szerelmeskedünk?

– Észre sem veszik, hogy eltűntünk.

– Neked is feltűnt, hogy nem vagyok az ünneplők között – nevettem.

– Még jó, baba – mondta, aztán elkezdett bizonyos helyeken simogatni. Ti mennyire lennétek idegesek, amikor a pasitok hátulról tol, mint az állat, de a barátnőtök veri az ajtót, hogy menjetek ki?

– Lotti! – szólt be Zoé.

– Mi van már? – kérdeztem mérgesen.

– El kellene vinni Arit a sürgősségire – közölte. A szemeim fent akadtak, de nem az orgazmustól, hanem az idegtől. Összeszedtem magam, és kimentem. Rettentő mérges voltam.

– Mi a szar történt, Ariana? – kérdeztem.

– A teraszról elfelejtettem nagyobbat lépni, és most nagyon-nagyon fáj a bokám – válaszolta. Majdnem sírt.

– Hogy lehet, hogy ennyi pia mellett még érzel fájdalmat? – gúnyolódtam.

– Ne baszogass már, csak vigyél be a kórházba! – parancsolt rám. Visszamentem a szobába, ahol a szerelmem feküdt, és nyomkodta a telefonját.

– Ne haragudj, de ez a lány teljesen megbolondult. El kellene vinnem a kórházba, odaadod az autódat? – kérdeztem, miközben simogattam az arcát.

– Persze, menjetek csak! – mondta.

– Sietünk vissza – adtam neki egy puszit.

– De mi történt? – kérdezte.

– Ariana elhitte, hogy abban a magas sarkúban, részegen majd megváltja a világot. A bokáját fájlalja – meséltem, aztán együtt lementünk a többiekhez. Felmértem a terepet, hogy kicsoda méltó arra, hogy velünk jöjjön.

– Gergő, te biztosan jönni akarsz, ugye? – kérdeztem.

– Egyértelmű! – válaszolta.

– Zoé, Bea! Ti jöttök?

– Mehetünk – válaszolták. Segítettünk Arinak eljutni az autóig. Beült kinyújtott lábbal előre. Egész úton röhögött.

– Meg tudnálak tépni! – mondogattam.

– Miért? Mitől vagy ilyen ideges? – kérdezte nevetve, de közben majdnem bőgött a fájdalomtól.

– Biztos, dugtak, amikor szóltam neki – szólt bele Zoé.

– Biztos – nevetett Bea.

– Kapjátok be, jó?

– De nem így volt? Mennyire vagy mániákus, Lotti? – kérdezte Ari.

– Anyád a mániákus! – vágtam rá, de már én is nevettem kínomban.

A sürgősségi bejáratához közel álltam, hogy ne kelljen sokat sétálni. Gergővel ketten betámogattuk. A recepciós egyből kinézett minket a kórházból. Belépett öt fiatal, akik közül négyen totál részegek, az egyikőjük mezítláb tántorog befelé egy sérülés miatt. Elmagyaráztuk, hogy mi történt, aztán megkért a hölgy, hogy foglaljunk helyet, nemsokára egy orvos kezelésbe is veszi Arit. A hideg rázott a helytől. Szerencsére annyira sokan nem voltak rajtunk kívül, szóval minden reményem abban volt, hogy mihamarabb ellátják, és nincs komolyabb baj. A bokája izzott és kékes-zöld foltok borították. Félóra elteltével az égvilágon semmi nem történt. Ugyanúgy ültünk és vártunk. Zoé majd elaludt a széken, Bea épp Tomival telefonált, Gergő pedig próbálta megnyugtatni Arianát, hogy nem lesz semmi baj. Elég későre járt, de felhívtam anyát, hogy érdeklődjek Borka felől. Elmeséltem neki, hogy velünk semmi sincs rendben, a barátnőm kis híján kinyírta magát. Megnyugtatott, hogy nem lesz semmi baj, csak maradjunk türelmesek. Miután anyával megbeszéltük a dolgokat, felhívtam a szerelmemet is, hogy közöljem, hogy még mindig várunk. Azt mondta, hogy Benjivel iszogatnak, és izgulnak, hogy mi van a barátnőmmel. Minden haragom elszállt, amikor láttam az arcán, hogy tényleg iszonyatos fájdalmai vannak. Éppen felálltam, hogy szólok valakinek, hogy segítsenek már, amikor egy ajtó mögül kilépett egy orvos, és végre őt szólította. Gergő bement vele, mi pedig tovább vártunk. Pár perccel később egy tolószékben ült, vitték röntgenre. Egyre idegesebb lettem. Csak vártunk és vártunk. Egyszer Zoé tényleg elaludt, és szó szerint leesett a székről. A recepciós csaj is felugrott, hogy van-e valami baj. Beával összeszedtük, aztán megpróbáltuk észhez téríteni. A kávéautomatához mentem, hogy vigyek Zoénak valamit, amitől talán felélénkül. Megitattam vele a kávét, majd várakoztunk tovább. Miután újra eltelt félóra, Arit kitolták a kezelőből. Az orvos látta rajtam, hogy én vagyok az egyetlen értelmiség, ezért nekem magyarázta el, hogy az épület mellett van egy gyógyászati kellékes, és ott kellene venni egy rögzítőt, mert Arinak bokaszalag szakadása lett. Egyrészt örültem, hogy nem kapott gipszet, másrészt sajnáltam, hogy ez az egész így alakult. Bementem a shopba, ahol receptre megvettem a rögzítőt, aztán hárman ráadtuk a lábára. Hazafelé tartottunk, amikor Ari elővett egy rohadt füves cigit a táskájából, és meggyújtotta az autóban.

– Ariana, baszd meg, ez az uram autója! – szóltam rá, aztán félre is álltam.

– Mi a bajod megint? – kérdezte felháborodva.

– Szállj ki ezzel a szarral! – parancsoltam.

– Lehúztam az ablakot!

– Pontosan jól tudod, hogy elítéli ezeket a dolgokat, erre még az autójában szívod ezt a szart! Na, szállj ki!

– De fáj a lábam, pihentetni kell!

– Ne magyarázz, baszd meg, szállj ki! – parancsoltam rá egyre erélyesebben.

– Miért nem tudod élvezni a bulit? – kérdezősködött.

– Tényleg szálljunk ki, elszívom veled! – szólt Gergő, majd kipattant az autóból. Kisegítette Arit, aztán elszívták felváltva. A kormányt fejelgettem, míg be nem szálltak.

– Mára legyen elég ennyi. Különben meg honnan szedtetek ennyi szart? – kérdeztem.

– Jó, ma már nem szívok többet! Nyugi, több nincs nálunk – mondta, aztán haladtunk tovább. Mire visszaértünk a panzióhoz, Zoé és Ariana is elaludtak.

– Halló, csajok, megérkeztünk! – mondogattam.

– Megfújta a fejemet a szél – nyögte be Ari.

– Minek füstöltél be? – mérgelődtem. Nagy nehezen kiszállt mindenki, aztán betámogattuk a barátnőnket. Kimentünk a hátsó kertbe, mert a többiek még ott voltak. Egyből leadtam az infót, hogy nem történt semmi az autójával, mindenki él és virul. Mit ne mondjak, elég sokat ittak Benjivel. Mindenki megkérdezte, hogy kinek melyik lesz a szobája. Zoé megígérte nekem, meg persze magának is, hogy soha többet nem fog piálni, aztán elvonultak. Ariana széjjel volt csúszva rendesen, csak feküdt az egyik napozóágyon.

– Lottim, gyere ide! – kérlelt.

– Mondjad – mondtam feldúlva, de végül odamentem. Mindenki bement, csak mi ketten maradtunk.

– Majd gyere, baba – mondta a szerelmem.

– Mindjárt! – kacsintottam. Ari megölelt, és arra kért, hogy ne haragudjak rá.

– Miért haragudnék, bébi? – kérdeztem.

– Mert apokaliptikus helyzetet csináltam, és folyton idegeskedtél – magyarázta.

– Nem haragszom, csak máskor ne csinálj ilyet! Ezek után te hatalmas lakodalmat akarsz? – nevettem, aztán megpusziltam.

– Igen, de pia nélkülit! – mosolygott.

– Gyere, menjünk aludni – mondtam, aztán felálltam, és megfogtam a kezét.

– Szeretlek nagyon!

– Én is téged! – mondtam, aztán átkaroltam. Lassan besétáltunk. Gergő várta már a lépcsőnél, így ketten segítettünk neki. Bele sem merek gondolni, hogy egy hónap múlva esküvő.

– Jó éjszakát, skacok! – mondtam, és bementem a szobába.

Egyből lefeküdtem az ágyra. Sóhajtások közben lerúgtam a cipőmet, Ő meg fölém hajolt.

– Basszus, alig vártam, hogy vége legyen – mondtam.

– Arianát még sosem láttam ennyire kiütve. Mennyit ivott?

– Én láttam már, de az tíz éve volt. Nagyon ritkán bulizik, ennyi kellett már, kivéve az ínszalag problémákat. Rengeteget ivott. Mindegy, holnapra kipiheni. Hol is hagytuk abba pár órája? – kérdeztem, aztán nekiálltam vetkőzni.

– Egy üveg whiskyt ittunk meg ketten, te pedig szexre kényszerítesz? – kérdezte vigyorogva.

– Látom a szemeiden, hogy te is szeretnéd befejezni, hiába vagy piás.

– Annyira nem vagyok, hogy ne tudjak mit kezdeni veled.

– És mit akarsz kezdeni velem? – tettem fel a kérdést, miközben puszilgatni kezdtem a nyakát. Már csak melltartó és bugyi volt rajtam, de hamar lekerültek azok is.

Reggel időben felkeltünk. Nem akartam az estére gondolni egy percig sem. Indultam kifelé, rá akartam gyújtani. A szerelmem közölte, hogy velem tart. Utálja, ha cigizek, mégis kikísér. Ó, igen, így kezdődött minden. Kifelé menet a szintetizátorhoz rohantam. Meg akartam nyomkodni. Kipattant a fejemből, hogy amíg mindenki alszik, megpróbálhatnám eljátszani az egyik kedvenc dalomat Keshától, a Praying-t. Megkerestem a YouTube-on az eljátszós videót, aztán megfogtam két széket, és megkértem, hogy tanítsa meg nekem. Párszor már tettem próbát, hogy megtanuljak játszani valamilyen hangszeren, de semmi érzékem nincs hozzá. Mutogattam neki a videót, tök hamar felfogta, amiért különösen irigyeltem. Körülbelül negyedórán át tanulmányoztam, hogy mit csinál, de szinte semmit sem értettem az egészből.

– Amúgy így van? – kérdezte.

– Elvileg igen, de kezdd elölről – mondtam, majd elkezdtem énekelni. Végig azon járt az agyam, hogy mennyire király lenne, ha értenék valamihez, mert akkor normális dalokat is írhatnék. Azt mondta, hogy nincs is rossz a hangom.

– Na, akkor mit is kell lefogni? – röhögtem. Elkezdte megint mutogatni, aztán már megfogta a kezemet, de rendesen fájt, hogy normálisan fogom le a billentyűket. Odabújtam hozzá, és halkan énekelgettem. Bea jött lefelé lépcsőn, és nagyon ránk csodálkozott.

– Jó reggelt! – mosolygott.

– Halihó! – köszöntem.

– Nem zavarok? – kérdezte, miközben kávét keresett.

– Dehogy, én már úgyis befejeztem – válaszoltam.

– Jaj, miattam nyomjátok nyugodtan! – mosolygott. Utoljára énekeltem egy kicsit, de be kellett látnom, hogy a játszós része soha nem fog menni. Nagyon elszomorított ez a tény. Megsimogatta az arcomat, és azt mondta, hogy:

– Tök aranyos vagy!

– Miért lennék az? – nevettem. Megpuszilt, és felállt mellőlem. Gondoltam magamban, hogy megunta a hülyeségemet. Ideje rágyújtani. Kint ültünk a napon, a szerelmem pedig arra kért, hogy mondjam már el, miről szól ez a dal. Az angol tudása fullon, szóval nagyjából felvázoltam a mondanivalóját.

– Nem is rossz ez a Kesha – mosolygott.

– Hát, egyáltalán nem. A legjobb, maradjunk annyiban! – kacsintottam. Megvártuk, míg felkelnek a többiek is. Elköszöntünk tőlük. Már alig vártam, hogy a kislányommal legyek. Ariana nem győzte köszöngetni, hogy ilyen rendes voltam az éjszaka.

– Remélem, többet nem veszel fel magas sarkút – nevettem, aztán megöleltem.

– Megígérem, hogy tornacipőben megyek férjhez – mosolygott.

Hazafelé azon gondolkodtam, hogy tulajdonképpen milyen csodálatos az életem. Mindenem megvan, azt leszámítva, hogy a szerelmemet nem tudom megszerezni. Amikor hazaértünk, közölte, hogy feljön és megnézi Borkát, aztán megy is haza. Vajon meddig kell még várnom, hogy soha többé ne menjen haza?