4. fejezet ♡

Remegő lábakkal álltam meg a vizsgálóban. Az orvos megkérdezte, hogy miért is jöttem pontosan. Megpróbáltam eltitkolni, hogy mennyire rosszul vagyok, de nem sikerült.
– Mi a baj? Rosszul van? – kérdezte.
– Nincs semmi baj, csak túl bonyolult a kapcsolatom, és nem szeretném, ha kiderülne, hogy babát várok.
– Akkor nézzük meg, hogy megbizonyosodjunk róla! – vágta rá.
Nagyon rendes volt az orvos, de ez egy kicsit sem nyugtatott meg. Gondolhatott rólam valamit. Jobb, ha sosem tudjuk meg, hogy mégis mit.
– Szóval, az rossz hír lenne, ha azt mondanám, hogy maga gyermeket vár? – kérdezte kedvesen.
– Az lenne a legrosszabb – feleltem.
– Akkor sajnálom, de ezt kell mondanom.
– Ugye most csak viccel? Ez lehetetlen! – akadtam ki, majd elkezdtük arról beszélgetni, hogy hűségesen szedtem a gyógyszert.
Úgy tűnik, nyolc hetes a baba. Hozzátette, hogy ha bármiben a segítségemre lehet, akkor nyugodtan hívjam fel. Azt is hozzátette halkan, hogy ha esetleg nagyon nem szeretném megtartani, akkor annak is megvan a maga módszere. Annyit tudtam mondani, hogy meggondolom. Bárhogy alakul, őt fogom keresni. Egyszerűen sokkot kaptam.
Zoé már az ajtó előtt állva várt. Elmeséltem neki, hogy mi a nagy helyzet. Hirtelen ő sem tudott mondani semmit. Pár perc múlva próbált megnyugtatni, hogy végül is nem muszáj megtartanom a babát. Kimentünk az épületből, és beültünk az autóba. Bőgni tudtam volna. Gondoltam, felhívom, mert erről neki is tudnia kell. Többször is próbáltam hívni, de nem vette fel. A tizedik próbálkozásra szólt bele a telefonba, de nem volt túl kedves.
– Mondtam, hogy ne keress!
– Tudom, fel is fogtam, csak mondanom kell valamit – válaszoltam.
– Mi lehet olyan fontos, hogy nem ért volna rá? – kérdezte mit sem sejtve.
– Nem tudom, mennyire érdekel, hogy az előbb jöttem ki az orvostól, és babát várok. Szerintem ez elég fontos – mondtam.
– Mi van? Majd felhívlak! – Letette. Meg tudtam volna bolondulni. Még ilyenkor sem számíthatok rá.
– Tartalmas beszélgetést volt – nyögte be Zoé mérgesen.
– Később felhív. Örömmel várom.
Azt se tudtam, mihez kezdjek magammal, csak ültem a kanapén. Bámultam magam elé, mint akinek elmentek otthonról. Ha normális kapcsolatban élnék, akkor még az sem zavarna, hogy mennyire fiatal vagyok, de nem, én egy teljesen abnormális kapcsolatban élek. Elvetetni semmiképpen nem akarom, de megtartani sem. Nem lehetne visszaforgatni az időt?
Végre eljött az este. Elég későn, de felhívott. Állította, hogy most tudunk nyugodtan beszélni, úgyhogy mondjam, hogy mi van. Mindent elmeséltem neki. Nem akarta elhinni. Már majdnem ott tartottunk, hogy rajta kívül voltam-e valaki mással az utóbbi két hónapban. Tudnia kéne, hogy ilyen meg sem fordult soha a fejemben. Azt javasolta, hogy vetessem el, de én nemet mondtam. Nagyon féltem ettől az egésztől, ám tisztán és érthetően megmondtam, hogy semmiképpen sem szeretném elvetetni. Nem akarta megérteni, hogy én meg fogom tartani a kicsit. Nem vagyok abortuszellenes, csak arra gondoltam, hogy majd így meghatom. Nem felhasználni akarom a gyereket a saját boldogságom érdekében, csak úgy vélem, hogy ezt a gyereket ketten hoztuk össze. Mindkettőnk felelősséggel tartozik érte. Ezt persze neki nem mondtam el. Gondolkodott egy kicsit, aztán rájött, hogy baromság is lenne elvetetni. Azt hangoztatta, hogy majd valahogy lesz, mindig volt valahogy. Nagyon megnyugtató volt, komolyan. Megegyeztünk, hogy holnap estefelé eljön, és akkor meg fogunk mindent beszélni. Én még azt sem kérem, hogy vegye a nevére és azt sem, hogy például anyagilag támogasson minket. Minket. Ez elég furán hangzik. Aludnom kellene egy nagyot, hátha majd egy másik szemszögből is képes leszek látni a helyzetet. Még gyorsan felhívtam FaceTime-on Arit, és elmeséltem neki is ezt a pazar történetet. Szerinte ezt magammal kell megbeszélnem. Ha tényleg meg akarom tartani, akkor miért ne. Arra hivatkozott, hogy erős vagyok, van pénzem és minden körülmény adott ahhoz, hogy felneveljek egy gyereket. Ez így igaz, csak én nem így képzeltem el az életemet. Az a vacak gyógyszer is mire jó? Minek kellett találkozunk akkor? Miért pont Őt szeretem? Mit szeretek benne? Valahogy elaludtam, bár irtó nehéz volt.
Másnap nem újult erővel, de felkeltem valahogy. Nem akartam szembenézni önmagammal. Muszáj lesz összekapkodni magamat, mert ma sok vendéget várok. Nem hagyhatom őket cserben az apró problémáim miatt. Mindenkinek szüksége van csodálatos szempillákra. Anyáéknak is mit mondjak? Nemsokára már látszani fog. Különben hónapokkal ezelőtt elszólták magukat, hogy ők már vágynak egy unokára. Persze nem mindegy, hogy normális körülmények között fogant-e meg az unokájuk vagy sem. Próbáltam összeszedni a fejemben, hogy miket nem csinálhatok a terhesség alatt. Nem mehetek szoliba, de még a közelébe se, nem gyújthatok rá, normálisan kell ennem és oda kell figyelnem magamra. Azt hiszem, nehéz út áll előttem.
Nekiálltam dolgozni. Nehéz volt koncentrálni, de minden oké volt. Az összes vendég észrevette rajtam, hogy valami nincs rendben. Persze, hogy fáradtságra hivatkoztam! Mire kell ilyenkor hivatkozni? Este tízig ültem a kanapén egyedül. Elég késő volt ahhoz, hogy keressen, mégis felhívott. Csodálkoztam rajta. Megbeszéltük, hogy találkozunk egy üzlet parkolójában. Nem akart feljönni, mert siet haza. Beültem az autóba, és gyorsan elindultam. Mire odaértem, Ő már az autójának támaszkodva várt. Egyből: puszik, csókok, hogy vagyok, mi van velem. Elmeséltem mindent, az elejétől a végéig. Olyan volt, mintha nem is ezzel az emberrel beszéltem volna tegnap telefonon. Ő állítólag nagyon örül a gyerekáldásnak. Minden jó, nagyon szép vagyok, minden rendben lesz, és megoldunk mindent, így imád, meg úgy imád. És még a nőkön nem lehet kiigazodni. Szerintem elvitték az ufók, aztán csináltak rajta egy agymosást. Ez nem lehet igaz. Ja, és ne haragudjak rá, amiért azt javasolta, hogy vetessem el a gyereket. Oké, elfelejtem a tegnapit, kezdjünk mindent új lappal. Ha tényleg így gondolja, ahogy állítja, akkor nem fogom beérni azzal, ha néha eljön hozzám. Kijelentettem, hogy mire számíthat. Ez nem csak az én gyerekem, mind a ketten kellettünk hozzá. Kicsit megnyugodtam, mert megígérte, hogy mellettem áll mindenben. Ahhoz képest, hogy állítólag sietett, nem akart elengedni. Olyanokat mondott, hogy a szemeim fennakadtak. Olyan rossz lesz, ha most elköszön tőlem, és ki tudja, mikor jelentkezik újra. Megvárta, míg elmegyek. Nagyon szeretem.
Hazaértem, és Zoénak elmeséltem az egész szituációt. Ő sem értette a viselkedését.
– Örülj neki! Legalább valami jó is történik. Én is mindenben segíteni fogok – felelte.
– Végül is, örülök. Az lenne a legjobb, ha mindig velem lenne – áradoztam.
– Veletek!
– Ja, igen. Velünk. Ez annyira furcsa – mosolyogtam.
Az első és legfontosabb dolog, hogy apucival sikerült mindent megbeszélni. A másik problémám, hogy a szüleimnek hogyan fogom beadagolni a terhességet? Ők abban a tudatban élnek, hogy nincs, és nem is lesz a közeljövőben párom, de gyereket várok. Teljesen logikus a dolog. Talán még le sem feküdtem soha senkivel, de tartalmaz egy két hónapos magzatot a testem. Valamit sürgősen ki kell találnom, mert megígértem nekik, hogy otthon alszom hétvégén. Imádom, hogy refluxos vagyok, na, meg terhes is, és folyamatosan hányingerem van. Imádok élni.
Másnap reggel jobb kedvvel kezdtem el dolgozni. Különben, amíg nem nagyon látszik, addig nem szándékozom bárkivel is közölni, kivéve a szüleimet. Nekik valahogy el kellene mondanom, de hogyan? Mit találjak ki, hogy reálisnak tűnjön a történet? Majdnem annyi idős a gyerekem apja, mint a szüleim, te jó ég… este megpróbálom elérni Arit, hogy kérjek tőle valami tanácsot. Alexet meg már mióta nem láttam. Mostanában nagyon elfoglalt. Neki még nem meséltem el. Tudom, hogy ki fog akadni. Raktam a pillákat, mikor iszonyatos hányinger jött rám. Elnézést kértem az egyik vendégemtől, mert hánynom kellett. Amikor visszamentem, szegény nem győzte kérdezgetni, hogy jól vagyok-e.
– Lehet, hogy valami vírust szedtél össze?
– Nem – sóhajtottam. – Kisbabám lesz – jelentettem be örömmel. Csak azért mondtam el, mert vírusos betegséggel nem fogadhatnék vendégeket. Nem győzött gratulálni.
– Nem akartam nagydobra verni – mosolyodtam el.
Végeztem a melóval, és ledőltem a kanapéra. Arianát hívtam FaceTime-on.
– Nyuszifül, segíts! Ki kell találnunk egy sztorit, hogy hogyan lettem terhes. Mármint magát a folyamatot ne találjuk ki, hanem inkább azt, hogy mi van a gyerek apjával.
– A folyamatát csak nem kellene kitalálni – nevetett.
– Ja, biztos, jó volt. Most akkor nem segítesz?
– Mondd azt, hogy együtt voltál egy pasival, de nem akartad bejelenteni, mert friss volt a kapcsolat. Aztán amikor kiderült, hogy babát vársz, akkor minden szó nélkül lelépett, és azóta sem tudsz róla semmit – rögtönzött.
Tudtam, hogy kit kell kérdezni! El kell játszanom, hogy amikor megtudta az a valaki, akkor el is hagyott egyből. Holnap úgyis megyek anyáékhoz, majd megpróbálom beadagolni. Egy előre megfontolt hazugságot talán nem fogok elrontani. Milyen jó, hogy ilyen remek barátaim vannak!
Másnap reggel normál időben keltem fel. Zoé is jön, az ő kocsijával megyünk. Összepakoltunk egy-két dolgot, aztán elindultunk. Szerencsére, az úton nem voltam rosszul, de amikor megállt a házunk előtt, nagyon rám jött a hányinger. Jó, a hányinger enyhe kifejezés. Széjjelokádtam a fejemet. Akik olyan csodálatosnak tartják a terhességet, azokkal minden rendben van? Én már most nem bírom.
Anya volt csak otthon, és nagyon örült nekem.
– Mesélj, drágám, mi újság? Hogy vagy?
– Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor nagyon szarul – válaszoltam.
– Miért? Mesélj! – parancsolt rám.
– Ez egy hosszú történet, és nagyon sajnálom, hogy ilyen előfordult velem – dadogtam. – Esküszöm, én ezt nem így akartam. Nagyon elrontottam – folytattam, miközben majdnem elsírtam magamat.
– Megijesztesz. Akkora baj nem lehet, hogy ne tudnád elmondani!
– Az történt, hogy találkoztam egy pasival, akit nagyon megkedveltem. Összejöttünk. Nem tartott sokáig, talán három hónapig. Nem akartam elmesélni, mert nem volt túl komoly.
– És? Nem tudod magadat túl tenni rajta? – kérdezte.
– Dehogynem, végül is tudnám, csak van egy kis probléma – sóhajtottam, miközben a padlót bámultam. – Babát várok – nyögtem be, miközben elsírtam magam. Láttam anyán, hogy annyira megdöbbent, hogy szóhoz sem jut.
– Mennyi idős terhes vagy? És mit akarsz most csinálni? Lotti, nem szeretnél hazaköltözni? – kérdezősködött. Elmeséltem mindent, de persze sok résznél hazudnom kellett.
– Úgy döntöttem, hogy megtartom a babát, és maradok Budapesten – feleltem. – Majd lesz valami, ne aggódj.
– Kicsim, én tényleg örülök ennek, csak jobb lett volna, ha egy olyan fiút találsz, aki nem fut el. De ha így alakult, akkor tiszteletben tartom a döntésed. Mindenben segíteni fogunk.
Sokkal szörnyűbb dolgokat vártam anyától. Említettem már, hogy egy ideje sokkal lazábbak és elfogadóbbak a döntéseimmel kapcsolatban. Valószínűleg csak idő kellett nekik, hogy elfogadhassák, hogy elköltöztem, és nem mentem egyetemre, hanem saját vállalkozást vezetek. Láthatják ők is, hogy stabilan állok a lábamon. Amikor apa hazajött, anyám egyből elmesélte neki a nagy hírt. Először érdekes arcot vágott. Megpróbáltam elmagyarázni nekik, hogy nagyon fiatalnak tartom magam, meg rohadt kevés élettapasztalatom van, mégis szeretném ezt a babát. Anya erre azt felelte, hogy ő alig múlt húsz éves, mikor megszülettem, de tisztességesen felneveltek. Hatalmas kő esett le a szívemről. Nem kell tovább azon agyalnom, hogy mit mondjak.
Késő este felhívott. Nem is gondoltam volna, hogy egyáltalán felhív.
– A szüleimnél vagyok, és el is mondtam nekik, hogy babát várok – jelentettem be. Nagyon kíváncsi volt arra, hogy mit találtam ki. Részletesen beszámoltam a színjátékról, Ő pedig megköszönte, hogy nem kevertem bele semmibe. Ez természetes. Senkinek nem tett volna jót, ha az Ő nevével dobálózom. Bolondnak könyveltek volna el.
– Ha holnap otthon leszel, akkor mindenképpen hívj fel, mert a fővárosban leszek.
– Rendben, úgy lesz – ígértem meg, majd aztán elköszöntünk egymástól. Jobban éreztem magam, mert úgy tűnt, hogy minden rendben van.
Másnap reggel Zoé felhívott, hogy mikor indulunk. Azt javasoltam, hogy ebéd után menjünk, mert éhes vagyok. Amióta a terhesség az alapbetegségem, azóta többet eszem, pedig előtte sosem táplálkoztam normálisan. Tele vagyok mentális betegségekkel, ne is mondjátok. Megvártam az ebédet, aztán anya csomagolt nekem egy csomó kaját, habár nem értettem, minek. Összeszedtem magam, és Zoé eljött értem. Egész úton anyámékat meséltem. Zoé szerint a szüleimet is elrabolták az ufók.
Miután hazaértünk, az első dolgom az volt, hogy felhívjam.
– Hazaértem. Jöhetsz – közöltem kedvesen.
– Hááát… Talán két óra múlva, jó? – kérdezte. A talán szócskát ki kellene törölni az emberek tudatából. Bementem a szobámba, és el is aludtam. Arra ébredtem, hogy csörög a telefonom. Öt perc, és itt van. Lehetséges, hogy adnom kellene kulcsot? Akkor nem kellene mindig szólnia. Vagyunk olyan viszonyban talán, hogy kaphat egy kulcsot, nem? Tudtam, hogy valahol vannak pótkulcsok, csak azt nem, hogy pontosan hol keressem őket. Mire Zoéval előkerestünk egyet, fel is csengetett. Bejött, én meg egyből a kezébe nyomtam a kulcsot, és csak annyit mondtam, hogy akkor jön, amikor akar. Zoé nekiállt gratulálni neki, meg viccelődni. Hozta a formáját, mint mindig. Szeretem benne, hogy ilyen kerge, de korai lenne még azon gondolkodni, hogy mi lesz a baba neve.
Beszélgettünk egy csomót kettesben. Olyan boldog voltam. Főként azért, mert így áll a dolgokhoz. Ennyi erővel mondhatta volna azt is, hogy nem kíváncsi többé rám. De nem tette. Rajong értem, csak nem értem, miért. Nálam sokkal, de sokkal szebb lányokat megkaphatna, és ott van a családja is. Ezek ellenére mégis velem van. Nem értem, hogy mit tudtam neki nyújtani, amit más esetleg nem. Sejtésem persze van, de az nem feltétlen reális. Durva, hogy egy ártatlan szexből ez lett. Azt hittem, hogy ilyen csak a mesékben van, és nem, bassza meg!
Nagyon nehéz elképzelni nekem ezt az egészet. Nem is vagyok anyukatípus. Zoé azzal próbált nyugtatni az elmúlt pár napban, hogy senki sem úgy születik, hogy egyből mindent tud. Megbeszéltük a gyerekem apjával, hogy bárhogyan alakul az életünk, akár közösen folytatjuk tovább, akár külön, a gyerek lesz a legfontosabb. Megígértük egymásnak. Az a baj, hogy valószínűleg úgy fog felnőni, hogy apukája csak néha van. És én nem fogom beérni ennyivel. Hosszas beszélgetés után közölte, hogy haza kell mennie. Nem győzte hangsúlyozni, hogy vigyázzak magamra. Nem is csinálok semmit. Amikor Zoéval kiválasztottuk a szobákat, akkor már biztosan tudtam a tudatalattiban, hogy nekem az a szoba kell, amiből nyílik egy kisebb. Nem leszek távol tőle.
Csörgött a telefonom. Alex hívott, akit már rohadt régen láttam. Meglepett.
– Mi a helyzet, bébi? Nem futunk össze? – kérdezte.
– Már elfogyott az összes energiám, de holnap reggelizhetnénk együtt. Ha neked jó, persze – javasoltam.
– Oké, de mikor kelsz fel? Mert nekem még lenne pár dolgom – nyögte be. – Tíz körül?
– Korán, mert mostanában pocsékul alszom – sóhajtottam. – Jó a tíz. Tudom, hogy nem vagy gyorsétterem-kedvelő, de azért ehetnénk ott. Mit szólsz?
– Jó… akkor kárpótollak azzal, hogy eszem veled ott. Nagyon régen találkoztunk – nevette el magát.
Beszéltünk még pár szót, aztán maradtunk a holnap reggel tíz órában. Alexre még mindig nem tudnék másképp gondolni, mint barátra. Tett már célzásokat, de elsiklottam felettük. A barátnője mellett simán kikezdene velem.
Hét órakor keltem, csak tudnám, minek. Zoé már itthon sem volt, ő hajnalban kelt, hogy beérjen időben a cukrászdába. Hajat mostam, sminkeltem egy kicsit és felöltöztem. Annyira rá akartam gyújtani, de tartóztattam magamat. 9:40 volt, amikor elindultam. Nem volt forgalom, így hamar odaértem. Alex már az ajtóban várt. Hosszasan ölelkeztünk, majd bementünk, hogy kikérjük a reggelit. Csináltunk egy közös képet, amit Alex azonnal feltöltött a sztoriba. Felléptem gyorsan én is, hogy megosszam. Reggelizés közben elmeséltem mindent. Mindent az égvilágon. Nem mondom, hogy nem akadt ki… nagyon ki volt akadva, hogy hogy lehet ennyi eszem, mikor egy értelmes lány vagyok, aki ráadásul még nagyon fiatal. Nem tudtam elmagyarázni, hogy mit érzek.
– Ezzel a tetteddel el is basztad az egész életedet. Vagy tudod, mikor? Amikor megdugattad magad a kocsiban. Már ott elbasztad.
– Szerintem jó döntést hoztam, de meglátjuk. Ne legyen igazad – válaszoltam határozottan.
Sosem akar nekem rosszat, mindig csak segíteni szeretne. Közben kaptam Tőle egy üzenetet, amiben csak annyi állt, hogy: Megint? Aztán rögtön felhívott. Gondolhattam volna, hogy balhézni fog. Olyanokat vágott a fejemhez, hogy nem gondolta volna, hogy megint az Alexszel fogok lógni. Szerinte van köztünk valami. Rám parancsolt, hogy viselkedjek normálisan, és közben a gyerekre hivatkozott. Nem akartam szítani a vitát, ám nagyon csúnya dolgokat vágtam a fejéhez. Alpári és primitív dolgokat, de ha nem muszáj, akkor nem példáznék. Nekem mindig elő tudta adni, hogy semmi se jó a feleségével, mégis őt is… Hű, mindegy. Nagyon ideges voltam. Arra vártam, mikor gyanúsít meg, hogy a gyerek nem is tőle van, hanem Alextől. Soha még rá sem néztem másik férfira mellette. Ő meg akkor használ (t) ki, amikor akar (t), ne legyen már féltékeny. Rányomtam a telefont, nem idegesítettem magam tovább. Alex persze egyből azzal jött, hogy:
– Miattam ne veszekedjetek, és ne is találkozzunk, ha ez baj.
– Nem baj, csak vannak ilyen napjai, amikor rajtam vezeti le a feszültséget – válaszoltam.
– Legalább pénzzel nem nyúl le, ha már mindenféleképpen kihasznál.
– Már miért is tenné? – nevettem el magam.
Ezeket a dolgokat én is tudom, de annyira oda vagyok érte, hogy nem tud érdekelni. Csinálhat bármit, nem tudok rá haragudni. Nem akartam soha bevallani, de már az első pillanatban levett a lábamról, amikor meghívott arra az italra. Elindultam haza, miután megvolt a reggeli és még a nem várt vita is. Amikor hazaértem még semmit sem gondoltam abból, ami ezután következett. Egy nagy csokor rózsa hevert az asztalon, Ő pedig a kanapén ücsörgött. Minek adtam neki kulcsot? Bűnbánóan nézett rám. Ilyenkor bánom meg azt, amikor meggondolatlanul cselekszem.
– Hát, te? – kérdeztem meglepődve.
– Sajnálom. Azon kaptam fel a szart, hogy jöttem, és nem voltál sehol, utána rögtön megláttam a képet. Nem gondoltam semmit komolyan. Remélem, hogy te sem.
– Dehogy… csak máskor ne csinálj ilyet, kérlek. Nagyon ideges lettem. Nem akarom, hogy féltékeny legyél alaptalanul.
– Nem vagyok az, és nem is leszek – mondta, majd megcsókolt.
– Biztos, hogy nem vagy az – nevettem kínomban.
Tényleg tök idióta vagyok, hogy egy kis virággal, meg persze saját magával meg tud hatni. Gyenge vagyok, de nagyon szeretem. Remélem, ez volt az utolsó ilyen veszekedésünk. Minden alkalommal, amikor találkozunk, egyre jobban beleszeretek. Aztán megint elment. Kicsit levesz a lábamról, aztán el is megy. Mondtam Alexnek, hogy kibékültünk, ő ne érezze magát rosszul. Felesleges. Akármi lesz, én számíthatok rá és ő is rám. Ezen semmi és senki nem tud változtatni.
Dolgoztam egész délután, aztán eljött az este. Elmeséltem Zoénak is, hogy ma megint mi történt.
– Végtelen naiv vagy – vágta rá.
Ezt tudom én is magamról, nem mondott ezzel újat. Nem tudok mit csinálni, egy perc alatt képes levenni a lábamról. Én mindent gondoltam a férfiakról, de ezt nem. Magamról meg végképp nem hittem volna, hogy EGY jól sikerült éjszaka után valaki ennyire meg tud szédíteni. Mindig azt hittem, hogy majd egyszer lesz egy normális kapcsolatom, erre van egy nem hétköznapi, amit imádok. Reményeim szerint, ha majd megszületik a kicsi, akkor minden jobb lesz.
Három hétig nem beszéltünk. Gyötrelmes három hét. Közben különböző vizsgálatokon kellett részt vennem. Úgy tűnt, hogy minden rendben van a babával, és velem is.
Zoé azt kérdezte, hogy tényleg megéri-e nekem ennyit szenvedni valakiért. Ő nem így ismert meg. Olyanokat is mondott, hogy a baba előtt még lehetett volna számtalan lehetőségem továbblépni, de egy gyerekkel sokkal nehezebb lesz, ha majd úgy alakul. Ezt elismerem, de nem szeretnék továbblépni. Nekem csak Ő kell. Én elfogadtam Őt úgy, ahogy van. Néha azt érzem, hogy nem bántam meg, néha pedig azt, hogy igen. Ki utasította volna vissza? Ha akkor nem úgy történnek az események, akkor élhetném az unalmas kis életemet. Így meg van két személy, akik miatt igazán érdemes élni.
A rossz hír az, hogy anyukám szeretne eltölteni pár napot nálam. Nem rossz hír végül is, csak ha esetleg Ő megjelenne, akkor mihez kezdenénk? Ilyen biztosan nem történhet meg, tehát kár idegeskedni rajta. Örülök, hogy anyáék támogatnak. Segíteni akar, azért jön, de valójában nincs is miben.
Meg is érkezett anyám. Nem tudom, minek hozott magával ennyi cuccot. Én nem hoztam ennyit, amikor ideköltöztem. A pontos szándékát nem tudom, hogy meddig akar maradni, de előreláthatóan sokáig. Hozott magával egy csomó újságot, mert ő unatkozik a panelban. Hát, ja, itt nem lehet kiszaladni kertbe, hogy kapálgasson. Leültünk a kanapéra, ment a tévé, anya olvasta az újságokat. Ki volt az egyik címlapján? És kivel? Muszáj volt anyámnak baromságokat kommentálni.
– Ennek a helyes nőnek minek kellett ez a fickó? Nem tudom, hogy egy normális nő hogyan tud szeretni egy ilyen embert – morogta.
– Milyen embert? Teljesen rendben van, ha szeretik egymást.
– Mit tud egy nő egy ilyenen szeretni? – kérdezte.
– Ki tudja… – válaszoltam, mintha nem tudnám, hogy mit lehet rajta szeretni.
– De nézd meg, milyen csinos ez a nő!
– Hú, anyám… nagyon csinos. Komolyan mondom, nagyon – válaszoltam, majd felálltam, hogy iszom valamit.
– Mi bajod van? – kérdezte. Gondolom, látszott rajtam, hogy nem pártolom a gondolatmenetét.
– Mi bajom lenne? Semmi. Szerintem nem szép ez a nő – nevettem el magam.
– Viszont nézd meg, a gyerekek milyen szépek – magyarázta.
– Igen. Látod, mindenben van valami jó – válaszoltam, miközben alig vártam, hogy ellapozzon.
– Tényleg! – kiáltott fel. – A te gyereked apjáról nem lehet semmit tudni? Nincs képed róla a telefonodon? – kérdezte izgatottan.
– Nem, és nincsen. Mindent töröltem. Minden közösségi felületről töröltük egymást. Képtelenség lenne megkeresni – kamuztam. Lehet, hogy megölne itt, a nappaliban, ha megtudná az igazat. Most mondta el mindennek, de legalább a gyerekei szépek. Ja, és a felesége is nagyon csinos. Ennek mindannyian nagyon örülünk, ugye?
Elmentem a fürdőbe, mert hányingerem lett. A telefonomat a kanapén hagytam. Persze amíg azt az öt percet a fürdőben töltöttem, hívott. Új hívóképe volt kint, ami épp szex közben készült. A kép lényege, hogy Ő háttal van, én meg ülök… Az ölében, és karmolom a hátát. Valójában az ágytól nem látszik semmi, a lábaim lógnak előre az ágykereten. Anyám megismert a képen a tetoválásaimról a lábamon, de Őt nem hinném, hogy felismerte volna. Kiabált, hogy hív valami apuci. Mennyire ostoba vagyok, hogy otthagytam a telefonomat, de nem gondoltam, hogy pont akkor fog hívni, amikor nincs nálam az a szutyok. Egyáltalán arra sem gondoltam, hogy hívni fog. Kijöttem lazán a fürdőből, de addigra már nem csörgött.
– Kivel kerülsz intim kapcsolatba a képen? – kérdezte meglepődve.
– Ja, hát… – folytatni akartam, ha tudtam volna valami értelmeset mondani. Nem tudtam volna letagadni, hogy nem én vagyok a képen. Kezdte összerakni a képet.
– Nyugodtan elmondhatod, ha másról van szó, mint amiről beszéltünk! – vágta rá.
– Miről lenne szó, anya?
– Most már nagyon kíváncsi vagyok az igazságra. Nyugodtan elmondhatod. Bármit elmondhatsz nekem – kérlelt.
– Semmi extra, hidd el. Szóra sem érdemes.
Hallottuk, hogy valaki nyitja az ajtót, de "biztos, hogy Zoé az” elven beszélgettünk tovább.
– Na, mondd már el, ki az apuci! – kérlelt, mire Ő belépett a nappaliba.
– Hát, Ő – mutattam rá.
Mindkettőjük arcán csak a hatalmas meglepődés látszott. Fogalmam sem volt, hogy most mit mondjak. Mivel próbáltam oldani a feszültséget, így odamentem hozzá.
– Na, anya. Ő az! – jelentettem ki száz wattos mosollyal az arcomon.
– Aha. Az újságból. Csak az újságban arról beszélt, hogy a család az első – kezdte, miközben felállt, és a konyha felé vette az irányt.
Mondtam neki, hogy ne haragudjon, hogy nem vettem fel, csak telefonom a kanapén maradt, de közben le is buktunk, szóval már lényegtelen volt.
– Lotti! Úgy gondolod, hogy ez semmi extra? Vagy, hogy szóra sem érdemes? Ez az ember jóval idősebb nálad, családja van, nem mellesleg ismeri az egész ország! Végig csak hazugság volt a kitalált exed is, ugye? Egyébként hogy ismertétek meg egymást? Egyáltalán mi van köztetek? – kérdezősködött.
– Nem, nem úgy gondoltam, hogy szóra sem érdemes, csak pont ezért nem akartam elmondani. Nem hiszem, hogy hallani akarod a megismerkedésünk sztoriját. Karácsony óta vagyunk együtt, és igen, hazugság volt az exem. Nem mertem bevallani, hogy kivel vagyok együtt, és hogy ki a születendő gyerekem apja. Remélem, megérted, hogy miért nem. Szeretjük egymást.
– Ezt nem akarom elhinni… Bocsánat – felállt, és kiment az bejárati ajtón. Anyám mérgében lelépett.
Kettesben maradtunk. Egy ideig hallgattuk a kínos csendet, majd megszólalt, hogy:
– Megint rosszkor.
– Mindegy, úgysem tudtuk volna a végtelenségig titkolni. Meglátta azt a cuki fotót a telefonomon, utána kezdte összerakni a képet. Te csak a hab voltál a tortán. Elfogadja úgyis. Kénytelen lesz, mivel egy az, hogy nem szólhat bele az életembe, kettő, neki az legyen a fontos, hogy az egyetlen gyereke boldog – mondtam pozitívan.
Elkezdte mesélni, hogy merre volt, mit csinált, de kicsit sem volt nyugodt. Aztán tovább beszélgettünk, ami nagyon kínos volt, végül bementünk a szobába. Hallottuk, amikor anya visszaérkezett. Csak feküdtünk egymás mellett, szóval kimentem.
– Hol voltál? Anya, kérlek, érts meg! – kérleltem.
– Sétáltam egyet, gondolkodtam – sóhajtozott. – Nem tudlak, és nem is akarlak megérteni! Mint mondtam, egy olyan kapcsolatot ápolsz, ami nem helyes. Sőt, mi több, gyereket vársz tőle. És ha majd úgy dönt, hogy nem kellesz neki többet? Akkor egyedül maradsz a gyerekkel? Nem tudlak megérteni! Hol láttad, hogy erkölcstelen, tisztességtelen módon kell élni? Mi végig arra tanítottunk, hogy mindig legyél egyenes. Különben meg nem tudlak elképzelni mellette. Nem tudom, hogy szeretheted. Mit szeretsz rajta? Az ilyen emberek csak azt akarják, semmi mást. Észhez kellett volna térned időben. Most már akármit csinálhatsz, összeköt vele a gyereked – mérgelődött.
– De anya, szeretjük egymást. Más nem számít. Gondolod, hogy elhagyna? Már százszor megtehette volna, de nem tette. Itt van és mindenben támogat minket.
– Annyira naiv vagy, ezenfelül fiatal és gyönyörű. Mit akarhat? Mit tud nyújtani neked, amitől te így megváltoztál? Nem akarom elhinni, hogy az én gyerekem ezt csinálja. Nem való hozzád – magyarázta.
– Sok mindent, de ugyanaz maradtam, aki eddig voltam.
– Teljesen mindegy, mit mondok? Én alszom erre egyet.
Hihetetlen, hogy anya nem akarja tiszteletben tartani a döntésemet. Nagyon fáj. Bekullogtam a szobába. Úgy éreztem magam, mint akit agyonvertek.
– Egyszer már megéltem ezt, ne aggódj – suttogta, miközben szorosan ölelt.
– De nagyon aggódom. Nem tudok kiszeretni belőled egy perc alatt, és nem is szeretnék. Persze jobb lenne, ha én lennék az első számú ember az életedben, de már elfogadtam, hogy nem így van. Nekem az a fontos, hogy ezek után sem hagytál el.
– Soha nem hagynálak el titeket. Csak, hogy tudd – suttogta a fülembe.
Nagyon nehezen aludtam el, a sírás kerülgetett. Az nyugtatott, hogy bármi történjen, Ő mellettünk lesz. Megígérte.
Másnap reggel, miután felkeltem, Ő már nem volt mellettem. Hallottam, hogy beszélgetnek anyával. Direkt nem mentem ki a szobából. Olyanokat hallottam anya szájából, hogy: A lányom nem játékszer, amit csak akkor veszel elő, amikor…” meg hogy: „A legundorítóbb dolog, ha egy férfi megcsalja a feleségét…” Próbálta neki elmagyarázni, hogy mennyire szeret, és hogy nem arról van szó, hogy kihasznál. Soha nem gondolt erre. Véleményem szerint sok ilyen gondolata volt, de hagyjuk. Úgy tűnt, hogy anya nem enged az álláspontjából. Kimentem a szobából, és csatlakoztam a kínos beszélgetéshez. Anya már azon gondolkodott, hogy hazamegy, és békén hagy, hadd oldjam meg az életemet úgy, ahogy akarom. Ha nem lenne annyira fontos a számomra, akkor mondtam volna, hogy menjen. Én meg akartam ezt a dolgot beszélni. Nem tudom, hogy mi zavarta leginkább ebben a bűnös kapcsolatban. Hallgattuk a szentbeszédet arról, hogy ő soha nem gondolta volna, hogy nekem egy ilyen férfire lesz szükségem. Nem akarja felfogni, hogy ilyen fiatalon gyereket szülök neki, mikor bizonytalan a kapcsolatunk. Ja, és sajnálja a feleségét és a gyerekeit.
– Nincs egy kicsit sem bűntudatod? A kisfia hányszor várja haza, de nem megy, mert a te ágyadban van. Nem gondoltál még rá, hogy teljesen tönkremehet a gyerekek élete? Lotti… nem ismerek rád – mérgelődött. – Az első csalódás az egyetem volt, de az közel sem ér fel ehhez, amit most érzek. Annyira helytelen, amit csinálsz! Ő meg miért nem ment el egy kurvához, ha épp szüksége volt rá? – kérdezgette.
– Mert nem csak egy nőre volt szüksége, hanem rám. Nem érted? De, sokszor érzek bűntudatot, mégsem tudok ellene tenni. Nagyon szeretem. Nekem csak Ő kell, senki más. Nem tudok, és nem is akarok változtatni az életemen – közöltem.
– Nem tartod magadat egy kicsikét is többre annál, hogy csak egy eszköz vagy számára? Még mindig veszed észre? – kérdezte. Ő persze bele akart szólni, de teljesen mindegy volt, hogy mit mond. Anya bement a fürdőszobába. Hallottuk, hogy zokogni kezd.
– Menjek? – kérdezte.
– Nem tudom. Lehet, hogy jobb lenne. Majd kereslek – feleltem. Le sem kísértem, hanem bementem anyámhoz a fürdőbe. Rettentően sírt. A nagyi temetésén láttam először és utoljára így zokogni. Próbáltam elmagyarázni neki, hogy mit érzek. Megfogta a kezemet, és arra kért, hogy ígérjem meg, hogy nem lesz semmi baj. Nem értettem, mire gondol.
– Ezt meg mire érted? – kérdeztem, miközben én is elsírtam magamat.
– Arra, hogy tényleg azért választottad, mert szereted, és nem esik bántódásod – válaszolta.
– Tényleg nagyon szeretem. A legfőbb probléma, hogy nem ismered. Idővel megváltozik a véleményed. Megígérem!
– Meghívhatlak egy ebédre? – kérdezte kedvesen.
– Mehetünk, és nagyon szeretlek.
– Én is babám.
Útközben felhívtam, hogy minden rendben van. Nem akarta elhinni. Természetesen rövidre zártuk, mert épp nem tudott csevegni velem. Mindig ez van, de már megszoktam. Anyával bementünk egy szimpatikus étterembe. Én paradicsomos tésztát kértem, anya pedig aszalt szilvával töltött pulykamellet. Ebéd közben azt mondta, hogy:
– Minden erőmmel azon lesz, hogy megértselek.
– Rendben, de apának egyelőre ne szólj. Nem akarom, hogy kitörjön a harmadik világháború – mosolyogtam.
Kaptam egy SMS-t, hogy végzett az edzéssel, és találkozni akar velem. Megírtam neki, hogy mindjárt végzünk az ebéddel, és utána megkérem anyát, hogy vigyen el a találkozó helyszínére.
Szóval, befejeztük a kajálást, meg is kértem anyát, hogy vigyen el a megbeszélt helyre. Ő megvárt engem, nem akart kiszállni. Tizenöt percig beszélgettünk a parkolóban, de sajnos sietnie kellett. Percekig csak ölelkeztünk, majd elköszöntünk egymástól. Szörnyű volt, mint mindig. Beszálltam az autóba, és anya csak annyit mondott, hogy nem gondolta volna, hogy komolyak a szándékai. Ezt abból következtette ki, ahogy rám nézett. Meg fog teljesen békélni a kapcsolatommal. Éreztem.
A napok a megszokott ütemben teltek, miután anya hazament. Már a harmadik hónapban vagyok, és kicsit kezd látszani a pocakom. Alig várom, hogy kiderüljön a baba neme. Én kislánynak örülnék a legjobb, de persze a lényeg, hogy egészséges legyen.
Anyukám minden nap felhív, viszont apa kevésbé érdeklődik felőlem. Megbeszéltem anyával, hogy megpróbálom berendezni a harmadik szobát vendégszobának, hogy több hétvégét is nálunk tudjanak tölteni. Ágyat és szekrényt kellene venni. Felnéztem egy oldalra, hátha találok valami elfogadhatót jó árban. Sokat nézelődtem, de azért a döntéssel megvártam Zoét is. Fél óra sem kellett, hazajött. Egyből rázúdítottam, hogy keressünk bútort a vendégeknek. Az ő szülei is el tudnak jönni végre, az enyémek is és Ari is itt tud majd aludni. Nem kellett sok idő, meg is rendeltünk mindent. A vendégszobának a falai pirosak, a padló pedig sötétbarna. Passzolnia kell mindennek. Nekiálltunk beszélgetni. Legjobb barátnők módjára minden kényes témát ki szoktunk vesézni.
– Na, és mi lesz veletek szex nélkül? – kérdezte.
– Hát, ez meg honnan jött? – kérdeztem vissza.
– Csak mert tíz esetből tizenegyszer azt csináljátok, amikor találkoztok. Mindegy, hol vagy mikor…
– Nagyon viccesnek tetszik lenni, hölgyem – nevettem. – Különben meg, ha tudni akarod, az orvos azt mondta, hogy bármit lehet, amíg mindenkinek jólesik. Főként nekem essen jól. A férfiakat semmi sem zavarja. Amúgy olvass utána a neten, nem egy halott ügy ez ilyenkor. Elég érdekeseket lehet róla olvasni.
– Az durva – nevetett.
– Most meg min nevetsz? Hidd el, nekem sem az első gondolatom az, hogy mikor jön már, mert…
– Hát, azt gondoltam. Nagy hassal majd… ááá – vágta rá. Aztán folytattuk a beszélgetést, csak témát váltottunk. Majdnem zavarba hozott. Nem is szexelünk mindig.
– Na, és a Benjivel mi a helyzet? – kezdtem.
– Vele minden jó. Nem is meséltem, hogy megyünk nyaralni?
– Nem! Hova mentek, és mikor? – kérdeztem izgatottan.
– Két hét múlva, Olaszországba. Már mondani akartam, hogy már lefoglalt mindent, de mindig elfelejtettem.
– De jó nektek! Engem nincs, aki elvigyen. Minden előrébb van neki, mint én.
– Majd ha megérkezik a baba, figyeld meg, hogy jobb lesz ám – biztatott.
– Nem tudom. Kezdek beleunni a reménykedésbe.
– Majd elmegyünk ketten, miután hazajöttem. Na?
– Az nagyon király lenne – motyogtam, majd megöleltem.
Még jó, hogy ilyen barátaim vannak, akikre mindig számíthatok. Apropó, Ari nemsokára hazajön. Azt hiszem, hogy azt mondta, hogy most tovább marad Magyarországon.
Pár nap múlva megérkeztek a bútorok, és nagyon szépen berendeztük a szobát. Zoé elindult a párjával Olaszországba. Látszik rajtuk, hogy milyen boldogok együtt. Olyan jól választott. Ez a srác teljesen odáig van érte. Kikísértem őket a reptérre, mert a gyorsabb utat választották. Engem ebben a két hétben nem keresett. A jó hír viszont az, hogy jövő héten elvileg kiderül az ultrahangon, hogy kisfiú vagy kislány-e a babám. Oda is egyedül kell szerintem mennem. Van egy olyan érzésem, hogy egy kislányt hordok a szívem alatt.
Zoé Olaszországban napozik, én meg a kanapén ülve tömöm magamba a chipset, miközben bőgök egy Disney klasszikuson. Nem szoktam ennyire érzékeny lenni, de amikor telefonomban nézegettem a közös képeinket, megállíthatatlanul zokogni kezdtem. Nyugi, csak a terhesség teszi ezt velem. Már éppen elaludtam, mire elkezdett csörögni a telefonom. Még mindig nem változtattam meg a hívóképét. Apa előtt nem kellene lebukni. Csak azért hívott, hogy érdeklődjön az egészségem felől. Elmeséltem, hogy totál egyedül vagyok, mindenen bőgök és fáradt is vagyok.
– Van egy jó hírem. Jövő héten valamikor nálad alszom – jelentette be.
– Jó lenne, de el akartam hívni a szüleimet, ha sikerül szabadságot kérniük.
– Lesz, ami lesz. Nem bírok tovább titkolózni.
– Én sem, de nem mutatkozhatok be a feleségednek.
Másnap dolgoztam, és a következő napokban is. Semmi érdekes nem történt velem. Talán annyi, hogy a rosszullétek megszűntek. Megtárgyaltam a szüleimmel, hogy szombaton jöjjenek el, és hétfőn anya kísérjen a vizsgálatra.
Hamar eljött a szombat este. Apa frusztrált volt. Gyorsan elvonult a fürdőbe, hogy lezuhanyozik.
– Apának meg mi baja? Olyan furcsa – kérdeztem anyától.
– Nehéz neki még ezt az unoka dolgot felfogni. De amint a kezében tarthatja a kicsit, majd megenyhül a szíve – felelte.
– Úgy legyen!
– Nos, és mi van veletek?
– Semmi, csak a szokásos. Elvileg jövő héten egy napot rám tud szánni, szóval nem tudom, hogy apa mit fog szólni. Mindketten kezdünk belefáradni a titkolózásba.
– Szerintem apádnak nem kellene tudni erről az egészről. Jobb, ha megfogadod, amit mondok – figyelmeztetett.
– Miért? – forgattam a szemeim. – Kénytelen lesz elfogadni. Nem akarom úgy leélni az életemet, hogy mindig attól kell félnem, hogy kiderül apa előtt. Szerinted ő elhiszi ezt az „elhagyott a pasim” sztorit? – kérdeztem.
– Nem tudom, hogy elhiszi-e teljesen, de irtó mérges a nem létező barátodra. Ja, és tudod, hogy neki megváltoztathatatlan elvei vannak. Nem fogja könnyedén bevenni a gyomra – magyarázta.
– Mit számít már, hogy ki milyen?
– Tudod, hogy nála számít – mondta. Hirtelen olyan ideges lettem, hogy el kellett mondanom, hogy megláttam még télen annál a fiatal nőnél.
– De amikor neki kellett egy olyan nő, aki nem magyar, az nem okozott gondot? – kérdeztem feldúltan.
– Te meg miről beszélsz? – lepődött meg.
– Amikor télen megcsalt, akkor megláttam az autóját a csaj háza előtt. Elmehet a pokolba az ostoba elveivel együtt. Ő sem válogatta meg, csak mondom. Gusztustalan – mérgelődtem. Láttam anyám arcán, hogy jobb lett volna, ha befogom.
– Ez most nagyon rosszulesett. El akarom felejteni azt az időszakot – felelte, majd sírni kezdett.
– Nem akartalak megbántani vagy felidegesíteni, csak kicsúszott. Ne haragudj, és kérlek, ne mondd el apának, hogy tudsz róla.
– Nem haragszom, és nem említem meg. Hatalmas hülyeség volt a részéről – magyarázta.
Megnyugtatott. Tényleg nem akartam elmondani, de ha netán apa is felhúz, akkor megkérdezem tőle szívesen, hogy milyen volt azzal a nővel lenni. Undorító, ahogy játssza az agyát. Biztos, hogy megbánta, amit csinált, de a férfiak ilyenek. Ha nem kapnak meg valamit maximálisan, akkor másfelé keresgélnek. Az a vicc, hogy ezen a lányon a fél falu és a környező települések nagy része már végigment. Ebből él, szóval nincs miről beszélni. Innentől nekem ne magyarázzon senki, főleg ne az apám. Anya kezdte megérteni a gondolatmenetemet, de hihetetlenül rosszul esett neki. Sajnálom, hogy egy seggfej voltam, de ki kellett fejtenem az érveimet. Kijött apa a fürdőszobából, anya pedig bement. Helyet cseréltek. Próbáltam levegőnek nézni, de nem sikerült. Azon gondolkodtam, hogy melyik lenne a jobb: ha elmondanám neki, vagy ha a saját szemével látná? Azt hiszem, az lenne a legtisztább, ha bevallanám. Egyikőjüket sem érné nagy meglepetés.
– Apa, valamit már régóta el akartam neked mondani, csak féltem. Mivel az apukám vagy, nagyon imádsz, és így elmerem mondani – hebegtem, miközben leültem mellé az asztalhoz.
– Biztosan akarom tudni? – kérdezte.
– Nem, egyáltalán nem, de kötelességemnek érzem, hogy közöljem.
Mindent bevallottam neki. Először csak a nevét mondtam, ám apa nem tudta, hogy kiről beszélek. Illetve, sejtette, csak nem akarta felfogni. Visszakérdezett egy párszor.
– Lotti, te teljesen hülye vagy? Miért találsz ki ilyeneket? – kiabált rám.
Megráztam a fejemet, és könnyes szemekkel a telefonomért nyúltam. Amikor megmutattam neki néhány közös képünket, apám totál elsápadt. Persze, hogy primitív módon elkezdett velem ordibálni.
– Hogy engedheted meg, hogy egyáltalán hozzád érjen? Mit képzel?
– Apa… – nyávogtam.
– Azonnal meg kell szakítanod a kapcsolatot ezzel az emberrel!
– Lehetetlen dolgot kérsz.
– Az én unokámnak nem lehet köze egy ilyen féreghez, és neked se – mérgelődött. – Tudod, mit? Nem is vagy a lányom!
Anya erre a szóra kilépett a fürdőből. Apa fennhangon ordibált.
– Te tudtad, hogy a lányod mindenféle emberrel összefekszik? Lottinak már semmi sem számít.
– Tudtam, de próbálj megnyugodni. Attól, hogy így választott, Lotti a kislányod marad. És az unokád is úton van. Kérlek, gondold át! – kérlelte anya.
– Hogy nyugodhatnék meg? – akadt ki. – Ennyi volt! Én hazamegyek, és nem vagy a lányom többé! – mondta, miközben rám mutatott.
– Miért mennél haza? Hagyd abba, és beszéljük meg! – rimánkodott tovább anya.
Én egy kurva szót nem szóltam, de nem azért, mert meglepődtem. Pontosan erre számítottam.
– Apa, te is elmesélhetnéd, hogy milyen volt azzal a szajhával ágyba bújni. Ugye, hogy tudnak valamit? – kérdeztem pimaszul.
– Ez a lány megőrült. Miről beszélsz? – kérdezte idegesen.
– Pontosan jól tudod, hogy miről beszélek. Nem akarom részletezni, és nem miattad, hanem anya miatt. Nyugodtan ülj vissza, nem kell ez a cirkusz.
– Inkább hazamegyek. Felejtsd el azt is, hogy valaha volt apád – felállt, és bement a szobába. Gondoltam, hogy összekészülődik.
– Anya, ugye te nem mész el? – kérdeztem szomorúan.
– Nem, dehogyis! Apád is meg fog nyugodni, és minden rendben lesz – nyugtatott. Hallottuk, hogy miközben pakol, mondja a magáét. Többször megkérdezte anyától, hogy megy-e vele, de ő azt mondta, hogy a végsőkig mellettem fog állni. Apa ezen is megsértődött, tehát most már mindenkire haragszik. Az egész világra neheztel.
Öt perc elteltével felhívott a nagy Ő, hogy mindjárt fent van nálam, és hozzátette, hogy:
– Találkoztam az apáddal. Legalább is gondolom, hogy ő rohant ki feldúlva a házból.
– Igen, az apa volt – feleltem.
– Mit mondtál neki? – kérdezte.
– Hogy létezel.
– Akkor érezzem magam szerencsésnek, hogy nem látott a sötétben? – nevetett.
– Nagyon a szívére vette. Na, gyere fel – letettem.
Megérkezett a szerelmem. Elmeséltük anyával neki, hogy mi történt itt pár perc alatt. Szerinte az idő mindent rendbe fog hozni. Tapasztalt ez ügyben, nemde?
Teljesen általános dolgokról beszélgettünk. Akárhányszor kimondja a felesége nevét, annyiszor belém hasít a fájdalom. Tudom, hogy nem szándékosan beszél róla. Ez elkerülhetetlen. Éppen a babáról beszélgetünk, amikor anya bekopogott az ajtón.
– Bejöhetek? – kérdezte félénken.
– Persze!
– Apád az előbb hívott, hogy hazaért, és örülne, ha holnap reggel én is elindulnék. Elmebeteg – mesélte.
– A te férjed – nevettem. – Ha hazamentél, válts ki neki valami nyugtatót – viccelődtem.
– Jó ötlet! – mosolygott. – Na, de hagylak titeket. Jó éjszakát!
Láttam rajta, hogy őt is megviseli ez az egész. Legalább ő megpróbál megérteni. A szerelmem nem győzte dicsérni az anyukámat. Elismerem, hogy tényleg jó arc. Régen ő is legalább annyira befeszült volt, mint apa. Vagyis a volt apukám, aki minél előbb el kell felejtenem. Előbb-utóbb csinál egy másik gyereket annak a fiatal lánynak, szóval lesz utánpótlás. Én kicsit sem érezném gáznak ezt a dolgot, ha Ő is független lenne. Akkor az égvilágon semmi problémám nem lenne. A szerelmem hamar elaludt, de én még nem voltam álmos, csak elfáradtam mentálisan. Mivel éhes lettem, kimentem a konyhába. Anya jól rám ijesztett.
– Nem tudsz aludni?
– Nem, apa felhúzott, és éhes is vagyok.
– Gondolhatod, hogy engem is. Csináljak valami kaját neked? – kérdezte.
– Nem kell, megoldom, köszi – mondtam, és beleöntöttem a gabonapelyhet a kedvenc tálkámba.
Nem mintha jóllaknék vele. Alig bírtam lenyugodni. Cigizni nem szabadott, szexelni egy alvó emberrel nehéz, inkább nyomkodtam a telefonomat. Arinak és Zoénak is röviden leírtam, hogy apám mekkora bunkó. Nem reagáltak, mivel hajnali kettő volt. Anya is már rég elment aludni. Visszamentem a szobába, és lefeküdtem, hátha sikerül aludni egy pár órát.
Aludtam kereken két óra hosszát. Ránéztem az órára, ami 06:15-öt mutatott. Nagy örömmel keltem ki az ágyból. Ez egy szörnyű éjszaka volt. Elmentem a fürdőbe, hogy rendbe tegyen magam. Ki az a hülye, aki arc- és hajpakolást csinál magának kora reggel? Fogadni mertem volna, hogy két óra múlva meg leszek rogyva, mint a fene. Fésülgettem a hajam, amikor belépett a fürdőbe.
– Mit csinálsz kora reggel? – kérdezte.
– Egész éjjel nem aludtam, és szeretnék jól kinézni – válaszoltam.
– Mindig jól nézel ki – mosolygott.
Kimentem a fürdőből, mert már csomómentes lett a hajam. Az a baj, hogy az én sörényem csak két percig szép, azután megint kócos lesz. Anya már a konyhában kávézott.
– Tudtál aludni? Hogy vagy? – tettem fel a kérdést kedvesen.
– Egy keveset sikerült. Elvagyok, köszi. Na, és te?
– Ugyanez. Lehet, hogy visszafekszem. Ha el akarsz menni valahova, akkor használd az autómat – mondtam, mire anya csak mosolygott és bólogatott.
Ledőltem az ágyra, nyújtózkodtam. A szerelmem teljes puccban lépett be az ajtón.
– Hova mész? Ugye nem? – kérdeztem.
– Nagyon kellene, de nem akarlak itt hagyni.
Rámenősnek kellett lennem, hogy maradjon még egy kicsit. A lényeg, hogy szerelmeskedtünk egy kicsit. Szex után elaludtam, Ő meg csendben lelépett.
Dél körül felébredtem. Nagyon szomorú lettem, hogy nincs már itt mellettem. Kimentem a konyhába, ahol anya épp főzött.
– Most nagyon fontos lenne, ha ennél egy kis húsit, babám – magyarázta.
– Mindenféle vitamint szedek, de ennél többet ne várj tőlem.
Kiskorom óta nem bírom megenni a színhúst. Csinált külön vegetáriánus kaját, hogy én is tudjak enni. Mindenkinek olyan furák az étkezési szokásaim, pedig tényleg nem tehetek róla. Anya sem emlékszik egy olyan traumára sem, amitől ez kialakulhatott. Ebédeltünk, pihentünk, és már nagyon vártuk a holnapot. Apa többször felhívta. Érdekelte, hogy mikor szándékozik már hazafelé venni az irányt. Anya mindenképpen meg akarja várni a vizsgálat eredményét, és nem is akarja, hogy egyedül menjek. Rengeteg mindenen keresztül mentünk már anyával, most mégis itt vagyunk egymásnak. Ez a legfontosabb. Annyit háborúztunk, hogy épp volt az ideje a békének. Titkon reménykedem, hogy apa is megbékél a gondolattal, hogy nagy vagyok már, és nem tud irányítani, mert önálló gondolataim vannak, és teljesen mindegy, hogy mit mond. Azért annak örülök, hogy nem mentem az egyetemre, hanem inkább ezt az életet választottam. A legjobb viszont az lenne persze, ha teljes lenne az életem. És hogy erre mennyi esélyt látok? Őszintén… nem sokat.
Zoé folyamatosan küldte a képeket, hogy épp merre vannak, és mit csinálnak. Annyira örülök, hogy a barátnőm boldog. Egy kicsit irigykedem is. Milyen jó lenne, ha mi is elmehetnék valahova kettesben. Álmodozom csak. Az álmodozással meg nem megyek semmire. Kitakarítottam a szobámat unalmamban. Semmi kedvem nem volt semmihez. Láttam, hogy a szerelmem posztolt egy képet, ami Budapesten készült. Megfordult a fejemben, hogy elmegyek oda, ahol a kép készült, csak fura lenne, ha megjelenne egy terhes lány, aki Őt keresi. Mindennél jobban vágytam rá.
Anyával egy csomót beszélgettünk. Jóformán csak áradoztam.
– Te tényleg szerelmes vagy – jegyezte meg.
– Persze, hogy az vagyok. Karácsony óta egyre jobban és jobban.
– Nem akarom, hogy bármi miatt tönkremenjen a kapcsolatod vele. Nekem az a legfontosabb, hogy te boldog vagy.
– Remélem, hogy ennél már csak jobb lesz. Tudod, a sok rossz után már csak jónak kell következnie – bizakodtam. – Én annyira hálás vagyok neked, anya. Nagyon kevés szülő fogadná el a gyerekét ennyi hibával. Sőt, én minden tettemmel újabb és újabb hibákat követek el.
– Nagyon szeretlek! Akármilyen vagy, örökre az én kislányom maradsz – mondta, majd szorosan megölelt. Boldog vagyok, amiért ő az édesanyám. Egy angyal. Apropó angyal… a nagyi minden nap eszembe jut. Tudom, hogy fentről vigyáz rám. A mai napig bánt, hogy nem tudtam neki megköszönni, amit értem tett. Magamtól nem lett volna erőm ennyi mindent felépíteni. Ő az én őrangyalom.
Alig bírtam aludni, annyira izgatott voltam az ultrahang miatt. Tombolt bennem az a különös érzés, hogy kislányom lesz. Beültünk az autóba, és elindultunk a kórházba. Nem kellett sokat várakoznom, pár perc elteltével szólított az orvos. Uram atyám! Ez az orvos annyira kedves és segítőkész, hogy el sem hiszem. Örülök, hogy Zoé őt találta a legmegfelelőbbnek számomra. Fogalmam sincs, hogy mennyi időt töltöttem bent, mert végig tök izgultam. És amikor kimondta az orvos, hogy majdnem száz százalék, hogy kislány, majdnem elájultam. Vizsgálat után megbeszéltük a következő időpontot.
Anyukám már az ajtó előtt állt. A nyakába ugrottam, és boldogan suttogtam a fülébe, hogy kislányom lesz. Nagyon örültünk mindketten. Hazafelé bementünk egy parti kellékes boltba, ahol vettünk egy hatalmas, pink lufit, amin It's a girl! felirat állt.
– Ha hazaértünk, és összeszedtem magam, lövünk egy képet az Instagramra – jelentettem ki boldogan.
Gondoltam, hogy a szerelmemet nem hívom fel, mert úgyis látni fogja. Talán ez így kevésbé rizikós. Belőttem a hajam, felvettem egy csini rózsaszín ruhát, amiben látszott a pocim, aztán megkértem anyát, hogy lőjön rólam néhány képet. Anya sem fotósnak született, tehát egy csomó időmbe telt, mire kiválasztottam egy normálisabb fotót. Natúrban posztoltam, nem szerkesztettem rajta semmit.
– Mennem kéne, kicsinyem – jelentette be anyám.
– Nagyon köszönök neked mindent!
Ezren írtak, nem győztek gratulálni. Nagyon jólesett, de én csak arra vártam, hogy Ő reagáljon. Eltelt több óra, az egész emberiség küldött üzenetet, de tőle nem kaptam semmit. Nagyon szomorú voltam. Azzal nyugtattam magam, hogy biztos, elfoglalt. Este tíz körül kaptam egy üzenetet Instagramon tőle. Annyit írt, hogy: Szerelmeim. Örömömben sírtam. Ne aggódjatok értem, mert a terhesség miatt vagyok ennyire érzékeny.
Másnap reggel kénytelen voltam felvenni a munkát. Az első vendégen végeztem a műtétet, mikor hirtelen megcsörrent a telefonom. Végre, végre, végre!
– Egy óra múlva már nálad is leszek – kezdte.
– Én még dolgozom, viszont van kulcsod. Ne lásson meg senki, ha lehet – kuncogtam.
Ő túlságosan családcentrikus ahhoz, hogy elhagyja őket. És a két asszonyt nem lehet egyszerre kezelni, de külön sem a legegyszerűbb. Mindegy, ezt Ő csinálta magának. Mármint, hogy én sem ellenkeztem, szóval én is ugyanolyan hibás vagyok ebben a történetben. Megcsináltuk a problémát egymásnak. Helyes döntés volt, hogy megtartottam a kislányt. Annyira boldog vagyok, hogy ő van, és nemsokára a kezeim között tarthatom. Nem sokáig volt nálam, így megint egyedül töltöttem az estét.
Másnap délután felhívott, és azt kérdezte, hogy:
– Elmegyünk valamerre?
Siófokban egyeztünk meg. Nem is igazán számított, hogy hová megyünk, csak végre legyünk együtt. Először feljött hozzám.
– Menjünk az én autómmal, és vezess te – vigyorogtam. Egy percig sem ellenkezett. Amikor lementünk, a kezébe nyomtam a kulcsot. Úgy kezdődött az utazás, hogy nem bírt beülni, nem fért be, mivel nekem muszáj előrébb húznom az ülést. Percekig rángattuk, mire sikerült annyit elérni, hogy beült. Már az idegösszeomlás kerülgette, kétszer is elindult, hogy az övével menjünk. Velem kiabált a parkolóban, de közben mindketten röhögtünk. Két szerencsétlen. Valahogy beállította az ülést, hogy kényelmes legyen, aztán elindultunk. Leparkoltunk a kikötőnél. Sajnos sehova sem tudtunk beülni, mert ilyenkor nyáron minden tömve van emberekkel. Sétáltunk a parton, és egyszer végigmentünk a sétányon is, ahol szintén sokan voltak. Biztos, hogy egy páran, akik még képben voltak, felismerték. Azt reagálta erre, hogy Őt már nem érdekli. Egy csapat fiatal lány szaladt felénk kiabálva, hogy csinálhatnak-e egy képet vele. Olyanokat mondott, hogy ha az asszony megengedi, akkor persze. Ez elmebeteg! Ha ezek a kislányok feldobják valahova a képet, akkor egyből lebukunk. Feltűnően csókolgatott és ölelgetett. Bárcsak ilyen lenne mindig. Most az egyszer éreztem azt, hogy tényleg felszabadult. Valójában Ő ilyen.
– Menjünk vissza az autóhoz nosztalgiázni – parancsolta határozottan.
– Dehogy megyünk, rengetegen vannak a parkolóban! – tiltakoztam. Nem ismertem rá, nagyon fel volt pörögve.
– Komolyan nem érdekel. Érezzünk már jól magunkat! – nevetett.
– Jó, legyen, de akkor keressünk egy nyugodtabb helyet – egyeztem bele végül.
Jól ismerem Siófokot, mivel évekig itt tanultam, és a barátnőimmel általában itt bandáztunk hétvégente. Lementünk a kedvenc gyorséttermem mögötti parkolóba. Meg is lepődtem, mert alig állt pár autó a parkoló másik oldalán. Kiszálltunk, majd beültünk hátra.
És nagyon jó volt. Élveztem minden percét. Már vártam a szex utáni levezetést is: a kaját. Nem mertünk bemenni az étterembe, mert sokan voltak. Nyáron általában hajnalig nyitva vannak.
– Nem akarok hazamenni még. Soha nem is akarok hazamenni. Itt olyan jó – vigyorogtam.
– Akkor mondjad, hogy mit csináljuk. Én se mennék még.
– Nincs olyan opció, hogy itt maradunk örökké? Csak mi ketten.
– Ha lenne, akkor azt már régebben ellőttük volna, nem?
– De, biztosan. Miért nem találkoztunk mi jóval előbb? Sosem volt még ilyen boldog.
Erre már nem mondott semmit, inkább megcsókolt. Imádom. Nem tudnám elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire. Nagyon késő volt már, mi meg csak szerelmeskedtünk az autóban, mit sem törődve az idő múlásával. Amikor hazaindultunk, már szinte világos volt. Egy percig sem aludtam hazafelé. Bámultam a felkelő napot, miközben attól féltem, hogy nem jön velem fel a lakásba. Bár hova menne ilyenkor?
Arra keltünk, hogy csörög a telefonja. Mivel Ő nem kelt fel rá, elkezdtem lökdösni.
– Haló, hív a drágád! – mondogattam.
– Majd egyszer visszahívom. Nyomd ki vagy halkítsd le.
Mi a… Nem érdekli, hogy hívja a felesége? Hűha, ez nagyon jó! Így is maradhatna mindig, ám erre várhatok. Ha felébredt, az első az lesz, hogy visszahívja.
Miután észhez tértünk, azzal jött, hogy:
– Belőled sose elég.
– Ugyanezt érzem – kuncogtam, majd csókolózni kezdtünk. Megint csörgött a telefonja, ami megint közelebb volt hozzám. Megnéztem, hogy ki keresi.
– Felveszed? Felvegyem? – viccelődtem.
– Meg akarsz halni? Nehogy felvedd! Majd vissza fogom hívni, ha ráérek. Most nem érek rá – nyögte be. Kétszer is visszautasította a felesége hívását, pedig nem tudhatta, hogy mit akar. Vagy folyamatosan ellenőrzi? Nem tudom. Miért érzem azt, hogy ebből balhé lesz otthon? Mindenesetre imádom. Ennél jobban már nem is lehetne valakit szeretni. Mikor lesz végre CSAK az enyém? Mindent megtennék érte. Élveztem a helyzetet, hogy nem érdekelte más, csak én. Életem minden percében vele szeretnék lenni. Nem akarok soha többé mást, csak Őt. Feküdtünk egymás mellett szótlanul.
– Nem hagysz itt ma, ugye? Kérlek, ne menj el! – kérleltem.
– Nem tudom. Ha hazamegyek, akkor balhé lesz. Ha nem megyek haza, annál is nagyobb balhé lesz – nevetett.
– Nem mindegy már?
– A gyerekek miatt nem. Egyébként már teljesen mindegy lenne – vallotta be. Felült, aztán kezébe vette a telefonját.
– Fel akarod hívni? – kérdeztem szomorúan.
– Igazából nem, csak annyi mindent felépítettünk együtt. Nehéz lenne lemondani róla – válaszolta, majd visszatette a telefont az ágyra.
– Elhiszem, de mit számít, ha te most vagy boldog? Vagy talán nem vagy az?
– Az vagyok – visszafeküdt mellém.
– Megyek, és lezuhanyozom.
– Siess vissza – kacsintott.
Sírni tudtam volna az örömtől, de közben kicsit szomorú is lettem. Ennyire nem lehetek önző. Otthon várja a kisfia. Nélküle aludt el, és nélküle kelt fel. Ez borzasztó. Megértem, hogy nem tud lépni. Én se tudnék. Nem akarom tudni, hogy mit játszódik le a fejében.
Miután letusoltam, visszakullogtam a szobába. Ő már fel volt öltözve. Tudtam, hogy itt fog hagyni.
– Az összes kifogást, hazugságot bevetettem már, de nyugi, megoldom ezt is. Szeretlek, baba – mondta, majd megcsókolt.
– Ügyes legyél. Ja, és köszönök mindent.
– Ha nem keresnélek, akkor megölt a nő – viccelődött.
A világ legszomorúbb embere lettem egy másodperc alatt. Visszanéztem a tegnap esti képeket. Olyan szinten szerelmes vagyok, hogy elmondani sem lehet. Csodálatos volt a tegnap este. Na, meg a reggel is. Az álmodozásomat egy hívás zavarta meg. Csak anya hívott, és azért, hogy megkérdezze, hogy hogy vagyok. Őszintén ki mertem jelenteni, hogy soha nem voltam még jobban. Folyton azzal jön, hogy vigyázzak magamra. Persze, hogy vigyázok magamra. Apa felől is érdeklődtem, mire anya csak annyit mondott, hogy még idő kell neki. Megbeszéltük, hogy majd megint nálam alszik, amint az ideje engedi. Anyára legalább számíthatok. Ültem a kanapén, neteztem órákig. Dumáltam Alexszel, Zoéval és Arival is. Mindenkit sikerült elérnem. Váratlanul elszunyókáltam, és reggel a kanapén ébredtem. Hirtelen azt se tudtam, hogy milyen nap van. A telefonom szerint hétfő, úgyhogy felpattantam, mert sok vendéget vártam, és még ki is kellett takarítani a lakást. A hátam ki fog készülni. Ilyenkor nyáron még több ember keres meg, hogy szempillát akar. Mire késő délután végeztem, minden porcikám megfájdult. El is halasztottam a takarítást. Pillanatok alatt lezuhanyoztam, nagyon siettem, mert minél előbb le akartam feküdni. Nem volt még késő, csak szimplán le akartam feküdni egy kicsit előbb. Rohadt fáradt voltam. Hallottam, hogy nyitódik az ajtó. Zoé hazajött! Segítettem egy-két könnyebb cuccot bevinni a szobájába. Pakolás közben nagyon sokat beszélgettünk, mutatott egy csomó fényképet és videót. Olyan jó látni, hogy boldog. Aztán én is elmeséltem, hogy velem mi történt, amíg távol volt. Legtovább apámról csacsogtunk. A barátnőm egyenesen megdicsért, amiért beszóltam neki. Büszke azért nem voltam magamra, de jogosnak éreztem. Annyira belemerültünk a pletykálásba, hogy megint késő lett, úgyhogy elköszöntem Zoétól.
Nagyon hamar reggel lett. Zoé is felkelt. Megbeszéltük, hogy mivel még nem megy be dolgozni, ő fogja kitakarítani a lakást, míg én dolgozom, és utána bemegyünk a városba. Átöltöztem valami elfogadhatóbb ruhába, aztán beültünk Zoé autójába. Egyikünk sem szeret a városba autóval menni, mert nagyon nehéz parkolóhelyet találni, de most akkora szerencsénk volt, hogy öt perc alatt találtunk egyet. Sétáltunk a Duna-parton, mikor elkezdett csörögni a telefonom. Ő hívott. Úgy kezdte, hogy azt se hagyta a felesége, hogy megmagyarázza, hol volt. Tulajdonképpen örül neki, mert nem tudott volna kitalálni hihető sztorit. Persze összevesztek, de semmi komoly. Legalábbis ezt állítja. Aztán azzal jött, hogy teljesen be van táblázva, nem tudja, mikor tudunk újra találkozni.
– Ha esetleg erre jársz, akkor szólj, aztán találkozhatunk – mondtam kedvtelenül.
– Mindenképp. Szeretlek, baba! – letette.
Kicsit szomorú lettem, de próbálkozom türelmes és megértő lenni. Kérdés, hogy meddig bírom majd? Zoéval beültünk egy kínai étterembe. Mindig, minden kínaiba úgy ülök be, hogy várom, mikor jelentkeznek az első tünetei az ételmérgezésnek. Annyi rosszat hallottam már róluk, mégis sokszor jólesik. Zöldséges tésztát ettem, Zoé pedig mézes-szezámmagos csirkét. Vacsoráztunk, aztán elindulunk az autóhoz, ami nem volt túl közel, szóval a telefonom lépésszámlálója kiakadt. Jó, annyira nem, de tényleg sokat kellett sétálnunk. Szó se róla, nagyon jólesett. Hát, ez is nap is nélküle telt el. Egy újabb nap.
És hasonlóképp telt a következő egy hét is. A pocak nő, a munka megy, és Ő még mindig nem keresett. Úgy hiányzik. A legrosszabb, hogy nagyjából követhető, hogy mit csinál, merre jár, és nem tehetem meg, hogy mondjuk, elmegyek egy fellépésére. Megtehetném, de csak rosszabb lenne, hogy a közelemben van. Türelem. Utálok várni, rá meg aztán egyenesen gyűlölök. Zoénak kár volt siránkozni, mivel ő totál eszelős. Lenyomozta, hogy hétvégén hol lesz fellépése. Imádkoztam, hogy az ország másik végén, és nem! Innen talán harminc kilométerre.
– Na, látod. Ott a helyünk! Kicsit ki is kell kapcsolódni! – kiáltott rám.
– Hurrá… – mondtam nagy lelkesedéssel.
– Ne csináld már! Jó lesz! Ő mindig jó, nem?
– Ja, az. Csak így rosszabb lesz. Mert hiába szeretnék, oda sem mehetnék hozzá – próbáltam elmagyarázni.
– Nem baj. Elmegyünk egy kicsit – vágta rá.
– Hát, jó. Még addig van vissza egy pár nap… – Meggyőzött, és én féltem az egésztől. Zoé mindig ki tud találni valami őrültséget.
Unalmasan és magányosan teltek a napjaim, ám hamar eljött a szombat. Izgatott is voltam, meg nem is. Zoé az volt, mert szerinte sose megyünk sehova, pedig nyár van. Valamilyen szinten igaza van. Időben elindultunk, hogy normális helyről nézhessük. Egész kulturáltan nézett ki a helyszín, csak sokan voltak. Nem volt kedvem nyomorogni, tehát megálltunk a színpad oldalánál.
– Menjünk inkább hátrébb – kérleltem.
– Nyugodj már le, jó lesz itt nekünk! – szólt rám.
Tíz perc lehetett vissza, amikor Zoé végre felmérte a helyzetet, és egy kicsit arrébb mentünk. Rengeteg ember várakozott körülöttünk. Amikor megláttam, a szívem az agyamban dobogott. Rettenetes volt, de közben iszonyatosan jó. Imádom a hangját, életem végéig tudnám hallgatni. A fellépés nagyjából félóráig tartott. Szinte teljesen besötétedett, amikor a tömeg kezdett felszívódni. Egy kijelölt helyen, a színpad mögött lehetett vele találkozni. Zoé beráncigált a sorba a tinédzserek közé. Egyből kiszúrt, és rám vigyorgott. Legalább negyedórán át vártunk, mire sorra kerültünk. Úgy csináltunk, mintha soha az életben nem találkoztunk volna. Váratlanul a fülembe súgta, hogy:
– Mit keresel itt? – vigyorgott.
– Zoé ötlete volt. Tudod, hogy én nem találnék ki ilyesmit – nevettem.
Arra kért, hogy várjak még pár percet, és menjek az autóhoz, hogy tudjunk beszélni. Fogalmam sem volt arról, hogy közelebb engednek-e minket. Gondtalanul bejutottunk a parkolóba, majd megkerestük az autóját. Megijesztett. A semmiből a hátam mögé került.
– Na, mizu? Hogyhogy itt vagytok? – kérdezte.
– Nincs semmi – feleltem megilletődve. – Hiányzol.
– Te is – mondta, de hozzám sem ért. Lebuktunk volna.
Néhány pillanatnak tűnt a találkozás. Fájdalmas volt elköszönni tőle. Mindenki ment a dolgára. Hazafelé megálltunk egy kajálda előtt.
– Ugye, hogy megérte? Én mondtam – büszkélkedett Zoé.
– Meg, tényleg. Talán holnap tudunk már élesben is találkozni.
– Helyes. Én ezt nem bírnám – magyarázta.
– Nem tudom, meddig bírom. Nehéz, de meg kell tanulni kezelni ezt a helyzetet is, mint minden más rosszat az életben – feleltem szomorúan.
Másnap reggel anyával beszéltünk telefonon.
– Bocsi, de muszáj megkérdeznem, hogy mi a helyzet apával? – kérdeztem.
– Minden este te vagy a téma. Rettentő unalmas, de én itt vagyok neked. Valahogy szóba keveredett a viszonya a nővel – mesélte. Mondhatni, össze is vesztek, pedig az már több, mint fél éve történt. Anyának nagyon nehéz rajta átlendülni, amit persze megértek. Megint bocsánatot kértem tőle a múltkori beszólás miatt. Hiába, muszáj volt kimondanom, amit épp akkor gondoltam. Mások szemében mi egy tökéletes család voltunk. Két jó egzisztenciával rendelkező szülő és egy okos, tisztelettudó lány. Az utóbbi voltam én. Mindig is akartam egy testvért. Egy nővérnek örültem volna a legjobban, de egy húgi sem lett volna rossz. Kiskoromban folyton egyedül voltam, kivéve, amikor a barátnőimmel lógtam. Arit és Zoét óvoda óta ismerem. Azóta jóban-rosszban, minden kínban együtt vagyunk. Ha fizikálisan nem is, de lélekben mindenképp. Anya letette, miután kitartást kívántam. Egy aprócska meglepetéssel néztem szembe: Ari írt, hogy két hét múlva haza tud jönni. Egyből felhívtam FaceTime-on. Megígérte, hogy az első útja hozzánk fog vezetni. Kitakarítottam a szobámat, ettem, pihentem, néztem a tévét, lógtam az interneten, de még mindig nem keresett. Szinte elment az egész napom. Mivel egyedül voltam itthon, hangosan zokogni kezdtem. Mások előtt nem szeretem kimutatni a gyengeségeimet, amik ugye nem is léteznek. Megint annyit bőgni, hogy elaludtam a kanapén.
Arra keltem, hogy sült krumpli illat van. Abból semmit sem vettem észre, hogy megérkezett a szerelmem, de azt észleltem, hogy hozott nekem kaját. Imádom a krumplit, és ezt annyiszor hangsúlyoztam, hogy ha akarná, akkor sem tudná kiverni a fejéből. Nagyon hamar magamhoz tértem. Egyből észrevette rajtam, hogy ki vannak sírva a szemeim.
– Mi a baj? – kérdezte ijedten.
– Csak a hormonok – mosolyogtam.
Amikor magához húzott, elfelejtettem minden rosszat. Elkezdtünk beszélgetni a babáról. Azt mondta, hogy a névválasztást rám szeretné bízni.
– Borkának fogom elnevezni a kislányomat. Például Borinak is lehet becézni, ami nagyon cuki – vigyorogtam. – Teljesen biztos vagyok abban, hogy Borka lesz.
– Aranyos, de egyelőre nem vált a kedvencemmé – válaszolta.
– Hamar a kedvenced lesz, ne aggódj! – vágtam rá.
Ezt hamar megbeszéltük. A másik, hogy az én vezetéknevemet fogja kapni a kislány. Ebben is hamar egyet kellett értenünk, mivel semmiféle apasági cirkuszt nem fogok belevonni az életébe. Nem gondolnám, hogy olyan fordulatot vesz a kapcsolatunk, hogy arra sort kelljen keríteni. Hiába rossz, de ezt be kellett látnom már az elején. Együtt alszunk, de reggel sietnie kell. Már annyival is beérem, hogy mellette aludhatok el, és mellette ébredhetek fel. Én nem tudok ennél többet tenni a kapcsolatunkért. Az egyetlen ember, aki tudna, az Ő. Hatalmas bizonytalanságban élek mellette. Annyira szeretem, hogy ezt is simán elviselem. Mióta kiderült, hogy gyerekünk lesz, azóta szorosabb lett a kapcsolatunk, de még mindig lehetne fokozni. Mi sosem lehetünk az elsők az életében, mindig lesznek előttünk. Megmagyarázhatatlan, amit érzek iránta. Nem tudok rá haragudni. Remélem, hogy sosem jut eszébe kihasználni a helyzetet. Gyenge vagyok. Rettenetesen gyenge. Azon a bizonyos éjszakán sem gondoltam volna, hogy Ő lesz a gyenge pontom. Teljesen ártatlan estének tűnt. Azt gondoltam, hogy kapóra jött neki egy fiatal lány, akivel egy kis időre elfelejtheti a sérelmeit, de valójában nem ez történt. Tényleg szeret. Fél év alatt annyi minden történt velünk. Mindig csak álmodozom arról, hogy egyszer úgy jön el otthonról, hogy többé nem megy haza. Szoktunk ezekről a dolgokról beszélgetni, és mindig azt hangsúlyozza, hogy hiába szeretne, nem tud mit csinálni.
– Mi történne szerinted, ha ez az egész kiderülne? – kérdeztem.
– Bele se akarok gondolni.
– Neked se jó így – ráztam meg a fejem. Mindenhol meg kell felelnie. Azt viszont csodálom benne, hogy nem szokott ígérgetni. Más pasi már a csillagokat is leígérte volna. Ígéretek nélkül megmaradtak az álmaim és a remény. Az élet mindig is az utunkba fog állni. Miután befejeztem a lelkizést, bementünk a szobába. Rám parancsolt, hogy ne gondolkodjak, inkább éljünk a mának. Ebben van valami.
Olyan szépeket mondott nekem, hogy az arcom elvörösödött.
– Nem érdemellek meg, mert képtelen vagyok lépni, te meg csak szenvedsz – nyögte be.
– Bármennyi szenvedést megérsz nekem – vallottam be. Tiszta idióta vagyok. Melyik nő csinálná ugyanezt? Teljesen komolyan gondolom ezt az egészet. Én választottam. Az első perctől kezdve én is ugyanúgy akartam mindent. Nem tudok másképp cselekedni. Elvette az eszemet. Miután mindketten abbahagytuk a lelkizést, lefeküdtünk. Most kivételesen aludni. Megnyugtató volt a jelenléte. Nem akartam aludni, nem akartam álmodni, mert a valóság tökéletesnek bizonyult.
– Nem tudok aludni.
– Nekem is furcsa így, elhiheted – röhögött.
– Most tökre nem arra értettem. Ez olyan volt, mintha csak azért jöttél volna – válaszoltam higgadtan.
– Nem szoktunk előzmény nélkül aludni – mondta, majd csókolgatni kezdte a nyakamat. Erre én nevetni kezdtem.
– Nyugodtan valld be, hogy csak azért jöttél.
– Hoztam kaját is – hízelgett.
Jobb kedvem lett, de nem csak a szextől. Olyan hibátlan.
– Látod, így már egyszerűbb lesz aludni – megölelt.
– Faszom, elismerem – nyögtem be, majd szépen lassan elaludtam a karjai között.
Másnap reggel időben keltünk, mert nagyon sietett. Fájt végignézni, ahogy elhajt az autójával.
Mivel egyedül voltam, meg tökre volt ihletem, nekiálltam egy szövegnek. Amikor van ötlet, akkor pár perc alatt simán meg szoktam írni egy egész dalszöveget. A laptopon pötyögtem a szöveget, közben halkan énekeltem. Semmit nem vettem észre abból, hogy visszajött. Halálra rémültem, amikor benyitott a szobámba, és reflexből összecsuktam a laptopot. Szerettem volna eltitkolni, hogy olykor-olykor szövegeket írok.
– Te énekeltél? – kérdezte, miközben leült az ágyra.
– Ne rólam beszéljünk most, hanem rólad. Mit keresel itt? Az előbb mentél el. Marhára sietned kellett.
– Visszamondták a programot. Szóval, mit is csináltál? – kérdezősködött tovább.
– Semmit.
– De valamit írtál, láttam.
– Tök lényegtelen, hogy mit írtam és az is, hogy mit énekelgettem. Hagyjuk. Válthatunk témát, babuci?
– Úgyis kiszedem belőled! – röhögött, majd megpróbálta elvenni tőlem a laptopot.
– Állj! Te mióta állsz az ajtóm előtt? – kérdeztem idegesen.
– Pont annyi ideje, hogy azt gondoljam, hogy te dalszövegeket írsz… – pimaszkodott. – Hm? Csak nem?
– Dehogyis… Hogy gondolhatsz rólam ilyet? Mindenben tehetségtelen vagyok.
– Valamiben azért tudjuk, hogy nem vagy az – mosolygott.
– Szeretnéd, ha felpofoználak? Hülye – nevettem.
Addig-addig piszkált, míg beismertem, hogy egy dalszövegen dolgoztam. Elkezdtük erről beszélgetni. Érdekelte, hogy mióta írok, és miért angolul. Na, meg az, hogy miért nem mondtam idáig. Egyszerű: körülbelül tíz éve kezdődött, és azért angolul, mert magyarul nem tetszik annyira. Azért nem beszéltem róla, mert gáznak tartom. Rossz mindegyik. Attól függetlenül, hogy magyarul is silányak, mindegyik végén volt a fordítás.
– Hadd olvashassam el, amit most csináltál – kérlelt.
Sértődötten adtam neki a laptopot. Nem akartam, hogy hülyének nézzen. Amikor végzett, csak mosolygott.
– Nyugodtan nevess ki. Ezeket csak viccből írom – mentegetőztem.
– Nem akarlak kinevetni. Szerintem ez nagyon is jó. Főleg úgy, hogy tudom, hogy rólam írsz.
– Mindenben megtalálod magad, te egoista – húztam meg a vállamat.
Elkezdett nyaggatni, hogy hadd olvasson még el néhányat. Nagyon kíváncsi volt. Volt egy mappám, amiben visszamenőleg több száz dalszöveg lábatlankodott. Negyedóráig olvasgatott. Gázul éreztem magam, úgyhogy kimentem a szobából. Nem tudnám elmondani, hogy milyen érzés volt, hogy egy hozzáértő ember olvasgatja a privát dolgaimat. Félve kullogtam vissza. Rám nézett, és azt mondta, hogy nagyon tehetséges vagyok.
– Miért nem kerestél már egy embert, aki meg tudná ezeket zenésíteni? Tudnék ajánlani egyet – folytatta.
– Te bolond vagy. Arra szeretnélek megkérni, hogy felejtsd el ezt az egészet. Kezeljük úgy, mintha ez meg se történt volna. Nem olvastál semmit. Oké?
– Hogy tudnám elfelejteni? – nyavalygott.
– Segítsek? – húzkodtam a szemöldököm.
– Mi a bajod van? Más örülne, ha fele ilyeneket tudna írni.
– Más lehet, de én nem. Ez csak egy gügye hobbi. Régen, ha eszembe jutott valami érdekes, akkor leírtam, és ennyi. Ezer éve nem írtam egy mondatot sem, csak most akartam – gondolkodtam el. – Akartam, de valaki félbeszakított.
– Nagyon sajnálom, hogy te így gondolod. Tényleg nem beszélek róla, ha nagyon akarod.
– Hagyjuk. Ez az én kis titkom marad – mosolyogtam.
– Én a helyedben azon lennék, hogy ezekből legyen valami. Én is írtam valamit, és nézd meg, mi lett belőle.
– Akárhogy bókolhatsz, én nem érzem azt, hogy ezeknek helyük lenne a világban. Ez megmarad titkos hobbinak – válaszoltam.
– Pedig kezdtem azt hinni, hogy tényleg meg fogom veled az Isten lábát! – nevetett.
– Velem ugyan nem. Minden más értelemben lehetséges, de ebből a szempontból leves – suttogtam, majd megöleltem.
– Szomorú, hogy így gondolod. Annyi lehetőséged lehetne… – magyarázta volna tovább, de egy csókkal elhalkítottam.
– Kérlek, hagyjuk. Ebből nem engedek – jelentettem ki, majd miután tudomásul vette, megkérdeztem, hogy meddig marad még. Kárpótolt a lebukásért, hogy nekem szentelte az egész napját.
A fürdőszobában folytattuk a szerelmeskedést. Amikor Zoé hazaért, egyből keresni kezdett.
– Lotti!
– Itt vagyunk a fürdőbe! – kiabáltam ki.
– Vagytok? – kérdezte.
– Aha, fürdünk.
– Ja, oké. Akkor bemegyek a szobámba, de majd gyere be. Mindenképp – kérte meglepetten.
Megkérdeztem tőle, miközben a kádban ücsörögtünk, hogy:
– A feleségednek nem tűnik fel, hogy lassan több ruhád lesz nálam, mint otthon?
– Nem érdekel – vigyorgott. Meghúztam a vállaimat, akkor engem is hidegen hagy. Kell vennem még egy szekrényt.
Olyan jólesett kettesben lenni. Miután végeztünk, Ő bevonult a szobámba, én pedig Zoéhoz.
– Örülök, hogy haza tetszett találni, kisasszony – viccelődtem.
– Hallod, nála aludtam, és nagyon elvagyunk – mesélte örömmel.
– De jó! Annyira összeilletek.
– Ja, nagyon amúgy. Most is folyamatosan ír.
– Cukik vagytok, de ha nem haragszol, akkor segítek neki ruhát keresni, mert nem gondolnám, hogy eltalál a szekrényemben. Még nekem is nehéz.
És talált ruhát. Nem kellett neki a segítség. Ez az ember tud valamit. Az új szekrényt meg komolyan gondoltam. Egyre nagyobb a pocakom, és ez még semmi. Vennem kell új ruhákat.
Zoé kitalálta, hogy rendeljünk valami kaját. Ők eldöntötték, hogy mit akarnak enni, ám én nem voltam éhes.
– Majd eszem gabonapelyhet, ha megéhezem – mondtam. Nem hagytak békén, hogy valami normálisabbat kellene ennem.
– Borkának szüksége lenne valami másra is – kommentálta.
Zoé arcán láttam, hogy örül, hogy Borka lesz a kislány neve. A barátnőm imádja a gyerekeket, mindegyikkel simán dűlőre jut, míg én szinte egy kölyökkel sem.
Megjött a kaja. Ezek ketten jól bekajáltak, én meg elfogyasztottam egy csomag pelyhet egy liter tejjel. Ez annyira jellemző rám. Zoéval kettesben maradtunk, mert a szerelmem bejelentette, hogy álmos.
– Hogyhogy itt van most? – kérdezte.
– Miután elindult, lemondtak valami programot.
– Miért nem ment akkor haza?
– Velem akar lenni. Eddig mindig sietett haza, most valahogy nem érdekli semmi. Múltkor összevesztek a feleségével.
– Az igen! Hát, ez jó. Legalább látod, hogy szeret.
– Ja, de várj! Lebuktam a dalszövegekkel. Korán elment, én meg egyedül maradtam, szóval elkezdem írni egyet, és még énekelgettem is. Ő persze meghallotta. Kénytelen voltam elmondani, hogy nekem ez volt a hobbim. Egy csomót el is olvasott – meséltem.
– Ne már! És ő tudná hasznosítani őket valahogy?
– Azt szerette volna, de elmagyaráztam neki, hogy felejtse el, amiket olvasott.
– Dilis vagy. Itt van előtted a lehetőség, hogy megismerjenek, mint dalszövegíró.
– Megkérhetlek, hogy hagyd abba? Felejtsük el, hogy a szövegeim léteznek – mondtam. Zoé csak rázta a fejét, mutatva, hogy megint nem akarja elhinni, hogy milyen naiv vagyok.
Fél óra múlva bementem a szobába, és meglepetten néztem rá, ugyanis nyomkodta a telefonját.
– Jó éberen alszol – szóltam be. Mielőtt helyet foglaltam volna mellette, felvettem a rezgő telefonomat. Anya keresett.
– Apád engem hibáztat. Szerinte én neveltelek így, és már akkor pofán kellett volna vágnunk téged, amikor kitaláltad, hogy Budapestre költözöl. Hiába mondtam neki, hogy az egyetem miatt is ott kellett volna laknod, nem értette meg – mesélte felháborodva. Nagyon ideges lettem. Soha nem volt divat nálunk az erőszak, de apa teljesen megváltozott. Azon a szinten voltam, hogy felhívom, és elküldöm melegebb éghajlatra. Egy felnőtt ember miért viselkedik így?
Apának egy szerencséje volt, hogy nem vette fel a telefont, hiába próbáltam hívni. Visszahívtam anyát, mondtam neki, hogy:
– Mondd meg a faszfej apámnak, hogy bassza meg.
– Ilyen üzenetet nem fogok átadni. Inkább megpróbálom neki elmagyarázni, hogy akár fejen is állhat, semmi sem fog változni.
Beérném azzal is, ha tényleg elfelejtenénk egymást örökké. Nem akarok a lánya lenni, nem akarom, hogy ez a féreg legyen az apám, és azt sem akarom, hogy bármiféle kapcsolatba kerüljön az unokájával. Felejtsen el, és ne anyát idegesítse fel napi háromszor, hogy velem mit kellett volna csinálni, hogy ne menjen el az eszem. Nem fogok megsértődni, ha soha többé nem beszélünk. Próbáltam megnyugodni, de egyszerűen nem ment, ezért lementem sétálni.
Leültem egy padra, hogy végre kisírhassam magam. Valahogy éreztem, hogy apával nincs rendben valami, csak akkor még nem tudtam, hogy mi a valódi problémája. Váratlanul csörögni kezdett a telefonom.
– Hol vagy? – kérdezte a szerelmem.
– A ház mögötti parkban.
– Maradj ott – parancsolta, és kinyomta. Biztos, hogy még futott is, mert nagyon hamar kiért hozzám. Próbált megvigasztalni.
– Nem tudom ezt megbocsátani neki. Érzem, hogy itt nem én vagyok a fő probléma – mondogattam.
Legalább fél óráig sétáltunk körbe-körbe. Nélküle nem tudom, hogy mi lenne velem. Unalmas lenne az életem, és magányos is lennék.
Miután visszaértünk, lefeküdtem, mert rohadtul fájt a fejem. Addig-addig agyaltam, míg kitaláltam, hogy hétvégén haza fogok menni.
– Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Miért nem hagyod, hogy megnyugodjon apukád? – kérdezte.
– Nekem furcsa ez az egész – válaszoltam gyanakvóan.
Megbeszéltük, hogy elmegyünk valamerre. Teljesen mindegy, hogy hova, csak csináljunk valamit. El akartam terelni a gondolataimat. Egy ideig kocsikáztunk a városban, majd bementünk egy cukrászdába. A kedvenc sütimtől jobb kedvem lett. Hazafelé már az autóban elaludtam, szóval úgy estem be az ágyamba.
Reggel iszonyatos fejfájással ébredtem. Ő még aludt, és nem akartam felkelteni, ezért kimentem az erkélyre. Elszívtam egy rohadt cigit. Nem akartam, de már nem bírtam tovább. Zoé ritkán dohányzik, ezért a kabátjában találtam egy doboz cigarettát. Nem esett jól, ám azért elszívtam. Nem sokkal később hívtam anyát, hogy ott szeretnék majd tölteni egy hétvégét náluk. Azonnal felvette, de azt mondta, hogy fogalma sincs, mi lesz még addig.
– Ezt meg mire érted? Mi történne? – kérdeztem.
– Nem tudom, de apád feltűnően sokat költ, és rendszerint a kocsmában lazul a haverjaival.
– Az én apám a kocsmában lazulgat? – nevettem el magam.
– Komolyan! Minden este ott van. Ő nem közölte, mástól tudtam meg.
– Falu. Nem értem, hogy mit keres ott. A haverjai szoktak iszogatni, de ő sosem – tanakodtam.
– Én sem értem. Minél előbb ki kell deríteni, hogy mi áll a háttérben. Most leteszem, majd beszélünk. Pusszantás!
Ez a történet egyre rosszabb. Hallottam már arról, hogy a férfiak nagy része megbolondul negyven fölött, de apáról nem gondoltam volna, hogy ennyire elmegy az esze. Ő nem is egy olyan ember, aki elviseli a sok alkoholistát. Anya valamit félreértett. Ezt a cigis sztorit titkolnom kellett, szóval gyorsan elmentem tusolni, és hajat is mostam. Miután elkészültem, visszamentem a szobámba. Még mindig aludt. Nem akartam felkelteni, viszont leléptem, mert a vendégeim már vártak.
Megérkezett az első lány, akinek csak tölteni kellett. Reméltem, hogy ez a őrült nem mutatkozik meg senki előtt. Nem szívesen beszélgetek a vendégeimmel, mert folyton kényes témákkal állnak elő.
– Olyan szép kismama vagy, szinte ragyogsz. – mosolygott. – Miért nem mutatkozol a pároddal? – kérdezte. Mármint az interneten. Mindenkinek feltűnt, hogy csak célozgatok rá, és terhes vagyok. Nem a szentlélektől estem teherbe, de ezt már túltárgyaltuk. Az a kifogás gagyi, hogy nem szeret fényképeket csinálni, mégis megint azt mondtam. Ezt már én se venném be.
– A telefonodon sincs kép róla? Annyira kíváncsi lennék rá – nyaggatott tovább.
– Megígérem, hogy csinálok vele egy képet.
Folytatta a kérdezősködést: mit dolgozik, mikor dolgozik, mit csinál a szabadidejében. Össze-vissza beszéltem, már magam sem tudom, hogy miket. Nagyon béna vagyok ebben, nem tudok hazudni. Alig vártam, hogy kész legyen, és elinduljon haza. Miért érdekli ezeket a nőket, hogy hogyan néz ki a párom?
Miután elment, be akartam menni a szobába, de megtorpantam, mert hallottam, hogy telefonál valakivel. Nyilván nem akartam hallgatózni, mégis azt csináltam. A beszélgetés során hamar kiderült, hogy a legjobb barátjával cseveg. Nekem úgy tűnt, hogy ő tud mindenről. Olyanokat mondott rólam, hogy minden rossz dolgot elfelejtettem egy pillanat alatt. Nagyon érvelt mellettem. Benyitottam, mintha nem hallottam volna, hogy épp telefonál. Leültem az ágy szélére, megvártam, míg leteszi. Nem zavartatta magát, tovább beszélgettek. Adtam neki egy puszit, aztán ki is vonultam. Ácsorogtam egy darabig az ajtóban, vártam a következő pácienst. És ez így ment majdnem egész nap. Egyre nehezebb egész nap a vendégeim fölött gubbasztani. Elszámoltam magammal, és kitakarítottam a helyiséget. Éppen leültem egy pillanatra, mikor beszólt, hogy hazamegy. Láttam rajta, hogy valami nincs rendben. Direkt nem is kérdeztem rá, hanem csak elköszöntünk egymástól. Zoé a konyhában sertepertélt.
– Nem tudod, hogy mi a baja? – kérdeztem.
– Szerintem az, hogy a kisfiával beszélt telefonon. A felesége direkt adta át a gyereknek a telefont. Az előbb mesélte.
– Jaj, ne már… – mérgelődtem. Aztán elgondolkodtam, hogy fordított helyzetben lehet, hogy én is így cselekedtem volna. Most megint kínlódhatunk hetekig. Tudom, ez teljesen érthető, de engem totál kiakasztott. Anya telefonált. Mi jöhet még ma?
– Na, helló! Annyit sikerült kiderítenem, hogy apád nem iszik, csak rendszerint álldogál a pultnál, és a pultos csajjal beszélget.
– Cső, anyám! És ki a pultos most? – kérdeztem.
– Azt mondták, hogy egy fiatalabb nő, akinek kisebb gyerekei vannak. A nevét nem tudom, de majd azt is kiderítem. Nem olyan régen költöztek ide – magyarázta.
– Nem tudom, hogy ki lehet az. Gondolod, van köztük valami?
– Én már bármit kinézek apádból. Valószínűleg pénzeli őket. Ülök a konyhában, és másra sem tudok gondolni, csak arra, hogy mit csinálhat most azzal a nővel – sóhajtott. – Mindegy, beszéljünk másról. Hogy vagy?
– Én tudtam, hogy nem százas a krapek. Mondtam neked, hogy nem csak velem van baja – sóhajtottam. – Az a legfontosabb, hogy veled mi van. Én ugyanolyan szomorú vagyok, mint általában – kuncogtam.
– Mesélj!
– Olyan jó volt minden, ám az élet megint az utunkba állt.
– Figyelj! Mi lenne, ha elmennék hozzád? Nem akarok apáddal találkozni, a munka várhat, nincs miért maradnom.
– Gyere. Bármikor jöhetsz – jelentettem ki.
Az első és legfontosabb kérdés az, hogy mi oka van apának megint megcsalni anyát? A másik, hogy miért adományoz pénzt idegeneknek? Ennyi erővel engem is támogathatna. Én is ugyanolyan idegenné váltam a számára, akárcsak az a nő. Elmeséltem Zoénak az újabb híreket apámról, de minden percben eszembe jutott, hogy vele vajon mi lehet. Apa teljesen megőrült. Anyámnál jobbat úgysem talál, főleg nem a kocsmában. Sajnálom anyát, mert nem ezt érdemli.
Olyan hamar este lett, és anya még sehol sem volt. Az ágyamból kémleltem az interneten történteket. Posztolt egy képet a kisfiával, hogy végre együtt lehetnek. Fogalmam sincs, hogy milyen sztorival állt elő otthon. Ha nem épp más miatt, akkor miattam nem tudnak elegendő időt együtt tölteni. Bődületes, hogy mekkora szemét vagyok. Miattam hanyagolja a családját. Ez a kapcsolat amúgy is olyan, akár egy hullámvasút: egyszer lent, aztán fent, ám itt a fent sem az igazi. Nem tudok parancsolni az érzelmeimnek. Nem tudom nem szeretni, hiába tudom, hogy helytelen, amit csinálunk. Vele a bűn is csodálatos. Megváltás, amikor együtt vagyunk. A könnyeimmel küzdöttem. Őrülten szerelmes vagyok. A kapucsengő vinnyogása zavarta meg a csendet. Kimentem, miközben a könnyeimet törölgettem. Végre megérkezett édesanyám! Segíteni akartam a táskáit beljebb cipelni, de nem engedte. Miközben pakolászott, beszélgettünk. Be sem állt a szája. Egyszerre volt dühös és szomorú.
– Kíváncsi vagyok, hogy apád egyáltalán észreveszi-e, hogy eljöttem otthonról.
– Előbb-utóbb – válaszoltam mérgesen. Nem tudom, mit szándékozik tenni, mivel utálja a hazug embereket, főleg így, hogy tudja az igazságot. Nem telt el fél óra az érkezése óta, de már csörgött a telefonja. Felvette, mert apa kereste, és be akart neki olvasni. Direkt kihangosította a telefont. Apa össze-vissza hazudott.
– Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Nem vagyok hajlandó tovább elviselni téged. A tiéd a ház, az összes pénz, és felejtsd el mindazt, amit együtt építettünk fel.
– Anikó, nem csinálhatod ezt – kérlelte apa.
– Időre van szükségem, de nem felejtem el intézni a válást – ezzel letette a telefont.
Rám jött a sírás. Nem tudtam eldönteni, hogy a megromlott kapcsolatuk miatt zokogok, vagy pedig saját magam miatt.
– Kicsikém, mi a baj?
– Tegyük fel, hogy én vagyok az a pultos ribanc, és én rontom el mások életét. Ugyanazt csinálom, mint az a cafka.
Anya sápadt arccal csak annyit mondott, hogy:
– Téged nem véletlen szeret. Te nem egy olyan nő vagy, aki elrontja mások életét.
– Még tükörbe se tudok nézni. Gyűlölöm magam.
– Ne mondj ilyeneket! Aláírom, hogy nem helyes, amit csináltok, de a ti kapcsolatotok más.
– Ugyan mitől lenne más? Családja van, akiket mindennél jobban szeret, de a békét az én ágyamban találja meg – magyaráztam.
– Lotti! Akkor mivel magyarázod azt, ahogy rád néz?
– De anya, akkor sem kellene léteznem az ő életében! Azt a kevés idejét is velem tölti, ahelyett, hogy velük lenne – sóhajtottam. – Ennek a gyereknek se kellett volna megfogannia. Ennek az egésznek nem kellett volna megtörténnie, de nem tehetek róla. Mindennél jobban szeretem.
– Fejezd be, kérlek! Így alakult. Örülnöd kéne, hogy egy csodálatos kislányt hordasz a szíved alatt. A kislányod és én vagyunk azok, akik soha nem fognak magadra hagyni.
– Imádlak! – mondtam, majd megöleltem. Megpróbáltam abbahagyni a sírást, de nagyon nehezen ment.
Hirtelen csörögni kezdett a telefonom. Késő volt, ezért tudtam, hogy csakis Ő lehet. Egyből meghallotta a hangomon, hogy sírok. Elmeséltem neki, hogy mit csinált apám, anya pedig nálam van.
– Mit találtál ki, hogy nem ölt meg a feleséged? – kérdeztem.
– Nem magyarázkodtam sokat, csak annyit mondtam, hogy dolga volt felelte. – Ígérd meg, hogy miattam soha többé nem fogsz sírni.
– Megígérni nem tudom, de próbálkozom – válaszoltam. Hirtelen annyi minden összejött, hogy nem bírtam volna ki sírás nélkül.
– Legyél türelmes, baba. Nemsokára keresni foglak – közölte, majd elköszöntünk egymástól. Nagyon fáj.
Megint iszonyatos fejfájással ébredtem. Anya nem volt itthon, gondoltam, hogy elment vásárolni. A telefonját viszont itthon hagyta, ami egyfolytában csörgött. Direkt felvettem.
– Jó reggelt! Az anyám nincs itthon, kérem, ne hívogassa! – mondtam.
– Lotti?
– Igen? – kérdeztem értetlenül.
– Lottika, ne haragudj rám, kérlek! Mindent elrontottam, de nem akarom, hogy haragudjatok rám!
– Apa, te annyi rossz fát tettél a tűzre, hogy leégni se tud. Anyával jól kibasztál. Az hagyján, hogy velem mit műveltél. A szemembe kellett volna mondanod, hogy mekkora ribanc vagyok, ahogy azt is, hogy engem csak pofán kellett volna verni.
– Nem gondoltam komolyan ezeket, csak ideges voltam a nő miatt. Elcsábított, de csak a pénz kellett neki. Elküldtem a pokolba. Higgy nekem! – kérlelt.
– Előbb kellett volna gondolkodni.
– Értsd meg, hogy nem tehetek róla!
– Ezt azzal a nővel beszéld meg, akit tönkretettél. Nekünk meg amúgy sincs közös témánk.
– Ne mondd már ezt! Nem gondoltam komolyan, csak hirtelen sokkolt, hogy ez az ember hozzáér az egyetlen kislányomhoz… nem haragszom rád. És igenis örülök az unokámnak.
– Megmondom anyának, hogy kerested.
– Ne tedd le, Lotti… – folytatta volna, de kinyomtam. Felidegesített. Bőgni kezdtem. A kanapén sírtam, amikor anya hazaért. A szatyrokat hátrahagyva szaladt felém. Elmeséltem neki, hogy beszéltem apával. Láttam rajta, hogy azonnal vissza szeretné hívni. A szeretet egyszerűen mérgező. Másfél óráig beszéltek. Én addig kipakoltam a szatyrokból, és leültem reggelizni. Épp mosogattam, amikor anya kijött a szobából.
– Holnap reggel hazamegyek, mert mindenképp meg kell beszélnünk valami fontosat.
– Rendben – válaszoltam. Mit mondhattam volna?
Csak felszínesen mesélte el, hogy miről beszélgettek. Úgy voltam vele, hogy majd úgyis megoldják. Én örültem, hogy itt van, és támogat.
Másnap reggel segítettem neki elpakolni, majd lekísértem a ház mögötti parkolóba. Kíváncsi voltam, hogy apa mivel tudta meggyőzni.
Miután végeztem a munkával, beültem az autóba, hogy elmenjek vásárolni. Útközben még nem is sejtettem, hogy összefutok vele, és a legjobb barátjával. Hiába nézelődtem, sehol nem találtam semmi jót. Egy pillanatra ránéztem a telefonomra, és miután újra felnéztem, megláttam őket a pláza közepén a kávézóban. Már messziről kiszúrtuk egymást, de mivel nem akartam odamenni, csak rámosolyogtam.
– Mi van, bébi, így akarsz engem látni? Csak úgy elmennél mellettem? – kiabálta utánam. Kénytelen voltam közelebbi menni hozzájuk.
– Nem tudtam, hogy ide szabad jönni – feleltem félénken.
– Rád emlékszem a bárból – kacsintott rám a haverja. És én még azt hittem, hogy nem hagyok senkiben nyomot. Nem hagytak békén, hogy üljek le egy kicsit. Tök kellemetlen volt a szitu.
– És mit csinál egy ilyen gyönyörű lány a főváros legforgalmasabb plázájában egyedül? – kérdezte a szerelmem.
– Attól félsz, hogy elrabolnak? – pimaszkodtam. – Ruhákat akartam venni, de épp feltart két úriember.
Nem hagytak békén, hogy igyak valamit, de én csak tiltakoztam.
– Abból még jó nem sült ki soha, hogy te meghívtál valamire – húzkodtam a vállamat.
A haverja mindeközben célozgatott, hogy milyen jól nézek ki. Te jó ég! Kicsit sem érzem magam annak. Kezdtek belemerülni a viccelődésbe, amit végül is nem bántam, mert legalább oldódott a feszültség.
– Azt hiszem, nekem mennem kéne.
– Ne menj még – kérlelt.
– Őrült vagy!
– Tudom, de akkor hadd kísérjelek el a parkolóig.
– Gyere – vigyorogtam.
Olyan érzés volt mellette lenni a kávézóban, mint amikor diétázol, de eléd raknak egy hatalmas sajtburgert. Ez egy idétlen hasonlat volt, de legalább a parkolóban megcsókolhattam.
Még útközben felhívott, és közölte röhögve, hogy:
– Amúgy a feleségem és a gyerekeim is velünk voltak, csak bementek a moziba.
– Megöllek – akadtam ki. Mi lett volna, ha ők épp kijönnek a moziból, én meg a kávézóban ücsörgök velük? Gondolom, kimagyarázta volna. Beteg komolyan. Én nem tudtam volna titkolni, hogy mit érzek iránta.
– Holnap valószínűleg megint itt leszek a városban. Találkozunk?
– Az egész családdal, vagy csak veled? – nevettem kínomban.
Később megint csörgött a telefonom. Már nagyon vártam anya hívását. Elkezdte mesélni, hogy arra jutottak, hogy:
– Elköltözünk a faluból, mert már nem köt minket semmi ide. Kell a környezetváltozás.
Először nem akartam elhinni, amit mondott. Kibékült apával, oké, de miért költöznek el?
– Mi lesz így a hatalmas házunkkal? – kérdeztem.
– Fent lesz tartva, ha elkap minket a honvágy.
De jó tudni, hogy tele vannak pénzzel. Siófokra akarnak költözni. Kinéztek már egy lakást a belvárosban, ami mindenhez közel van. Oké, én elfogadom a döntésüket. Abban viszont nem értek egyet, hogy apával csak így kibékült. Anyám körülbelül olyan őrült, mint én. Tőle örököltem volna? A hülyeséget is lehet örökölni?
– Mikor költöztök? – kérdezősködtem.
– Azt még nem tudom. Holnap megnézzük a lakást. Nem tartasz velünk?
– Végül is, elmehetek – válaszoltam. Maximum majd elmegyünk valamerre, ha már nyár van. Meggondolatlan voltam, mert bele se gondoltam, hogy apával el kell töltenem néhány órát. Vajon megöljük egymást? A múltkori békülési szándékát semmibe veszem. Nem éreztem őszintének. Megbeszéltük, hogy délután négy körül a rendőrséggel szembeni társasház előtt találkozunk. Még szerencse, hogy közel lesz a rendőrség, mert kinyírom apát.
Aligha letettem a telefont, csörgött megint. A szerelmem hívott, hogy késő estétől ráér, és holnap se kell sietnie. Zoé előbb hazajött, mint Ő. Elmeséltem, hogy már megint mi történt velem.
– Nem értem anyádat, amiért ilyen könnyen beadta a derekát, de legalább lesz kihez menni Siófokon – mondta pozitívan.
– És a legjobb, hogy anya elhívott házat nézni, szóval apa végre megismerheti a gyerekem apját.
– Na, ez nem jó ötlet!
– Apa akar annyira békülni – kacsintottam.
Elmentem tusolni, Zoé pedig vacsorát készített. Mire végeztem, a szerelmem már a konyhában ült. Azt mondta, hogy Zoé engedte fel, mert valószínűleg elhagyta a kulcsot. Annyira el akarta dugni, hogy még saját maga is elrejtette. A férfiak furák.
– Na, nem esztek? – kérdezte Zoé.
– Én inkább lefeküdnék, meg már fogat is mostam. Majd holnap megkóstolom, ígérem – válaszoltam.
A kicsikém se volt éhes. Ő egy rendes férj. Megvárja a vacsorát, és csak utána lép le. El akartam neki mondani a holnapi programot, de inkább még vártam vele.
Annyira jó volt a szex megint. Szinte már el is felejtettem, hogy mivel akartam felidegesíteni. Úgy kezdtem, hogy ártatlanul elmeséltem, hogy mi történt anyámékkal, aztán végül benyögtem, hogy:
– Azt szeretném, ha eljönnél te is – mosolyogtam.
– Szerelmem – sóhajtott. – Muszáj?
– Holnap felhívom anyát, hogy nem egyedül mennék. Megkérem, hogy árulja el apának, hogy végre találkozhattok.
– Köszi, sokkot kaptam – viccelődött.
Reggel az volt az első dolgom, hogy felhívtam anyát, hogy közölje apával a számára szomorú hírt. Hamar letette, hogy meg is tegye azt, amire kértem. Nem telt el tíz perc, de már vissza is hívott.
– Azt mondta az apád, hogy nyugodtan gyertek együtt, elvégre ő a gyereked apja. – Lehetett hallani, hogy apa folyamatosan kommentál a háttérben.
– Jézusom! Nem kellene orvoshoz vinned? Különben mit kontrázik a háttérben? – kérdeztem.
– Elvileg nem beteg – nevetett. – Azt, hogy ő ezt teljesen komolyan gondolja, és hogy nyugodtan elhiheted neki, hogy örül.
– Mekkora nyaligép. Mondd neki, hogy csókoltatom. Na, akkor négy körül találkozunk – elköszöntem.
Ő még aludt, mikor visszamentem a szobába. A fülébe súgtam, hogy apukám valószínű, halálos beteg, mert örül nekünk. Csak bólogatott. Gondoltam, hogy elmondom újra, ha felkelt. Bementem a fürdőbe, hogy megmossam a hajamat, közben Zoé is azt csinálta.
– Telepátia? – kérdeztem nevetve.
– Ja, tuti. Mindjárt végzek.
– Tudod, hogy mit mondott az apukám? – húztam fel a szemöldököm. – Hogy örül nekünk. Na? Ezt hova írjam fel? – kérdeztem.
– Minimum a homlokodra – nyögte be, majd együtt nevettünk.
Hagytam, hadd csinálja a dolgát, addig felnéztem az Instára. Posztoltam egy sztorit a hasamról. Nekem már ez is hatalmas, pedig még mekkorára fog nőni a gyerekem. Azt hittem, hogy erre az időre rosszabb lesz, de szerencsére még nem akadályoz semmiben. Mármint a vártnál jobb a helyzet. Nézelődtem, Zoé pedig kijött a fürdőből. Az előbb mondtam, hogy nem akadályoz semmiben a pocak, de azért lehajolni nem is olyan kellemes. Muszáj volt szárítanom a hajamon, mert másképp áll mindenhogy csak normálisan nem. Levert száztízszer a víz, mire lett belőle valami. Ilyenkor kicsit vasalnom is kell rajta, hogy ne legyen annyira dús. Komoly meló van a hajammal mindig. Hirtelen rám jött, hogy kakaót akarok inni, szóval elindultam gyalog, mert pár háztömbnyire van egy kisbolt, ahol reményeim szerint tartanak kakaót is. Útközben Arianával írogattam. Leírtam neki, hogy anyáék költöznek, és mi is elmegyünk velük megnézni az új lakást. A vélhetően új lakást. Ari teljesen kiborult, mert csak úgy hátrahagynak mindent, csak azért mert apa megcsalta kétszer. Valljuk be, hogy az igazi ok ez.
Bementem a boltba, ahol két bunkó eladó unatkozott. Még sosem jártam itt, de úgy látom, ez volt az első, és az utolsó is. Nem kellett megszólalniuk sem, a szemükön látszott, ahogy kinéznek. Kerestem egy doboz kakaót, aztán ki is fordultam. Útközben elkezdtem iszogatni. Mire visszaértem, majdnem el is fogyott, szóval megálltam, hogy megigyam. Ezért érdemes volt lejönni.
Zoé épp muffint sütött. A legjobb, hogy egy csokis-banános receptnek állt neki. A csoki jöhet minden mennyiségben. A szerelmem a fürdőbe volt, tehát nagyjából összepakoltam a szobába. Komolyabb takarítás is ráférne. Leültem a konyhában, hogy segítsek Zoénak, ha kell. Meglepődve néztük, hogy a szerelmem mennyire kicsípte magát.
– Ugye nem kell mennem? – kérdezte.
– De, muszáj lesz. Apa találkozni akar veled. Plusz akkor vezethetsz is.
– Menjetek is, egyszer úgy is találkoznotok kell – szólt közbe Zoé.
– De miért pont most? – kérdezte.
– Nyugi már. Mi bajod lesz?
– Semmi – mondta, mint aki belenyugodott, hogy jönnie kell velem Siófokra. Egyszer úgy is kiderült volna, ezen már nincs mit titkolni. Szeretjük egymást, ez van. Miért ne mehetnénk valahova együtt? Tudom, hogy kissé kockázatos. Csak pár óráról van szó. Nem kerülgethetem én sem apát az örökkévalóságig. Ha másmilyen lenne a kapcsolatom, akkor gondolom, hogy a szüleim is máshogy viszonyulnának hozzánk. Tudom én is, hogy ez a kapcsolat egyáltalán nem normális. Egy olyan embert szeretek teljes szívemből, akit vár otthon a családja. Nem tudok ellene tenni, és nem is akarok. Boldog vagyok, ha velem van.
Kicsit izgultam, amikor eljött az idő, de szerintem Ő is. Oldani akartam a feszültséget, csak nem tudtam hirtelen, hogy hogyan tegyem. Esküszöm, hogy nagyon ideges voltam. Szinte egész úton nem szóltunk egymáshoz. Persze, olyanokat mondogattam, hogy:
– Milyen jó, hogy vagy, mert tudsz hurcolni, ha már túl nagy lesz a hasam.
Nagyon hamar beértünk Siófokra. Egyre idegesebb lettem. Olyanok voltunk, mint két tizenéves. Leparkoltunk a ház mögött, és egyből megláttam anyámékat. A szívem majdnem kiugrott a helyéről. Közelebb mentünk hozzájuk.
– Szóval, te vagy a híres… Apukája az unokámnak – nyögte be apa KEDVESEN.
– Hát, ja – mondta teljesen zavartan és kínosan.
– Nincs még itt a tulaj? – vágtam közbe, nehogy apa valami kínosat kérdezzen.
– Elvileg már itt kellene lennie – válaszolta anya, aki látszott, hogy tiszta gáznak találja ezt a helyzetet.
Nem akartam, hogy szó essen róla. Mármint szó szerint Róla vagy kettőnkről. Hála a jó égnek, hamar megérkezett a tulajdonos. Álltunk a liftben, csendben. Bementünk a lakásba, amiben három átlagos méretű szoba egy kisebb fürdő, egy kis konyha és egy valamivel tágasabb étkező volt. Ácsorogtunk egy darabig, míg a tulaj elmondott néhány fontos dolgot a lakásról. A szerelmem leült egy székre, míg én nézelődtem anyáékkal. Fogta a fejét. Szegényt milyen kínos szituba rángattam bele. Egy apóssal amúgy is gáz találkozni. Nekem nagyon tetszett a lakás, szépnek és igényesnek láttam. A tulaj is nagyon kedvesnek tűnt. A szüleim pár másodpercre összedugták a fejüket. Tudtam, hogy ebből vétel lesz. Hamar előkerültek a szokásos dolgok, amik ilyenkor szoktak. Megbeszéltük, mi lemegyünk, ők meg nyugodtan intézzék a dolgukat. Alig vártam, hogy kettesben legyünk.
– Jó ez a lakás – nyögte be.
– Meg se nézted – sóhajtottam. – Ne haragudj. Gondoltam, hogy gáz lesz, de egyszer túl kell esni ezeken a dolgokon.
– És meddig kell még velük lennünk?
– Nem tudom. Szerintem még elmegyünk valamerre. Ne aggódj, nem hinném, hogy bármi butaságot fog kérdezni tőled – magyaráztam.
Beültünk az autóba, hogy kicsit összebújjunk. Olyan szenvedélyesen smároltunk, hogy alig bírtuk abbahagyni, de mivel megláttuk, hogy az őseim kijöttek a házból, ezért kiszálltunk.
– Szóval itt fogtok lakni? – kérdeztem. Elmondták, hogy nekik teljesen megfelel, és a jövő héten már be is szeretnének költözni. Megdumáltuk, hogy lemegyünk egy kicsit a partra. Gondolhatjátok, hogy mennyire örültünk neki. Az autóban nem győzte kérdezgetni, hogy:
– Nekem muszáj kiszállni? Nem maradhatok az autóban?
– Természetesen nem. Kibírod – nyugtattam (magam).
A parton kerestünk egy szimpatikus padot, és mindannyian leültünk. Apa gyanús volt. Szinte egyből felszólalt.
– Na, drágám – nézett rá anyára. – Akkor jövő héttől új élet! És ti mikor költöztök össze? – kérdezte.
– Mi valószínűleg sose – válaszoltam szomorúan, miközben a lábamat lógattam.
– Pedig ideje lenne – mondogatta tovább.
– A francba, apa, ez nem ilyen egyszerű. Ha úgy alakul, akkor nyilván együtt fogunk lakni, de egyelőre ez nem lehetséges. Tudod, neki családja van.
– De persze mindenben mellettük fogok állni – mondta a szerelmem, miközben rám nézett.
– Mint eddig. Szóval nem kell aggódni. Nagyon jól megvagyunk így is – mosolyogtam, miközben rohadtul nem ezt gondoltam.
– Nem értem, hogy milyen kapcsolat ez – vágta rá apa idegesen.
– Hát, ilyen… bonyolult. Garantálom, hogy minden rendben lesz még így is – nyögtem be.
– Túlságosan is bonyolult… – mondta Ő, miközben megfogta a kezem.
– Miért kellett nektek a gyerek, ha ennyire bonyolult a kapcsolatotok? Most komolyan kérdezem – szólt apa.
– Igazából nem terveztük. Ez a kapcsolat rohadtul nem így indult, aztán komolyra fordult – próbáltam megmagyarázni a megmagyarázhatatlant.
– Ezt most értsem úgy, ahogy valójában nem akarom érteni? – kérdezte mérgesen az apám.
– Értsd, ahogy akarod. A lényeg, hogy én boldog vagyok. Nem ez számít? – kérdeztem.
– Ezt mások úgysem érthetik, csak ők ketten. Ha Lottinak így jó, akkor el kell fogadnunk – nyögte be anya.
– Lehetne jobb is, de idővel minden kialakul – nyögte be a nagy Ő.
– Ennyi. Nem szeretnénk témát váltani? Ez egyre kínosabb – javasoltam. Szerencsénkre témát is váltottunk. Egy órát töltöttünk még együtt, majd mindenki elindult haza. Apa komolyan azt hitte, hogy elmesélek majd részletesen mindent?
Hazafelé már kevésbé voltunk feszültek. Miután otthon kiszálltunk, elkezdte mondani, hogy:
– Számomra te jelented a békét. Ez a helyzet nagyon nehéz nekem is, de hidd el, hogy nagyon szeretlek.
Nem akar önző lenni. Ha az lenne, már réges-rég eljött volna otthonról. Azt viszont észrevettem, hogy teljesen úgy viszonyul hozzánk, ahogy kell.
– Megértem apád viselkedését. Meg is ölném azt a srácot, aki úgy viselkedne a lányommal, mint én veled – folytatta.
Sokkal többről van itt szó, mint régebben. Örökre összeköti az életünket a kislányunk. Előtte miről szólt a kapcsolatunk? A szexről és a szexről. Bár én az első perctől kezdve odáig voltam érte, csak nem akartam még magamnak sem bevallani. Aztán egyre többet találkoztunk, és Ő is szerelmes lett. Mindenemet feláldoznám egy normális kapcsolatért.
Zoé nem volt itthon, megint a barátjánál töltötte az estét. Remélem, hogy már ő is látja, hogy sokkal több van köztünk. Először persze a barátnőm is ellenezte ezt a kapcsolatot, mert nyilvánvalóan csak akkor keresett, amikor szüksége volt valamire. Én nem bántam meg semmit, ami eddig köztünk történt. Lehet, hogy ennek így kellett lennie. Minden perc, amit vele tölthetek, egyenlő a mennyországgal. Oké, azt hiszem, hogy elég a nyálas dolgokból. Kettesben voltunk, és ahelyett, hogy bármi izgalmasat csináltunk volna, elkezdte mondani, hogy körülbelül két hétig nem fogunk találkozni. Amikor ilyenekkel bombáz, akkor fel tudnám magam kötni. De nem lehetek telhetetlen. Örülnöm kell annak is, hogy eljött velem, és végighallgatta az idegesítő apámat.
Megálltam az előszobában a hatalmas tükör előtt. Megkértem, hogy csináljunk egy képet, ahogy fogja a pocakomat. Ilyenkor mindig úgy megmutatnám az egész világnak, hogy mennyire szeretem. Őket. Annyira tökéletesek voltunk, hogy meglett az új háttérképem.
Másnap reggel korán keltünk. Elkísértem az autóig, majd amikor visszaértem a lakásba, bőgni kezdtem. Össze kellett szednem magam a munka miatt.
Megérkezett az első vendégem, akivel egy csomót beszélgettünk. Pár évvel fiatalabb a lány nálam, aki sokat mesélt a szerelmi életéről nekem. Muszáj meghallgatnom mindenkit. Kerestünk egy új időpontot a naptárban. Természetesen a naptáram mellé volt ledobva a telefonom. Legalább tíz értesítés érkezett, így a vendégem elé tárult a háttérképem. Idegesen, és feltűnően zártam le.
– Amúgy a barátod tökre hasonlít valakire, de nem láttam jól a képet. Szépek vagytok – jelentette ki.
– Heh, nem tudom, hogy kire – kuncogtam. – Köszi.
– Majd ha eszembe jut, akkor megírom. Neked mikor jó? – kérdezte, majd megbeszéltünk az időpontot.
Imádkoztam, hogy ne jusson eszébe. Az lenne a legjobb, ha elfelejtené, amit látott. Vennem kell egy szolgálati telefont, amin még kamera se lesz. Megbeszéltük az időpontot, és a lány elment, mielőtt végleg lebuktam volna előtte. Hasonlít valakire a barátom. Ez remek, nem?
Egyik vendég sem késett, így időben végeztem. Szeretem, amikor minden jó, és mehetek a dolgomra. Beültem az autóba, hogy elmenjek a körmöshöz. Ezúttal matt rózsaszín karmokat akartam. Határozott vagyok ebből a szempontból, mert amit épp a fejembe veszek, az úgy is lesz. A körmösöm mindig rá akar venni valami mintára, de sosem engedem. Másokon tetszik, viszont magamon nem tudnék elképzelni pillangókat vagy virágokat. Nagyon messze állnak ezek a dolgok tőlem. Ő is megjegyezte, hogy milyen nagyot nőtt a hasam, mióta nem találkoztunk. Egy óra alatt elkészült a körmöm. A körmös után a szoli szokott következni, ám most nem barnulhatok.
Éppen az autó felé tartottam, amikor megszólalt a telefonom. Már azt hittem, hogy a szerelmem keres, de csak Zoé hívott. Közölte, hogy ma sem jön haza. Milyen jó neki! Arianával kapcsolatban meg annyit, hogy nem tudom, pontosan mikor fog érkezni, de már nagyon várom. Kitaláltam, hogy modellkedem neki. Mindenképp meg kell örökíteni a terhességemet. Nagyon kritikus vagyok magammal szemben, de most a pocakom lesz a lényeg, és nem én magam.
Olyan rossz volt, hogy megint egyedül vagyok. Miután végeztem a takarítással, írtam Arinak. Még két nap! Ki fogjuk bírni. Hiába beszélünk a neten és telefonon, napi szinten, az mégsem olyan.
Felhívtam anyát, hogy kell-e valamit segíteni. Pár nap és költöznek.
– Hétvégén rendezünk egy búcsúzkodós bulit.
– Az tök jó lesz, mert addigra Ariana hazaér, és szólok Zoénak is.
– Csak Szilviéket hívtam meg, szóval nyugodtan jöjjenek a csajok is – mondta kedvesen. Szeretem az ilyen nyári sütögetéseket, habár nem eszem húst. Anya általában szokott palacsintát is sütni a kertben, tehát már csak azért megéri elmennem.
– Életed szerelme is jön? – kérdezte sejtelmesen.
– Anya, semmi kedvem az újságban szerepelni, sem pedig a tévében – nevettem. A faluban minden azonnal kiderülne. Az ottani emberek olyanok, akár a térfigyelő kamerák. Mindent tudnak, látnak és hallanak. Nem akarom saját magunkat szar helyzetbe hozni.
– Hozzánk úgy sem lát be senki. Mitől félsz? – kérdezte röhögve.
– Felfigyelnének már az autóra is. Le lennénk figyelve. Nekem semmi kedvem a balhéhoz. Elmegyünk a csajokkal – válaszoltam határozottan.
Örültem, hogy anya ennyire nyitott, de nem szeretném, hogy a szerelmem a falum közelében tartózkodjon. Nem fog belehalni abba, ha nem látja apám képét.
Másnap reggel felkeltem, és már vártam a holnapot. Zoé előbb hazajött. Mondtam neki a hétvégét, hogy anyáék rendeznek valami bulit. Nagyon örült neki, mert végre kikapcsolódhatunk mind a hárman. Felkészültem a melóra, de előtte felnéztem a netre. Alex és én egy ideje hanyagoljuk egymást, mert ő sem ér rá. Írogatás közben megtárgyaltuk, hogy este beülünk valahova végre. Azt írta, hogy majd eljön értem. Elkezdtem dolgozni. Az utolsó vendégnél kezdtem el érezni, hogy elfáradtam. Fájt a fejem, a hátam, és égtek a szemeim.
Alex nagyon pontos volt. Pontban fél ötkor hívott, hogy kész vagyok-e. Szerencsére már indulásra kész voltam, viszont össze nem takarítottam. Ki akartam egy kicsit mozdulni. Lementem, és beszálltam az autójába. Meglepetésnek szánta, hogy hova visz, így nem tudtam semmiről. Útközben nagyon sokat beszélgettünk, miközben egy ismeretlen környékre tévedtünk. Egy barátságos étterem előtt parkolt le.
– Még én sem voltam itt, csak a neten láttam, hogy pár hónapja nyitottak – tájékoztatott.
Átnyálaztuk az étlapot, megrendeltük a vacsorát, aztán elkezdett célozgatni, hogy megjött-e már az eszem.
– Mire gondolsz? Ugye nem arra, amire gondolok? Együtt vagyunk még. És leszünk is – húztam meg a vállam.
– Nem akarlak elhinni. Gyönyörű vagy és okos, saját vállalkozásod van a fővárosban. Te meg beéred azzal, hogy néha elmegy, megdug, és hazamegy. Neked egy normális ember kellene. Nem akarom őt megszólni, meg semmi, de nem egy mintaapa.
– Tudom, de annyira szeretjük egymást.
– Ha annyira szeretne, akkor már rég veled lenne. Én nem hagynálak szenvedni téged egy percig sem. Karrieristának, ambiciózusnak gondoltalak, de neked egy fasz elég volt ahhoz, hogy elbaszd az életedet.
– Nem rontottam el az életemet. Még mindig nincs semmi elrontva – forgattam a szemeim, és még az étvágyam is elment.
– Majd idővel rájössz, csak akkor már késő lesz. Nem akarlak megbántani, csak tudod, hogy őszinte vagyok.
– Tudom. Nem bántottál meg, csak te se látsz bele a fejembe.
– Még jó… – próbált viccelődni.
– Nagyon vicces. Ha jól tudom, akkor neked se fényes a kapcsolatod.
– Nem, de ez az dolog, amibe most nem kell elmélyülni. Nem rólam van szó, hanem rólad. Tönkre fogsz menni.
– Köszönöm, hogy te is jót akarsz, de hidd el, pontosan tudom, mit akarok.
– Majd azért jusson eszedbe, hogy miket mondtam – kacsintott.
– Eszembe fog, ne aggódj. Nagylány vagyok, miattam nem kell aggódni – feleltem határozottan, aztán folytattuk a beszélgetést, de már másról. Azzal jött, hogy Ariana is gyönyörű, jó nőnek tartja. Szívesen kikezdene vele. Elmesélte, hogy hogyan ismerkedtek meg, és azt is, hogy Ari sosem tekintett rá úgy, mint egy férfira. Mindig is csak barátok voltak. Valahogy szóba keveredett az, hogy én se lennék rossz parti, csak rohadtul hülye vagyok. Ezt most bóknak kell venni, vagy inkább pimasz beszólásnak?
– Ezt mire vélhetem? – kérdeztem.
– Amire akarod. Valamiért mindig keres ő is.
– Na, jó. Bekaphatod – mondtam, majd felálltam az asztaltól.
– Most meg hova mész? – emelte fel a hangját. – Nem akartalak megbántani. Csak azt akartam mondani, hogy te jobbat érdemelsz. Egy olyan férfit, akinek te vagy az első. Nem lehetsz az utolsók között is a legutolsó.
– Gondolod, te olyan férfi vagy? Mit művelsz a barátnőd háta mögött? Te se vagy különb – mérgelődtem, közben visszaültem. A székem nyikorgott, ahogy ki-be tologattam, és Alexszel egyre hangosabban vitáztunk, így egyre több szempár szegeződött ránk.
– Mire gondolsz? A flörtölés akkora bűn?
– Elhiggyem, hogy csak flörtölsz? Inkább nem akarod bevallani, mert nagyképű vagy hozzá. Most mondtad, hogy az Arianával összejönnél, de még velem is.
– Na, kösz… Ez így van! Ha egyszer jók vagytok, akkor mit mondhatnék?
– Hagyjuk, Alex! Beszéljünk inkább valami egész másról – javasoltam. Nekiálltunk másról dumálni, de a fejemben még mindig az ő szavai csengtek. Alex sem különb egyik férfitól sem. Miután végeztünk az evéssel, hazavitt. Nem akarta, hogy egyedül legyek, ezért együtt mentünk fel a lakásba. Vette a lapot, egy ideig csak mesélt mindenféléről, az aktuális terveiről. Újra szóba jött a barátnőm. A férfiak tudnak másra is gondolni vagy csak a szexre? Undorító, hogy szinte a legjobb barátjának tartja Arit, de közben megdugná. Miután hazament, gondoltam rá, hogy megírom Arianának, hogy miről beszélt órákig Alex, de végül nem tettem. Szimplán megírtam neki, hogy mindenki várja haza. Holnap ilyenkor már itt lesz a legjobb barátnőm, a lelki társam. Az az ember, akire az életemet is rábíznám.
Reggel jókedvűen keltem. Kora reggel hívott a szerelmem. Csak érdeklődött felőlem, valamint bizonytalanul bejelentette, hogy este találkozunk. Gyorsan összeszedtem magam, és nekiálltam dolgozni. Hamar elment ez a nap a munka szempontjából. Zoé is korán hazajött. Közölte, hogy csinál valami finomat, ha már összejön a csapat újra. Segítettem neki elkészíteni a kaját. Még volt egy óra vissza, nemsokára indulhatunk a reptérre. Nagyon vártam már.
Az öt perc félórának tűnt. Ezúttal Zoé vezetett. Az ő autójával mentünk, mert az enyémet annyira nem szereti vezetni. Soha nem cserélném le az autóm. Egyébként egy Mercedes-Benz E320-am van, pezsgő színben. Gondoltam, hogy közlöm, mivel eddig nem volt róla szó. Imádom, mert pont az én stílusom. Zoénak pedig egy újabb Opel-ja van.
Leszállt a gép. Szinte sírtam, amikor megláttam, hogy fut felénk. Percekig csak öleltük egymást. Zoéval is üdvözölték egymást, majd kézen fogva indultunk el. Beszálltunk az autóba, és azt se tudtuk, hogy ki mit meséljen. Annyi minden történt mindhármunkkal. Zoé segített felvinni a cuccait, mert nekem nem engedték, hogy segítsek. Szinte egyből leültünk kajálni. Aranka sincs oda a húsiért, de mivel csirkemell volt, így evett néhány falatot. Eszegettünk, mikor megszólalt a telefonom.
– Egy óra múlva nálad leszek – mondta boldogan. Egyre szebb a napom. Itt van a két legjobb barátnőm és a szerelmem is nemsokára velem lesz. Boldog vagyok. Vacsora után segítettünk Arinak kipakolni, majd berendezni a szekrényt. Látszott rajta, hogy megviselte az út, nagyon fáradtnak tűnt. A telefonja a földön hevert, én pedig akaratlanul is megláttam, hogy Alexszel írogat. Nem bírtam ki, hogy ne meséljem el, miket mondott róla. Szörnyű vagyok, tudom. Először nagyon-nagyon meglepődött. Aztán csak összeállt a kép. Alex nem viccből írta azt a sok félreérhető dolgot. Nevetett, miközben azt hajtotta, hogy neki még véletlenül sem kell Alex. El kellett mondanom, hogy rólam is álmodozik. Zoé nagyon kiakadt, mi pedig csak röhögtünk. Egyikünk se vette komolyan. Hallottuk, hogy valaki a zárral szórakozik. Előkerült a kulcsa?
– Előtte egy szót se ejtsetek Alexről, mert a féltékenységének ő a fő oka – kuncogtam.
Nem mentem ki elé, türelmesen megvártam, hogy bejöjjön a szobába. Amikor benyitott, viccelődni kezdett.
– Mit fogok ennyi csajjal kezdeni?
– Szerintem semmit – mosolyogtam. Aztán végre bemutatkoztak egymásnak Arival.
– Holnap folytatjuk, nagyon fáradt vagyok – nevette el magát a barátnőm.
Éjszaka felébredtem, és kimentem a fürdőbe. Megláttam, hogy az erkélyen ég a villany. Ariana kint cigizett éjnek idején. Kint maradt velem, mert rohadt jó idő volt.
– Hiába vagyok fáradt, nem tudok aludni – sóhajtozott.
Elkezdtünk beszélgetni, aztán szóba jött a kapcsolatunk. Én csak áradoztam. Ari szerint tök összeillünk, és ha tényleg szeretem, akkor ez így van jól. Egy ember, aki megért. Egy ember, aki ismeri minden gondolatom, anélkül, hogy megszólalnék. Egy ember, akinek akár hajnalban is elmondhatom minden bánatomat és örömömet. Meghallgat, és velem van lélekben. Sokáig beszélgettünk, hisz volt miről. Azt tanácsolta, hogy ne adjam fel a féltve őrzött álmomat. Azt, ami igazán boldoggá tenne. Az ő meglátása szerint a felesége sejtheti, hogy van valakije. Én úgy érzem, hogy még mindig ők az elsők számára, de már nem azért találkozunk, amiért akkor. Ez most teljesen más. Itt már többről van szó, mint egy-két jól sikerült éjszakáról. Érzelmek. Ari nem elzavarni akart azzal, hogy megparancsolta, hogy menjek vissza a szobámba, és bújjak vissza mellé. Azt akarta mondani, hogy élvezzem ki minden percét annak, hogy Ő itt van. A nagybetűs Ő. Lefeküdtem, majd szorosan megfogtam a kezét.
Reggel sokkal korábban keltünk, mint a többiek.
– Nem gyanakszik a feleséged? – kérdeztem, miközben mindketten a fürdőben készülődtünk.
– De, biztosan. Már semmilyen dumát nem vesz be.
– Akkor? – kérdeztem értetlenül, majd nekiálltam használni az agyamat. – Ah, tudom. A gyerekek. Mindenki felé azt kell mutatni, hogy minden jó. Gondolod, hogy ebből senki nem érzékel semmit?
– Fogalmam sincs. Soha nem akartam ilyen lenni.
– És én sem. Látod, egymásnak vagyunk teremtve – nevettem, majd megöleltem.
– Ebben egy percig sem kételkedtem.
Ennél szebb reggel nem kell. Tökéletes volt, míg azt nem mondta, hogy haza kell mennie. A parkolóban ácsorogtam percekig. Nehéz elengedni. Mire visszamentem, már a csajok is fent voltak. Hamar elkészültünk, mielőbb el akartunk indulni, bár a kedvem egyre rosszabb lett.
Hazaértünk a kis falunkba. Ilyenkor mindig honvágyam támad. Zoé a délutánt a családjával tölti, este pedig átjön hozzánk. Jó volt újra itthon. Vigyorogva mentem be a szobámba, és lefeküdtem az ágyra. Olyan felemelő érzés volt, annyi emlék tört rám. Egyedül voltam, mert Ari segített anyának. Váratlanul apát pillantottam meg az ajtóban.
– Kislányom, ne haragudj, hogy múltkor kiállhatatlan voltam. Fájna, ha a lányomat semmibe vennék. De ha téged valami érthetetlen okból ő tesz boldoggá, ám legyen. Szeretném, ha minden úgy lenne, ahogy mondta. Boldognak akarlak látni – nyögte be.
– Úgy lesz – bólogattam. Kezdtem megérteni az álláspontját. Nemsokára én is szülő leszek, és én sem örülnék neki, ha a lányom ilyen helyzetbe kerülne. Mindketten kimentünk a szobámból, hogy segítsünk anyának. Ja, megígértettem apával, hogy soha többé nem csinál hülyeséget. Azt felelte, hogy soha többé nem fog előfordulni, mert ő csak anyát szereti. Mennyire hihetek neki? Az udvaron anya és Ariana szeletelték a zöldségeket és a húst.
– Anya, te mondtad bárkinek is, hogy unokád lesz? – kérdeztem.
– Persze, hogy mondtam. Szilvi volt az első. – Aha. Nem baj, csak faggatni fognak.
– És a gyerekem apjáról mit mondtál?
– Semmit – gondolkodott el. – Csak annyit, hogy Budapesten ismerted meg. És ez igaz is.
Amikor Szilviék megjöttek, nem győztek gratulálni. Mással nem is foglalkoztak, csak velem.
– Nagyon szép kismama vagy, szívem.
– Köszönöm – mosolyogtam.
– Mióta vagytok együtt? Tervezett baba? – kérdezte, miközben valami italt töltött ki magának.
– Karácsony óta. Hát, annyira nem, de mindketten örültünk, amikor kiderült.
– És a barátod hol van? Mit lehet tudni róla? – kérdezősködött tovább.
– A családjával tölti a hétvégét. Hát, mit akarsz tudni? – nevettem el magam. Anyáék látták rajtam, hogy felrobbanok, mert annyira gáz volt hazudni, ezért váratlanul kihúzott a szarból. Megkérte a barátnőjét, hogy segítsen neki. Ari mellé álltam, és halkan megjegyeztem, hogy ettől féltem. Pillanatok múlva már sültek a húsok és a zöldségek. Apa Szilvi férjével iszogatott, amin meglepődtem. Zoé megérezhette a grillezett hús illatát, mert még pont időben befutott. Rezgett a telefonom a farzsebemben. Mosolyra állt a szám, amikor megpillantottam, hogy a szerelmem hív. Félrevonultam, nehogy bárki is meghallja, miről beszélgetünk.
– Képzeld, apa bocsánatot kért, és szerintem őszinte volt – kezdtem.
– Na, az tök jó, baba. Tudtam, hogy megbékél előbb-utóbb. Mikor indultok haza?
– Itt alszunk. Miért?
– Akkor mindegy – mondta szomorúan.
– Mondjad, ha már elkezdted.
– Elmehettünk volna valamerre, de akkor maradj csak. Majd máskor.
– Éjfélre itt már egy lélek sem lesz. Ha gondolod, utána találkozhatunk.
– Én már most elmennék érted. Nagyon hiányzol.
– Gyere el – ajánlottam fel. Amire ideér, úgysem lesz már itt semmi. Szilviék berúgnak tíz perc múlva, és haza fognak menni.
– Fogalmam sincs, hogy hova kell menni, de majd odatalálok. A világvégére is elmennék csak azért, hogy láthassalak – motyogta. Na, az én falum pont olyan, mint a világvége. Leültem anya mellé, hogy közöljem a jó hírt.
– Előbb is eljöhetett volna – mosolygott.
Szilviék tényleg berúgtak, és apa sem volt teljesen józan. Sejtettem, hogy ez lesz. Zoé volt az első, aki elindult haza, őt követték a többiek. Apa bizonytalan léptekkel hagyta el a kertet. Hárman maradtunk: anya, Ariana és én.
– Képes ilyen későn elindulni? – kérdezte anya a semmiből.
– Nagyon lelkes – kuncogott Ari.
– Kíváncsi vagyok, mikor ér ide – feleltem.
A hintaágyban pihentünk összebújva Arianával, amikor megcsörrent a telefonom.
– Te tényleg a világvégén laksz – nevetett, majd megpróbálta körülírni, hogy merre jár.
– Maximum húsz perc, és ide is érsz.
Teljesen rá voltam dőlve Arira, nagyon fáradt voltam. Hajnali egy óra körül hallottunk valami autót mozgolódni. Ebben a kis faluban ilyenkor még azt is hallani, ha valaki lehúzza a WC-t a másik utcában. Kiszaladtam a kapuba, és egyből kiszállt az álom a szememből. Az utcában csak nekünk volt ilyen hatalmas házunk, szóval nem volt nehéz megtalálni. Fülig ért a szám, amikor megpillantottam.
– Üdv az Isten háta mögött – viccelődtem, majd megcsókoltam.
Behívtam, de csak az udvarig jutottunk. Ültünk egy darabig, aztán anya és Ari kuncogva bementek. A barátnőm sunyiban, az ablakból csinált rólunk egy csomó képet. Át is küldte őket, és annyit írt hozzá, hogy szembetűnően boldog vagyok. A karjai közt találtam meg a nyugalmat. Nem akartam, hogy reggel legyen. Nagyon sokáig kint voltunk, kezdett hűvös lenni, ahogy hajnalodott. A szobámba érve újra nosztalgikus hangulatba kerültem. Egyre jobban éreztem azt, hogy nem akarok tudomást venni arról, hogy köztünk sosem fog igazán működni a kapcsolat dolog.
Másnap dél körül felkeltem, és nem volt mellettem. Szívinfarktust kaptam. Kettőt is. Azt hittem, hogy már elment, ezért elindultam a konyha felé. Az étkezőből apa röhögése hallatszott. Ahogy közelebb értem, megbizonyosodtam arról, hogy a szerelmem együtt röhög apámmal. Kikerekedett szemekkel álltam meg az ajtóban.
– Ebédelj velünk, drágám – kérlelt anya. Remegtek a lábaim, amikor leültem az asztalhoz. A nap barnította arcbőröm hulla fehérré vált.
– Mi a baj, bébi? – kérdezte Ariana.
– Semmi – nyögtem be, közben mosolyogva néztem a szerelmemet. Azt kérdezte felháborodva, hogy:
– Most mi van?
– Meglepődtem, hogy még itt vagy. Azt hittem, már rég elmentél haza.
Anya meg továbbra is azt szerette volna, hogy egyek, mert biztos, hogy éhes vagyok. Pedig nem voltam az. Csörgött a telefonja, úgyhogy bevonult a szobámba. Apa is csak nézett.
– Mi van? Szerintem a felesége – suttogtam.
– És ilyenkor mit hazudik neki? Megtaníthatna engem is – viccelődött apa.
– Nagyon szükséged van a tippekre! – dünnyögött anya, miközben rázta a fejét.
– Nem tudom, hogy miket talál ki. Nem is érdekel.
– Szerinted nem gyanakszik a felesége? – kérdezte Ariana.
– De, biztosan. Éjszakákat nem tölt otthon – mondtam. Befejeződött a beszélgetés, mert visszajött közénk. Közben én is nekiálltam enni, mert anyám nem hagyott békén. Tudom, hogy ennem kellene normálisan Borka miatt, de sokszor nem megy. Elvoltak egymással, aminek örültem, csak még nem sikerült észhez térnem. Ezerszer meg kell köszönnöm a szüleimnek, hogy végül elfogadták a zűrös kis életem minden darabkáját. Kajáltunk, aztán behívott a szobába. Mondani akart valami fontosat.
– Mi lenne, ha délután elmennénk valahova?
– Megbeszélem a csajokkal – válaszoltam boldogan. Nem úgy alakult ez a hétvége, ahogy terveztem, de így sem volt rossz. Sőt, nagyon is jó volt. Felhívtam Zoét, aki azzal kezdte, hogy pont elindult hozzánk.
Félrehívtam a barátnőimet, és megkérdeztem, hogy:
– Nem bánjátok, ha én nem veletek megyek haza?
– Dehogy baj, menj nyugodtan vele – válaszolták egységesen. Azt mondjuk, nem kötötte az orromra, hogy hova akar menni.
A nappaliban beszélgettünk, és azt vettem észre, hogy a szerelmem már szorongás nélkül kommunikál a szüleimmel. Adta magát, én pedig vigyorogva bámultam. Anya mellett ültem, aki a fülembe súgta, hogy:
– Látszik, hogy mennyire rajongsz érte.
– Pedig semmit se csinálok, csak bámulom – súgtam vissza.
Nem sokkal később összeszedtük magukat, és elbúcsúztunk anyáéktól. Apa szájából kicsúszott, hogy nagyon örül, hogy így élesben megismerhette. Az arcom újra elfehéredett. Ezt nem gondoltam volna.
Az autóban ülve érdeklődtem a célja felől. Kicsit elgondolkodott.
– Nem tudom. A lényeg, hogy kettesben legyünk valahol. Nem tudsz valamit? – kérdezte.
– Attól függ, mit akarsz csinálni. Ha pontosítanál, akkor könnyebb lenne kitálalni.
– Mindegy – nevetett.
– Ha annyira mindegy, akkor keresek egy szállodát Siófokon. Ha nem tudjuk, hogy mit akarunk… – mondtam, majd kezembe vettem a telefonomat, hogy majd gyorsan keresek egy megfelelő szobát.
– Akkor menjünk oda. Keress valami jót, ami hirtelen szabad. Igazából mindegy, csak veled akarok lenni.
Böngésztem a neten, megnéztem egy pár szállodát, és nagyjából félúton jártunk, amikor találtam egyet. A parton volt és nem is volt olyan drága. Felhívtam őket, hogy nemsokára ott lennék, kellene a szoba. Csodálkoztam, hogy volt még szabad szoba ilyenkor. Nem sokkal később oda is értünk. Megmutatkoztunk, fizettünk, majd felrohantunk a szobába. Nem volt olyan a környezet, mint amikor Budapesten voltunk, de persze ez a szoba sem volt olyan rossz. A kilátás csodálatos volt, bár közelről annyira nem szeretem a Balatont. Álltam az erkélyen, és bámultam a vizet, mert Ő bent telefonált. Elsírtam magam. Még mindig telefonált, amikor kijött, de legalább megölelt.
– Mi a baj, baba? – kérdezte ijedten, amikor végre letette.
– Meddig kell bujkálnunk a világ elől? Nem akarom, titkolni az érzéseimet senki előtt. Azt akarom, hogy végre együtt tudjunk lenni úgy, mint mások.
– Csak mások nincsenek ekkora szarban – válaszolta.
– Mondd ki, hogy ez soha nem fog megváltozni. Kérlek, csak mondd ki! – kérleltem, közben hisztérikusan sírtam és üvöltöztem.
– De nem mondom, mert nem így van. Nem tudom, hogy mi lesz.
– Bizonytalan így minden.
– Miért lenne? Volt olyan pillanat valaha, amikor azt hitted, hogy vége? Hogy nem foglak többé keresni? – kérdezte.
– Nem – mondtam, majd elfordultam.
– Akkor meg? Nem kell sírnod. Nem foglak egyik napról a másikra elhagyni. Sose foglak magadra hagyni – mondta, miközben szorosan megölelt.
– Ígérd meg, hogy soha nem hagysz el.
– Megígérem, de ne sírj már! – parancsolt, aztán letörölte a könnyeimet az arcomról.
– Nem akarom, hogy elhagyj.
– Nem hagynálak el soha – jelentette ki mérgesen. – Ezért a hülyeségért megérte sírni?
– Nem, de annyira aggódom, hogy mi lesz velünk. A közös gyerekünkről van szó.
– Tudom, és imádlak titeket.
A szobában szinte letámadott. Tehetsége van hozzá, hogy hogyan vegyen le a lábamról. Nem akarom egy hotelben leélni a hátralévő életemet, de bárcsak nem kellene hazamenni. Bárcsak megállna az idő. Az idő csak telt, egy pillanatra sem állt meg. Mivel kezdett sötétedni, lementünk a partra sétálni. Olyan romantikus volt sétálgatni a naplementében, pedig én rohadtul nem vagyok egy romantikus alkat. Séta után felmentünk a szobába, és két órán át lazultam a kádban, majdnem el is aludtam. A bő két óra alatt legalább tizenöt különböző emberrel telefonált. Kiszálltam a kádból, és ledőltem mellé az ágyra. Szó nélkül bement a fürdőbe, még egy puszit se adott. Hallottam, hogy még a fürdőben is telefonál, de már egész más hangnemben beszélt valakivel. Elég mérgesnek tűnt. Néhány szóváltás után egyértelművé vált, hogy kivel beszél. Az tény, hogy én a felesége helyében már réges-rég megöltem volna. Egész kitartó ez a nő. Idegesítően kitartó. Húsz percig nyomta neki a dumát, majd kijött a fürdőből. Láttam rajta, hogy ideges.
– Mi a baj? Mit mondott az asszonyság?
– Csak a szokásos, hogy még annyi időt sem töltök velük, mint régen, pedig az sem volt túl sok.
– Örülj neki, hogy csak ennyi. Én már rég kidobtalak volna – jelentettem ki, miközben odabújtam hozzá.
– Nem hiszem – röhögött, majd csókolgatni kezdett.
– Na, jó… lehet, hogy tényleg nem – mosolyogtam. Közben arra gondoltam, hogy ha a feleségével is ezt csinálja, akkor sose lesz kidobva. Túlságosan tehetséges.
Reggel feküdtünk egymás mellett, majd felvezette a szokásos dumát: megint egy csomó dolga lesz a héten, de majd megpróbálunk találkozni. Én meg direkt szabin leszek a héten Ariana miatt. Leadtuk a kulcsot, és sértődötten kullogtam mellette egészen az autóig. Késztetést éreztem arra, hogy veszekedjek vele.
– Pont ezért nem lesz belőlünk semmi – kezdtem.
– Miért? Ne kezdjük megint. Este elég volt.
– Most arról van szó, hogy engem megbolondítasz, otthon ugyanezt eljátszod az asszonnyal, és már szent is a béke mindenkivel.
– Ugyanolyan fontos vagy, mint ők.
– Értem én, de ez örökre így lesz? – akadtam ki.
Előbb-utóbb lebukunk, vagy történik valami, ami miatt megváltozhat a kapcsolatunk. Amilyen bugyuta vagyok, bármit elviselek. Az összes nő ilyen gyenge, vagy csak én vagyok ennyire naiv? Sokáig én is azt hittem, hogy csak kihasznál. Ki is használt. Az a szenteste felkavarta az egész életemet. Eszembe se jutott volna soha, hogy így odáig leszek valakiért. Meg se kell szólalnia. Teljesen kikészít.
Nem is szóltam egész úton hozzá. Biztos, hogy neki sokkal rosszabb, mint nekem, de akkor miért nem tesz ellene? Leparkolt a ház mögött, én pedig folytattam.
– Ha akkor ez nem történik meg, akkor most nem érezném magam ilyen rosszul.
– Tiltakoztál ellene? Ha látom, hogy nem akarsz semmit, nyilván hagylak.
– Miért kezdtél ki velem? – kiabáltam. – Őszintén!
– Gyönyörű vagy, én meg épp padlón voltam. Nem bírtam ellenállni neked. És most se tudok, de ezt te is tudod.
– És még naiv is voltam, ugye? Hány lány van még, aki gyönyörű és fiatal? – kérdeztem idegesen.
– Te se gondoltad, hogy ez lesz.
– Nem, azt hittem, hogy csak egy éjszakára kellettem, aztán eljöttél. Én már az első alkalom után éreztem valamit.
– Nem tudom, hogy én mit éreztem.
– Én sejtem, de hagyjuk – gondolkodtam el. – Tényleg csak a szexre kellettem neked?
– Hát, ja.
– Ennyi? – néztem rá könnyes szemekkel. – Menj a picsába! – mérgelődtem, miközben kiszálltam az autóból. Lehúzta az ablakot, és utánam kiáltott:
– Lotti, tudtad eddig is, hogy így volt. Hirtelen fáj?
– Tudtam, és igen, fáj. Kár volt beismerni – húztam meg a vállam, de egy pillanatra sem álltam meg.
– Hallod, úgy indult igen, de közben nagyon megszerettelek. És ezt eddig is tudtad.
– Tudtam, de arra számítottam, hogy egyszer majd eléri azt a szintet a kapcsolatunk, hogy engem választasz. Ezek szerint még mindig jobb vagyok csak arra, mint barátnőnek. Ha annyira szeretnél, akkor tennél is értünk – vágtam a fejéhez, de titokban arra vártam, hogy kiszálljon, és utánam jöjjön.
– Egyre jobban azt érzem, hogy másra nem is vagy jó – kiáltotta, majd felhúzta az ablakot, és elindult. Ha lett volna a közelben egy tégla, tuti, hogy hozzávágtam volna. Sírva battyogtam fel a lakásba. Az volt az első, hogy ráparancsoltam a lányokra, hogy adjanak egy cigit, máskülönben megbolondulok.
– Mi a baj? – kérdezték szinte egyszerre.
– Csak megkérdeztem tőle, hogy mikor fog lépni – hebegtem, miközben bűntudattal meggyújtottam a cigit.
– És? Sose? – kérdezte Ari.
– A végén már csak annyit mondott, hogy másra nem is vagyok jó, csak arra.
– Tudtad, hogy ez a szitu. Miért sírsz? – szólt közbe Zoé.
– Tudtam, de mostanában tényleg úgy érzem, hogy szeret. Szerintem csak felidegesítettem, azért mondta. Nagyon szarulesett – próbáltam magyarázkodni.
– Már decemberben tudhattad volna, hogy miattad nem fogja elhagyni a családját – folytatta Zoé.
– Engem mindaddig nem érdekelt, míg meg nem fogant Borka. Gondolom, hogy most nagyon haragszik.
– Dehogynem, mindig is érdekelt – mondta Zoé, de nem bántásból. Reménykedett, hogy észhez fogok térni.
– Jó, igaz. Te mit tennél a helyemben? – kérdeztem.
– Nem kellett volna megtartani a gyereket se. Nem kellesz neki.
– Zoé, szeretjük egymást. Miért olyan nehéz ezt elhinni? Tudom, hogy egy nyomorék vagyok, mégis a felesége helyett sokszor velem van – válaszoltam idegesen.
– Jobban teljesítettél épp, ennyi. Mit vársz tőle? Őszintén!
– Igazad van. Semmit… – nyögtem be, majd bementem sírva a szobámba.
Tíz perc múlva bejött Ari a szobámba, és arra kért, hogy ne sírjak tovább, mert felesleges.
– Bocsánatot fog kérni, ne sírj.
– Engem már az sem érdekel.
– Lotti, lehet látni, hogy odavagytok egymásért. Hidd el, hogy nem komolyan gondolta, amit mondott. Pár nap, és minden helyre fog jönni. Értékes vagy, és nem csak arra kellesz neki.
– Senki nem hisz ebben, csak te. Én nem akarom azt kérni tőle, hogy hagyja el a családját, de annyira rossz, amikor elmegy – mondtam, miközben a telefonomat szorongattam, hátha felhív.
– Gondolj Borkára.
– Milyen élete lesz Borinak, hogy csak néha van apukája? Amikor apuka megkívánja az anyukát, akkor jön, de ha épp nem, akkor sajnos…
– Hagyjad már. Tudod, hogy ez nem így van. Kialakul majd.
– Bocsánatot kellene kérnem tőle, amiért vitáztam. Ő megmondta, hogy épp padlón volt, én meg kapóra jöttem neki. Persze, hogy nem tiltakoztam. És köszi, hogy te hiszel bennem.
– Zoé is hisz benned, csak szerintem felkapta a szart azon, hogy ok nélkül sírsz.
– Lehet. Nem haragszom rá, mert csak jót akar.
Tovább beszélgettünk az ágyon fekve, amikor valaki felcsengetett. Éreztem a zsigereimben, hogy Ő jött, mert békülni akart. Zoé kinyitotta a szobám ajtaját, és benézett, de nem mondott semmit, pedig látta, hogy érdekel, hogy ki szándékozik feljönni. Arianával kibattyogtunk a nappaliba, Zoé pedig bevonult a szobájába. Nem vezet sehová, ha kerülgetjük egymást. Amikor nyitódott az ajtó, a szívem az agyamban kezdett el dobogni. Persze, hogy Ő jött. Ari viccelődött, hogy biztos, nem őt keresi, ezért bement Zoé után.
– Azért jöttél, hogy még több mocskosul őszinte dolgot vágj a fejemhez? – kérdeztem.
– Ne haragudj, csak felidegesítettél. Most sem kellene itt lennem.
– Akkor miért nem vagy inkább otthon? Szeretsz te egyáltalán?
– Szerinted itt lennék, ha nem szeretnélek? Itt lennék, ha csak az ágyban lennél jó? – kérdezte.
– Nem mondtad, hogy miért jöttél. Még az sincs kizárva – jelentettem ki sértődötten.
– Hagynád, nem? – kérdezte, miközben nevetett.
– Cseszd meg – nevettem keserűen. – Hagynám hát. Nem akartalak piszkálni a marhaságaimmal.
– Tudtad, hogy az elején csak azért találkoztunk. És megbeszéltük, hogy szeretlek. Soha nem hagynálak el. Akármi is lesz – mondta, miközben közelebb jött, és megölelt.
– Csak fáj, hogy nem én vagyok az első számodra.
– Most azokkal vagyok, akik az elsők? – mosolygott ezerrel.
– Nem – sóhajtottam. – Visszajöttél.
Tudtuk mindketten, hogy mire számíthatunk, ha folytatjuk. És folytatjuk. Egyre közelebb kerülök hozzá. Ha nem szeretne, és csak egy eszköz lennék a számára, akkor nem jött volna el.
Békülős szex. Talán többször kellene összevesznem vele? Imádom, ahogy hozzám ér. Pontosan tudja, hogy mire vágyom. Most valami egészen mást éreztem. Elmondhatatlanul jó volt. Még több ilyen együttlétért akár napi tízszer is összevesznék vele.